A Borenich család történetéből

A Borenich család horvát származású.

Röviden a horvátok történetéről

A nagy népvándorlások korát megelőzően a horvátok a Kárpát-hegység Észak-keleti lejtőin éltek. Ez a mai Lengyelország délkeleti része, Krakkó környéke. Majd a 7. század végén telepedtek le a Balkán félsziget nyugati részén, az Adriai tenger és a Száva közötti hegyes, erdős vidéken. Szláv nyelven beszéltek és fejedelemségekbe tömörültek. Először az avarok alattvalói voltak. A kereszténységet a 9. században vették fel. A pápaságra támaszkodva a 10. században hozták létre önálló államukat.

Magyarország és Horvátország történelme több mint 800 éves múltra tekint vissza. 1091 és 1918 között Horvátország a Magyar Királyság autonóm része volt.

A 15–16. században a törökök egyre gyakrabban támadták Horvátországot és Szlavóniát is. Nagy pusztítást végeztek. A törökök elleni harcban sokszor bizonyították a horvátok harci tudásukat. Jurisics Miklós például hősiesen harcolt Szulejmán csapataival szemben Kőszegen. A sorozatos török támadások miatt megindult a horvát lakosság tömeges menekülése részben Itália, részben Ausztria és Magyarország felé. A migrációs folyamat ebben az időben százezreket mozgatott meg. De később is települtek át horvátok északra. A Nyugat-Magyarországi birtokokkal rendelkező főurak, a Batthyányk, a Nádasdyak, a Zrinyiek és az Erdődyek telepítették át őket. Az idők során a horvátok – összesen mintegy százezren – 200 helységben találtak új otthonra.

A kutatók hét nagyobb magyarországi horvát népcsoportot tartanak számon: 1. A mai magyar-osztrák határ mindkét oldalán élő horvátokat gradistyei, vagyis fehér horvátoknak hívják. Burgenland horvát neve ugyanis Gradistye. A Borenich család ehhez a népcsoporthoz tartozik. 2. Mura menti horvátok (Zala megye); 3. Dráva menti horvátok (Somogy és Baranya megye); 4. Bosnyák-horvátok (Baranya megye és Pécs környéke); 5. Sokác-horvátok (Baranya és Bács-Kiskun megye); 6. Bunyevác-horvátok (Bács-Kiskun illetve Pest és Fejér megye); és a 7.Duna menti, vagy rác-horvátok (Bács-Kiskun megye).

A gradistyei horvát csoport  a Várvidéken élt: Burgenlandban és a mai Magyarország nyugati vidékén. Többek között Zagersdorfban (magyarul: Zárány, horvátul: Cogrstof), Baumgartenben (Sopronkertes, Pajngrt), Pama-ban (Lajtakörtvélyes, Bijelo Selo), Nyugat-Magyarországon – többek között – Horvátkimlén (Hrvatska Kemlja), Kópházán (Koljnof), Horvátzsidányban (Hrvatski Zidan) és Fertőhomokon (Umok).

A XVIII. században a vegyes lakosságú /magyar, német, horvát/ községekben megindult a horvátság asszimilációja. De volt olyan példa is, hogy a horvát többség asszimilálta a faluban lakó németeket vagy magyarokat. Az 1848-49-es szabadságharcban a gradistyei horvátok a forradalom mellett voltak. Élesen szemben álltak Jelasics horvát bánnal.

A gradistyei horvátok sorsában a XX. század elején negatív fordulat állt be. A trianoni békeszerződés ketté szakította az addig egységes, kb. 75 ezres népcsoportot. 1921 után a Várvidék nagyobbik része Ausztria fennhatósága alá került, míg a többi területet Magyarországhoz csatolták.

Borenich családfa

Borenich családfa 1850-től (Nem teljes) – megnyitás / letöltés word dokumentumban.

 

Néhány élettörténet

 

Borenich Márton

Bore-Marton-fiatalBorenich Márton 1850. november 7-én született Zagersdorfban. Apja cipészmester volt. Miután az általános iskolát elvégezte, reáliskolába került, majd a soproni tanítóképzőben folytatta tanulmányait, ahol népiskolai és polgáriskolai tanári képesítést szerzett. Először Rohrbachban volt tanító, majd ezt követően 1871. május 18-án Baumgartenben megválasztották kántortanítónak. Iskolai munkája mellett el kellett látnia a templomi kántori kötelezettségeket és egyéb hitközségi feladatokat is. Szép hangja gyönyörűen zengett a templomban.

1871-ben feleségül vette a 15 éves baumgarteni Stagl Juliannát. Első feleségével mindössze 12 évig élt együtt, mert Julianna 1983-ban meghalt. Két gyermekük született: Viktor, aki fiatalon elhunyt, és István (1877). Tőle származnak a később Győrben, Zircen, Veszprémben és Budapesten élő Borenichek.

Első felesége halála után a jelenleg Vas megyéhez tartozó Tömördön élő   Miletich Hedviget vezette oltárhoz. Második feleségétől született Robert nevű fia – aki később Eszéken élt és tanított – valamint egy lány, Martina, aki egy Krisch nevű újságíróhoz ment feleségül. Hedvig korai elhunytát követően harmadszor is megnősült. Választottja a jelenleg Burgenlandhoz tartozó horsteini özvegy postamesternő, Fejes Josefin, született Hackl-lány.

Borenich Robert Eszéken élő Hugó nevű fia szintén a tanítói hivatást választotta. Zenetanár és zeneszerző volt. Zrinyiről szóló operáját nemcsak Zágrábban, hanem Magyarországon is bemutatták. 1983-ban, 76 éves korában halt meg Eszéken.

Borenich Márton 45 éven át tanított a baumgarteni népiskolában. Kezdetben horvát és német nyelven, később magyarul is.

Mivel abban az időben nagy hiány volt horvát nyelvű iskolai segédeszközökben, tankönyvet írt a Magyar Királyság katolikus-horvát iskoláinak kisdiákjai számára (Pocetnica za Katolicanske-hervatske skole va Ungarskom kraljestvu). Ez tizenegy kiadást ért meg. Szintén ő írta a „Stanka” című horvát nyelvű olvasókönyvet, amelyet hatszor adtak ki.

Borenich Márton és Michael Nakovich – egy kopházi (koljnofi) tanító – volt a szerzője az 1901-ben megjelent „Egyházi énekek” (Crikveni Jackar) című, első horvát nyelvű kántorkönyvnek is. De túlnyomórészt Borenich Márton készítette az 1901 és 1922 között megjelent horvát nyelvű kalendáriumokat is, amely „Kerstjanso-Katolicanski Kalendar”, később pedig „Hervatski Kalendar” néven látott napvilágot. Ezek a kiadványok nemcsak naptárak voltak, hanem a különböző események, történetek, hasznos tudnivalók, népszokások, ünnepek, természeti jelenségek, stb. leírásait is tartalmazták.

Borenich Márton kezdeményezésére az Eszterházy herceg 1879-ben egy 600 négyszögöles földterületet ajándékozott Baumgarten községnek faiskola létesítésére. A Borenich Márton és diákjai által elültetett almafák a gyümölcstermesztési kultúra mintaképei lettek az egész mattersburg-i körzet számára. A faiskola megszűnését követően –  1967-ben – ezen a földterületen építették fel a községházát. Jelenleg a községhivatal, az orvosi rendelő és az Építőanyag Udvar kap itt otthont.

Borenich Márton jó kapcsolatot tartott Horvátországgal is. Jól tanuló növendékei ingyen tanultak Zágrábban. Ezt a várvidéki magyar iskolafelügyelői nem nézték jó szemmel. Többször kritizálták emiatt.

Borenich Márton 1891. július 12-én megalapította a baumgarteni Önkéntes Tűzoltó Egyletet. Már 1892-ben beszereztek egy tűzoltó fecskendőt, amelyet szeptember 20-án ünnepélyesen felszenteltek. 18 éven át ő volt a baumgarteni tűzoltóság parancsnoka.

Bore-Marton-nagyszakall1898-ban Ivan Milcetic zágrábi horvát publicista Baumgartenbe is ellátogatott. Ő így írt Martin Borenich igazgató-tanítóról:

„ ...Baumgartenbe érkeztünk, egy színtiszta horvát faluba. Egyenesen a helyi tanítóhoz, Martin Borenich úrhoz mentünk, egy szürke szakállú idősebb férfihoz, akinek annyira karakterisztikus a megjelenése, a feje, hogy kitűnő modellként szolgálhatna egy festő vagy szobrász számára. Külsejét a szájában lévő hosszú pipa csak még érdekesebbé tette. A népiskola bejárata fölött magyar és horvát nyelvű felirat állt: „Tanoda-Ucilnica”. Időm nem engedte, hogy végigsétáljak a falun, miután estére vissza kellett térnem Sopronba. Másrészt azonban az a három óra, amelyet Borenich úr házában eltöltöttem, életem legkellemesebb órái közé tartozik.”

1914-ben 64 éves korában Borenich Mártonnak nyugdíjba kellett volna vonulnia. Miután azonban az új tanítót mindjárt az első világháború elején behívták, Borenich tovább folytatta a tanítást. Mint nyugdíjasnak, az iskola épületében található tanári lakást el kellett hagynia, ezért 1914-ben Baumgartenben, a Grabengasse 14. szám alatt épített magának egy házat.

Borenich Márton és összes leszármazottja ch-val írta/írja nevét.

A kíváló pedagógus 1939. május 22-én hunyt el, 89 éves korában. Sírja – amelyben együtt nyugszik harmadik feleségével, Josefine-nel és Martina lányával – a baumgarteni temetőben található.

Borenich István

Borenich István 1877. augusztus 22-én született Baumgartenben Borenich Márton (1850) és Stagl Júlianna (1856) második gyermekeként. Alapiskoláinak elvégzése után a Budai Állami Elemi Iskolai Tanítóképzőben fejezte be tanulmányait 1897-ben. Ezután a következő helységekben volt tanító: 1897–99-ig Bükkösdkúton, 1899–1900-ig Körtvélyesen, 1900–1906-ig Kópházán (Koljnof), 1906–1909-ig ismét Körtvélyesen, majd 1909-től igazgató-tanító volt a Magyar Királyi Államvasutak  horvátországi Nasice-i iskolájában.

1910. október 24-én feleségül vette Chárich Máriát. Hat gyermekük született: Géza, Irén, István, Irma, Kálmán, Lajos.

Családjának sorsát jelentősen befolyásolta a délvidék története. A horvát országgyűlés 1918. október 29-én megszakította a nyolc évszázados államközösséget Magyarországgal. Ezután létrehozták a Szlovén-Horvát-Szerb Nemzeti Tanács Államát. Ebben a szerbek egyre nagyobb hatalomra tettek szert. Hadseregük megszállóként viselkedett a horvát területeken, így Nasicében is, ahol akkor Borenich István és családja élt. A szerb csendőrség például 1918 és 1923 között csak Horvátországban 30.000 embert botozott meg. Köztük nőket és gyerekeket. Kiéleződtek a vallási ellentétek is. A katolikus horvátokat egyre jobban üldözték az ortodox szerbek. A zeleni káderek például felgyújtották a Nasicében élő horvát és magyar vasutasok házát. Borenich Irén Blanka (Nagy B. Zoltánné 1904) közlése szerint őket, mint gyerekeket is megdobálták kővel és azzal csúfolták, hogy „magyarica”. (Egy horvát nyelvész szerint ez a szó nemcsak azt jelenti, hogy magyar, hanem azt is, hogy „magyar kurva”.)

Bár többen is kérték Borenich Istvánt, hogy maradjanak, nem esik bántódásuk – különösen a papok marasztalták őket – a családfő úgy döntött, hogy nincsenek biztonságban, ezért feleségével és hat gyermekével együtt 1919. május 26-án visszajöttek Magyarországba.

Borenich István itthon különböző MÁV iskolákban tanított. A MÁV-tól – létszámcsökkentésre hivatkozva – 1922-ben nyugdíjazták. Ezután részt vett az iskolán kívüli népművelésben és tűzoltó parancsnok is volt.

Borenich István és családja mindig is magyar anyanyelvűnek vallotta magát, de beszéltek németül és horvátul is. Például Borenich Kálmán Jenő elemi iskolai értesítőjében    melyet Nasicében állítottak ki 1916. szeptember 1-én    az szerepel, hogy anyanyelve magyar.

Borenich István 1937.  augusztus 21-én bekövetkezett haláláig Győrben lakott. Ott van eltemetve.

Inky-kendovel-1947-06-25Borenich Irén

Borenich Irén 1904.  június 7-én született Kópházán Borenich István (1877) és Czárich Irma Mária (1879) második gyermekeként.  Tanítói oklevelet szerzett, de sohasem tanított. Inkább örök feleség volt. A két világháború között egy magasrangú katonatiszthez ment feleségül, akivel nagy társasági életet éltek.

A horthysta hadseregben szolgált férje a II. világháború után kegyvesztett lett, ezért elvált tőle és hozzáment Nagy B. Zoltán mérnökhöz, aki a családi legendárium szerint a nászúton árulta el, hogy impotens. Ez őt nem zavarta. Az viszont már nem legenda, hogy annak ellenére, hogy férje tartotta el, az otthon főzött kávéért pénzt kért tőle. A budapesti Farkasréti temetőben nyugszik.

Borenich Kálmán Jenő

papa-a-tanitoBorenich Kálmán Jenő 1910. 07. 24-én született Bródon Borenich István (1877) és Czarich Mária (1879) ötödik gyermekeként. Édesapja ebben az időben délvidéken volt tanár és iskolaigazgató. Alapfokú iskoláit Nasicon kezdte és Győrben fejezte be. Ezután felvették a „Győri Királyi Katolikus Tanítóképző Intézet”-be, ahol 1931-ben tanítói és kántori képesítést szerzett.  Az oklevél  átvétele után három évig volt állás nélkül. Ez alatt behívták katonának. A budapesti 2. honvéd gyalogezrednél szolgált egy évig, s karpaszományos őrmesterként szerelt le. 1934. október 4-től helyettes tanítói állást kapott a zirci elemi iskolában. A következő év elején ugyanitt tanítói állást hirdettek meg. 38-an pályáztak erre az egyetlen helyre, de szerencséje volt, mert ő nyert.  Először segédtanító lett, majd 1937-ben kinevezték rendes tanítónak.

1935-ben megnősült. Az egyik helyi kereskedő család lányát, Scherer Máriát (1911) vette feleségül, aki hét gyermeket szült. Közülük csak négyen maradtak életben: Mária, Péter, Zsófi és János. Első fiúk, Kálmán halva jött a világra. János nevű fiuk ikertestvére, Annamária egy napot élt. Katalin szintén halva született.

papa-kat-igBorenich Kálmánt a háború alatt behívták katonának és a Magyar Királyi II. gyalogos póthadosztálynál teljesített frontszolgálatot. A háború végén felsőbb parancsra, kötelékben hagyta el az országot nyugat felé. 1945. május 23-án amerikai fogságba esett és Franciaországba vitték. Közel fél évig a szabad ég alatt laktak. 1945. novemberében szabadult a fogságból. Lesoványodva, csontvázként érkezett haza. Amikor kopogott lakásuk ajtaján, ötéves Péter nevű fia nyitott ajtót. Ránézett a sovány, szakállas, meggyötört katonára és megkérdezte: „Kit tetszik keresni?” „Itt laknak Borenichék?” – kérdezte. Amikor a gyerek meghallotta hangját, rögtön felismerte, s rohant be a szobába azt kiabálva, hogy „mama gyere, itt a papa”. Nagy volt a boldogság. A csont és bőr férfi nagyon ki volt éhezve. Először is rengeteg mákos tésztát akart enni. Mivel akkor már több helyről is lehetett hallani, hogy a fogságból hazatértek közül többen rengeteget ettek és ettől betegek lettek, sőt meg is haltak, csak fokozatosan szokott hozzá a rendszeres étkezéshez.

Papa-es-BoxyHazatérte után tovább tanított a zirci iskolában egészen 1948-ig. Ekkor járási úttörő titkárrá nevezték ki. Ezt az állást 1950. augusztusáig töltötte be, amikor is a Járási Tanács VB Oktatási Osztályán főelőadó lett. Egy év után kérte, hogy helyezzék Tésre, ahol megüresedett az Általános Iskola igazgatói állása. Kezdeményezése sikerrel járt, ezért családjával együtt 1951. novemberében felköltözött a 465 méter magasan fekvő faluba. Mindig is büszkén emlegette, hogy ez Magyarország legmagasabban fekvő nagyközsége. 1952-ben Pécsett elvégezte a tiszti iskolát, s tartalékos főhadnagy lett.

A hattagú család nagyon nehezen tudott megélni a havi 800 forintos fizetésből, ezért tanító földet kért, amin feleségével, gyerekeivel együtt krumplit, konyhakerti növényeket ültettek. Nyáron a gyerekek az erdészetnél dolgoztak, ő maga és felesége cséplőellenőr volt. Ezzel egészítették ki kevés jövedelmüket. A cséplőellenőr feladata az volt, hogy a gép mellett rendszeresen felírja kinek mennyi gabonáját csépelték ki, mert ezután kellett beszolgáltatni az államnak a kötelezően járó részt.

Borenich Kálmán gyakran intézte a faluban élők ügyes-bajos dolgait. Emiatt rendszeresen járt lovas kocsival – télen szánkóval – a járási székhelyre, Zircre, ahol felhasználva jártasságát, járási tanácsi tagságát, könnyebben, gyorsabban tudta elintézni a feladatokat. A helybéliek ezt általában disznóvágás után, kóstolóval hálálták meg. Ez a falusi szokás azt jelentette, hogy disznóölés után egy nagy tálra tettek „kóstolót”, vagyis egy kis kolbászt, töpörtyűt, hurkát, szalonnát, kis darab húst és ezt vitték a megajándékozottnak.

Iskola igazgatóként több olyan feladatot is el kellett végeznie, amit ő maga sem tartott helyesnek. Például jelentősen csökkenteni kellett a hittanra jelentkezők számát. Ezt a hatalom a következőképpen érte el. Utasításban adták, hogy az iskolák vezetői az ajtóra reggel nyolckor írják ki, hogy csak aznap 9–12-ig lehet beiratkozni hittanra. Délben levették az értesítést. Viszont a parasztok már hajnal óta kint arattak a határban, s csak este értesültek az esetről. Emiatt a falubeliek jogosan voltak dühösek, ami az iskolaigazgatón csapódott le.

Az 1956-os forradalom idején le akarták váltani igazgatói állásából. A helybeliek benne látták a hatalom képviselőjét. Többen nem tudták megbocsátani neki és feleségének, hogy ott álltak a cséplőgépnél, s ők írták fel, mennyi a beadás. A „hittan-ügy” sem segített. Később bocsánatkérés volt, hogy az ő akkori legfőbb ellensége, egy tési paraszt, 1966-ban kérte, hadd vigye ő is a koporsót, amikor utolsó útjára kísérték. A család hozzájárult ehhez.

Borenich Kálmán 1957 elejéig nem volt párttag. Viszont március elején belépett az akkor alakuló Magyar Szocialista Munkáspártba. Sőt, ő lett a falusi pártszervezet titkára is. Úgy érezte, hogy ezzel megvédi családját és iskolaigazgatói állását.

1957. március elején, amikor Péter nevű fiát államellenes szervezkedésért letartóztatták, bement a veszprémi rendőrségre és párttag könyvét mutogatva követelte, hogy engedjék ki a fiát. A rendőrök és karhatalmisták csak nevettek rajta.

1958-tól már csak feleségével éltek az isten háta mögötti faluban, mert mind a négy gyerek kirepült a családi fészekből. Mária már máshol tanított, Péter Budapestre költözött, Zsófi Székesfehérváron tanult, János pedig csikós volt Szépalmán.

Borenich Kálmán 1965 őszén panaszkodni kezdett, hogy evés után a lenyelt falat megsérti a torkát és nem múlik el a fájdalom. Bekerült a zirci kórházba, ahol megállapították, hogy nyelőcső rákja van. Rövid időre hazakerült, majd a veszprémi kórházban gyógyították. Elkezdett rohamosan fogyni, mert a rák később áttételes lett. Átterjedt más belső szervekre is. Kilenc hónap alatt 45 kilót fogyott. Ebben az időben az orvosok nem közölték a beteggel, hogy mi a bajuk. Ő sem tudta, hogy rákos. Többször mutatta a kórházban látogatójának a betegeket, hogy „nézd, az az ember rákos”. Magáról fel sem tételezte ezt.

1966. április 13-án hajnalban halt meg. A zirci temetőben nyugszik.

Borenich Kálmánné

MancikaBorenich Kálmánné, Scherer Mária 1911.07.09.-én született Zircen. A jómódú család kereskedéssel foglalkozott. Édesapja az első világháború előtt összes megtakarított pénzüket hadikölcsönbe fektette, ami a háború végére teljes egészében elveszett. Édesapja és bátyja szorgalmas munkával rendbe hozta a család anyagi helyzetét, de ennek nagy része a második világháború után az államosítás idején veszett el.

Scherer Mária iskolai tanulmányait Zircen végezte. Huszonhárom éves korában megismerkedett a Győrből Zircre került Borenich Kálmánnal, akivel egymásba szerettek. A jóképű tanítóval 1935-ben házasodtak össze. Hét gyermekük született, de csak négy maradt életben: Mária, Péter, Zsófia és János.

A család 1951-ben felkerült Tésre, mert Borenich Kálmánt kinevezték a helyi általános iskola igazgatójává. A hattagú család nemigen tudott megélni a nyolcszáz forintos pedagógusi fizetésből, ezért tanítóföldet igényeltek. Vezetésével a család krumplit, zöldséget, kukoricát és más konyhakerti növényeket ültetett. Disznót is neveltek. Nyaranként cséplőellenőri feladatokat is vállalt. Ezen kívül ő volt ennek a kis bakonyi falunak a könyvtárosa.

A gyerekek lassanként elhagyták a családi fészket. Végül kettesben élt férjével, akinek halála után (1966) egyedül maradt. Néhány év után beköltözött Veszprémbe, ahol Zsófia és János nevű gyereke is lakott.

85 éves korában, 1996.07.18-án halt meg. A zirci temetőben nyugszik.

Boxy-az-olaszBorenich Mária

Borenich Mária 1937.11.25-én született Zircen Borenich Kálmán Jenő (1910) és Scherer Mária (1910) második gyermekeként.

A veszprémi tanító képzőben végzett. Először Bakonynánán tanított, majd a balatonfűzfői és a litéri általános iskolához került.

Itt tanított haláláig. Fiatalon, 46 éves korában hunyt el.

 

Borenich Péter Kálmán

Peti-a-lezserBorenich Péter Kálmán 1940.május 4-én született ZircenBorenich Kálmán Jenő (1910) és Scherer Mária (1911) harmadik gyermekeként.  Bár első keresztneve eredetileg Kálmán lett, ezt a nevet sohasem használta. Születésétől fogva Péternek hívták és később a hivatalos iratokon is Borenich Péter Kálmánként szerepel.

Elemi iskolai tanulmányait 1946-ban kezdte el Zircen. 1951-ben édesapját kinevezték a tési általános iskola igazgatójává. Ekkor költözött át a család ebbe a kis bakonyi faluba. A gyerekek mostoha körülmények között tanulhattak, mert osztott osztályba jártak. Ez azt jelentette, hogy minden második órát tartották meg a tanítók. Mert amíg például az ötödikeseknek órájuk volt, addig a velük egy osztályban lévő hetedikeseknek csendes foglalkozást tartottak és fordítva. Így majdnem fele annyi aktív órájuk volt, mint a nem osztott iskolásoknak. Emiatt nagy hátrányba kerültek.

Peti-mint-LeviBorenich Pétert 1954-ben felvették a veszprémi Lovassy László Gimnáziumba. Lemaradását nem volt könnyű ledolgoznia. De nehéz volt megszoknia a zárt kollégiumi életet is. A tanítási órák után különböző szakkörökbe járt és sportolt is. Főleg kézilabdában jeleskedett.

1956. október 23-a után lelkesen vett részt az eseményekben. Három nap eltelte után azonban az iskola vezetése úgy döntött, hogy a kollégistákat haza küldi falura, nehogy bajuk essen.

A forradalom leverése után kollégista társaival szervezkedni kezdtek. Megalakították az „Ifjú Magyarok Szövetsége” helyi szervezetét és részt vettek a „Márciusban Újra Kezdjük” (MUK) mozgalomban is. Röpcédulákat készítettek, követelték az orosz csapatok kivonását, s megpróbálták megakadályozni a Kommunista Ifjúsági Szervezet (KISZ) megalakulását. Tizenhat éves volt még, amikor mindezért 1957 elején kétszer is letartóztatták. A rendőrségi kihallgató szobákban többször brutálisan megverték. Végül is a hattagú csoport vezetőjét ítélték börtönbüntetésre.

Az érettségi után 1958-ban Budapestre költözött. Ezt követően tíz éven keresztül megalázó albérletekben lakott. Fűtetlen szobáján keresztül járt a főbérlő és a kemény teleken még a víz is befagyott a pohárban.

A fővárosba érkezése után hat évig gyári munkás volt. Hiába próbálkozott felvételizni több felsőoktatási intézménybe – az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi karára,a Testnevelési Főiskolára, a Színművészeti Főiskolára – helyhiány miatt mindig elutasították. A jogi egyetemen például az a Horeczky Károly felvételiztette, aki 1957 tavaszán végül is a gimnázium KISZ titkára lett. Közben megszerezte a finommechanikai műszerész szakvizsgát. Játszott a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár kézilabda csapatában, s rendszeresen szerepelt az üzem színjátszó csoportjában is. A különböző rendezvényeken sokszor mondott verseket. Többek között József Attila, Louis Aragon, Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Nadányi Zoltán költeményeit és Móra Ferenc prózáját adta elő és vidám jelenetekben is fellépett.

1963-ban – Básti Lajos javaslatára – behívták a Magyar Rádióba bemondói meghallgatásra. Orgánuma miatt megfelelt, de mivel tájszólással beszélt, egy évig járt be a gyárból a rádióba beszédtechnikára. Végül is 1964-ben felvették a Magyar Rádióba. Ezután elvégezte a MUOSZ Újságíró iskoláját. Diplomát végül is 1973-ban, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsész karán szerzett történelem-népművelés szakon.

1964-ben megnősült. Feleségül vette régi iskola társát, Danielisz Adriennt. Mivel nem volt lakásuk, továbbra is albérletben laktak külön-külön.  1967-ben megszületett Gábor nevű fiuk. Ebben az évben sikerült kölcsönökből lakást vásárolni.

1967-től – rádiós munkája mellett – elkezdte foglalkoztatni a Magyar Televízió is. Ő volt a Könnyűzenét Kedvelők Klubja műsorvezetője. Később a Képzőművészeti Magazint is vezette, majd riportokat készített a Kékfény, a Kriminális és a Hőmérő című műsorokba.

Feleségével való kapcsolata kezdett megromlani. Adrienn ugyanis nem tudta elviselni, hogy férje karrierje felfelé ível, míg ő csak gyári munkás, majd könyvtáros maradt. Féltékeny volt férje tv-s, rádiós népszerűsége miatt, de az is zavarta, hogy egyetemre jár. Ugyanakkor férje környezetében – munkájából adódóan is – különböző nők megjelentek meg. Végül is 1971-ben elváltak. A bíróság neki ítélte az akkor 4 éves Gábor nevű fiúkat, akit egyedül nevelt fel.

Peti-a-tenyfeltaro1973-ban a Magyar Rádióban elkezdett dokumentumdrámákat és dokumentumműsorokat készíteni. Ennek eredményeként 1975-től a Rádiószínház dramaturgja lett. Nevéhez több, mint száz tényfeltáró dokumentumműsor kötődik.

1974-ben megnyerte a Prix Itália, a rádiós és televíziós műsorok világversenye nagydíját. Műsorait átvette a BBC, a Sender Freies Berlin, az ORF, a varsói, a hilversumi és a prágai rádió is.

1973-ban munkája során ismerte meg Dr. Kassa Katalin klinikai pszichológust, akivel 1978-ban összeházasodtak. A következő évben megszületett Ákos nevű fiúk.

1981-ben, majd 1983-ban egy-egy évre eltiltották a műsorkészítéstől, mert a rádió vezetése úgy ítélte meg, hogy műsoraiban helytelen politikai nézetek hangzottak el.

Három könyve jelent meg. Az egyik, a „Csak a labdán van bőr, a totóbotrány  igazi háttere” magánkiadásban, ami akkor még ritkaságszámba ment.

1981-ben mutatta be a Thália Színház dokumentumdrámáját „Pesti történet” címmel.

A nyolcvanas évek második felében akkori feleségével is megromlott a kapcsolata. Elválásukkor felesége beleegyezett abba, hogy közös gyermekük hozzá kerüljön. Attól kezdve második fiát, Ákost is egyedül nevelte.

1992-ben a rádió dolgozói elsöprő többséggel választották meg a Közalkalmazotti Tanács elnökének. A médiatörvény életbelépése után az Üzemi Tanács elnöke lett. Később a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Elnökségi tagjává választották, majd dolgozott a szervezet Érdekvédelmi Bizottságában is.

Negyvenkilenc évi munkaviszony után, 2007. május elsején ment nyugdíjba.

Főbb művei:
Rádiós dokumentumjátékok:

Miért tettem?! (1974), Örültem, hogy mellém állt (1978), Holtbiztos meglepetések (1983), A Nagy Imre-per tanácsvezető bírája voltam (1989), Mi már akkor is tudtuk (1989),  Dr. Brusznyai Árpád. Élet 33 évet. Kivégezték 1958. január 9-én. (1990),  A játszma (1990), A blokád (1991), Bosszú Gyömrőn (1992), Zsarolás vagy alku (1992), A Kádár-villa titka (1993), Rómeó és Rómeó (1994), Az átvilágító átvilágítása (1994), Tiborc és a gyűlölet (1995), Apám a király (1996), Kéthly Anna az ENSZ különbizottsága előtt (1997), Hat évre ítéltek tévedésből (1997), Hadiállapot I.-III. (1999), Először a lélek hal meg (2000), Kistarcsa fogságában (2001), Besúgtak a barátaim (2002), A kenguru galeri (2004).

TV: Helybenjárás (tv-s dokumentumfilm, 1980)
Könyvek: Hungária expressz (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979), Csak a labdán van bőr (Magánkiadás, 1993), A Kádár-villa titka (dokumentumkötet, Mécs László Lap és Könyvkiadó, 1995).
Színház: Pesti történet (dokumentumdráma, Thália Színház, 1981).
Díjak: Prix Itália nagydíj (1975), Rádiós kritikusok díja (1978), Új magyar hangjáték díj (1987, 1988, 1989, 1991, 1996, 1997, 1999), Pulitzer Emlék Díj (Kollektív, 1991), Cserés Miklós díj (1994), Tolerancia díj (1996, 1997, 1999), MUOSZ Aranytoll Díj (2006).
Kitüntetés: Köztársasági Érdemrend Kiskereszt (1995). 

Borenich János

Jani-joBorenich János 1944. június 26-án született Borenich Kálmán Jenő (1910) és Scherer Mária (1911) ötödik gyermekeként. Ikertestvére, Annamária a szülés után meghalt. Már egészen kiskorában kiderült, hogy nagyon szereti az állatokat. Először aprófákat nevezett ki lovaknak, kocsinak és azokkal játszott. Később – amikor már falun lakott – gyakran járt át a szomszédban lakó parasztokhoz lovakat, teheneket, disznókat etetni, gondozni. Kijárt velük a határba és segített a munkában. Nyári iskolai szünetekben sokszor legeltette az állatokat a falu határában. Scherer Mária (1938), Kredics Lászlóné elbeszélése szerint: amikor János náluk nyaralt Veszprémben, az ott lakó kocsis minden reggel odaállt a házuk elé szekerével. János felugrott mellé a bakra és egész nap színét sem látták. A nyaralás végére már egyedül vezette a szekeret és meg is tudott fordulni vele.

Általános iskolába Tésen járt. Ezt elvégezve 1958-ban felvették a veszprémi Lovassy László Gimnáziumba. Amikor félév közeledtével kiderült, hogy nem igen lesz olyan tantárgy, amiből nem fog megbukni, otthagyta az iskolát és a kollégiumot. Ezt édesapja nagyon zokon vette, mert ő korábban úgy döntött, hogy mind a négy gyereknek el kell végezni a középiskolát. Emiatt János kegyvesztett lett nála.

A következő tanévben újból megpróbálta elvégezni a gimnáziumot, de a várpalotai középiskolában sem járt nagyobb sikerrel. A félévi bizonyítványosztás előtt megszökött és elment édesapja egykori tanítványához, aki Szépalmán   a Bakony egyik legszebb vidékén a méntelep vezetője volt. Lovásznak állt. Itt boldog volt, mert éjjel-nappal állatok között lehetett. Gyakran aludt az istállóban. Az esti etetés után – amikor egyedül maradt a telepen – előfordult, hogy felrakta kedvenc lovára a zablát és szőrén, nyereg nélkül vágtázott a Bakony alján. Különösen a holdfényes éjszakákat szerette. Kedvenc helye a Porva és Borzavár melletti úgynevezett „Ménesjárás” területe volt.

1960-ban – átszervezés miatt – ott kellett hagynia a méntelepet. Haza ment Tésre, de ott nem talált megfelelő munkát, ezért felment bátyjához Budapestre. Ő segített neki elhelyezkedni a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban. Ott dolgozott három évig. Ez idő alatt együtt laktak albérletben Péter nevű testvérével.

János nem tudta megszokni a pesti életet. Előfordult, hogy a hétvégeket végig aludta. Zsemlét, tejet vett magának, s amikor felébredt evett belőle, majd tovább aludt. Egészen hétfő reggelig. Nem találta helyét a nagyvárosban, ezért visszament a Bakonyban élő szüleihez Tésre. De a faluban nem volt munka, ezért bányásznak állt. A várpalotai szénbányában dolgozott a föld alatt. Kemény idők voltak ezek. Hajnali fél négykor kelt, hogy elérje a bányász buszt és délután négy körül ért haza. Néhány hónappal később nővére és férje – akik Fűzfőgyártelepen éltek – munkát találtak neki a Nitrokémiánál. Ott a munkásszállón lakott.

1964. november 24-én behívták katonának. Sopronba, a határőrséghez került. Szerencséje volt, mert kikerült Ágfalvára és lóháton járta a vidéket. Nem is sejtette, hogy ősei is ezen a vidéken éltek.

27 hónapig volt katona. Amikor leszerelt, Veszprémbe ment és megszerezte a hivatásos jogosítványt. Ezután különböző cégeknél dolgozott gépkocsivezetőként.

1967 nyarán feleségül vette Farkas Ilonát. Ebből a házasságból született Balázs nevű fia. 1971-ben elvált. Ezután a Veszprémi Petőfi Színházhoz került gépkocsivezetőnek. Ez is életének egyik legjobb időszaka volt. A színészek szerették az ezermester fiatalembert, aki nagy kedvvel és szakértelemmel javította elromlott autóikat. Ebben az időben játszott és rendezett Veszprémben Latinovits Zoltán, aki csak vele volt hajlandó utazni. Azt mondta, hogy mi Latinovitsok és Borenichek fogjunk össze. Itt, a színházban ismerkedett meg második feleségével, Farkas Katalinnal. Ő szülte 1980-ban Nóra nevű lányukat.

Hat évig dolgozott a színháznál, majd ismét Budapestre ment, mert kedvező ajánlatot kapott az Ibusz Utazási Irodától. Mikrobusszal szállította azokat a külföldieket, akik kocsit béreltek a cégtől azért, mert szerették volna megismerni a magyar vidéket. A külföldiek csak csodálkoztak, amikor megálltak a Hortobágyon, János kiszállt az autóból, felpattant az egyik ló hátára és nagyot vágtázott.

A lovak iránti szeretete vitte a huszárok közé is. Volt egyenruhája és rendszeresen vett részt különböző ünnepségeken, rendezvényeken. Huszár társaival együtt többször is felvonultak a budapesti, központi március 15.-i ünnepségeken is.

Budapestről ismét visszament Veszprémbe. Ezután öt évig volt a színháznál, majd tíz évig taxizott. Később kamionos lett, s bejárta Európát.

2004. júniusában ment nyugdíjba.

JANI-2009A hosszú évek megviselték szervezetét. Erei elkezdtek meszesedni, aminek következtében agyában több kis „stroke” keletkezett. Ez kis agyvérzést jelent. Beszéde romlott, járása bizonytalanná vált, szervezete legyengült. Ezután tüdejében rosszindulatú rákot diagnosztizáltak. Gyenge állapota miatt az orvosok nem merték vállalni az operációt. Végül 2009. december 18–án, 65 éves korában csendesen elaludt és többé nem ébredt fel.

Akaratának megfelelően hamvait szűk családi körben a Bakonyban, kedvelt helyén, a Szépalmán lévő Ménesjáráson szórták szét.

Borenich Ákos Tamás

akosBorenich Ákos Tamás 1979. 09. 17-én született Budapesten Borenich Péter Kálmán (1940) és dr. Kassa Katalin (1949) gyermekeként.

Iskolai tanulmányait a Deák téri általános iskolában kezdte, majd a Leővey Klára gimnáziumban érettségizett 1998-ban. Középfokú angol „C” típusú állami nyelvvizsgája van, ECDL Európai számítógép felhasználói képesítést szerzett 2000-ben. Ezután a Földes Ferenc Gyakorló Kereskedelmi Szakiskolában végzett marketing és reklámügyintézői szakon, majd az Európai Üzleti Politechnikumban kapott marketing és reklámmenedzser felsőfokú képesítést. Tanulmányai mellett egy PR és marketing cégnél dolgozott titkárként 3 éven keresztül. Közgazdász diplomát a Kodolányi János Főiskolán szerzett 2008-ban. Közben a Raiffeisen Banknál a válság közepén 50 bankár között értékesítette a legtöbb számlacsomagot telefonos bankárként. Az iskolák befejezése után úgy döntött, hogy egy mozgékonyabb, változatosabb munkahelyen próbál szerencsét, így az Allianz Csoportnál mobil bankár üzletkötőként állt helyt, ahol 100 fő fölötti csapatban a TOP 10-be került a hosszú távú befektetések eladási versenyében.

Az UniCredit Banknál is sikeres befektetési és pénzügyi tanácsadóként dolgozott, ahol 133 fiókból egy befektetési versenyben 2. helyet érte el hatékony csapatmunkájának köszönhetően. Jelenleg a Volksbanknál külföldi és magyar ügyfelekkel foglalkozik.

Sokat sportol, főleg focizik és fut. Az „Apafejek FC” csapatával – a tagok általános iskolai barátokból és az ő baráti köreikből kerültek ki – kupát nyertek 2002-ben. Futásai főleg fél maratoni távok lefutását jelentik, amelyen két évben egymás után (Balaton – Maraton 2010, 2011 – féltáv) ugyanúgy 55 versenyzőből a 6. helyet érte el.

Bogi

Kocsis Tündével közös gyermekük, Borenich Boglárka, 2009. május 14-én született.