Hat évre ítéltek tévedésből

Borenich Péter© tényfeltáró dokumentumjátéka (1997)

Megjelent egy hír a Heves megyei újságban, hogy kiengedtek a börtönből egy embert, akit gyilkosságért ítéltek el - le is ült belőle több, mint két évet - de rájöttek, hogy nem ő követte el a bűncselekményt. Hihetetlen volt számomra, hogy a rendszerváltás után pár évvel hogyan fordulhatott elő ekkora tévedés. Elhatároztam, hogy utána nézek az esetnek. Először az elítélt férfi után kutattam. Őt Ivádon, egy heves megyei településen találtam meg.

Hat évre ítéltek...

A falu végén, a legutolsó düledező házban bukkantam rá. Pusoma Dénesnek hívták. Beszélgetésünket a következőképpen kezdte:
- Hat évet kaptam. Hat évet! Még emlékszem rá, Fecz bíró úr adta ki nekem a hat évet. Kemény hat év lett volna, ha nem jönnek rá, hogy tényleg ártatlanul szenvedek. Két évnél többet ültem. Ők azt mondták, hogy mivel én dolgoztam ott akkoriban az öreg nénikénél, én öltem meg. De én ötször is, meg tízszer is, meg százszor is el tudom mondani: hogy nem, nem és nem! Nem én öltem meg az öreg nénikét!

Pusoma DénesPusoma Dénes: Úgy kezdődött, hogy idehaza voltam - akkor még anyám is élt - és nem volt más teendőm, csak lófráltam a faluban. Megláttam, hogy Puporka Dezső, az unokatestvérem, ott metszette a szőlőt annál az asszonynál, ahol történt a bűntény. Szólt, hogy segítsek. Mondom, jó, s bementem segíteni. Lemetszettük a fákat, besegítettem neki fejszével. Eljött a dél. Akkor a nénike, Papp Józsefné, azt mondta, hogy mivel nincsen tányérja - vagy nem főztek annyi ebédet - azt mondta, hogy nyugodtan mehetek haza.
Semmit sem adott a munkámért. Még egy ebédet sem. El is mentem. Délután hallottam, hogy meg is történt a bűntény. Akkor engem már kezdtek faggatni, hogyan volt, mint volt. Én elmeséltem nekik. Aztán lekerültem Pétervásárra, a rendőrségre. Ott rendesen elagyabugyáltak a fogdmeg legények. Onnan bevittek Egerbe. Ott előzetesben voltam hat hónapon keresztül. Volt ott két fiatal rendőrkolléga - vagy nem is tudom, minek nevezzem - azok hátrabilincseltek, kivittek a sétálóra, s ott is rendesen elvertek. Ennyi volt. Egy az egyben rám verték a balhét, hogy én voltam, mert én dolgoztam ott nála, s ezért én is követtem el a bűntényt.

SzomszédasszonySzomszédasszony: Nekünk volt egy olyan egyezségünk Rozi ángyával - mert nekem rokonom volt - hogyha nem látjuk, hogy füstöl a kéménye, vagy nem mutatkozik reggel, akkor benézek hozzá. Én tudtam hol a kulcsa, mert én vásároltam be neki már régóta.
Másnap reggel hat órakor felkeltem, s ahogy kijöttem az ajtón, hallottam, hogy kukorékol a kakas. Kint voltak a tyúkok is. „Nézd már - mondtam -, Rozi ángya nem zárta be a tyúkokat”. Nyúltam le a kulcsért, ahol tartotta, s nem volt ott a kapukulcs. Megnyitottam a kaput, s nyílott a kapu. Nekem már akkor furcsa volt. Nyitva volt a konyhaajtó is, s láttam, hogy ott fekszik az asztal alatt beesve. Mi akkor bementünk, s kétségbeestünk. Sok vér volt, s a konyha felforgatva. Én csak azt hajtogattam, „te Marika a mamát valaki agyonverte, s megfojtotta”. Mert akkor már láttuk, hogy ott volt a nyoma a torkán. Mert kék volt. Borzasztó volt látni. A mai napig nem tudom elképzelni az eredeti arcát, mert úgy össze volt törve. Teljesen kék volt a feje, véraláfutásokkal. Az egyik szeme teljesen kidülledt.

Pusoma Dénes: Felmentettek egy az egyben. Azt mondták: „Viszontlátásra”. Gyalog jöttem haza Egerből, mert nem adott a "tisztelt bíró úr" útiköltségre valót sem. Pedig 30 kilométeres ez a távolság. Gyalog jöttem haza éjszaka, mert nem volt pénzem. Próbáltam stoppolni, de egy autó sem állt meg.  

Szomszédasszony: Én a Dénesről addig nem tudtam elképzelni, hogy gyilkol. De viszont én azt mondtam a Dénesnek, amikor kiszabadult, hogy idefigyelj: ... mert itt nőtt fel az utcánkban ez a gyerek, tényleg nem bántott senkit, mert mondhatom azt, hogy inkább őt verték meg ... de én azt mondtam neki, hogy „ide figyelj, drága gyerekem, miért vállaltad magadra?” Azt mondta, hogy mert muszáj volt neki. Mondom „ide figyelj, ha engem agyonütnek, akkor sem vállalok egy gyilkosságot magamra”. Mert ez gyilkosság volt, mert meghalt a mama. Azt mondta, buta volt. De most kérdem én, akkor a bíróság mi alapon ítélte el? Mi alapon? Két pofonért? Mert ő két pofont bevallott. Mára már egyet sem ütött?

Pusoma Olga, Pusoma Dénes nagynénje:
Sajnáltam, mert a testvéremnek a fia. Maga is sajnálná a fiát, nem? Nem tudom, egyem meg a lelkit, nem tudom. Nem hiszem, hogy ő volna a tettes. Bűntelenül szenvedett. Higgye el. Nem ment ő akkor az este sehova. Ő nem csinálhatta. Hiába mondják, nem láttuk. Igaz? Se a szomszédok, egy sem.

Nagynéni

Jó nyugdíjat kapott az ő anyja. Ő miatta halt meg a bánatban. Elment a nővéréhez, haza sem jött többet. De Dénes jól viselkedik most. Nagyon jól viselkedik. Tessék megkérdezni a kocsmában is. Nagyon. Nagyon jó velem is, nem szól egy rossz szót sem. Semmit se nekem. Bejön, enni adok neki, hogyne adnék, még egy idegennek is odaadom. Nem? Akinek már se testvére, se apja, se anyja, senkije nincs, csak én volnék neki. Én volnék neki csak. Nem ő ölte meg, nem. Nem gondolom, hogy ő olyan lett volna. Inkább őt ütik meg, higgye el. Ő fél a börtöntől nagyon. Nem kötözködik sem a kocsmában, sehol. Hogy aztán mi lesz vele, nem tudom. Meg kell lennie a tettesnek, aki csinálta. Akkor nem engedték volna el, ha bűnös volna. Ez így van, ahogy mondom. Ha ő csinálta, akkor ül. Igaz?
Be szokott jönni, elbeszélgetek vele, de olyan finoman viselkedik velem. Mondom, még ha csöppet ittas is, veszekedek vele, de nem szól semmit vissza. Mondom neki, az anyád kurva szentségit, meg¬verlek én úgy, ha iszol, hogy - már ne tessék haragudni - hogy összeszarod magad. Mert azt akarom, hogy az anyád kurva szentségit, nősüljél már meg, mert én idős vagyok. Én gondoljak rád? Nem tudok mosni a nyomorult kezemmel. „Hova nősüljek?” - mondja. Munkahelye sincs. Az önkormányzat segíti egyszer egy hónapban. Abba a roskadt házba nem nősülhet. Ő is fél, mert leszakadhat. Tessék megnézni hátulról, hogy áll. Nincs neki semmije.

Ezután a megölt idős néni lakásával szembeni házba kopogtam be. Azt a koronatanút kerestem, akinek vallomása hozzájárult, hogy elítélték Pusoma Dénest. Első alkalommal csak nővérét találtam otthon.

Manci néniManci néni: Hát édes kérdezem én - ugye itt lakom, nem hazudhatok, itt van szemben a néni lakása, ha nem akarom, akkor is látom – de akkor kérdezem én magától, hogy az az öregasszony egyedül törte el mind a tíz ujját? A szemét ő verte ki saját magának? Ez nem igaz. Dénes mindent elismert, az volt az érdekes. Miért ismert el akkor mindent? Mondja már meg!

Három vagy négy tárgyalás is volt. De én már belefáradtam, mert ezzel a szerencsétlen lánnyal, a beteg testvéremmel mindig nekem kellett menni. Ő akkor is itt állt az ablaknál, mert mindig itt áll. Nem megy sehová. 56 éves ... hát mit mondjak? ... szellemi fogyatékos. De nem annyira, mert amit ő lát, azt ő megmondja. Este néztük a tévét, és azt mondja nekem: „Manci, a Dénes miért ment be a verandaajtón, a ház sarkától a Rozi nénihez?” Mondom: „Mit tudom én, Juliska, nem érdekel engem”. Mutatta a rendőrnek is, hogy „ott jött be, a Dénes ott volt”. Én meg azt akartam, hogy ne szóljon bele. Mondom, „hallgass, fogd be a szádat, ne avatkozzál te semmibe”. „De amikor ott jött be, akkor miért jött ott be?” - kérdezte. A rendőr azt mondja, hogy „ne tessék haragudni, ha ő látta, akkor csak volt benne valami”. Mondom, „volt”. De miért ismerte el Dénes, és most meg azt mondják, hogy én a lányt betanítottam? Nem, fiatalember. Ilyet én nem csináltam. Nem tudom, hol az igazság. Az X aktákban szokták mondani, hogy az igazság odaát van, a másvilágon. Igazság nincs. Higgye el, nincs.

Kíváncsi voltam, milyen alapon született az elmarasztaló ítélet. Ezért utam következő állomása az ügyészség volt. Először azt az ügyészt találtam meg, aki a perújítást kezdeményezte, amelynek során felmentették Pusoma Dénest.  

ÜgyészÜgyész I: Perújításra azért került sor, mert olyan adatok merültek fel, hogy Pusoma Dénes, akit korábban hat évre elítéltek egyébként bizonyítékok alapján - nem követte el azt a bűncselekményt, ami miatt őt elítélték. A perújítás végére az derült ki, hogy nem ő követte el, hanem az a személy, aki utóbb beismerte, hogy ő volt. A bizonyítékok valósak, de ezeknek a bizonyítékoknak a bizonyító erejét lehetett utóbb megkérdőjelezni. Hogy konkrétumokról beszéljünk: három ilyen bizonyíték állt rendelkezésre. Az egyik ezek közül az volt, hogy Ivádi Julianna - akinek a beszámítási képessége szemmel láthatóan korlátozott - tett egy vallomást, hogy Pusoma Dénest látta bemenni a cselekmény elkövetése előtt a házba. Egy másik bizonyíték az volt, hogy Pusoma Dénes szagnyomát rögzítették bent a lakásban. A harmadik terhelő bizonyíték magának Pusoma Dénesnek egy olyan levele volt - egyébként ezt írásszakértő is megállapította, hogy a Dénes írta - amiben elismeri ennek a bűncselekménynek az elkövetését. Ilyen bizonyítékok alapján ítélték el. Az más kérdés, hogy ezek a bizonyítékok - ha szabad így fogalmazni - ezek szerint tévútra vezették a bíróságot.
Borenich: Meg az ügyészséget is.
Ügyész I: Hát lehet ezt is mondani.

Második látogatásomkor már otthon találtam a koronatanút, Ivádi Juliannát. Juliska - mert így hívták őt a rokonok és az ismerősök – gyenge elméjű, szellemileg erősen korlátozott. Beszédét nem lehet érteni. Csak nővére, Manci néni tudta, hogy miről beszél. Ezért - akár egy tolmács - ő fordította le, hogy mit akar mondani.

Juliska, a koronatanúBorenich: Ön volt a koronatanú ebben az ügyben.
Juliska:  I…igen (mereven néz előre)
Borenich: Mit látott?
Juliska: Putoma Dé…teté..beme…
Manci néni: „Pusoma Dénest látta, hogy bement”.
Juliska: Ő…t lát..ta…c…
Manci néni: „Őt látta csak”.
Juliska: Manci…öööö…(érthetetlen szöveg)
Manci néni: „Manci ott állt a hídon, Rozi nénivel beszélt és a Dénes hátulról bement”.
Juliska: Így volt.
Manci néni: „Így volt.”
Juliska: Ééééé…….oooo…(érthetetlen szöveg)
Manci néni: „Én ott álltam az ablak alatt, a kert sarkánál, és onnan láttam, hogy a Dénes bement”.
Borenich: Ez mikor volt?
Manci néni: Ő azt nem tudja megmondani, hogy hány óra, de délután volt, vagy estefelé, amikor már elmentek a lányáék. Azután látta.
Borenich: Miért nem tudja megmondani, hogy hány óra?
Manci néni: Mert nem ismeri az órát.
Szomszéd: Nem ismeri az órát.
Borenich: Korábban sem ismerte?
Juliska: (dadog, érthetetlen szöveget mond)
Manci néni: „Két órát, vagy három órát, vagy négy órát”.
Szomszéd: Az egész órákat.
Manci néni: Csak azt tudja, ha dél van, mert akkor mind a két mutató a 12-esen van. Azt tudja, hogy 12 óra. De percre nem tudja.
Borenich: Olvasni szokott?
Juliska: Ne..nem.
Borenich: Miért?
Juliska: N…eeee…tu…(érthetetlen szöveg)
Manci néni: „Nem tudom, mert nem ismerem úgy a betűket”. Még mindig van úgy, hogy elővesz egy irkát, abba szokott „á” betűt és „i” betűt írni. Foglalkozik vele.
Borenich: Korábban sem tudott olvasni?
Juliska: Ne…nem.
Borenich: Szokta nézni a televíziót?
Juliska: Szo…oktam.
Manci néni: Aztán elmondja, hogy mi történt. Azt elmondja. El bizony ...
Borenich: Melyik műsort szereti?
Manci néni: A Jockey-t nem szereti. „A Dallas sorozatból”.
Juliska: …Mii…kiiit
Manci néni: (Nevet, tapsol) Mindenkit szeret, de a Jockey-t nem szereti, mert utálja nagyon. (nevet) Hát így van ez…
Borenich: Iskolába járt?
Juliska: ……Ne…sso
Manci néni: „Nem sokáig”. Az első osztályt kétszer járta. Ez van. De akkor még nem volt gyógypedagógia.
Juliska: …Kiüüü.. (érthetetlen szöveg)
Manci néni: „Kiütött a háború, utána nem ment sehová”. Ez van. Ő csak van magának.
Juliska: …Nem szooo…k  ha…
Manci néni: „Nem szoktam hazudni.”
Juliska: …..Eeeee…ha… (érthetetlen szöveg)
Manci néni: Hallja?! „Engemet még hazugságon nem fogtak meg”. Na ... ez így van ...

Ezután azt az embert kerestem, aki ellen az ügyészség az új vádat emelte. Számomra érthetetlen módon szabadlábon volt. Egy falu külterületén találtam rá, egy barlanglakásban. Amikor a főútról le akartunk kanyarodni az elhagyatott terület felé, gépkocsivezetőm azt mondta, hogy ő nem megy oda fel, mert fél. Magamhoz vettem a magnóm és egyedül baktattam fel a domboldalra.
(A gépkocsivezető később elmesélte, hogy amikor lent várt engem, odament hozzá egy falubeli, s kérdezte tőle, hogy ismeri-e azt az embert, aki az előbb felment. Persze – válaszolta neki. Én hoztam ide. Elbúcsúzott tőle? – kérdezte. Mert az az ember ma már nem fog vacsorázni. Jóslata nem vált be, mert aznap este már otthon ettem.)  
Fent több barlanglakás is volt.

Barlanglakások

Gyanakodva néztek rám az emberek. A gyerekek azonnal körbe fogtak, s pénzért tartották a markukat. Kérdeztem tőlük, hogy ismerik-e Danó Alexet. Mondták, hogy igen. Meg is mutatták, hogy melyik földbe ásott lakás az övé. Megkopogtattam az ajtót és egy borzas fejű nő jött ki. Mondtam neki, hogy kit keresek, itthon van-e. Igen – felelte. Bemehetek? - kérdeztem. Jöjjön – mondta. Bent lehajtott fejjel tudtam csak állni, mert nagyon alacsony volt a plafon.
A férfinak elmondtam, hogy mi járatban vagyok. Szeretném, ha elmondaná a történteket.
- Miért jó ez nekem, mi a hasznom belőle? – kérdezte.
- Az igazságot szeretném kideríteni - feleltem.
- Abból én nem tudok kenyeret venni - válaszolta.
Megértettem, hogy hajlandó beszélni, de csak pénzért.
- Mit kérne egy nyilatkozatért?
- Tizenötezer forintot – felelte.
Nem volt ez kis pénz 1997-ben. Viszont szükségem volt a nyilatkozatára. Szerencsére volt nálam ennyi pénz, mert felkészültem arra, hogy esetleg vidéken kell maradnunk és két személyre szállodát kell keresnem.
- Rendben - mondtam.
Előre kérte a pénzt. Ezután bekapcsoltam a magnót.

Danó AlexDanó Alex: Az történt, hogy mentem Ivádra egy haveromhoz, Győzőhöz, hogy magnót javít nekem. Nem volt otthon. Jöttünk visszafelé, és én bementem az öreg néni házához. Magyarul mondva - mert szegények vagyunk - lopni akartam valamit. Tyúkot vagy akármit, mindegy. Csak nem úgy sült el a dolog, mert én bementem a házba, mert úgy gondoltam, hogy az öregasszony hátul van. Bementem, aztán pont bent volt. Akkor mindjárt váltottam, mert ittas is voltam, mindjárt kérdeztem is, hogy van-e tyúkja eladó. Mondta, hogy nincsen. Aztán észrevett valamit, hogy nézelődök. Ezután az ajtó elé állt és elkezdett kiabálni. Rohantam volna ki, elém állt, aztán ellöktem, vagy meg is ütöttem… egyszer ... nem tudom, nagyon részeg voltam. Ennyi volt az egész. Egy ütés, vagy egy lökés volt, és több semmi. Amikor felálltam, igaz, hogy a nadrágom egy kicsit véres lett. Biztos az orrától vagy valamitől, nem tudom. Az sem biztos, hogy megütöttem. Olyant mondtam az ügyészségen, hogy háromszor. De úgy mondtam, hogy az sem biztos. Lehet, hogy csak ellöktem. Én is elestem, meg ő is. Elég ittas voltam, aztán rám esett. Utána lelöktem magamról, aztán ahogy csak tudtam, mentem kifelé. Az ügyész úr mutatta is nekem a fényképeket, de annak az én ütésemhez semmi köze. Szerintem járt ott valaki. Szerintem Dénest sem potyára ítélték el, meg nem potyára tett beismerő vallomást. Lehettünk mind a ketten is ott. Mikor eljöttem, ő utánam bemehetett. A fiókok ki voltak huzgálva, azt is mutatta az ügyész úr. Én a házban semmihez nem nyúltam. Bementem, egy percig voltam bent, annyi, hogy a kilincset fogtam meg, kész. Már szaladtam is. Azt sem tudtam, hogy mi van, annyira megijedtem.
Azon még most is filózok, hogy Dénes hogyan vihette el ezt a balhét? Hogy hogyan ítélhették el, azt nem tudom. Ez szerintem az ő hibája. Mert ha nekem olyan balhét mondanak, amit nem csináltam, ha agyonütnek, akkor sem viszem el. Ha nem én csináltam. Hat évet kapott és nem is fellebbezett? Nem tudom, hogy milyen ember ... hogy normális-e vagy nem normális ... vagy örült neki? ... Nem tudom, de belenyugodott a hat évbe. Ő saját maga helyett ült. Vagy a rendőrök miatt? Nem tudom, de biztos, hogy nem énmiattam. Megkönnyebbültem Pesten, mikor rájöttek erre a dologra. Erre is úgy jöttek rá, hogy anyám testvérei elmondták a rendőröknek. Volt egy betörésünk, lebuktunk és sajnos anyám testvérei elmondták, hogy én elmeséltem nekik, mit csináltam Ivádon. Azért mondták el, hogy őket kiengedjék.
Borenich: Azt szeretném megkérdezni, hogy…
Danó Alex: Ne is folytassa, mert nem mondok többet. Elégedjen meg ennyivel. Ez is sok volt.

Nem sok, de nem tehettem mást.
Következő alkalommal azt az ügyészt kerestem, aki annak idején vádat emelt Pusoma Dénes ellen.

Ügyész II.Ügyész II: Én fogalmaztam meg a vádat. Ez egy olyan eset volt, amikor bizony magam is kételkedtem, amikor a vádiratot fogalmaztam. És tulajdonképpen ez a kételkedés végighúzódott a bírósági eljárás szakában is. Tehát az utolsó pillanatig nem voltunk abban biztosak, hogy ebben egy elmarasztaló ítélet fog születni. Bizony, ilyen esetekben egyrészt a felelősség az ügyészé, hogy vádat emel. Másrészt pedig a döntés joga - és következésképpen a felelősség is - csak a bírót illeti meg, hiszen ő ítélkezik. Ő mondja ki valakiről azt, hogy bűnös, vagy nem bűnös.
Borenich: De ha Ön nem emel vádat, akkor nincs ez az ítélet.  
Ügyész II: Ez így igaz. De Pusoma Dénesnek volt egy írásbeli beismerő vallomása. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. De ne haragudjon tárgyalásom lesz, mennem kell. 

Ezután felkerestem Dr. Fecz József bírót, aki Pusoma Dénest elítélte. Nagyon kíváncsi voltam, hogy miért hozta ezt az ítéletet. De hiába kértem többször is, nem volt hajlandó nyilatkozni.
Mentem tovább. Vajon mit mondanak a rendőrök.

Rendőrtiszt, aki a nyomozást vezette: A mai napig is azt tartom - a bíróság felmentő ítélete ellenére - lehet, hogy Pusoma Dénes ott járt a helyszínen. Lehet, hogy a cselekményt ... - most már tudjuk, hogy Danó Alex magára vállalta a cselekmény elkövetését, de ez nem zárja ki azt, hogy a cselekmény elkövetését követő fél órában, vagy egy órában, vagy bármilyen időszakban - vagy ne adj' Isten a cselekmény elkövetését megelőzőleg - Pusoma Dénes ne járt volna ott a lakásban. Ugye Pusoma Dénest megsajnálták a hozzátartozók, az elhalt néninek a lánya, és behívták két pohár borra, amit el is fogyasztott. Csak egy bökkenő van, hogy Pusoma Dénes szagnyomát nem a konyhában, hanem a belső szobában, a sublót fiók előtt biztosította a szakértőnk. Aztán Pusoma Dénesnek volt egy saját kezűleg írt beismerő levele.

Kíváncsi voltam mit tartalmaz ez a levél, amit Pusoma Dénes írt a cellában, és amelyik egyik fontos bizonyíték volt ellene. Többszöri kérésre kaptam belőle egy fénymásolatot.  

„Beismerő vallomás.
Én, Pusoma Dénes a következőt szeretném maguknak elmondani. Beismerem, hogy 1994. március 16-án talán, de már pontosan nem tudom mikor, aznap, amikor P. Rozi kertjében metszettem a szőlőt, az esti órákban visszamentem hozzá, hogy fizesse ki a metszésért járó pénzt. Az is rosszul esett, hogy nekem nem adott sem ebédet, sem bort. Ő azt mondta, hogy nem fizet semmit semmiért, és takarodjak innen. Erre nagyon mérges lettem. Arra emlékszem, hogy többször is megütöttem, de csak azért, mert nagyon mérges voltam. A többire már nem emlékszem, hogy miket csináltam még vele. Mikor eljöttem, úgy láttam, az arca véres volt, és a földre került. Azután amikor láttam mi lett vele, gyorsan elmentem, aztán lefeküdtem. Amit én Rozi nénivel tettem, nem akartam, én csak a pénzért mentem. Tettemért a felelősséget vállalom.
Kelt 1994. 6. hó 19-én.
Pusoma Dénes.”

Pusoma Dénes: De ez mind hazugság. Írtam egy levelet, biztos, hogy írtam, mert ezt nem tagadtam le a bíróság előtt sem, mert papírt azt biztos írtam. Azért írtam, mert a cellatársam reggel, meg napközben is addig vert, amíg le nem írtam azt, amit ő diktált. Nem bírtam már a sok verést. Ez az igazság.
Ügyész II: Annyit még elmondanék, hogy nem került sor vádemelésre mindaddig, amíg ez a harmadik bizonyíték nem került a birtokunkba. Az igazságügyi írásszakértő aggálytalanul, egyértelműen megállapította, hogy ezt a bizonyos beismerő vallomást Pusoma Dénes írta.
Ügyész I: Abban a vonatkozásban, hogy ez a levél hogyan született, nekem olyan publikálható információim vannak, hogy bizonyos ráhatás Pusoma Dénest érte zárkatársa részéről. Ez a ráhatás tulajdonképpen abban foglalható össze, hogy zárkatársa azt mondta Dénesnek, hogy ha ír egy ilyen beismerő vallomást, akkor várható, hogy szabadlábra helyezik. És ha szabadlábra helyezik, akkor olyan védelemben, olyan jogi képviseletben részesülhet, ami talán számára kedvezőbb lesz, mint a korábbi volt, és lehet, hogy ez elvezethet addig, hogy kiderül az ártatlansága.

RendőrtisztRendőrtiszt: Egy dolog biztos, hogy mi semmilyen hivatalos, illetve nem hivatalos formában Pusoma Dénes zárkatársát nem bíztattuk fel arra, hogy ő különböző úton-módon szerezzen bizonyítékokat Pusoma Dénes ellen. Viszont az biztos, hogy Pusoma Dénes zárkatársa mindenképpen azt szerette volna, ha őt szabadlábra helyezzük. Több alkalommal élt jelzéssel felénk, hogy ennek érdekében mindent megtesz, hogy ő Pusoma Dénesből különböző vallomásokat kiszedjen, illetve őt vallomástételre rábírja.            

Ezek után elindultam, hogy megkeressem Pusoma Dénes zárkatársát. Nem volt könnyű dolgom. Előre figyelmeztettek, hogy vigyázzak, mert egy veszélyes csoporttal kerülök szembe. Olyan bűnözőkkel, akik nem csak Heves megyében ténykednek, hanem egész észak-kelet Magyarországon. Segítőtársam elkísért addig az utcáig, ahol megtalálhatom keresett riportalanyom, de be már nem mert jönni. Azt mondta, hogy ő itt él Egerben, és nem szeretné, ha élete hátralévő részét állandó félelemben kellene leélnie. A házszámot tudtam, így egyedül kellett bemennem. A hatalmas udvaron több gépkocsi állt. Először azt hittem, hogy egy autószerelő műhely van ott. Később mesélték, hogy ha a rendőrség akarná, több ellopott gépkocsit is megtalálhatnának ott. Két férfi nézett rám gyanakodva, s megkérdezték, hogy kit keresek. Mondtam a nevet. Milyen ügyben?- kérdezte a magasabb, kisportoltabb férfi. Röviden elmondtam jövetelem célját. Honnan tudom az illető nevét? Az hadd maradjon az én titkom – válaszoltam. Ez láthatólag nagyon nem tetszett nekik. Tovább faggattak, hogy mit tudok a Pusoma ügyről. Annyit mondtam csak el az esetből, hogy tudják, nem vagyok járatlan a témában, ugyanakkor igyekeztem sejtetni azt, hogy még sokkal többet tudok. Végül is legnagyobb meglepődésemre fő faggatóm elárulta, hogy ő az, akit én keresek. De legjobb lenne, ha most megfordulnék és azonnal elhagynám nem csak az udvart, hanem Egert, sőt az egész megyét és elfelejteném ezt az egész történetet. Addigra már többen is előjöttek a házból, meg a garázsból. Nem volt mit tennem, megfogadtam tanácsukat. De Egert és a megyét nem hagytam el. Viszont egész nap követett egy autó. Négy férfi ült benne. Nem volt túl eredményes az a napom, mert amikor valaki meglátta, hogy háza előtt kocsim mögött megállt az a kocsi, rögtön bezárultak, s kérték, hogy azonnal menjek el, mert ők itt maradnak és szeretnének nyugodtan élni. Nem is tudtam aznap több riportot készíteni. Elindultam haza, Budapestre. A „titokzatos autó” egészen a megye határáig elkísért.

 (Az ivádi kocsmában)

Kocsmárosné: Én a Dénest nem úgy ismertem meg - amióta kint van -, hogy bántana valakit. Mert tényleg nem szokott verekedni. Ő, ha egy kicsit be is iszik, akkor leül és elvan itt. Elgondolkozik, elbeszélget mindenféle földön kívüli dolgokról. Van itt egy srác, a néma Balázs - ő süketnéma - azzal nagyon jól el szoktak beszélgetni, mert neki vannak UFO magazinjai, és akkor nekik ez a témájuk, hogy az ufók. Én annyira rosszat nem tudok róla mondani, ahogy én megismertem. Olyan szempontból van rossz tulajdonsága, hogy ha egy kis pénze van, akkor azt mindjárt elissza. Ha van ötszáz forintja, akkor ebből vesz egy kenyeret, vagy tejet, tejfölt, és a többit szépen eliszogatja.

Férfi I: Örültem neki, hogy felmentették Déneskét. De nem nagyon lehet vele beszélni, mert ha iszik egy cseppet, akkor nem lehet vele beszélni. Olyankor agresszív, akkor nem ismer embert. De amúgy félénk. Tehát nem lehet feltételezni róla, hogy ő gyilkolna. De nem lehet vele emberi módon beszélni, magyarul. Olyankor félni kell tőle, mert nem lehet tudni, hogy mi van nála. Lehet nála egy zsebkés és ha olyan gondolata támad, akkor akárkit megszúrhat. Nem volt ilyen példa soha még eddig, de ilyenekre lehet számítani egy ilyen embernél. Mert az az igazság, hogy nála valami kis beütés van agyban, vagy elmeileg.

Férfi II: Vannak, akik nem törődnek azzal, hogy mi van, hogyan van, csak az idő menjen. Ahogy esik úgy puffan. Az emberiséget én két csoportra osztom. Mert vannak, akik törekvőbbek, hogy legyen neki valamilye, de ő nem tartozott azok közé. Ő könnyelműen fogta fel az életet. De én nem hiszem el, hogy ő lett volna.

Kocsmárosné: De nagyon sokan itt azt mondták, hogy igenis a Dénes volt. Az előző tulajdonos is, akié ez a kocsma volt, úgy állította be nekünk Dénest - mert összefirkálta a kocsma falát is -, hogy Dénes volt, mert ő gyogyós, és most hál’ Istennek már le van csukva, úgyhogy nyugton lesztek tőle. Ő ilyeneket mondott nekünk a Dénesről, hogy ő rossz gyerek volt, meg szerinte ő volt, ő gyilkolt.

Férfi III: Zsivány, de nem gyilkos. Huncut kölyök, lusta egy dög, de ... Hárman voltak testvérek. Régen meghalt már az idősebb báty¬ja. Ő, azt hiszem agronómusi címig vitte. Tehát elvégzett valami növénytermesztési iskolát, és egy elég okos káder volt. Amikor a középső bátyja meghalt a kórházban, akkor a hivatal kiutalt egy bizonyos összeget a temetésére. Azt a Dénes egy az egyben elitta. Úgyhogy nem tudja, hol van eltemetve a bátyja. De annak idején, amikor nyomozták az ügyet, amikor a gyilkosság történt, akkor tőlem is megkérdezték a rendőrök, hogy én kire tippelek. Le mertem volna tenni a főesküt, hogy csak a Déneske lehetett. Korábban garázdaságért volt büntetve. Azóta, mióta kijött a börtönből, végül is ártatlan. Csak ki van csúszva a talaj a lába alól, de már látom, hogy munkára adja a fejét néha, ha nagyon sokadika van. Már ez is egy eredmény, mert a börtön előtt semmilyen munkára nem volt képes, semmilyen munkát nem volt hajlandó elvállalni. Alkalmi munkákat sem. Ő, ha berúgott, csinálta a fesztivált, de másnap mindenkitől bocsánatot kért, mert nem emlékezett semmire. Úgyhogy belőle könnyű volt a beismerő vallomást is kiszedni, mert egyszerűen nem emlékezett semmire. Ha aznap részeg volt, vele el lehetett hitetni, hogy tényleg ő is volt.

Kocsmárosné: Az az igazság, hogy megoszlik itt a falu. Nagyon megoszlik. Minden téren, nem csak Dénes téren. Egyik párt azt mondja, hogy ő volt, a másik nem ő volt. Úgyhogy nem tudom. Addig nem volt szó arról a két idegenről, addig senki nem szólt semmit. Ez az érdekes benne, hogy itt akárki idegen megjelenik, azt tudják. De síri csend volt a két idegenről. Itt a kocsmában mondták, hogy járt itt két idegen. Nem tudták hova valók, de akkor még senki nem szólt semmit, hogy mi láttunk idegeneket. És igenis abban az utcában kerestek valakit. Nagyon nehéz itt kiszedni az emberekből valamit is. Tényeket. Mindenki beszél összevissza, kertelnek, hetelnek-havalnak mindent. Nálunk is volt egy betörés. Mindig tudják, hogy mikor zárunk, mikor megyünk haza, és érdekes módon - mikor elvitték innen a tévénket -, akkor senki nem látott semmit. Pedig itt van annyi kutya, meg vannak olyanok, akik mindig az ablakban csüngenek. Mindent látnak. Azt is, hogy ki mikor megy haza, milyen részegen, kivel. De ha valami konkrétat kérdeznek tőlük, akkor semmit nem látnak. Szerintem itt is az lehetett, hogy nem akarták megmondani, vagy nem merték, nehogy meghurcolják, kérdezgessék őket. Ne vigyék le őket a rendőrségre. És akkor jól van, itt van ez a Dénes, se kutyája, se macskája, hadd legyen. Csak hogy valaki bűnös legyen. Én így gondolom. (nevetve) Hogy aztán hogy van, nem tudom.

(Újra a szomszédban)

Manci néni: Azért van ilyen hamis kutyám, mert - megmondom őszintén - nagyon félek. Nagyon félek, mert a Dénes ... hogy mi volt, mi nem ... én nem tudom. Ha nem ő volt a gyilkos ... ide figyeljen, a helyében, ha agyon is ütnek engem, akkor is azt mondom, hogy én nem nyúltam a nénihez, meg nem voltam bent. Higgye el nekem. Én nem azt mondom, hogy Dénes ütötte agyon, de valakinek agyon kellett ütni. Nem tudom az igazság hol van. Nem tudom. Higgye el, én már nem hiszek az ingemnek sem. Nem igazságosak az emberek. Nem merik kimondani, még ha valaki tudott is róla, vagy nem, nem merték megmondani. Mert félnek. Én nem tagadom, én is félek. De tessék elhinni, hogy velem a Dénes mit csinál. Amikor józan, akkor megy-jön előttünk az úton, mint más ember. De amikor részeg, kérdezem én magát, hogy az a tisztességhez tartozik, hogy kiveszi az alsó részét, a nemi szervét, s itt rázza az ablakunk alatt? És én csak a testvéremmel, azzal a tehetetlen lánnyal vagyok kettesben. Úgyhogy én nagyon félek. Én most is azt mondom, nagyon félek. Köpdös a kutyára, mindent csinál. Érti? Én nem mondtam azt sem, hogy ő bűnös, hogy ő gyilkolt. De a testvérem se. És nagyon félek, higgye el. Higgye el, nagyon félek. Valakinek ezt csinálnia kellett. Nem?

Szomszéd:  Én úgy érzem, Dénest azért engedték szabadon, mert emez elvállalta, hogy ő is itt volt. Itt közös megegyezés lehet a két ember között.  
Manci: Igen, amikor itt volt.
Szomszéd: Én közös megegyezést sejtek. Esetleg majd osztozkodnak a pénzen, ha Dénes kap majd az államtól azért, mert a két évig ült. Aztán meg majd keresnek egy harmadik gyilkost.
Juliska: At…óóó.. minden… fél.
Manci: "Attól mindenki fél” - azt mondta.
Ivádi Julianna: (érthetetlen szöveg)
Szomszéd II: Azt mondta, hogy „őt Dénes meg akarja gyilkolni. Őt mindennek elmondta, mert azt mondta, hogy a tárgyalásra én betanítottam neki a szöveget, hogy mit mondjon. Ezért őt meg akarja gyilkolni. Meg mindennek elmondja, mikor kiabál, mikor részeg."

Pusoma Dénes: Kirendelt állami ügyvédem volt, aki azt kérdezte, hogy fellebbezni akarok-e? Mondtam neki, nem akarok fellebbezni, mert akkor is már tudtam, hogy nem én követtem el. Akkor miért fellebbeztem volna? De mit fellebbezzek meg? Az ártatlanságomat? Én lenyomattam a két és fél évet, vagy mit tudom már mennyit, nekem azonnal fizessenek, ne várassanak egy évet, meg két évet. Az anyám tönkrement lelkileg, egy az egyben meghalt. Akkor ott volt a bátyám is. A házam szétment, amiben vagyok most. Nekem elég volt ez már. Én lenyomtam az éveket, fizessenek azonnal két és fél milliót. Elég volt. Megszenvedtem és kész. Így is olyan a körülményem, hogy munkanélküli segélyt nem kapok. Az önkormányzat is olyan, hogy itt az embert nem segítik egy árva forinttal sem. Egyáltalán nincsen munkalehetőség. Nem tudok egyelőre megélni semmiből sem.

Ügyész II: A magunk számára is meglepetés volt, amikor arról értesültünk, hogy Pusoma Dénes tudomásul vette az elsőfokú bíróság ítéletét. Sőt, a védője sem fellebbezett. Annak ellenére történt ez így, hogy a bíró többször is felhívta a figyelmét arra, hogy őt a fellebbezés joga megilleti. Tehát lehetőség van arra, hogy az ügyet a legfelsőbb bíróságra vitesse, hogy ott aztán tényleg felülvizsgálatot nyerjen ez az ügy. És az ügyvédje akkor is fellebbezhetett volna, ha ő nem fellebbez.

Pusoma Dénesnek nem volt pénze, ezért kirendelt védőügyvédje volt. Számomra is érthetetlennek tűnt, hogy az elsőfokú ítélet kihirdetése után az ügyvéd, Dr. Bodnár Balázs miért nem fellebbezett. Szerettem volna ezt megkérdezni tőle, de nem volt hajlandó nyilatkozni.
Ezután arra voltam kíváncsi, hogy a Magyar Államtól mennyi kártérítés jár Pusoma Dénesnek a több, mint két év letöltése után.   

Ügyész I: A büntetőeljárási törvény 384. szakasz (2) bekezdés b) pontja mondja ki egészen pontosan, hogy „nincs helye kártalanításnak, ha a terhelt az alapügyben hozott ítélet ellen nem fellebbezett”. Ez egy ilyen egyszerű mondat. Ez a törvény. Másrészt kényszer nélkül írt egy beismerő vallomást. Ez megint más oldalról zárja ki a kártérítést.

Pusoma Dénes ügyét végül is a Nemzeti Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda karolta fel. Az ő ügyvédjük próbált meg tenni valamit. Vele beszélgettem.  

ÜgyvédÜgyvéd: Úgy gondoltuk, hogy Pusoma Dénes esetében - aki ártatlanul volt letartóztatásban, majd később szabadságvesztés büntetést töltött - az érvényes magyar jogszabályok szerint kártalanítás jár. Ezért az Egri Városi Bíróságra keresetlevelet nyújtottunk be. A kárvallott megérdemli, hogy a magyar állam ezt valamilyen módon honorálja. Tehát kifejezésre juttassa, hogy tévedett és ezért Pusoma Dénest - mi úgy gondoljuk - kétmillió forint nem vagyoni kár illeti meg. Mi úgy gondoltuk, hogy ezt végigfuttatjuk a magyar törvények alapján és kockáztatjuk azt, hogy el fogják utasítani. Ezt követően viszont a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulunk. Sajnos a magyar állam gavallériája iránt nekem nem sok bizalmam van. Igazából nem bízom abban, hogy túl sok pénzt fogunk kapni. De azért reménykedem abban, hogy egyrészt egy tisztességes kártalanítást fog Dénes kapni. Másrészt pedig bízom abban, hogy tulajdonképpen akár nemzetközi téren is sikerül ebből valami olyan fajta precedenst produkálni, ami a későbbi hasonló esetekben arra ösztönzi majd a magyar államot, hogy módosítsa jogszabályait, amelyek szerintem nem igazán megfelelőek ez esetben. Tudniillik nem egészen értem, hogy ha valaki ártatlan, de első fokon jogerőssé válik az ítélete, tehát első fokon tudomásul vesz egy ítéletet - holott ügyvédje is van -, akkor miért kell ezt még azzal a plusz büntetéssel is sújtani, hogy ezért semmiféle kártalanításban nem részesülhet a jogszabályok szerint. Magyarországon az ártatlanság vélelme nem igazán érvényesül. Olyan problémákat tapasztalok a büntetőeljárásokban, amelyek inkább arra utalnak, hogy ha már egyszer a rendőrség valakivel szemben nyomozott, valakit az ügyészség megvádolt, akkor bizony nagyon nehezen merik azt mondani arra a személyre, hogy nem követte el azt a bűncselekményt. De a kártalanítási jogszabályok egyéb szempontból is hibásak, hiszen átutalják az egész kérdéskört a polgári eljárás körébe. Viszont az alperes, a magyar állam, az alperest az igazságügy minisztérium képviseli. A minisztérium pedig bizonyos fokig felettese a bíróságoknak. Nyilván függetlenség van a bíróságon - ezt én nem vitatom -, de alapvetően mégis érdekes szituáció az, amikor a bíró egy olyan ügyben kell, hogy döntsön, ahol az alperes az az igazságügy minisztérium, amelyik őt alkalmazza, kinevezi, fizetést ad neki.

Pusoma Dénes: Keserű az életem. Az embernek két szelet kenyérre és egy cigarettára valója sincsen. Meg fagyoskodik. Az én szemszögemből nekem így nagyon szar. Minden nappal rosszabb lesz. Sokat gondolkoztam rajta, hogy minek a franc élet... Majd ha megkapom a kárpótlást, a segélyt, akkor esetleg még gondolkozok róla, hogy tényleg családot alapítok, meg aztán építem a szocializmust, meg ilyesmi …
Borenich: Már nincs szocializmus ...
Pusoma Dénes: Hát jó, akkor nem tudom milyen társadalmi formát építek majd. De nekem mindegy is…

Pusoma Dénes

Amikor elbúcsúztam tőle, nagyon szomorú volt. Azzal váltunk el, hogy figyelemmel kísérem sorsát, s ha megkapja a pénzt, akkor ismét meglátogatom. Hátha jobbra fordul majd az élete. De erre már nem volt lehetőségem. Eljövetelem után négy nappal végzett magával. Kiment a háza végében lévő erdőbe, s felakasztotta magát. Másnap délután találtak rá. Kutyája folytonos ugatására lettek figyelmesek az emberek. A hűséges állat ott ült mellette a fa alatt egészen addig, amíg el nem vitték a gazdáját.