Történetem… a kádári cenzúrával (1981)

RIPORT NEM LESZ, FELEJTSE EL!
Tényfeltáró dokumentumműsor-kísérlet 1981 nyarán


Alighogy elindultunk a Magyar Rádió gépkocsijával vidékre, a sofőr kezdi a beszélgetést.
– Milyen riport lesz? Dicsérő vagy kritikai?
– Minden jel arra mutat, hogy nagy disznóságokat csinálnak abban a községben, ahova megyünk – felelem.
– Kár.
– Miért?
– Mert akkor nem fogunk jókat enni. A múlt héten a Bélával voltunk lent egy TSZ-ben riporton. Első este olyan birkapörköltet adtak, amilyet én még életemben nem ettem. Előtte finom szilvapálinkát, utána pedig saját termelésű bort ittunk. Három napig jártuk a határt, s annyit ettünk-ittunk, hogy legalább két kilót híztam.
– Most csak a saját számlájára ehet.

Szomorúan veszi tudomásul, majd ismét faggat.
– Milyen disznóságokat csináltak?
– Ezt szeretném kideríteni. Nem tudom hallott-e arról a két évvel ezelőtti esetről, amikor ebben a községben három vezető megállította a vonatot?
– Az meg hogy lehet?
– Vadászni mentek egy terepjáró autóval. De mivel nagy volt a sár, meg aztán akkor volt az árvíz is, a sínen közlekedtek a gépkocsival. Egyszer csak jött a vonat. A mozdonyvezető már messziről észrevette őket – ezen a vidéken három-négy kilométerre is ellátni – s pont előttük megállt. Dühösen nekik esett, hogy azonnal menjenek le a sínről. Erre az egyik vezető megkérdezte, tudja-e, hogy kivel beszél. A mozdonyvezető még mérgesebb lett, s mondta, hogy őt az nem érdekli. Még az atyaúristennek sem lehet itt autózni.
– Mi lett a vége?
– Feljelentette őket. Két vezetőt áthelyeztek főnöknek a szomszéd járásba. A harmadik meg itt maradt. A mozdonyvezető pedig raktáros lett.
– S most ezért megyünk?
– Nem. Ezt az ügyet már lezárták. De úgy látszik minden megy tovább. Most máshol van gond.

*****

A TSZ elnök irodájában nagyon elegáns bútorok vannak. Bemutatkozom az elnöknek, s elmondom, hogy a Magyar Rádiótól jöttem. Hellyel kínál.
– Mi járatban van? – kérdi fürkészően.
– A főagronómus, Bácskai ügyében.
– Már magukat is megkereste?
– Nem.
– Akkor honnan tud az ügyről?
– Egyik újságíró kollégámtól.
– Nézze, én nem mondom azt magának kedves elvtársam, hogy nálunk minden rendben megy és én nem vagyok hibás. Ez a Bácskai nagyon jó szakember. Csak az emberi tulajdonságaival van baj. S itt követtem el én a hibát. Jobban utána kellett volna nézni, mielőtt felvettem. De annyi jót hallottam szakmai tudásáról, hogy nem is gyanakodtam. Egy év kellett, amíg kiderült, hogy nem alkalmas vezetőnek.
– Hogyan ismerkedtek meg?
– A szomszéd megyében dolgozott egy TSZ-ben, mint ágazatvezető. Régi barátom ott az elnök. Kérdeztem tőle, nincs-e olyan embere, akit főagronómusnak ajánlana. Így került szóba Bácskai. Tudja elvtársam, a mi téeszünk gyenge adottságok között dolgozik, s kevesen vállalják itt a munkát. Elmennek olyan TSZ-be, ahol gazdagabbak. Jó néhány fiatal hagyott itt bennünket az elmúlt években.
– Miből derült ki, hogy nem alkalmas vezetőnek?
– Először is összeférhetetlen. Mindenbe beleüti az orrát. Olyanokba is, amihez semmi köze. Ezen kívül Ilona napon körbejárta a névnapjukat ünneplőket és mindenhol ivott. Délután a párttaggyűlésen rosszul is lett a sok alkoholtól.
– Mibe avatkozott be?
– Hogy is hívják az elvtársat? Ne haragudjon, de ha megmutatná az igazolványát...
– Én kérek elnézést. Ezzel kellett volna kezdenem.
Az igazolványommal együtt odamegy az íróasztalához, s gondosan feljegyez minden adatot.

– Kedves elvtársam! Nekünk első a termelés – folytatja. Nem érünk rá ilyen ügyekkel foglalkozni. Arra kérem magát, keressen inkább más témát. Nekem már rengeteg felesleges időm elment erre az ügyre.
– Úgy tudom Bácskai nem nyugodott bele.
– Ő mindenkihez elrohan. Mikor fegyelmivel leváltottuk és a rizs ágazathoz tettük, attól kezdve minden fórumot végigjárt. Ez is mutatja, mennyire összeférhetetlen ember. Hiába mondtam neki, hogy most már dolgozz. Elment a bírósághoz. Aztán fellebbezés miatt az ügyet tárgyalta a másodfokú bíróság is. Nézze, nekem már rengeteg időm elment ezzel. Már nem akarom szaporítani.
– Nem ártana kideríteni ennek az ügynek a tanulságait.
– Azt a vezetőség megtette.
– Tudhatnék erről valamit?
– Kedves elvtársam, ez a mi ügyünk. Most már dolgozni szeretnék.
– Jövő héten hétfőn lejönnék, s szeretném, ha itt az irodában hármasban elbeszélgethetnénk.
– Ki lenne a harmadik?
– Bácskai.
– Miért van rá szükség?     
– Mert én nem külön-külön szeretek beszélgetni a riportalanyokkal, hanem együtt. Így rögtön korrigálni tudja mindenki, ha nem mond igazat a másik.
– Még hogy én a Bácskaival egy asztalhoz leüljek?
– Akkor hétfőn pontosan tizenkét órakor itt leszek.
– Én nem vagyok hajlandó nyilatkozni.
– Azt a feladatot kaptam, hogy elkészítsem ezt az anyagot. Mivel nem szeretem egyoldalúan bemutatni az eseményeket, ezért kérem, hogy ön is mondja majd el, hogyan látja ezt az egész ügyet. Nekem ezt a riportot akkor is meg kell csinálni, ha maga nem nyilatkozik. De úgy bizonyára nagyon sok emberben felmerül majd a kérdés, vajon miért hallgat?
– Nem vagyok köteles nyilatkozni. A törvény is véd.
– Ha magánügyei kerülnének szóba, akkor csak abban az esetben lehet felhasználni a nyilatkozatát, ha beleegyezik. De itt a közösségről van szó. Különben is Kádár János azt mondta egy újságíró aktíván, hogy a különböző vezetők nem szívességet tesznek, amikor a sajtót gyorsan, pontosan és megbízhatóan tájékoztatják, hanem kötelességüket teljesítik.
– Akkor sem mondok semmit.
– Arra kérem, gondolja meg. Hétfőn mindenesetre lejövök.
– Riport akkor sem lesz. Felejtse el ezt a történetet!

*****

Bácskai gyanakodva fogad. Először azt hiszi, hogy a TSZ elnök bérelt fel. Csak akkor kezd felengedni, amikor elmondom, hogy senkinek sem állok a pártján. Engem az érdekel, mi történt valójában. Bekapcsolhatom a magnót?
– Igen – válaszol, majd folytatja.
– A TSZ néhány vezetője rosszabb, mint régen egy pár hírhedt földbirtokos volt. Mert azok legalább saját földjükön csinálták a disznóságokat. De ezek a közösség tulajdonával. Én ebben a rendszerben születtem, 1946-ban. Apám paraszt volt, s mindig becsületes életet élt. Ezt én már otthon megszoktam. De ezt tanultam később is. Ezért léptem be a KISZ-be, lettem vezetőségi tag, majd párttag, mert hittem az eszmékben.
– A TSZ elnök azt mondta, hogy maga összeférhetetlen.
– Hát vele nem is nagyon tudok összeférni, de azt hiszem, ez nem az én hibám.
– Mikor kezdett megromlani a kapcsolatuk?
– Körülbelül egy évvel azután, hogy idekerültem. Addigra már kezdtem tisztán látni, hogy mit csinálnak ezek. Oda is mentem a TSZ elnökhöz és a párttitkárhoz, hogy hagyják abba ezeket a szabálytalanságokat.
– Mik voltak ezek?
– Volt itt minden. Ha megjelent fentről egy küldöttség, rögtön elhullott egy-egy borjú, vagy birka. A bőre aztán egy későbbi delegációnak jutott, mert hát azt ki is kell dolgozni. Nézze! Volt úgy, hogy egy teherautó azért ment fel Pestre és tett meg közel 400 kilométert, mert odafönt egy illetékesnek trágyára volt szüksége. Persze a kertjében a fű így szebben zöldell. De volt itt fekete építkezés is. Közpénzek vándoroltak illetéktelen zsebekbe. Nehéz lenne így kapásból felsorolni az egészet. Azt mondtam az elnöknek, meg a pártitkárnak, hogy hagyják abba az egészet, mert a tagság zsebéből veszik ki a pénzt. Így kevesebb munkaegységet tudunk fizetni.
– Mit szóltak?
– Hogy ne hülyéskedjek. Azt mondták ez akkor is így volt, amikor én még nem voltam itt, s ezután is így lesz. Különben sem csinálnak semmilyen törvényellenes dolgot. Meg azt is mondták, hogy nekem is lehet még szükségem néhány dologra.
– Mit csinált ezután?
– Megmondtam nekik, ha nem változtatnak, elmegyek a Járási Pártbizottságra. Így is lett. Egy hónapot vártam, s mivel semmi sem változott, panaszt tettem. De ezután sem történt semmi. Ekkor közöltem, hogy bemegyek a megyéhez, a TESZÖV-höz. Ez a TSZ egyik felügyeleti szerve. Itt azt mondták, hogy mindent pontosan írjak le. Huszonkét oldal lett az egész.
– Ők intézkedtek?
– Három nappal később behívatott a TSZ elnök, s közölte, hogy fegyelmit fogok kapni.
– Ezért a bejelentésért?
– Azért nem merték. Ugyanis 1977-ben hoztak egy törvényt a közérdekű bejelentésekről. Emiatt ettől tartottak.
– Végül is miért kapott fegyelmit?
– Hogy Ilona napon ittam, s olyan részeg voltam, hogy az utána következő párttaggyűlésen rosszul lettem.
– Ez igaz volt?
– Ezt a párttaggyűlést a faházban tartották. Kint harminc fok volt. Elképzelheti, hogy bent mennyi lehetett. Ráadásul minden ablak zárva volt, s körülbelül hatvan ember szorongott bent. Nekem légcsövi betegségem van, s a vérnyomásom is álladóan ingadozik. Így, amikor kezdtem rosszul érezni magam, odamentem a legközelebbi ablakhoz, kinyitottam és ott levegőztem.     
– Nem lehet, hogy ebben az alkohol is közrejátszott?
– Az kizárt dolog. Reggel, munkába menet köszöntöttem fel három Ilonát. Két stampedli cseresznyét ittam meg. A párttaggyűlés meg este hatkor volt. Közben ebédeltem is, meg már több, mint nyolc óra telt el. Ekkor már kocsiba is ülhettem volna.
– A fegyelmi tárgyaláson nem tudta tisztázni magát?
– Nemsokára ezután beteg lettem, kórházba kerültem. Egy évig voltam bent. Ez idő alatt hozták meg a fegyelmi határozatot. Engem meg sem hallgattak. A döntés: felmentettek főagronómusi állásomból és a vegyszeres részleghez akartak tenni. Ha ezt elfogadom, már nem tudnánk itt beszélgetni. A légcsövi betegségem miatt ez számomra életveszélyes lett volna. Végül is a rizságazathoz kerültem. Hatan dolgozunk ott. Én vagyok a csoport vezetője. Az eddigi 7450 forintos alapfizetés helyett most 4300-at kapok. Közben a pártbó1 is kizártak. Ezeket kaptam a közérdekű bejelentés miatt.
– Belenyugodott a döntésekbe?
– Szó sincs róla. Először pert indítottam a döntés ellen a Munkaügyi Döntőbíróságnál. Ezt megnyertem. Ezért visszahelyeztek az állásomba. De aztán beindultak a fogaskerekek, s elintézték, hogy a döntés számukra megfelelő legyen. Fellebbezés után a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte ezt a döntést és jóváhagyta a TSZ fegyelmi határozatát.
– Azt azért nem tudom elképzelni, hogy egy bíróságot befolyásolni lehet.
– Akkor maga nem tudja elképzelni, mi van itt. Egyesek valóságos impériumként kezelik ezt a vidéket. Minden pontosan meg van szervezve. Nézze csak azt az embert, aki ott sétál a túloldalon. Amióta maga itt van, azóta figyel. Arra kíváncsi, meddig van itt.
– Azért ez túlzás. Magának üldözési mániája van.
– Azt hiszi tudok ebből a községből telefonálni valahova? A postás képtelen összekapcsolni például az ügyvédemmel. Ez nem lehet véletlen. Most, már ha telefonálni akarok, átmegyek egy másik faluba. De a leveleket is ott adom fel. Pontos listát vezetnek arról, kinek, mikor írtam. Az érkező leveleket meg felbontják.
– Azt hiszem, csak képzelődik.
– A múltkor, egyik éjjel is itt járt a TSZ kocsija, s direkt lassan mentek, figyelték, mit csinálok.
– Mi lett a párttagságával?
– A járási pártbizottság jóváhagyta a kizárást. Most a megyéhez fellebbeztem. Ha kell, elmegyek a Kongresszusig is.
– Nem gondolt arra, hogy elmenjen innen?
– Arról szó sem lehet. Én maradok! Persze a többiek mind itthagyták a TSZ-t. Harminc fiatal ment el három év alatt.
– A felesége is a TSZ-ben dolgozik. Őt nem bántják maga miatt?
– Sajnálom szegény asszonyt, de nem tudok mást tenni. Nekem küzdeni kell. Három gyerekem van, őket is gúnyolták az iskolában. Mit csináljak?
– Beszéltem a TSZ elnökkel. Szeretném, ha hétfőn délben le tudnánk ülni hármasban. Aztán, amikor szükség lesz másokra, akkor őket is behívjuk, hogy tisztázzuk a részleteket.
– Nem tudok most Önnek választ adni. Meg kell ezt beszélni az ügyvédemmel, meg a barátaimmal.
– Mitől fél?
– Az ügyvédem törvényességi óvást adott be. Nem szeretném, ha azt mondanák a Legfőbb Ügyészségen, hogy izgága vagyok. Meg a Megyei Pártbizottság sem tárgyalta az ügyem.
– Akkor addig nem viszem a nyilvánosság elé ezt az ügyet, csak megcsinálom.
– Nem tudok most választ adni.
– Azért hétfőn megkeresem magát. Addig beszéljen az ügyvéddel és a barátaival.

*****

Késő este értünk haza Budapestre. Másnap korán reggel csörgött a telefonom. Osztályunk titkárnője hívott, s izgatott hangon közölte, hogy azonnal menjek be a Rádióba, s hozzam magammal azokat a kazettákat, amikre a tegnapi riportokat felvettem, mert sürgősen le kell adni az Elnökségnek.
– Jó, megyek nemsokára – mondtam neki. Mindenesetre még otthon készítettem magamnak egy másolatot a riportból.

Bent a Rádióban titkárnőnk láthatóan ideges volt.
– Már háromszor is telefonáltak az Elnökségről, hogy mikor viszem már a kazettákat – mondta. Mit csináltál már megint?
– Semmi különöset. Úgy tűnik hosszú a keze a kiskirályoknak.
– Menj be a főnökhöz, mert már vár téged – felelte.

Osztályunk vezetője közölte, hogy nem foglalkozhatok az üggyel és az ezzel kapcsolatos felvételekkel azonnal álljak le. Ez Kiss Kálmán elnökhelyettes utasítása.

Nem volt mit tenni, kénytelen voltam leállni. Viszont kíváncsi voltam, hogyan érte el a TSZ elnök, hogy már másnap reggel elvegyék tőlem a kazettákat és megtiltsák nekem, hogy foglalkozzak az üggyel. Elhatároztam, hogy felhívom telefonon és megpróbálom kifaggatni. Reméltem, hogy nem csapja le a kagylót. Bemutatkoztam neki. A többit már rögzítette a magnó.
– Miért telefonál? Én úgy tudom, hogy leállították az egészet.
– Ki állította le?
– Lényegében Budapesttel beszéltek.
– Arra kérem, mondja el, mi történt az után, hogy eljöttem.
– Beszéltem a Járási Pártbizottság titkárával. Mondtam neki, hogy helytelenítem ezt a riportot. Egy ilyen riport túlságosan felkavarná az embereket. Nekünk dolgozni kell. Egyébként sincs lezárva az ügy.
– Ezután mit csinált a járási titkár?
– Én nem tudom. A sajtóközponttal beszélt valaki a pártközpontból.
– Mi az hogy sajtóközpont? Ilyent én nem ismerek.
– Ez a maguk főnökségének a vezérkara. Ezt nekem Kovács elvtárs, a járási titkár mondta. Akkor közölte velem, hogy minden rendben van, nem lesz a riportból semmi.
– A pártközpontban kivel beszéltek?
– Nézze, ezt az ügyet mi lezártuk. Egyébként az futkos a sajtóhoz, akinek szaros a gatyája. Az enyém tiszta.
– Biztos tudja, hogy kit értek el a pártközpontban.
– Nézze, nekem mennem kell a Járási Pártbizottság ülésére. Beszámolót tartok a TSZ személyzeti politikájáról.
– Bácskai is ott lesz?
– Ő nem, mert fel van függesztve.
– Nélküle tárgyalnak róla?
– Nézze, én végeztem. Nyugodjon bele, hogy riport nem lesz! Felejtse el.

Ezután lecsapta a telefont.

*****

Másnap felhívtam a járási párttitkárt.
– Kérem szépen a következő a helyzet – kezdi a beszélgetést. Mi beszéltünk a központtal a maga ügyében.
– Milyen központtal?
– A pártközponttal.
– Ott kivel beszéltek?
– Megállapodtunk doktor Nagy Líviával, hogy az üggyel nem foglalkozhat senki. Egyedül a Népszabadság közli majd a tanulságokat. Amit maga csinál, az nem felel meg a célnak.
– Milyen célnak?
– A mi célunk, a szükséges és reális cél, az az egyenes politika. Na, már most nehogy azt higgye, hogy én magát falnak állítom. Azt sem tudom, hogy mit akar. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért nem kérdeztek meg illetékeseket.
– Erre nyilván sor került volna.
– Szóval maguk ölik a pénzt anélkül, hogy megtárgyalnák velünk, mégis milyen célok vannak. És ha végezetül azt mondjuk, hogy nem a célnak megfelelő a riportjuk, akkor mi a fene van?
– Én azt szeretném, ha kiderülne az igazság.
– Érdekes… és akkor miért mindig azt keresi meg, aki hazudik?
– Minden fontos szereplőt megkerestem volna, ha nem állítanak le. Magához is eljutottam volna. De hadd kérdezzek valamit. Engem most ellenségnek tekint, vagy pedig szövetségesnek?
– Ne kérdezzen ilyet addig, amíg nem tudjuk, hogy mit akar. Kérem, mi egy „káderszegény” terület vagyunk. Itt bizonyos rendet kell tartanunk. És nem lehet az, hogy itt a vezető garnitúrákat lejárassák. De hát ön ebben nem hajlandó nyilatkozni, hogy hol áll. Akkor meg nem lesz riport. Majd a Népszabadság levonja a tanulságokat. Ön pedig nem csinál riportot, még felvételt sem. De én úgy tudom, hogy a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Magyar Szocialista Munkáspárt, és így tovább, mindannyian egy ügyet szolgálunk. Akkor miért nem egyformán szolgáljuk az ügyet? Amit csinálnak, az kérem szépen, nem egy jó nevelési eszköz. Mindenki azt a következtetést vonja le, ami neki tetszik.
– Ön szerint melyik a helyes módszer?
– Ha neveljük az embereket. Megmutatjuk nekik, hogy mi a helyes út. De önök a dolgokat értelmezés nélkül odateszik a hallgatóknak, hogy ítélje meg mindenki úgy, ahogy akarja. Ez nem egy jó nevelési eszköz. Nézzenek már körül egy kicsit. Ne járassák le azt, amit mi fölépítettünk.
– Ez a „mi” mit jelent?
– Hát mi... a magyarok... na...
– Ez egy tág fogalom. A magyarok sokféle irányzatot képviselnek. Nagyon sokféle ember van Magyarországon.
– De engedelmet kérek! Itt van egy központi hatalom, az állam, a politikai intézményei, satöbbi. És aki nem ebben a vonalban van, az ne dolgozzon ott.
– Ezt most nekem mondja?
– Ide hallgasson Bor... Bor...
– Borenich.
– Borenich elvtárs. Én ennyit tudtam magának mondani.
– Egyet még áruljon el. A pártközpontból ki beszélt a Magyar Rádió vezetésével?
– Hát Maróti László, a Politikai Bizottság tagja. Ő megyénk szülötte. Ő képvisel bennünket.
– Akkor most már mindent értek...

*****

Hát ez történt velem 1981 nyarán a Viharsarokban és Budapesten.