„Közvéleménykutatás” 2008

„Van a lakásban harminc év alatti fiatal?
Igen, én vagyok – füllentettem.”

„Közvéleménykutatás” a vizitdíjról és a tandíjról szóló népszavazás előtt...

Minden nagyobb politikai esemény – például országos és önkormányzati választás vagy népszavazás előtt – kaptam olyan telefonhívást, amely szerint szeretnék kikérni véleményemet. Eddig minden kérést rögtön a beszélgetés elején elutasítottam.

Idén azonban elhatároztam, hogy belemegyek a játékba. Ugyanis kíváncsi voltam a hívó szándékára és technikájára. A várt telefonhívás meg is érkezett 2008. január 22-én este. Egy lendületes fiatal hölgy közölte, hogy egy közvéleménykutató cégtől hív és könnyűzenével kapcsolatos kérdéseket szeretne feltenni. (A hölgy által említett cégről még nem hallottam. Nem a közismertek közé tartozott.)

–Van a lakásban harminc év alatti fiatal? – kezdte.
– Igen, én vagyok – füllentettem.
(Nem ez volt az egyetlen hamis állításom. Ezért ezúttal kérem mindenki elnézését.)

– Milyen hanghordozón hallgat zenét? MP3-on, Mini-disc-en, netán rádión, vagy tévét néz?
– Van egy MP3-as lejátszóm, de nézem a könnyűzenét adó tévéket is.

– Kedvenc előadói külföldiek vagy magyarok?
– Mindkettőt szeretem. De nagyon válogatok.

– Mondana egy-két nevet?
– A hazaiak közül szeretem Tóth Gabit, Ruzsa Magdit, Balázs Palit, Szandit, az Edda együttest, de még másokat is.

– Ismeri Ákost?
– Igen.

– Mi a véleménye róla?
(Ekkor kezdtem gyanakodni, hogy melyik politikai irány képviselője érdeklődhet nézeteimről.)
– Nagyon szép dalokat énekel és a szövegek is nagyon kifejezőek.

– Feltehetek olyan kérdéseket is, amik nemcsak a könnyűzenével kapcsolatosak? Persze csak ha beleegyezik.
– Természetesen.

– Szereti Kovács „Kokó” Istvánt?
– Igen. Főleg akkor kedveltem, amikor még csak ökölvívó volt. Nagyon kemény és céltudatos sportolónak ismertem meg.

– Miért? Most van vele valamilyen gondja?
– Először az nem tetszett, amikor megláttam a FIDESZ politikai nagygyűlésén az emelvényen. Szerintem egy ilyen közismert ember ne politizáljon nyíltan.

– Miért ne tehetné, ha ez a meggyőződése? – vágott vissza.
(Ekkor éreztem azt, hogy vigyázni kell, nehogy itt legyen a beszélgetés vége.)
– Hát végső soron lehet valami igazság abban, amit Ön mond - feleltem.

Melyik rádiót szokta hallgatni és melyik tévét nézi, ha nem zenére vágyik?
– Az Info, a Lánchíd és a Klub rádiót.

– Hát ezek elég eltérő nézeteket valló adók. Melyik áll közelebb az ön felfogásához?
– Leginkább az Info és a Lánchíd. A Klubot csak azért hallgatom, hogy megismerjem, miként vélekednek azok az emberek, akikkel nem értek egyet.

– És a tévék?
– Néha nézem az ATV-t, de azok nagyon a szocik kedve szerint beszélnek. A Hír tévé mindig megmondja az igazat.

– Wass Albertről hallott?
– Igen. Ő Erdélyben született magyar író, akit aztán a románok elűztek. Nagyon szép versei vannak. Egy regényét is elolvastam, de
most nem jut eszembe a címe. Nagyon tetszett. Megírta az igazságot.

– Politizál Ön aktívan?
– Nem.

– Miért?
– Mert nincs rá időm. Meg aztán nem szeretem a kötöttséget. Van két Erdélyből áttelepült barátom. Azokkal szoktam néha ilyenekről beszélgetni.

– Miről például?
– Hogy milyen nehéz volt az életük Erdélyben. De mióta átjöttek, mindegyik elvégezte itt az egyetemet és van már önálló lakásuk is. Ők rendszeresen kimennek a FIDESZ és a Jobbik rendezvényeire. Karatézni is járnak, hogy ha valami balhé van, akkor ne járjanak pórul.
(Ez utóbbi történet igaz. Két rokon fiúé.)

– Bizonyára tud arról, hogy nemsokára népszavazás lesz – folytatta.
– Természetesen.

– Tudja, hogy miről kell dönteni?
– Nagyjából.

– Pontosabban?
– Hát elsősorban az egészségügyi törvényről, amit az SZDSZ és a szocik is erőltetnek. De megmondom őszintén, hogy elég zűrös lesz ez a szavazás. Mert ugye a jobboldali politikusok azt mondják, hogy ez a Gyurcsány leváltásáról is szól. Na már most ha az egyszerű ember bemegy a fülkébe és azt akarja, hogy ne legyen Gyurcsány a miniszterelnök, akkor a „NEM”-et jelölheti be. Ezzel viszont az egészségügyi törvény bevezetését hagyná jóvá.

– Mi lenne a jó megoldás?
– Ha el lehetne magyarázni az embereknek, hogy hogyan kell szavazni.

– Tudna segíteni nekünk ebben?
– Én pártokkal nem vagyok hajlandó együtt működni.

– Nem is erről van szó. Mi egy civil szervezet vagyunk. Az a célunk, hogy felvilágosítsuk az embereket, hogy minél többen elmenjenek és szavazzanak igennel a vizitdíj és a tandíj eltörlése mellett. Számíthatunk ebben az Ön segítségére?
– Miből állna ez?

– Először is felkeresné Önt két munkatársunk. Ők elmondanák, hogy mi lenne a feladata.
– Mondana valamit erről előzetesen?

– Hát először is felkeresné ismerőseit, rokonait, barátait és elmondaná nekik, hogy menjenek el szavazni és igennel voksoljanak a három kérdésre. De munkatársaink másra is megkérik majd.
– Mire?

– Nem szívesen vállalnám át az ő feladataikat. Majd ők elmondják.
– Mégis mondjon valamit.

– Sok embert kell mozgósítanunk. Ebben kellene a segítsége.
– Ez miből állna?

– Kapna tőlünk címlistákat, akikhez a szavazás előtt el kellene mennie és rábírni őket, hogy menjenek el és voksoljanak igennel.
– Hát nem tudom, hogy kell-e ez nekem.

– Önnek is érdeke, hogy ne adják magánkézbe az egészségügyet. Szóval felkereshetjük?
– Még nem tudom. Adna egy telefonszámot, hogy értesítsem Önöket, hogyan döntöttem?

– Nem. Majd mi jelentkezünk. A címét és a telefonszámát tudjuk. Koraeste megyünk majd, amikor nagy valószínűséggel otthon van. Remélem együtt fog működni velünk.
– Még gondolkodom...

Borenich Péter
168 ÓRA, 2008. FEBRUÁR