portre_borenich4Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. szeptember 15. (Hang és videofelvétel szövege – részletek)

Helyszín:

a Magyar Demokrata Fórum Budapest, VI. Kerület, Ó utcai központja

Résztvevők (többek között):

Magyar Demokrata Fórum: Szabad György, Sólyom László soros elnökök, Antall József, Balsai István, Horváth Balázs, Salamon László,

Fiatal Demokraták Szövetsége: Deutsch Tamás, Kövér László, Német Zsolt, Orbán Viktor,

Magyarországi Szociáldemokrata Párt: Baranyai Tibor, Gaskó István, Független Kisgazdapárt: Boross Imre, Torgyán József,

Szabad Demokraták Szövetsége: Haraszti Miklós, Kis János, Mécs Imre, Pető Iván, Tölgyessy Péter,

Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája: Hankiss Elemér, Horn Gábor, Vitézy László.

Hankiss Elemér: Egészen röviden beszámolnék a televízió elnökével folytatott tárgyalásokról, mert itt teendők vannak minden párt számára. Ma reggel beszéltünk Bereczkyvel és Baló Györggyel. Mi kértünk hetente kétszer 30 percet az EKA számára, mint saját műsoridőt. Végül abban állapodtunk meg, hogy heti egyszer 45 percet kapna a Kerekasztal is a televízióban, amelyet a Kerekasztal úgy tölt meg, ahogy akar. Hogy ez működjön, találni kell egy olyan tévés szakértőt, szerkesztőt, műsorvezetőt, amelyet el tud fogadni minden jelenlévő tagszervezet, és aki vállalná ennek az egésznek a szervezését, azzal, hogy a Kerekasztalt munkájában segítené.

(…)

Ki lenne az a személy, akiben megbíznánk mindannyian. Két emberben kéne megállapodnunk, a műsorvezetőben és a szerkesztőben.

(…)

Nem egyszerűen vitaműsor lenne, hanem olyan típusú dokumentumműsorokkal kevert vitaműsorok, amiben például azt mondjuk, hogy mi lesz a földdel, vagy mi lesz a gyárakkal. Ehhez csinálnak ők interjúkat, dokumentumokat, és 15-20 percben a Kerekasztal néhány képviselője megvitatja az ott látottakat, hallottakat.
Az a kérdés: ki vezesse és ki szerkessze? Egy csomó nevet fölsoroltak, ami közül néhány ki is esett, mert azt hiszem, hogy nem alkalmasak. Maradt a következő három, de bárkit lehet javasolni. Szénási Sándor a rádiótól, Farkas Zoltán a tévétől, és Rangos Katalin a tévétől, mint műsorvezetőket. És Osskó Judit vagy Sárdi Anna, mint szerkesztő. Fölmerült itt még a neve Kondor Katalinnak, de ő már le van kötve állítólag eléggé máshol. Kepes András inkább kulturális dolgokhoz ért. Fölmerül Bossányi Katalin neve, de úgy tudják, hogy nem képernyős. Fölmerül a neve Babus Endrének a HVG-től, de valószínűleg olyan sok dolga van, hogy nem tudná elvállalni. Fölmerül Győrffy Miklós mint műsorvezető, csak túl sok mindent csinál.

(…)

Vitézy László: Én mindenképpen tennék egy kört a Babusért, mint szerkesztőért. És Borenich Pétert kérném meg riporternek.
Orbán Viktor: A Fidesznek is van javaslata. Bocskay Zsolt. A rádióban és a tévében is dolgozik. Ő Fidesz korú.

(…)

Hankiss Elemér: Ki nem javasolja Kepest?
Vitézy László: Én részemről nagyon nem értenék egyet.
Hankiss Elemér: Akkor Farkas Zoltán? A Napzártában szokott műsort vezetni.
Szabad György: Nem, nem.
Hankiss Elemér: Rangos Katalinnal hogy áll a társaság?
Szabad György: Nem.
Hankiss Elemér: Tehát nem. Szénási Sándor? (Többen: nem)
Szabad György, Antall József: Nem ismerem.

(…)

Hankiss Elemér: Következő: Győrffy Miklós, mint házigazda.
Többen: Nem!
Hankiss Elemér: Javasolták még Feledy Pétert.
Orbán Viktor: A Fidesznek nem.
Hankiss Elemér: Javasolták még Bocskay Zsoltot a Fidesz részéről. Javasolták Borenich….mi a másik neve?
Szabad György: Borenich Péter. Az jó. Nagyon jó.
Hankiss Elemér: Ki van ellene?
Szabad György: Borenich Péter nagyon jó lenne.
Hankiss Elemér: Tévés?
Vitézy László: Rádiós, de tökéletes a képernyőn is.
Hankiss Elemér: Jó, akkor marad Kondor Katalin és Borenich Péter. Rendben van. Az első műsor október 11-én, szerdán lenne.