A művek bármilyen felhasználásához a szerző előzetes írásos engedélye szükséges.

 

Apám a király

Habsburg Ottó beszél édesapja, IV.Károly, az utolsó magyar király életéről. Elmondja többek között, hogy Ferenc József, „az öregúr” nagyon tisztelte, ha apja őszinte volt. Nem haragudott ezért.

Bővebben...

A Kenguru galeri

1967-et írtunk. Házibuliztunk, csajoztunk, lemezeket cseréltünk, filmeket néztünk, az Egyetemi Színpadra jártunk és sokat vitatkoztunk új, megjelent novellákról, regényekről. Kerestük helyünket a világban. Különböző létszámban hetente egyszer találkoztunk valamelyik sörözőben. A körülbelül 25-30 fős társaságban volt kezdő költő: Márió; akkor induló énekes-zenész: Cseh Tamás; szárnyait bontogató humorista: Markos György és sok más, világmegváltásra kész fiatal. És négy besúgó. Ez utóbbit akkor tudtuk meg, amikor a Történeti Hivataltól megkaptuk a több, mint négyszáz oldalas anyagot, amelyet a BM III-as Csoportfőnöksége készített rólunk. Ebben különböző dokumentumok vannak: besúgói jelentések, telefonlehallgatások jegyzőkönyvei, utcai követések jelentései és egy úgynevezett bomlasztási terv is, amely szerint fel akartak oszlatni bennünket. Ezekből válogattam.

Bővebben...

Az átvilágító átvilágítása

Borenich: Kisebb zűrzavar támadt 1994. április 5-én az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága ülésén, amikor az úgynevezett „átvilágító” bírákat hallgatták meg. A zavart az okozta, hogy alá kellett írniuk egy nyilatkozatot, hogy nem vettek részt olyan ítélet meghozatalában, amelyet a törvények alapján 1989 és 1992 között semmissé nyilvánítottak. Végül is a négy bíró közül az egyik visszalépett, s csak három vállalta az aláírást. Többek között dr. Eigner József is.

Bővebben...

Kistarcsa fogságában

- Hogyan éltek a kistarcsai munkatáborban?
- Hogy mi nem verekedtünk nap, mint nap, az egy csoda volt. Tessék elképzelni volt, amikor nyolcvanan laktunk egy szobában. Lemértük az ágynak a szélességét. Egy méter négy centi volt. Abban kellett aludni három embernek. Valami förtelmes volt. A sintér által összeszedett kutyák sem élnek úgy, mint mi éltünk Kistarcsán.

Bővebben...

A bonckés Paganinije

Dr. Tamáska Loránd 1944-ben végzett a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karán. Már egyete­mi évei alatt érdeklődött a törvényszéki orvostan iránt. 1947−1958-ig a Törvényszéki Orvostani In­tézet adjunktusa volt. A Pest vidéki Törvényszéknél szakértőként működött és gyakran látott el rendőr­boncnoki teendőket is. Így akarva-akaratlanul közvetlen tanúja volt azoknak a törvénysértések­nek, amelyeket a kommunisták követtek el a negy­venes és az ötvenes években. De Tamáska Loránd sokat tud az 1956 utáni megtorlások törvénysértő orvosi gyakorlatáról is. Haláláig Aachenben élt.

Bővebben...