Négyszemközt Borenich Péterrel

portre_borenich2– Dokumentumjátékait hallgatva – a sikerek ellenére – az a szó jut eszembe, hogy csődtömeg.

– Miért?

– Mert e dokumentumjátékai többnyire kilátástalan helyzeteket, kudarcba torkolló élettörténeteket mutatnak be. A dokumentumműfajban miért ehhez kötődik a minőség?

– Konfliktus nélkül nincs darab. Számomra érdektelen az, hogy Józsi bácsi felkel, megmosakszik, reggelizik, elmegy dolgozni, s egész nap nem történik vele semmi. Legfeljebb megpróbál életbölcsességeket mondani – a mikrofon miatt. Feszültség kell, amely görgeti a cselekményt. A dokumentumjáték alapvetően drámai műfaj.

– Ha jól értem, akkor „alapállását” műfaji sajátosságokból vezeti le. De ha kiválaszt egy egyedi esetet, és azt mondja, hogy ilyen is van, attól a hallgató vagy néző még értheti úgy is, hogy ez van.

– Ha ezt csinálom, akkor hibáztam. Arra törekszem, amire törekednem kell, hogy olyan egyedi esetet találjak, amely egyben általános kérdésekre is választ adhat.

– Még jó választás esetén is fennáll az aránytalanság veszélye. Ha túl sötét lesz a kép. Nem ezt kérik számon a kritikusok?

– Szerintem a dokumentumműfajt nem önmagában kell nézni. Senki sem kérte még számon a kabarétól, hogy nem elég tragikus. A rádió- és a tévé műsor egészében a sok szín közül ez az egyik. De ennek is több árnyalata van.

– Milyen normák szabnak végül is határt? Mit gondol, a hiteles bemutatás érdekében „feltárhat-e” intim helyzeteket segítő szándék nélkül?

– Legfőképpen az érdekel, hogy szereplőimnek mi a véleményük. Hogy szerintük átlépem-e az etikai határt vagy sem. Túlzásnak tartom, hogy egyesek helyettük is aggódnak, és olyan dolgokat is bántónak éreznek, amit ők nem.

– Mégis, hol vannak a határok? Szívesen készítene dokumentumjátékot mondjuk kivégzésről vagy szexuális aktusról?

– A határokat általában mások húzzák meg. De természetesen magamnak is szabok határt. Egyébként, ha a halálraítélt beleegyezne, igen. A szexualitás? Egyszer egy dokumentarista-találkozón a dánok azt javasolták, hogy készítsünk műsort a nemi élet hangjairól. Mindenkit nagyon érdekelt az ötlet, de senki sem vállalkozott rá. Mi sem.

– A dokumentarista szigort önmagával szemben is alkalmazza?

– Szeretném, ha így lenne.

– Ha ez így van: mi a személyes indítéka? Mi űzi, mi hajtja?

– Érdekel, hogy a különböző helyzetekben ki mit csinál. Mondok egy példát. Ha az utcán vernek valakit, azonnal odamegyek. Nem tudom „csak úgy” nézni, ha valakivel igazságtalanság történik, mint ahogy az velem is oly sokszor előfordult. Munkám során saját feszültségeimre is keresem a választ.

– Mit szólna hozzá, ha valaki megszabadítaná ezektől, s így nem kellene, vagy nem tudna dokumentumjátékot csinálni?

– Kizártnak tartom, hogy ezektől meg tudjak szabadulni.

Szerdahelyi Szabolcs
RTV Újság 1982. 05. 10-16.