A zirci Scherer-ek ősei Schonach községben éltek. Ez a település a Fekete erdő (Schwarzwald) területén fekszik 6-800 méterrel a tengerszint felett, fenyőerdők között, sok szétszórt erdei tanyával. A család tagjai őseiktől örökölték a barna bőrszínt, a barna hajat és a barna szemet. A Schererek általában alacsonyak.
Néhány élettörténet
/I./ Scherer János György Schonachban született. Tanító volt. Fizetéséből a tizenkét gyermeket nem tudta volna eltartani, ezért gazdálkodott is. Három erdei birtokrészük volt: a Sötét kaszáló, a Feketerét és a Macskaösvénynek nevezett terület. Részben erdők voltak itt, részben – a tengerszint feletti magasság miatt – főleg gabonát, árpát, burgonyát termeltek. A réteken és a legelőkön állatokat tartottak.
/II./ Scherer János György 1831. július 15-én született /I./ Scherer János György és Kienzler Cecilia gyermekeként. Fiatalon kitanulta az órásmesterséget. Tizennyolc éves korában tutajra szállt a Dunán és 1849-ben, a szabadságharc idején érkezett meg Magyarországra. A családi legenda szerint Győrben megállt és mivel a koszt nagyon ízlett neki, úgy döntött, hogy itt marad. Állítólag a bableves és a túrós rétes ízlett neki a legjobban.
1848 és 1855 közötti élet története nagyon hézagos. A monda szerint besorozták a magyar honvédségbe és Erdélybe került, Bem tábornok hadseregébe. Úgy tudni, hogy innen Szegeden és az Alföldön keresztül tért vissza. Állítólag dolgozott Győrben, mint órássegéd. Zircre 1855 körül került. Itt a helyiek és a környékbeli falvakban élők óráit javította.
1859. február 2-án kötött házasságot Zircen Bierherr Annával, akinek szülei Bierherr József és Simon Trézsi voltak. /II./ Scherer János György órás volt. Csendes, nyugodt, szorgalmas kisiparosnak ismerték. Szép körszakállt viselt. Három gyermekük volt: Janka, István és János György.
Első felesége 1874. november 26-án meghalt. Ezután újból megházasodott, s Wolf Katalint vette el feleségül, aki nem tudott magyarul. Ezért unokáival csak nagy nehezen tudta megértetni magát, mert ők már csak magyarul beszéltek.
/II./ Scherer János György 1895. január 17-én hunyt el. Két feleségével közös sírban nyugszik Zircen.
/I./ Scherer István 1859-ben született Zircen /II./ Scherer János György /1831/ és Bierherr Anna /1833/ második gyermekeként. Plébános volt és sekrestyei igazgató Veszprémben. Nagyberényben halt meg 1902-ben.
/III./ Scherer János György 1862. április 24-én született Zircen /II./Scherer János György /1831/ és Bierherr Anna /1833/ harmadik gyermekeként. Tanulmányait az akkor még német nyelvű iskolában kezdte. Fiatal korában édesapja mellett kitanulta az órásmesterséget. Ezután Veszprémbe került, ahol a Regényi-féle órás és ékszerész üzletben képezte tovább magát. Veszprémben elhatározta, hogy nem lesz órás, hanem kereskedő. Ezért igyekezett a kereskedői szakmával megismerkedni. Ebben az időben már István bátyja is Veszprémben élt, aki a veszprémi székesegyházban sekrestyei igazgató volt. Ő szerette volna elérni, hogy öccse vegye el feleségül Szabó kanonok húgát, aki nagyon jómódú lány volt. Fáradozása azonban nem volt sikeres, mert öccsének ekkor már volt választottja, egy zirci lány. Visszament Zircre és 1891. július 28-án diszpenzációval feleségül vette Amberg Cecíliát, aki ekkor még nem volt 16 éves. A diszpenzáció felmentést jelent bizonyos jogszabályok alól. Erre azért volt szükség, mert unokatestvérét vette el feleségül. Az Amberg apa gazdag kereskedő volt, így az ifjú férj jelentős hozományt kapott feleségével együtt. Ez lehetővé tette, hogy megvalósítsa régi álmát és kereskedő lett. Megvette a piac /mai nevén Rákóczi/ téren lévő, a gyógyszertár szomszédságában álló Eiselt házat. Annak tulajdonosa kereskedő volt, de idős korára való tekintettel abba akarta hagyni a szakmát. Megegyezett /III./ János Györggyel, aki átvette az üzletet és később megvette az egyemeletes házat is. Szerény keretek között kezdett, de rátermettsége és szorgalma meghozta az eredményt. Hamarosan a Scherer vegyeskereskedés fogalom lett Zircen és a környékbeli falvakban. Üzleti elvei eredményesnek bizonyultak: alacsony ár, nagy forgalom. Rájött arra is, hogyha nagyban vesz és készpénzzel fizet, akkor jelentős árengedményt kap. Ezért az eladási árakat is alacsonyabban tudta tartani. Egészséges üzleti felfogásának meg is lett az eredménye. Az első világháború kitörése előtt már 130 000 aranykorona készpénze volt a takarékban és állami kötvényben. Ekkor Ányos Miklós 135.000 aranykoronáért felajánlotta neki megvételre a kardosréti, a vámosi és a fajszi 800 holdas birtokát, majorját és kúriáját. Ő azonban nem élt ezzel a kiváló ajánlattal. Ugyanis a pénzben hitt, az Osztrák-Magyar Bank koronájának megrendíthetetlenségében. Az első világháborúban 70.000 korona hadikölcsönt jegyzett. A háborút követő infláció miatt teljes egészében elvesztette készpénz és hadikölcsönbe fektetett vagyonát.
Az anyagi csőd és nem utolsósorban a fronton levő három fia miatti aggódás megviselte szervezetét. Idegileg összeomlott. A szanatóriumi kezelés sem adta vissza életkedvét. Régi kedélye soha többé nem tért vissza. A háború után a hadifogságból hazatért fiát, /I./ Scherer Endrét vette maga mellé, majd teljesen rábízta az üzlet vezetését, aki 1938 tájékán nagykereskedést nyitott. /III./ Scherer János György 1941. május 17-én a zirci kórházban halt meg. 79 éves volt.
/II./ Scherer István 1893-ban született Zircen/III./ Scherer János György /1862/ és /I./Amberg Cecília /1878/ első gyermekeként. Alapiskoláit Zircen végezte el, majd Pápán tanult tovább a bencés gimnáziumban. Mindig színjeles tanuló volt. 1908-ban Veszprémben, a piaristák főgimnáziumában folytatta tanulmányait. Az év decemberében egyik osztálytársával teknőben csónakázott, ami felborult és ők beleestek a jeges vízbe. Nem mert haza menni átöltözni, hanem a szabad ég alatt próbálta ruháit megszárítani. Súlyosan áthűlt. Tüdő és mellhártyagyulladást kapott és 1909. január 2-án, 16 éves korában meghalt.
/IV./ Scherer János György 1895. augusztus 25-én született Zircen /III./ Scherer János György /1862/ és /I./ Amberg Cecília /1978/ második gyermekeként. Kiskorában sokat betegeskedett. Sovány kisfiú volt, de rendkívül mozgékony és nagyon csintalan. Nevelő eszközként édesapja gyakran használta a pálcát. Közepes tanuló volt. Elemibe Zircre járt, majd Pápára került a bencésekhez. Itt már szorgalmas volt és ez tanulmányi eredményében is megmutatkozott. A veszprémi piaristáknál érettségizett jelesen. Ezután 1914-ben Pozsonyba ment jogot tanulni. 1915-ben behívták katonának Veszprémbe, a 31-dik honvéd gyalogezredhez. Októberben az orosz frontra vezényelték. Egy év múlva átkerült az olasz frontra. Harminckét hónapi frontszolgálat után 1918. júliusban betegen került haza. Felgyógyulása után a karhatalmi zászlóaljhoz került Lévára. 1918. decemberében leszerelt és hazament Zircre. Harctéri szolgálata során egy bronz, két kisezüst vitézségi érmet, Károly csapatkeresztet kapott, bronz és ezüst „Signum laudis”-t, vagyis kiváló szolgálatért legfelsőbb elismerésben részesült, majd III. osztályú érdemkeresztet kapott. 1919 márciusában Pozsonyba a jogi egyetemre ment, de az idő rövidsége miatt két tárgyból megbukott. Végül Budapesten fejezte be a jogi egyetemet . Kitüntetéssel avatták doktorrá 1924 áprilisában.
Doktorrá avatása után kérelemmel fordult a pénzügyminiszterhez, hogy alkalmazzák. Egy év múlva kapott értesítést, hogy jelenleg nincs új kinevezés. Reménytelen helyzete miatt elfogadta a bakonybéli jegyzőgyakornoki munkát. 1926-ban tiszteletbeli szolgabírónak nevezték ki Zircen.
1927. július 26-án feleségül vette Orbán Teréziát, aki Székesfehérváron született 1903. május 23-án Orbán Ferenc és Pehakker Adél szülőktől. A házasságból három gyerek született: József János György /1928/, Ilona /1931/ és Mária Terézia /1938/.
1938-ban Zircről Veszprémbe költözött családjával, mert vármegyei aljegyzővé, tiszteletbeli főszolgabíróvá nevezték ki. 1941-től a veszprémi járás főszolgabírája.
1944 júniusában büntetésül Siklósra helyezik át főszolgabírónak, mert felemelte szavát a zsidók embertelen elhurcolása miatt. Nemsokára visszamenekült Veszprémbe és ő vezette a főszolgabírói hivatalt. A nyilas kormány elégedetlen volt tevékenységével, ezért két ízben kapott fegyelmit. 1945. februárjában Vitéz Endre László kormánybiztos a hadművelet érdekeit sértő magatartása miatt állásából felfüggesztette. Az volt a bűne, hogy a nagy havazásban nem engedte kiterelni a nőket, az öregeket és a gyerekeket a 8-as főút megtisztítására, amelyet a németek visszavonulása miatt kellett volna járhatóvá tenni. Emiatt letartóztatták és a rendőrség fogdájába került. Nem sokkal később internálták. Az II. világháború befejezése után a veszprémi járás főszolgabírája, majd járási főjegyző lett.
1949 júniusában állásából felmentették. Ezután a megyei árvaszékhez került ülnöknek. Később a Városi Tanács VB. Ipari osztályának előadója lett. 1952-ben állásából elbocsátották. Ezután anyagelőadóként dolgozott különböző vállalatoknál. 1956-ban nyugdíjazták. De ezután is dolgozott. Először az Ajkai Szénbányáknál, majd a Bakony Múzeumnál. Itt adattáros volt, aki a régészeti, műemléki, helytörténeti és néprajzi adattárat építette ki és kezelte.
1978. augusztus 20-án hunyt el Veszprémben.
/I./ Scherer Endre 1896. november 29-én született Zircen /III./ János György /1862/ és /I./ Amberg Cecília /1878/ harmadik gyermekeként. A Scherer család felmenőihez hasonlóan barna szemű és hajú, alacsony termetű volt. A rokonok szerint nagyon értelmes, csendes, ragaszkodó gyerek volt. 1907-ben került Pápára a bencés gimnáziumba, ahol akkor már István és János bátyja is tanult. Mind a négy osztályt jeles eredménnyel végezte el. Ezután édesapja akaratának megfelelően a veszprémi kereskedelmi iskolában folytatta tanulmányait. Az iskola igazgatója és tanárai csodálkoztak, hogy ilyen jó eredménnyel a gimnáziumból miért a kereskedelmibe ment át. Édesapja közölte velük, hogy fiából kereskedőt akar nevelni. Az iskola legjobb tanulója volt és jelesen érettségizett 1914-ben. Ezután édesapja üzletében dolgozott. 1915 május 15-én behívták katonának. A veszprémi 31. ezredhez került. A kiképzés után október 6-án – János bátyjával együtt – az orosz frontra vitték. A Bruszilov offenzíva során orosz fogságba került. A szülők számára ez csak félév után derült ki, mert egyik tisztje ezt megírta nekik. Arról is beszámolt, hogy az oroszok a saját szeme láttára szúrták le. A család mindaddig így tudta ezt egészen addig, amíg haza nem érkezett a frontról. Addig jó néhány orosz hadifogoly táborban volt. Megjárta többek között Krasznojarszk és Krasznoriecsk embertelen táborait is.
A Csendes óceánon, a Vörös és a Földközi tengeren át, Triszten keresztül érkezett haza 1920 telén. Ezután egy budapesti nagykereskedésben képezte tovább magát, majd a Zirc vidéki Takarékpénztárban sajátította el a könyvelés rejtelmeit. Ezután visszatért a családi üzletbe.
1924-ben feleségül vette unoka húgát, /II./ Amberg Cecíliát. Ebből a házasságból két fiú született, /V./ János György és /II./ Endre.
1937-ben az üzletet átvette édesapjától. A negyvenes évek elején felhagyott a kiskereskedéssel és nagykereskedési iparengedélyt váltott ki. Nagyon jól menő boltot vezetett. 1945 tavaszán az oroszok felgyújtották az üzletet és az egyemeletes házat is. Előtte a ház falára azt írták, hogy „burzsuj”. A háború után ujjá építette az üzletet és a házat, de ezt meg 1950-ben államosították. Így járt egy győri egyemeletes házzal is. Ezután internálták. Idős korában egy veszprémi építőipari vállalatnál dolgozott.
Scherer Ödön 1898-ban született Zircen /III./ Scherer János György /1862/ és /I./ Amberg Cecília /1878/ negyedik gyermekeként. A zirci iskola befejezése után ő is Pápára került a bencésekhez. A négy gimnázium elvégzése után édesapja nem engedte tovább tanulni, mert attól tartott, hogy az érettségi után nem lesz kedve a kereskedéshez. Ezért 1912-ben maga mellé vette az üzletbe.
1916-ban őt is behívták katonának. A 3. ezredhez került, ahol már két bátyja is szolgált. Szeptemberben kivitték a frontra. Mivel két testvére már az első vonalban szolgált, ő lett az ezred postása. Az orosz frontról 1916 novemberében ő is az olasz frontra került át. Itt volt a háború befejezéséig. 1918 októberében haza menekülése közben a szlovén határon mindenét elvették, még a ruháit is. Csak az alsónadrágját hagyták meg. Így szállították őt és társait nyitott tehergépkocsin Szentgotthárdig. Itt kapott egy pokrócot. Ezzel takarózva érkezett meg Veszprémbe, ahol végre felöltözhetett. Agyon fázva, betegen érkezett Zircre.
Fiatalon, 21 évesen, 1919. november 9-én halt meg.
/II./ Scherer Endre 1925-ben született Zircen /I./ Scherer Endre /1896/ és II. Amberg Cecília /1901/ második gyermekeként. Az elemi iskolát Zircen végezte. Középiskolába Székesfehérváron járt a ciszterci rend Szent István gimnáziumába 1935-43-ig. Itt is érettségizett. Mindvégig kitűnő volt. Tanulmányai alatt bátyjával, Jánossal és zirci társaival együtt az iskola kollégiumában lakott. 1942 karácsonya előtt súlyos vakbélgyulladást kapott. Mivel későn diagnosztizálták betegségét, két hónapig nyomta az ágyat.
1943-ban felvették a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára. Az első félév végén átiratkozott a jogi karra, mert az anatómiai gyakorlatok pszichikailag megviselték.
1944. november elejétől - a front közeledte miatt - az egyetemi oktatás szünetelt és a hallgatókat hazaengedték. A levente korú fiatalokat a nyilasok novemberben behívták katonai szolgálatra. Ennek nem tett eleget, ezért bujkálnia kellett. A nyilasok házról-házra keresték a bujkálókat, kezdték őket összefogdosni és felelősségre vonni. Ezt úgy tudta elkerülni, hogy katonának jelentkezett. Összeköttetés útján sikerült az akkor Zircen tartózkodó, nem harcoló, híradós szolgálatot végző alakulathoz katonának beállni bátyjával és unoka öccsével, Scherer Józseffel együtt. Mint katona, két hónapig Zircen maradhatott. A front közeledte miatt az alakulat március elején nyugatra vonult. Komáromig gépkocsival mentek, onnan már gyalog indultak tovább Prága felé. Főleg éjjel meneteltek, mert nappal álladóak voltak a légitámadások. Április közepe táján érkeztek meg Miroticébe. Itt a cseh partizánok mellett őrszolgálatot láttak el. Élelmezésükről, szállásukról a partizánok gondoskodtak. A német kapituláció után, május tizedikétől Mirovice város romjainak eltakarításán dolgoztak. Az egész alakulat június elején – közös elhatározással – katona ruhában és szervezett egységben elindult haza. Zsoldkönyvükben a város hivatalosan igazolta partizántevékenységüket. Tíznapi gyalogmenet után érkeztek meg Malackára, ahol a szovjet hadsereg feltartóztatta őket. Civil ruháikat, órájukat, pénzüket elvették tőlük. Még a partizán igazolást tartalmazó zsoldkönyvüket is. Az éjszakát katonai őrizet mellett egy iskolában töltötték. Másnap Pozsonyba indították az alakulatot egy szál fegyveres őr kíséretében azzal, hogy ott megkapják a hazamenetelhez szükséges dokumentumokat. Pozsonyban fegyveres alakulat vette őket körül és a lovassági laktanyából kialakított hadifogolytáborba kísérték őket. Így került hadifogságba 1945. június 15-én bátyjával, unoka öccsével és barátjukkal, Piedl Endrével együtt. Következő nap magyar és német katonákkal együtt bevagonírozták őket – mintegy 2000 embert – és Budapesten, Szolnokon, Nagyváradon, Máramarosszigeten keresztül a Donyec medencébe vitték őket. Két hétig tehervagonokban utaztak. Egy kocsiban 160 embert zsúfoltak össze. Naponta egyszer kaptak szárított kenyeret, káposztalevest és ivóvizet. A mostoha körülmények miatt Endre – sok más társával együtt – megkapta az általuk csak „ukrán betegség”-nek nevezett kórt, ami erős és tartós hasmenéssel járt. Emiatt rendkívül legyengültek. Június 29-én érkeztek meg Pervomajkába. Endre rögtön az egészségügyi barakkba került. Az orvosság és az ellátás alapvető hiányosságai miatt változatlanul gyenge maradt. Így került ki a kórházból. Bányamunkára ugyan nem osztották be, de külső építkezésre és mezőgazdasági munkára besorolták. A hadifogság körülményei nagyon megviselték. Állandóan éheztek, ruházatuk hiányos volt, az időjárás viszontagságai is gyötörték őket. Szalma és takaró nélkül aludtak a priccsen, télen alig fűtötték a helyiséget. Poloskák hada is gyötörte őket. Mindezek miatt lelkileg is rendkívül rossz állapotba kerültek. A tábor háromszoros drótkerítéssel, őrtornyokkal volt körbevéve, hatalmas fényszórókkal pásztázták a környéket. Az otthonnal való kapcsolat teljes hiánya is őrölte idegeiket. Állapota nem javult. 1946 januárjában a kemény télben megfázott és tüdőgyulladással került ismét a lágerkórházba. Ekkor még – a gyógyszer hiány ellenére is – átvészelte a betegséget.
Áprilisban külső lágerbe tették át mezőgazdasági munkára. Sátorban aludtak, fűtés nem volt, napi tíz órát dolgoztak, még a lágernél is gyengébb ellátás mellett. Kéthetenként jártak be „fertőtlenítésre”, általános tisztálkodásra. Teljesen lefogyott, erőtlen volt. Többször mondta, úgy érzi, hogy nem fogja megérni a hazatérést.
Május 16-án rosszul lett, belázasodott és erős hasi fájdalmak, görcsök gyötörték. Ennek ellenére csak három nap múlva vitték be a lágerbe, ahonnan csak másnap, egy teherautóra fektetve vitték tovább a hadifogoly kórházba. Külön engedéllyel bátyja, János elkísérhette.
Május 20-án hasműtétet végeztek el rajta. Hashártyagyulladást, bélelzáródást, a vékonybél elüszkösödését állapították meg. Általános szepszis lépett fel.
A műtéttel már nem tudtak segíteni rajta. 1946. május 21-én hajnalban halt meg. Aznap késő este – több halott fogolytársával együtt – ruhátlanul feldobták egy teherautóra, kivitték a határba, ahol bedobálták őket egy gödörbe.
Nyughelye ismeretlen.
Haláláról szülei több, mint fél évvel később értesültek csak. Ekkor János bátyja írhatott haza egy tábori lapot, ami csak 25 szót tartalmazhatott. Ebben nem írhattak sem hollétükről, sem körülményeikről. Ő így írta alá ezt a lapot: „egyetlen fiúk”. A szülők így tudták meg, hogy másik gyermekük meghalt.