Először a lélek hal meg

Férfi hozzátartozó (82 éves): Sajnos már nyolc év óta megy ez nálunk. A feleségem most már azt sem tudja a lakásban − ahol már negyven éve lakik −, hogy hol van a WC. Mosakodni sem tud. Nekem kell mosdatni. Nekem kell mosni, nekem kell főzni. Így éljem le az életemet? Nappal zárni kell az ajtót, mert elmegy. Délután ötkor már azt mondja, hogy menjünk haza, holott otthon van, de menjünk haza.

Borenich Péter© dokumentumműsora az Alzheimer-kórról (1999)


(Orvosi rendelőben)

Orvosi rendelőOrvosnő: Tessék, jöjjön be! Üdvözlöm Magdi néni. Foglaljon helyet.

Magdi néni (62): Köszönöm szépen.

Orvosnő: Csüccs. Hogy tetszik lenni?

Magdi néni: Köszönöm szépen. Most már - mondjuk - annyit tudok magammal csinálni, hogy hát vagy olvasok, vagy elvégzem a munkát a konyhán. A konyha az én reszortom.

Orvosnő: Jól van, jól van.

Magdi néni: Aztán ugye a szobákban is rendet csinálok.

Orvosnő: Saját magát is szépen rendbe teszi. Szép a frizurája. Meg fülbevalója is van, egy kis rúzs is. Ha jól látom. Ugye?
Magdi néni
: (Nevet.) Hát egy kicsit vigyázni kell magunkra. A nőknek mindig...
Orvosnő
: Magdi néni. Van önnek valamilyen betegsége?
Magdi néni:
Hát semmi szervi betegségem nincs. Egyedül az agyam egy kissé leépült. De hát ez talán a korral jár.
Orvosnő
: Olyan szépen tetszett mondani. És miből veszi észre, hogy valami baj van?
Magdi néni
: Hát feledékeny vagyok. Úgyhogy sok mindent fölírok már. Hogyha a lányomnak valami kérése van, vagy ha én kérek tőle valamit. Fölírom, hogy el ne felejtsem. De máskülönben én úgy táncoltatom az agyamat, hogy keresztrejtvényt fejtek és olvasok. Olvasok és olvasok.
Orvosnő:
Magdi néni, ahogy szoktuk, most is csinálunk egy tesztet.
Magdi néni:
Az mi?
Orvosnő
: Hát egy olyan kérdéssorozat, amiből kiderül, hogy most mennyire feledékeny. Lehet, hogy még nem mondtam régebben, de ez a neve. Először is megkérdezem, hogy azt a szót, hogy "világ" visszafelé tudja-e betűzni? (Szünet.) Hogy mondanánk ezt visszafelé?
Magdi néni
: Hát ... g... á ... l ...v...
Orvosnő:
...az i is ...
Magdi néni
: ...i ...igen.
Orvosnő
: Így van, így van. Most mondok három szót. Meg kellene jegyezni, mert majd vissza fogom kérdezni.
Magdi néni:
Jaj, jaj.
Orvosnő:
Ez a memória dolga.
Magdi néni
: Memória ...
Orvosnő:
Így van.
Magdi néni
: Azzal van baj.
Orvosnő:
Na akkor a három szó: cipő, fekete és tisztességes.
Magdi néni
: Igen?
Orvosnő
: Ismételje el.
Magdi néni:
Cipő ... (gondolkodik) már nem tudom ...
Orvosnő:
Fekete.
Magdi néni:
Fekete, ja igen, cipő, fekete és... (Nevet)
Orvosnő:
...tisztességes...
Magdi néni
: … tisztességes.
Orvosnő:
Mondja el gyorsan mind a hármat.
Magdi néni
: Jaj. (nevet.) Tisztesség...(Szünet.)
Orvosnő
: Cipő.
Magdi néni
: Tisztesség, cipő ... jaj ...
Orvosnő:
Várjon Magdi néni, elsorolom mind a hármat és próbálja meg akkor utoljára: cipő, fekete, tisztességes.
Magdi néni
: Cipő, fekete, tisztességes.
Orvosnő:
Köszönöm. Gyorsan vésse be a fejébe, mert vissza fogom kérdezni.
Magdi néni:
Jaj...
Orvosnő
: Magdi néni, most számoljon visszafelé öttől egyig. Ez nagyon egyszerű.
Magdi néni:
öt, négy, három, kettő, egy.
Orvosnő:
Így van. Most százból hetesével...
Magdi néni:
(Szünet.) Juj, ez már egy kicsit már más. (Szünet.) Százból...
Orvosnő:
Százból hét az mennyi?
Magdi néni
: Ja, hogy a százból a hetet elviszem ... (Szünet.) száz... kilencvenhárom ...
Orvosnő:
És kilencvenháromból hét?
Magdi néni:
Kilencvenháromból hét ... kilencven... nyolcvannégy. Jaj, nem. (Nevet.)
Orvosnő:
Sokan ezt szokták mondani, de nem ez a helyes válasz.
Magdi néni
: Nyolcvanöt...
Orvosnő
: Na majdnem.
Magdi néni
: Vagy nyolcvanhat?
Orvosnő: Nyolcvanhat, így van. Na, akkor a következő kérdésem az most nagyon nehéz lesz. Mi volt az a három szó, amit előbb meg kellett jegyezni?
Magdi néni
: (Szünet.) Cipő...
Orvosnő:
Jaj de jó. Így van.
Magdi néni:
Cipő. . . (Szünet.)
Orvosnő:
Egy szín, melyik szín?
Magdi néni
: Szín... kék.
Orvosnő
: Most nem a kék. Melyik volt: a zöld, a fekete vagy a barna?
Magdi néni
: Fekete.
Orvosnő:
A fekete. Tehát cipő, fekete, és mi volt a harmadik szó, amit meg kellett jegyezni? ... egy jó tulajdonság. (Szünet.) Segítsek? Abból a háromból válassza ki, hogy melyiket is emlegettük: becsületes, tisztességes vagy jó szándékú?
Magdi néni
: Jó szándékú.
Orvosnő:
Az is egy szimpatikus tulajdonság, de most nem az volt. Nem baj, kettőt eltalált a háromból Magdi néni: a cipőt, meg a feketét. A tisztességes az most lemaradt.
Magdi néni
: (Nevet.) Le.
Orvosnő:
Nem baj. Jól van. Magdi néni akkor a mai vizitnek vége van. Szerintem ugyanolyan az állapota, mint legutóbb volt, úgyhogy majd még megbeszéljük a gyógyszereket, s akkor most köszönöm szépen, ki lehet menni.
Magdi néni:
Köszönöm doktornő.
Orvosnő:
Nagyon szívesen.

Dr. Janka Zoltán professzor

Dr. Janka Zoltán professzorAz Alzheimer-kór a szellemi, értelmi leépülésekhez vezető állapot egyik formája. Erre a betegségre az agysejtek pusztulása a jellemző és ennek komoly következményei vannak. Elsősorban az értelmi képességek leépülését figyelhetjük meg. A század legelején fedezték fel és most - a század legvégén - még mindig nem tudjuk mi okozza. Ezért nem tudjuk gyógyítani, csupán lassítani a leépülési folyamatot. Egyértelműen az idős kor betegsége. 60 és 65 év között egy százalék az előfordulási gyakoriság. 65 és 70 között két százalék, 70 és 75 között négy százalék. Tehát minden öt év elteltével megkétszereződik a betegek száma. Szerte a világban a 65 év felettiek körülbelül tíz százalékát érinti ez a betegség. Az is fontos, hogy hány éves korban kezdődik. Hiszen ez a folyamat esetleg már évekkel korábban megindult az agyban. Csak mire tüneteket okoz - például memóriazavart - addigra már bizony az agyban ott lehetnek ezek az elváltozások. Akkor már nem lehet a folyamatot megállítani. Nagyon fontos első lépés, hogy a kutatók időben ki tudják majd mutatni, hogy megindult-e a folyamat.

(Orvosi rendelőben)

Orvosnő: Jöjjenek be. Csak bátran.

Marika néni (66): Itt vagyunk. Szép jó napot.

Orvosnő: Jó napot kívánok, foglaljon helyet. Marika néni, hogy van most?

Marika néni: Köszönöm. Elfogadhatóan. Jól.

Orvosnő: Mi az, ami jó, és mi az, ami rossz?

Marika néni: Az, hogy feledékeny vagyok.

Orvosnő: És miből tetszik észrevenni?

Marika néni: Abból, hogy valaminek nekiállok, vagy leteszek valamit, aztán félóra múlva meg keresem, hogy hova is tettem. Az előbb volt a kezemben.

Orvosnő: Mire gondol, például főzésre?

Marika néni: Főzésnél is előfordul, vasalásnál is...

Marika néni lánya: Édesapám nem bírja azt felfogni, hogyha anyu valamit elfelejt. Vagy apu azt mondja, hogy "megmondtam, hogy így csináld", és nem bírja azt felfogni, hogy nem direkt nem úgy csinálja. Ő egyszerűen bosszantásnak fogja ezt fel. És hiába mondom apunak, nem tudja tolerálni. És megoldás meg nincs, mert hozzám nem akarnak jönni, én meg a gyerek miatt nem tudok odamenni. A családomat nem tudom föladni, úgyhogy csak az van, hogy...

Orvosnő: ...egyelőre kettesben élnek.

Marika néni: Nem is szabad… nem szabad egy kicsi gyereknek olyan körülmények között lenni, mint ami nálunk van.

Orvosnő: Mire tetszik gondolni?

Marika néni: Arra, hogy idegesek vagyunk, vagy ha valami történik... isten őrizz, hogy az unoka azt lássa, hogy most valamelyikünk ...

03_idos-no_ablaknalOrvosnő: ... kiabál a másikkal? ...

Marika néni: ... kiabál, zajong. Nem.

Marika néni lánya: A másik probléma, hogy ő szeretne beszélgetni, apu meg nagyot hall. Ebből kifolyólag állandó félreértés van. "Én mondtam", "te nem mondtad'', és ez ütközési pont. És akkor megyek villámhárítót játszani. No most, ami szóba került, a főzés. Édesapám azon panaszkodik, csak nem meri őt megsérteni, hogy az utóbbi időben borzasztó, ahogy főz.

Orvosnő: Ühüm. Eltéveszti a belevalókat

Marika néni lánya: Igen. Kevesebbet, többet tesz bele és úgy hallottam, hogy ez a feledékenység ennek a betegségnek az egyik tünete, hogy a nőknél a főzésen venni szinte a legkorábban észre, nemcsak a feledékenységen.

Orvosnő. Volt-e olyan, hogy eltévedt? Vagy pedig...

Marika néni lánya: Volt, hogy eltévedt, de rájött magától. Vannak olyan napok, mikor apu most kórházban volt, szóval volt olyan, hogy még az én nevemet se tudta.

Orvosnő: Annyira feszült, ideges volt...

Marika néni lánya: Annyira feszült, ideges volt, tehát volt olyan, hogy az én nevemet se tudta, se a férjemét.

Dr. Janka Zoltán professzor

Dr. Alois AlzheimerAz évszázad, az évezred betegségének nevezik az Alzheimer-kórt. Azt lehet mondani, hogy az egyén megéli ezt az elmúlást. Lehet azt mondani, hogy az Alzheimer-kór a földi létben - és ez jelenti az igazi tragikumát - a földi létben kétszeres elmúlás.

A lélek előbb múlik el, mint a test. Leginkább - és emiatt fontos a korai felismerés – kezdeti stádiumban érdemes a kezelést megkezdeni, hiszen azok az agyi elváltozások, az idegsejt pusztulások, bizonyos üzenő anyagoknak a lecsökkenése, még kicsit visszafordítható, javítható ebben az állapotban. A második stádiumban is valamennyire, de mindenképpen az első stádiumban érdemes kezdeni. Emiatt fontos a korai felismerés.

 

(Csoportos pszichoterápiás foglalkozás Alzheimer betegek hozzátartozói részére. Részletek)

Nő I.: Egy olyan nagy szemérmesség lengi közre ezeket a betegségeket. És bizonytalanság. A család se szívesen beszél róla, nem is szokott. Ugye ez sok esetben a lakás falán belül marad. Egyszer csak elmaradoznak a családtagok, meg a rokonok, meg a barátok, mert kellemetlen dolgokat észlelnek, és nem olyan jó a hangulat. Valahogy a beteg már nem ugyanaz a nagyon szeretett valaki, és nem egy ilyen csalódott emléket akarnak megőrizni.

Először a lélek hal megFérfi I.: Sajnos már nyolc év óta megy ez nálunk. Azóta sokat rosszabbodott a helyzet, mert még akkor istenes volt, tűrhető. Most már azt sem tudja a lakásban - ahol már negyven éve lakik -, hogy hol a WC. Mosakodni sem tud, nekem kell mosdatni, nekem kell púderozni, mindenhol le kell ápolni. Ezt mind magamnak kell csinálni. Nekem kell mosni, nekem kell főzni, mindent az égvilágon. Segítségem nincs. Sokszor az idegem már a plafonon van és az embernek csakugyan nagyon kell vigyázni, hogy ne csináljon bajt, mert hát ember, ugye ... Akkor most mit csináljon az ember? Így éljem le az életemet? Most már minek? Azt mondom. Nyolcvankét évesen ezzel kell eltölteni a napokat? Nincs segítség? Nincs! Nincs!! De most is a szomszédasszony vigyáz rá, mert nem hagyhatom egyedül. Nappal az ajtót zárni kell, mert elmegy, mert délután ötkor már az van, hogy menjünk haza, holott otthon van, de menjünk haza. És azért ehhez idegek kellenek. Én - sajnos - nyolc évet voltam katona, még fogságban is voltam, nem egy olyan gyerek vagyok én, de nem olyan könnyű ezt végig csinálni.

Nő II.: A férjem otthon volt, én is egyedül kellett, hogy őt ellássam. Én magam sem vagyok fizikailag olyan erős, ő eléggé nehéz és például volt olyan problémám, hogy elesett a lakásban és másfél órát tartott az, amíg valahogyan rávettem, hogy próbáljon térdre állni, és akkor valahogy felsegítettem a rekamiéra.

Férfi II.: (Sóhajt.) Bennem is csak az tartja a lelket ... , mert olyan gonosz vagyok, hogy azt kérem az Istentől, (köhög és sírással küszködik.) hogy ő haljon meg előbb, hogy ne kerüljön olyan sorsba, amit ecsetelt a hölgy. Annyira kimerít idegileg. Már ott tartok, hogy ha kiesik egy papír vagy egy kanál a kezemből, csúnya kimondanom, a lábánál hozom le az Istent. Mert annyira ideges vagyok már. Rá kell kérdeznem a szükségleteire is, sokszor megsértődik, azt mondja megmutatom, hogy nincs semmi a bugyiban. És megmutatja és bizony van.

Nő III.: Anyukám szellemileg most már lényegében az utolsó stádiumban van. Én még dolgozom. Én a munkámat feladni nem tudom, mert különben nem tudunk megélni.

Férfi II.: Olyan helyek vannak - nekem rengeteg címem van - ahol borzasztó pénzeket kérnek ilyen betegek gondozásáért. Annyi pénze az embernek pedig nincs.

(A kórteremben két beteg és az orvosnő beszélget)

Orvosnő: Anti válaszoljon Czapek úrnak.
Czapek úr (58):
Mi a bajod?
Anti (63):
Ja, hogy mi a bajom?
Czapek úr:
Igen.
Anti:
Hát. .. ezt tulajdonképpen én tisztán nem tudom… fogalmam sincs. Úgyhogy... (Sóhajt.) ... csak azt tudom, hogy sajnos, amikor... nem tudtam már... hát már nem tudtam... olyan elánnal ...
Czapek úr:
... dolgozni ...
Anti:
... dolgozni ... hát azért ... meg tudtam ugye... a ... azt, hogy ugye... el tudtam... elhelyezni... helyezkedni... a (dadog.) ... a... a nem tudom milyen ...
Orvosnő:
... munkahelyen ...
Anti:
... munkahelyen... munkahelyemen...igen... hohó, ezt tudni ...
Orvosnő:
Látja, Legéndi úr, hogy nem mindent ért és nem minden kérdést ért meg jól a társa. Egyszerű kérdéseket kell feltenni.
Anti:
Hát ez nekem jobb talán, esetleg, mert erősebben tudok megfelelően beszélgetni, valamilyen módon, de nehezen, mert, mert ... nem tudom egyszerűen ki...kihozni (dadog) bennem azt, azt ... ami bennem szunnyad, vagy én nem tudom, hogy mit mondjak, vagy hogyan mondjam ...
Orvosnő:
Nagyon jól mondta, értettük.
Anti:
Úgyhogy... úgyhogy... ez sajnos, sok kellemetlenséget hozta.. . füge. .. füge... függetlenül én... /üti az asztalt.) hogy ... milyen ... Istenem ... szóval én kitűnő ... kitűnőse... kisü ...
Czapek úr:
Na!
Anti:
...szóval hogy mondjam ... (Üti az asztalt.) mint ...
Czapek úr:
... ember...
Anti:
Tessék? Nem ... nem ...
Orvosnő:
Segítünk, jó?
Anti:
Hanem ... hanem ... tulajdonképpen emiatt.. én nem tudtam igazán ki... ki... kijönni, kijönni ebből az egész ... kellemetlenségből, amiatt nem tudok... nem ta... nem tu .. . nem tudtam megfelelően hát.. hát. .. kellemetlen volt. A lényeges dolog az, hogy tulajdonképpen nem tudok beszélni.
Orvosnő:
Űhüm. Még hadd kérdezzem meg, hogy mi volt a foglalkozása?
Anti:
Igen, mondom ... hát ez egy nagyon lényeges dolog, és most nem tudom megmondani egyáltalán... hogy én egy gépészmérnök vagyok, (üti az asztalt.) aki nem tud pillanatnyilag, nem tud pillanatnyilag egyáltalán beszélget... beszélni, és megfelelően... hát... és ez rengeteget visszavetett engem ...
Orvosnő:
Lelkileg is megviseli ez teljesen. Ez így van...
Anti:
Igen.
Orvosnő:
Most nagyon jól elmondta, hogy mi a problémája, egy mondatba sikerült teljesen jól. Értjük és együtt is érzünk.
Anti:
Ilyenkor pedig én nem szoktam ... én nagyon-nagyon lezser vagyok... hogy így mondjam, de szóval azért ez borzalmasan le... le... lealázó.. tulajdonképpen, (üti az asztalt) és ez bennem van ... rajtam, amibe... belül... segíts... nagyon kellemetlen nekem...
Orvosnő:
Nagyon megviseli.
Anti:
Megviselt, igen. És jó... előző me ... meneteim ... mellett ... mint mondom ... az izémet.. nem jut most eszembe más... nem tudok valami mást megmondani...
Orvosnő:
De én biztatni is szeretném, mert ami egyedül nem megy, az a beszéd. Az összes többi az legalább olyan jól megy, vagy jobban, mint másoknak. Például maga fizikálisan is jó, erős...
Anti:
Igen. Hál' Istennek!
Orvosnő:
Ügyes.. meg úgy labdázik, mint egy bajnok.
Anti:
Az nagyszerűen. Igen. Persze bal.. mindenfélét... tehát...
Orvosnő:
Rajzolni is tud, írni is.
Anti:
És azért, ha ... mondok... hogy ... hogy ... ez engem nagyon nagyon le... ledegradált, vagy nem tudom én hogyan mondjam azt, hogy még egyszer én nem akarok én itt… mit tudom én mit mo... mo. . . mondogatni, de én sokkal többet tudtam volna csinálni.
Orvos:
Czapek úr meg Legéndi úr inkább azért azt mondom, hogy beszéljünk most már arról, ami jó, ezek nagyon szomorú dolgok. Annak kell örülni, ami megvan. Meg ami most van.
Anti:
Világos.
Orvosnő:
Hogy együtt vagyunk, és tegyük túl magunkat azon, ami már elmúlt.
Anti:
Így van. Tudom, nagyon jól... hogy... már... több nem lehet nálam.. jól összejöhet, vagy valami... mert ...
Orvosnő:
Picit a beszéd javulhat, de valamivel meg kell barátkozni. Van olyan.
Anti:
Így van.
Orvosnő:
Köszönöm szépen, hogy beszélgettek itt együtt.
Czapek úr:
Mi is köszönjük.
Orvosnő:
Nincs mit.

(Csoportos pszichoterápiás foglalkozás Alzheimer betegek hozzátartozói részére. Részlet.)

Először a lélek hal megNő IV.: Amióta a párommal ez a baj történt, ez a betegség elérte, én azóta összeszedtem egy gyomorfekélyt, már operáltak is. Állandóan ideggyógyászhoz járok. Nagyon sok esetben ahhoz, hogy a hozzátartozó el tudja látni a beteget, legalább annyi, vagy esetenként még több gyógyszerre van szüksége, mert én állandóan rendszeresen több gyógyszert szedek, mint amennyit a párom szed. Én bevallom - sajnos - hogy esetenként bizony elveszítem a türelmemet, ingerültebb leszek, mint kellene, és olyan hangon szólok rá, erélyesen, amit utána megbánok. És nem egyszer leülünk egymás mellé és mind a ketten sírunk. Ugyanis ezeknek a betegeknek vannak olyan tiszta pillanatai - de pillanatok -, amikor ő hirtelen fel tudja fogni azt, hogy mi van vele. Most tessék elképzelni, hogy még egy egyszerű, primitív embernél is ez egy borzasztó dolog, amikor rájön a betegségére, de nagyon sokan vannak, akik két diplomával, több nyelvtudással rendelkeznek, tehát abszolút szellemi életben élő emberek, és rádöbbennek arra, hogy ők a világon már semmit sem érnek, semmit nem tudnak megcsinálni, hanem állandóan "a" valakire tudnak csak támaszkodni. Egy biztos pont van, amikor hozzám jön, vagy én szólok neki, akkor megfogja a kezem. Megfogja a ruhámat, mint a pici gyerek, és ő akkor érzi magát biztonságban. Az utcán csak úgy közlekedünk, hogy fogjuk egymás kezét, egy pillanatra nem lehet elengedni, mert azonnal pánikba esik. De olyan pánikba, hogy szóval én ezt rajta láttam csak. De ugyanakkor hangsúlyozom, ő az, aki elsőnek bántja a hozzátartozót. Erről sem tehet. De néha egy picit olyan agresszivitás tör elő, hogy én le vagyok döbbenve, és ilyenkor is felmerül bennem, hogy most miért bánt, mikor én segítek neki? És azután tudom, hogy azért bánt, mert ő nem tudja, hogy mit csinál. De bánt.

(Orvosi rendelőben)

Feleség: Gyere csücsülj ide le. Jó? (leül) Úgy.
Orvosnő:
Üdvözlöm Major úr.
Feleség:
Köszönjél. Na mondjad.
Orvosnő:
Jó napot kívánok.
Feleség:
Na köszönjél, jó hangosan. Hát igaz, hogy még a szájában van a falat ...
Orvosnő
: Még eszik ... igen.
Feleség:
Nyeld le és akkor köszönjél. Jó? Sajnos most már elég rossz állapotban van, szellemileg nagyon-nagyon épül le. Mozgása is már lényegesen rosszabb, mint ami korábban volt. És ami a legnagyobb baj, hogy nem akar beszélni.
Orvosnő:
Na most ő érti, amiről mi beszélünk?
Feleség:
Tökéletesen mindent. Sokszor észre lehet venni, hogy ugyan ő nem kapcsolódik be a beszédbe, de felfigyel.
Orvosnő:
De megérti.
Feleség:
Figyel. Igen. Hát nagyon nehéz így.
Orvosnő
: És önnel is nagyon nehezen beszélget?
Feleség
: Sajnos igen.
Orvosnő:
Ez egy új dolog?
Feleség:
Ez egy új dolog, új dolog. Korábban szépen beszélt, minden, most már amit én kérdezek tőle, azt visszakérdezi. Tegnap is - például imádja az édességet, csokoládét, ilyesmit -, és kivettem a szekrényből, s akkor mondtam neki, kérdeztem, hogy kérsz? Hallgat. Mondom, tudod mi ez? Hallgat. Tudod mit, akkor kapsz, ha megmondod, hogy mi ez. (A beteg nevet.) És egy hosszú hallgatás után hajlandó volt megmondani, hogy csokoládé. No így kapott csokit.
Orvosnő:
Ennyire beszédes Major úr? Ennyire?
Major úr: (hallgat.)
Feleség:
Hát válaszoljál... kérdeztek... ennyire beszédes vagy? Na, mit válaszolsz rá?
Major úr (67):
Ha... ha... halló ...
Feleség:
Azt kérdezte a doktornő, hogy nagyon beszédes vagy? (szünet.) Ugye nem? Szeretsz beszélni? Lacikám ... Laci! Szeretsz beszélni? (szünet.) Szoktunk beszélgetni? (szünet.) No válaszoljál!
Orvosnő
: Nehéz kérdés. Hogy van Major úr, hogy van? (szünet) Mondja meg.
Feleség:
Mondjad, hogy vagy.
Major úr:
Hogy ...
Feleség:
Köszönöm jól.
Major úr:
Köszönöm jól. (nevet)
Orvosnő:
Jól van, nagyon jól sikerült.
Feleség
: No ez az, amit mondok, hogy ő tudja, hogy mi, csak éppen nem akarja. És akkor szoktunk még, mit szoktunk csinálni? Még labdázunk is a szobában, hogy mozgásunk legyen. Akkor tornázni szoktunk reggelenként. Ugye? Mutasd meg, hogy milyen mozgást csinálsz, hogy szoktunk úszni? Na? Szoktunk tornázni? (szünet) Igen. (kérlelve) Mondjál már valamit. Szólalj meg!
Orvosnő:
Major úr, hogy érzi magát?
Major úr
: Hogy hogyan érzem magamat ...
Feleség:
Válaszoljál rá, jól, köszönöm jól. (szünet)
Orvosnő
: Hány éves ön? Hány éves? (szünet)
Major úr
: Hány éves vagyok...
Orvosnő:
Jól van. Nagyon jó a hangja. Tessék gyakorolni.
Feleség
: Az évszámot is mondjad.
Major úr:
Ezerkilencszázkilencvennyolcba...
Feleség
: Nem, kilencvenkilenc van. Te nem akkor születtél, hanem mikor? Ezerkilencszáz... (szünet)
Major úr:
Ezerkilencszázhuszonhatban... (nevet)
Orvosnő:
Nagyon jó. Príma. És milyen kellemes hangja van. Kár, hogy ritkán hallom. Mit dolgozott régen? (szünet)
Feleség:
Figyelj! Légy szíves meséld már el a doktornőnek, hogy te mit csináltál, amikor fiatal voltál?. (szünet) Hol dolgoztál? (szünet) Tanítottál?
Major úr
: Tanítottam. (nevet)
Orvosnő
: Hú... Nagyon szép hangja van. Köszönjük.
Feleség:
És melyik iskolában tanítottál?
Major úr:
Melyik iskolában?
Feleség:
A Bánki Donát Főiskolán, nem? (szünet)
Major úr:
A Bánki Donátban.
Orvosnő
: Köszönjük szépen, hát le a kalappal. Mi az, amiben ő segítséget igényel, és mi az, amit csak maga csinál?
Feleség:
Hát sajnos azelőtt mindent megcsinált, de most már nem. Tavaly viszont elveszett és akkor már nem talált haza. Úgyhogy akkor kerestetnem kellett. Ez nagyon nagy ... szóval hogy mondjam ... mély benyomást hagyott nála, mert az állapota utána kezdett jobban romlani. De azért megpróbálom foglalkoztatni. Együtt jövünk-megyünk mindenhova, mint a kisgyereket viszem magammal, mert nem is merem otthon hagyni, mert előfordult nála más probléma, hogy elveszíti az eszméletét, úgyhogy, nem merem egyedül hagyni. Igen. Ketten úgy élünk, mint az ikergyerekek, hogy összenőttünk, és jövünk, megyünk...

Először a lélek hal meg

Orvosnő: Akkor mára végeztünk is.
Feleség:
Na, és most hogy köszönsz el? Köszönjél a doktornőnek. Hangosan.
Major úr
: Csókolom.
Feleség:
Nahát ugye.
Orvosnő:
Viszontlátásra.

(Csoportos pszichoterápiás foglalkozás Alzheimer betegek hozzátartozói részére. Részletek.)

Nő V.: Férjem három éve Alzheimer-kórban szenved. Éjjel-nappal együtt vagyunk. A férjem álomkórban szenved, az pedig azt jelenti, hogy teljesen fölborult neki az éjszaka a nappallal. Nagyon nyugtalan. Nekem nincs éjszakám. Az intézményes elhelyezés egyszerűen lehetetlen. Olyan helyre, ahol ezek a pszichoterápiás betegek vannak, az ember nem teszi be a hozzátartozóját, mert azért vannak világos gondolatai. De emberi mivoltjában szinte semmi sem maradt. Tehát nem teszi be egy ilyen helyre. Otthon ápolom, tisztába rakom, sajnos pelenkázom, fürdetem, és kérem szépen én azt állítom, ha ez így megy, akkor minden hozzátartozó, aki ápolja a hozzátartozóját, két éven belül ő fog meghalni. Mert a magyar egészségügy nagyon rossz állapotban van.

Nő VI.: Tíz éve, hogy Alzheimeres a férjem, tíz éve állapították meg nála, illetve most már csak múlt időben beszélhetek,mert szombaton volt a temetése, én már eltemettem, túl vagyok ezen. Amiket előttem elmondtak, azokat mind én is végigéltem, megkönyörült rajtam az egyik kórház, nem mondok nevet, de hát borzasztó lepusztult hely volt és harminc-negyven betegre jutott két ápoló meg egy segédápoló, és hát bizony én minden pénteken délben elvittem, és hétfőn délben visszavittem, azért is, mert rászáradva hát a... a széklet, szóval leglehetetlenebb helyzetben ... nyáron... bűzölgött, hát... hát ne tudják meg, de egyszerűen már én úgy éreztem, hogy már nem bírom, a tíz évet már nem bírom tovább...

Nő VII.: Én orvos vagyok és orvos létemre sem tudtam az édesanyámat elhelyezni olyan osztályon, ahol szerettem volna. Végül egy zárt osztályon sikerült ezt megoldani, ahol sajnos nagyon rossz helye volt, úgyhogy például édesanyám bolyongott. Nem értették meg az ápolók, annak ellenére, hogy ugye speciálisan ezekkel a betegségekkel foglalkoztak. Ennek ellenére például volt olyan, hogy papuccsal verték, mert kiment a kórteremből, és nem talált vissza a helyére. Szóval eszméletlen rossz körülmények voltak a kórházban. Most keményen fizetek azért, hogy mellette vannak, és otthon vigyáznak rá, addig, ameddig én dolgozom. Mert sajnos dolgoznom kell, mert ha nem dolgozom, akkor nem tudunk miből élni. Az édesanyám nyugdíja nagyon alacsony. A gyógyszerek meg nagyon drágák.

Először a lélek hal meg

Nő IV. Az én párom vesegörcsöt kapott, amivel azonnal kórházba kellene vinni, és képzeljék el, hogy az infúzióval együtt szegény felállt, elkezdett a kórteremben közlekedni, és úgy ordítottak rá a nővérek, hogy egész egyszerűen embertelen volt az a hang. Tehát ezt az egészségügyi problémát meg kell oldani. Nagyon jó lenne, hogy mielőtt az ilyen emberekkel vagy bárkivel kiabálnának, rendre utasítanák, megnéznék, hogy mi az oka annak. És a hozzátartozónak, aki évekig vele él, annak meg elhinnék, amikor elmondja a férjével, az élettársával kapcsolatos problémákat.

(Orvosi rendelőben)

Orvosnő: Pali bácsi, kérdezek pár dolgot, hogy lássuk, hogy a múltkori vizit óta hogy van. Jó? Kérdezek most. Például az az első kérdésem, hogy milyen országban vagyunk mi most. Hogy hívják a mi országunkat?
Pali bácsi (64):
Fü... fii... hát... fii.. fii.. (fütyül)... hát nem volt ...(fütyül)
Orvosnő:
Mire gondol most?
Feleség
: Hogy nincs-e valahová fölírva?
Orvosnő
: Igen, hát keresi, hogy leolvassa. Pali bácsi, gondolkodjon, hogyan hívják ezt az országot, ahol mi élünk?
Pali bácsi:
Hát ott több helyen vagytok, és ezért ... van ... úgy ...
Orvosnő:
Mi a neve, milyen ország?
Pali bácsi:
Van.. mert én láttam.. ilyen .. izén.. papíron.. hogy így.. meg úgy.. meg mit lehet látni ... belőle, de éppen akkor, amikor már annyiszor van a fejemben, hogy ennyit is ... annyit is ... és ... (fütyül)
Feleség:
Mi magyarok vagyunk Pali és Magyarországon élünk. Tudod? Most ez volt a kérdés, hogy milyen országban élünk. Magyarországon!
Pali bácsi  (fütyül)
Igen... hát... igen ...
Feleség
: Hát válaszolj.
Pali bácsi  (Fütyül)
Orvosnő:
És mióta van az, hogy szinte mindig vele kell lenni?
Feleség:
Hát egy éve, legalább egy éve. Úgyhogy tényleg, percekre sem hagyható egyedül.
Orvosnő
: Mert akkor mi történik?
Feleség:
Kivéve akkor, ha almát hámoz, mondjuk vagy diót. Akkor le tudok menni mondjuk a földszintre megnézni a postaládát, vagy kiüríteni a szemétvödröt.
Orvosnő:
Öt-tíz percre.
Feleség
: Igen. Igen. Ha dolgozik.
Orvosnő:
És mi történne, ha hosszabb időre egyedül maradna? Mi történne?
Feleség:
Kezdi a kulcsokat a zárba próbálgatni, vagy esetleg dörömböl, vagy esetleg kimegy az erkélyre. Keres.
Orvosnő:
Keresi a feleségét.
Feleség:
Pedig tud olvasni. Tehát le tudom írni, hogy ide megyek, de nem olvassa el már, vagy pedig elteszi.
Orvosnő:
Utána elfelejti.
Feleség:
De érdekes, hogy van, amit meg mégis megjegyez. Mert elutaztam egy egész napra és akkor nem keresett, illetve annyit mondott a néninek, aki vigyázott rá aznap, hogy most nem vasalok, mert nincs itt a feleségem. Úgyhogy ezt egyszer mondta. Azt, hogy feleségem, mert nem szokott sehogyan sem hívni.
Orvosnő:
Nem? Pali bácsi ...
Feleség:
De nagyon kedves velem.
Orvosnő:
Pali bácsi, ki ez az asszonyka itt?
Pali bácsi
: (fütyül) Ó, aki.. hát.. először is az van, hogy…(sóhajt) nézi itt ... nézi... hogy mi ez tulajdonképpen, ami itt látható ... vagy ... vagy ... vigyázni kell arra, hogy jó legyen az, amit itt látni lehet.
Orvosnő:
Ő az, aki mindenre vigyáz?
Pali bácsi
: Tessék?
Orvosnő:
Ő az, aki mindenre vigyáz?
Pali bácsi
: Hát.. igen.. nemcsak ő... mert hát vannak még mások itt.. és hát akinek ... szerencséje van, hogy ő ... gondol arra, hogy hát ezt kell csinálni, amit, vagy azt kell csinálni, amit ... amit csinálni kell azért, hogy legyen...
Orvosnő
: Hát, ha jól értem, akkor Pali bácsi azt mondja, hogy felesége az, aki mindig tudja, mit kell csinálni. Ugye?
Pali bácsi  (fütyül)
Feleség:
Most rólam kérdeznek, hogy...
Orvosnő
: Ki ő, Pali bácsi, ki ő?
Feleség:
Ki vagyok én neked?... Na... A nevemet. Hogy szoktál hívni? Nem mondja, de ezzel együtt nagyon megköszön mindent. Tényleg. Sokszor, amikor az orvosságot beadom, utána kezet csókol, tehát nem mondhatom, hogy... hozzám ingerült volna, vagy...
Pali bácsi
: Hát igen ... mert... hát... ha mondjuk ide eljön ... (üti az asztalt) ... na jó, de hát miért, miért kell ... miért jött ide...
Orvosnő:
Ki?
Pali bácsi:
És hát akkor kezdte... hogy ... ööö.... jöttem ... és hát majd megnézzük... hogy hogyan megy az izé... és csinálják... (üti az asztalt)
Orvosnő: Hogy hívják őt Pali bácsi?
Pali bácsi: (fütyül.)
Orvosnő
: A szeme mindent elárul.
Feleség:
Azzal együtt, hogy engem megismer, azon kívül tényleg szinte senkit, vagy vannak időszakok, amikor senkit sem. Csak engem. (nevet)
Orvosnő:
Biztos, hogy megismeri a feleségét, csak nem jut eszébe a neve, vagy nem tudja kimondani. Én azért látom.
Feleség:
Ja, te azt mondod, hogy a feleségem. Ezt kellene csak mondani. (nevet) Itt a gyűrű fiam ...
Orvosnő
: Azt hiszem ezt tisztáztuk.
Pali bácsi
: Ez is... meg ez is ...
Orvosnő
: Ez is bizony.
Pali bácsi
: Hát ... gondolom, hogy így megy, mert hát így van ... itt lehet látni, azt ami a földön van ...
Orvosnő:
Ő is műszaki ember, igaz?
Feleség:
Igen. Rádiómérnök. (nevet)

Pali bácsi: Ezt itt nem tudom, hogy ez mi ... ez a fehérke ... ott ...

Először a lélek hal megOrvosnő: Az a konnektor, igen.

Pali bácsi: Konnektor?

Orvosnő: Konnektor.

Pali bácsi: Ja hát azt nem értettem. Hogy ez itt van...

Orvosnő: Dugasz aljzat. Köszönöm, azt hiszem, hogy készen vagyunk Pali bácsi.

Feleség: Mi köszönjük!

Orvosnő: Viszontlátásra.

VÉGE

Az eredeti dokumentum felvételek rádiós változata 1999-ben hangzott el a Kossuth Rádióban. Az összeállítást a Magyar Rádió zsűrije még ugyanebben az évben Prix Itália díjra jelölte. A darabot többször is megismételték.