Dr. Brusznyai Árpád, élt 33 évet. Kivégezték: 1958. január 9-én

Dr. Horváth Ferenc: Az ítélethirdetés után természetesen visszavittek minket a Gyűjtőbe. Megint vele voltam összekötve. Az első pillanatban rögtön szegény Brusznyait emelték ki és elvitték. Egy börtönőr kísérte el a cellájáig. Körülbelül negyedóra múlva visszahoz­ták. Akkor a hátán hozta pokrócban a holmiját. Mel­lettünk elment, még intettünk egymásnak. Egy másik folyosóra befordultak, ahol a halálos zárka volt. Ott volt egészen a kivégzéséig. Aztán a bíró vagy ügyész újra felolvasta a halálos ítéletet és hát ugye átadta a hó­hérnak. Akkor szegény elindult, és végig a Himnuszt énekelte mindaddig, amíg a torkát a kötél el nem szorította.

Borenich Péter dokumentumműsora (1990)


Veszprém, 1990. szeptember 19-e.

Riporter: Elnézést, szeretném megkérdezni, hogy mit hallott  Brusznyai Árpádról?
Járókelő I: Nem ismerem, nem.
Járókelő II: Ő képviselő? Vagy ki lenne...?
Járókelő III: Brusznyai? Nem tudom, nem ismerem. Keresem az emlékeimben ezt a nevet, de nem hallot­tam soha.
Járókelő IV: Brusznyai? Politikus, gondolom. Politikus.
Járókelő V: Rusznyai... Rusznyai...
Riporter: Nem Rusznyai, Brusznyai.
Járókelő V: Brusznyai, Brusznyai. Nem, nem tudom.
Riporter: Mit tetszett hallani Brusznyai Árpádról?
Járókelő VI: Abszolút semmit. Rádióm és tv-m sincs. Nem hallottam róla.
Járókelő VII: Hát hallottam ezt a nevet. De mi a foglalkozása neki?
Riporter: Tanár volt itt Veszprémben.
Járókelő VII:
Ön riporter?
Riporter: Igen.
Járókelő VII: És ön miért kérdezi ezt tőlem?
Riporter: Mert kíváncsi vagyok, hogy mennyire él az emberek emlékezetében.
Járókelő VII: Ha utca lett volna erről az úrról elnevezve, akkor jobban ismert lenne.
Járókelő VIII:
Fiatalember jobban teszi, ha nem érdeklődik Brusznyai Árpádról, mert még megütheti a bokáját.

*

Brusznyainé naplójából:

1957. július 29-e. Azért írok ebbe a füzetbe Árpád, hogy annak, amit mindannyi­unk hibáján kívül elveszítettél, annak legalább egy parányi részecskéjét visszakapd egyszer, amikor ezt olvasni fogod. Naplószerű feljegyzésnek néz majd ki ez a füzet, de nem naplót akarok írni, hanem valami olyat, aminek segítségével részesévé tudsz válni, ha utólag is, Margitka fejlődő kis életének, egy-egy nap­jának, gondolatainak, mosolyt fakasztó bemondásai­nak. Tökéletesen visszaadni úgy sem tudom sajnos azt a sok kedvességet, bájt, amit látok rajta most, amikor hároméves és angyalka. Nem tudom, hogyan fognak alakulni a dolgok, nagyon nehéznek és reménytelen­nek látom a jövőt.

borton_br_01Még akkor is, ha Te csodálatos erőddel mosolyogsz a rácsok mögött. 1957. július 25-én beszéltem Veled először Győrben. Olyan élmény volt, amit nem felejtek el soha! Nem tudom, drága kis­fiam, Te valóban olyan erős voltál, mint mutattad? Azt mondják rám is az emberek, hogy erős vagyok. Cso­da, hogy így bírom ezeket a dolgokat. Közben pedig olyan gyengének érzem magam, hogy néha igazán csak Margitka tartja bennem a lelket.

Szinte hihetetlen az a három év és négy hónap, amit boldogságban töltöttünk egymás mellett. Mert októ­ber óta nem lehet normálisnak számítani az időt. Töb­bet voltál távol, mint otthon. A győri beszélgetés előttig még szívósan vártalak, hittem abban, hogy meg­jössz egyszer váratlanul. Azóta már tudom, hogy nem jöhetsz, s talán egy világnak kell összedőlnie, hogy újból úgy találkozzunk, hogy soha többé ne kelljen elválni! Minden közös, szép, nagy ünnepünk: a Mar­gitka születés- és névnapja, a te születésnapod, a há­zasságunk negyedik évfordulója úgy telt el, hogy nem voltál közöttünk. Sírva néztem, hogyan köszönti fel Margitka édesapja fényképét.

Nem is kell mondjam, mennyire hiányzol! Aranyos, drága lényed és a gyengédséged nem pótolja soha senki, semmi!

Részlet az MSZMP Veszprém Megyei Bizottsága által kiadott úgynevezett „Fehér Könyv”-ből: 

Brusznyai_002Dr. Brusznyai Árpád, középiskolai ta­nár, kezdetben a Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács elnökhelyettese, majd rövidesen elnöke lett. Apja horthysta csendőrtiszt, bátyja Brusznyai József, római katolikus lelkész, a váci püspök titkára volt. Apját is, bátyját is népellenes cselekedeteikért hosszabb időre internálták. Ezek után már nem meglepő, hogy gyű­lölte a Szovjetuniót, az volt a véleménye, hogy a szo­cializmus olyan formában Magyarországon nem va­lósítható meg. Szerinte valami szociális, de keresztény és nemzeti elvek szerinti társadalmat kell megva­lósítani az országban. (Hogy ez a gyakorlatban mit je­lentett volna, ezt ismerjük a horthy-fasizmus idő­szakának «keresztény, nemzeti Magyarországából».) Dr. Brusznyai Árpád ellenforradalmi tevékenységét november 4-e után is folytatta. 1956 decemberében is állította, hogy a Kádár-kormány még a «sztálinista-rákosista» magyar alkotmány szerint is törvénytelen.

Brusznyainé naplójából:

Július 31-e. Ma nagy öröm ért! A katonai ügyész közölte levélben, hogy mehetek beszélőre vasárnap, 4-én. Olyan boldog vagyok. Ma jött meg a Te lapod is. Istenem, de szegényes levél ez. Csak a nevedet írtad rá, de ez is végtelen örömet okozott. Mégis valami Tőled! Tegnap feladtam egy le­velet Neked. Nem tudom odaadják-e? Viszontlátásra vasárnap. Ó, de jó lesz! Margitunk is szeretne jönni nagyon, de ugye ne vigyem!

Dr. Brusznyai Árpád testvére, Brusznyai József édesapjukról

Brusznyai_szentesi_diak_003Hát édesapánk valóban csendőr volt és érde­kes módon került a csendőrséghez. Ő felvidéki, velkei származású. Tizenegyen voltak testvérek, és amikor a katonai szolgálatát letöltötte édesapa, hogy a többi testvérnek ne menjen szét annyi részre a föld, azt mondta, hogy ő megmarad mint fegyveres tes­tületnek a tagja és a csendőrséghez került. Lent az Al­földön teljesített szolgálatot, de 1934-ben, mikor már kezdődtek ezek a nyilas szervezkedések és mozgal­mak, akkor azt mondta, hogy ő ezt nem csinálja és egész fiatalon nyugdíjba ment. Úgyhogy bizony nem is olyan sok nyugdíjat kapott.

Nekünk kellett Árpád­dal magántanítványokat vállalni, hogy tudjuk a tanu­lásunkat biztosítani és hát a család megélhetéséhez hozzájáruljunk.

Brusznyainé naplójából:

Augusztus 5-e. Szépen sor­jában. Először is lementem Veszprémbe. Azután járva-kelve megállapítottam, hogy alig ismer már valaki. Jól is van ez így. De aki ismerőssel találkoztam, min­denki szerető ölelését küldi. Aranyosan beszéltek Rólad, remélik, hogy minél előbb hazajössz! M-nél va­csoráztam. Onnan G-ékhez mentem aludni. Lehetett úgy 22 óra. A város kivilágítva, szép nyári este, a Ba­kony étteremből kiszűrődött a zene. Egy pillanatra behunytam a szemem és azt képzeltem, hogy Margit­kát már lefektettem, s most megyek eléd. Ha jó le­szek, esetleg bemegyünk egy feketére... Nem csodál­koztam volna, ha hirtelen megjelensz a kanyarban, kezedben lóbálva az aktatáskát.

Vasárnap virradóra utaztam Győrbe. Úgy örültem, hogy én léphettem elsőnek a beszélő szobába. Ugye ügyes voltam édesapa? Rettenetes volt látni, hogy sírsz – persze csak ha a Margitkáról volt szó. Mindent megértettem, amit mondtál, s aszerint intézkedem. Elfelejtettem megkérdezni, hogy a szandált beküldjem-e. Csak kint jutott eszembe, s akkor már késő volt. Vajon odaadták-e a kis képet Margitról? Aggaszt, hogy még nem kaptad meg a pénzt és a levelet. Megpróbálok másikat írni.

A beszélőről jobb talán nem is írni. Nekem olyan megrázó élmény volt. Azt mondtad, bízzam benned és ne aggódjam. Én bízom is benned drága kicsi fiam, de nagyon-nagyon kevés múlik rajtad. Csak telne már az idő, hogy végre ott tartanánk. Nem tudom, mire alapozod az optimizmusodat. Én kint csak a rosszat hallom, s olvasom az újságban a szigorú ítéleteket. Ezért sokkal sötétebben látok. Azt mondtad, ne men­jek el a tárgyalásra. De én mégis ott leszek. Hallani akarok mindent. Ha bírom idegekkel, végig kivárom, mert megbolondulnék itthon. Margitka nagyon szeret téged. Anélkül, hogy nekem szólna, naponként szed 1-2 szál virágot és viszi be a képedhez a kis vázába. Minden este sírva alszik el, hív Téged.

Brusznyai József édesapjuk letartóztatá­sáról:

Volt Szentesen egy családi házunk. Édesapa egyedül maradt. De hogy mégis legyen gondviselője, egy vasutas családot odavett maga mel­lé, akik hát vállalták az eltartását és a gondozását. Na most ezek ravaszul meg akarták szerezni az egész házat és a következőképpen jártak el. Édesapával esténként szoktak beszélgetni és ezek a saját lakré­szükbe elbújtattak egy ávóst és beszélgetés közben édesapának adták a szájára a kérdéseket. Akkor volt a földosztás és hát édesapa azt mondta, hogy ne nagyon örüljenek ennek a földosztásnak, mert amit most adnak, azt úgyis el fogják venni tőlük. Mindszenty bíboros úrról is ezek adták a szót édesapának és édesapa azt mondta, igen, helyesen jár el, igenis nagyon helyesen jár el, amikor védelmezi az egyház­nak a szabadságát. Ezt azután az ávós mind tanú­sította és ennek alapján izgatás címen elítélték édes­apát három évre, amit a szegedi csillagbörtönben töltött le.

Brusznyainé naplójából:

Brusznyai_001Augusztus 7-e. A mai nappal pont 177 napot töltöttél börtönben. Édes jó Istenem, mennyit kell még?! Margitka odament ma a csellóhoz, s azt mondta neki: »Te is csak itt állsz, mert nincs itthon az Édesapánk. Majd ha hazajön, te is örülsz, majd muzsikál neked ugye, édesanya?«

Meg: »A Brusznyai nagypapa ugyanolyan, mint én. Én is Brusznyai vagyok, meg a nagypapa is Brusznyai, meg az édesapa, édesanya, keresztapa is Brusznyai, meg a busz is Brusznyai.«

Holnap feladom a tisztasági csomagot, hogy ide­jében megkapjad. Margitka bejött a képedhez panasz­kodni: »Látod Édesapám bibis a lábam, sokat szalad­gáltam, most fáj. Megpuszilod?« Persze megpusziltad, a segítségemmel. Sok könyv jelenik meg mostanában, de nem vehetek. Édesapám ugye nem haragszol?

Sokszor 50 fillérem sincs, hogy Margitomnak fagylal­tot vegyek, pedig nagyon kérte szegénykém.

Részlet Gosztonyi Péter. A néphadse­reg a forradalomban című tanulmányából:

„Október 27-én Brusznyai körvonalaz­ta, hogy miben látja a Tanács közvetlen feladatát. Ezek szerint a Tanács teljesen szolidáris a pesti forradalom­mal, csodálatot és együttérzést nyilvánít a hősök iránt, és azonnal élelmiszer- és gyógyszer szállítmányokat indít a fővárosba, de a veszprémi egyetemisták és munkásifjúság felfegyverzését mégsem engedi meg. Ez utóbbi nehéz és népszerűtlen elhatározás volt. Mégis Brusznyai, Sánta alezredessel történt tüzetes megbeszélés után, ragaszkodott ennek betartásához. Hiába követeltek fegyvert az ifjak, hogy teherautón Pestre menjenek segíteni, a Tanács megtagadta ezt tőlük. Sánta alezredes által kiküldött honvéd felderí­tők azzal a hírrel jöttek vissza, hogy a hajmáskéri és a szentkirályszabadjai szovjet páncélosok megszállva tartják a főváros felé tartó valamennyi utat: a fiatalo­kat a túlerő lekaszabolná, mielőtt Pestre érkeznének. Brusznyai, mikor ezt ismertette az összegyűltek előtt, hozzáfűzte: »Veszprémben meg van adva minden lehetőség ahhoz, hogy békésen megvalósítsuk a for­radalom követeléseit. A katonaság, a rendőrség a mi oldalunkon áll, az ÁVH tehetetlen. Ilyen körülmények között halálos bűn lenne bármit tenni, ami vérontás­hoz vezet.«

Brusznyai Árpád intencióinak alapján készül el a forradalmi tanács kiáltványa, amely egyebek közt ki­mondta:
„...Semmilyen személyi bosszúra, üldözésre nem kerülhet sor! Aki vétett is a múltban, de most szívvel-lélekkel a nemzet mellett áll, annak köztünk a helye... A tanácsapparátus dolgozóinak általában he­lyükön kell maradniuk, szolgálják teljes tudásukkal és képességeikkel az új, független, demokratikus Ma­gyarországot! Csak azokat szabad eltávolítani, akik durván visszaéltek a kezükben volt hatalommal. Ezek ellen sem szabad azonban fellépni. Távolítsák el, fegy­verezzék le őket. De egyébként semmi bántódásuk nem lehet... Nemzeti forradalmunk ma azért folyik, hogy megvalósítsa a szocialista demokráciát és meg­tisztítsa az alapjában helyes eszmét a szennytől és sa­laktól...”

A tanács munkája nyomán rövid napok alatt a ren­des kerékvágásba fordult az élet Veszprémben és a megye jó részében. Működött a közellátás, a köz­szolgáltatások. November 3-án megindult a munka a legfontosabb nagyüzemekben és vérontás   egy saj­nálatos incidenstől eltekintve – sehol sem történt. A Sán­ta alezredesék vezette katonatanácsnak sikerült még egy formális »megnemtámadási egyezményt« is kötni a hajmáskéri szovjet parancsnoksággal, amelyet azon­ban az oroszok november 4-ig tartottak meg...”

Brusznyainé naplójából:

Augusztus 11-e. Margitka szépen alszik, miután jól beebédelt. Aranyos volt, arra gondolt, amire én. Vajon mit ettél Te ma? Megkérdez­te a fényképtől: »Édesapa, Te is ebédeltél már? Gyere haza, adunk édesanyával sók ennivalót.« De szívesen tenném eléd kisfiam! De mikor lesz az? Lesz-e egyál­talán? Bízom Benned! Folyton azt boncolgatom, mivel vádolnak? Nem tudok semmit. Ezért akarok ott lenni a tárgyaláson, hogy megtudjam végre, mi folyik itt hónapok óta?

Keresztury_DezsoAz egykori Eötvös kollégista, Keresztury Dezső költő, volt mi­niszter Dr. Brusznyai Árpádról:

Nagyon szerette a radikálisabb írókat. Akkor vettem észre, hogy őt először is a politika ko­molyan érdekli, másodszor, hogy elég éleseszűen tud különbséget tenni és harmadszor az, ahogy manapság mondani szokás, nagyon haladó szellemű. Én ma azt mondanám, hogy nagyon radikális szellemű fiatalem­ber volt, ami talán azzal is összefüggésben volt, hogy általában szeretett szerepelni. Szeretett első lenni, sze­retett kitűnni. Talán azért is, mert az egyik lábában ugye meszesedés volt és merev volt a lába, tehát bot­tal járt mindig és ellensúlyozni akarta az ő testi fo­gyatékosságát bizonyos szellemi elsőséggel, vezető szereppel. Ebben ő a radikális fiatalok közé tartozott.

Részletek dr. Brusznyai Árpád börtönből írt leveléből:

Drága jó Édesanya, Margitka! Szeretteim! A július 30-i levelet, s a tisztaságit megkaptam. Nagyon szépen köszönöm. Szennyest és a cipőt elküldtem. Nagy örö­met okozott Margitkám új, aranyos fényképe. Na­ponta nézegetem és lélekben veletek vagyok. Örülök, hogy emlékszik a mesékre. Meg fogom kísérelni, hogy leírásukra engedélyt kapjak. Testi-lelki egészség­ben, töretlenül bizakodó lelkiállapotban élem napjai­mat. 18-án, névnapotokon imádkoztam értetek, s ez­úton kívánok névnapotokra bőséges áldást, minden szépet és jót, amit Ti is kívántok. Kicsi Margitkának üzeni édesapa a távolból, hogy legyen jó kislány, fo­gadjon szót, szépen játsszon a gyerekekkel, szeresse a kicsi Ria babát és ne felejtse el édesapját.

Ha anyagilag probléma van, nyugodtan add el a könyveket, csak vigyázz, hogy a Görög Intézet és a veszprémi gimnázium tulajdonait meghagyd. Külön­ben mind eladhatod. Drága, aranyos párom, kis Margitkám! A viszontlátásig Isten oltalmába ajánl, sze­retettel ölel-csókol, Édesapa.

Dr. Horváth Ferenc, Brusznyai Árpád le­tartóztatott társa, a per negyedrendű vádlottja:

Mindenkit vertek. Solymosi László rendőrőrmester és a társai, rendőrök, mindenkit végigvertek. Szegény Brusznyainak, ha jól tudom, a bal lába tb-s volt, azt verték állan­dóan. Verték aztán később a derekát is. Ezeknek külön­leges rátermettségük volt, hogy gumibottal lehetőleg a vesetájékát verték mindenkinek. És hát ez igen fáj­dalmas.

borton_br_004

Brusznyainé naplójából:

Augusztus 14-e. Margitkáról nincs feljegyezni való, mert három nap óta csuda rossz a kis szemtelen. Állandóan leveti a szandálját. Kikap, megígéri, hogy többet nem, s fél óra múlva már megint mezítláb szaladgál. Persze keservesen sír és megy panaszkodni Hozzád. Mérhetetlenül fáj, hogy pont számodra vesznek el ezek a napok, pont Te nem láthatod mostanában, aki nagyon szereted őt.

Részletek a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács felhívásából:

Független, semleges Magyarországot, szocialista demokráciát, önálló gazdaságpolitikát, nemzeti külpolitikát!
A szovjet csapatok haladéktalanul kezd­jék meg – a békeszerződéssel összhangban – az or­szág területéről a kivonulást és azt legkésőbb 3 hóna­pon belül teljesen fejezzék be. Ennek biztosítására a magyar kormány kérjen kormánynyilatkozatot a szovjet kormánytól.
Szovjet-magyar barátságot a teljes egyenjogúság alapján!
A magyar kormány fordítson fokozott fi­gyelmet a határainkon túl élő magyarság sorsára, helyzetére és a velük való kapcsolatra. Az országgyű­lés külügyi bizottsága kezdeményezze a varsói szer­ződés felülvizsgálatát és vesse fel a dunai konföde­ráció gondolatát.
Tisztítsák meg az államapparátust a sztálinista-rákosista régi rend híveitől és a hazaáruló, népellenes elemektől.
Követeljük az általános, szabad, demok­ratikus választások azonnali kiírását és legkésőbb 1957. március 15-ig való megtartását, oly módon, hogy választókerületenként több jelölt indulhasson.
A magyar nemzeti kormányban kapjon helyet a szabadságharcosok képviselője is.
Követeljük az általános emberi szabad­ságjogok legteljesebb biztosítását, az alkotmány be­tartását. Abszolút tájékoztatási és sajtószabadságot. Követeljük a bírói függetlenség intézményes biztosítá­sát és politikai perekben a halálbüntetés eltörlését.
Szabad érintkezést mind Kelettel, mind Nyugattal. Minden 18 éven felüli magyar állampolgár kapjon útlevelet bármely országba.
Sürgősen fejezzék be az összes politikai perekben elítéltek rehabilitációját. Hozzák nyilvános­ságra a rehabilitációs perek gyorsírásos bírósági jegy­zőkönyvét.
Követeljük a törvénysértők felelősség­re vonását és szigorú megbüntetését. Zárják ki a párt­ból és nyilvánosan állítsák bíróság elé Rákosit, Gerőt, Hegedűst és mindazokat, akiket fő felelősség terhel a magyar nép szabadságtörekvéseinek durva és véres elnyomásáért.
Maradéktalanul szereljék le az államvé­delmi szervek embereit és állítsák statáriális bíróság elé azokat, akik a békés tömegre lőttek. A parasztpo­litikát vizsgálják felül, szüntessék meg az erőszakos­ságokat, állítsák helyre a termelési biztonságot és sür­gősen javítsák meg a parasztság helyzetét.
A gyárak, üzemek, és vállalatok teljes gazdasági és politikai vezetését adják a munkástaná­csok kezébe. Helyezzék reális alapokra a tervgazdasá­got és kössék szakképzettséghez a műszaki vezetést.
Követeljük a katonai szolgálati idő 12 hó­napra való leszállítását a sorköteleseknek. Magyar egyenruhát honvédeinknek!
Kultúrpolitikánkban, oktatásunkban nemzeti hagyományaink teljes érvényesítését, a kü­lönféle művészi, alkotói módszerek teljes szabadságát. Nemzeti kultúránk kincseinek, s a műemlékeknek ha­tásos védelmét.

Brusznyainé naplójából:

Augusztus 15-e. Ebben a pil­lanatban érkezett meg a szennyesed kisfiam. Olyan zokni is volt benne, amit én nem is ismerek. Biztosan összecserélték. Olyan boldog vagyok, hogy bent van a szandál, s legalább rendes cipőben vagy! Megsimo­gattam ezt a visszaküldött szegény, ütött, kopott, sza­kadt cipődet. Mennyit üldögélt veled az áldatlan sem­mittevésben, kényszerű pihenésben? Jó volna tud­ni!...

Részletek a Veszprém megyei Fehér Könyvből:

A Hazafias Népfront által október 15- én rendezett értelmiségi nagygyűlésen, az egyetemen több felszólaló - akik közül néhányan az október 23-án megindult ellenforradalmi események során ve­zető szerepet vállaltak és vittek - nyíltan párt- és népi demokráciaellenes nézeteket hangoztattak, többpárt­rendszert követeltek, s provokatív kérdéseket tettek fel nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy a pártot a tömegek előtt lejárassák. Dr. Brusznyai Árpád, aki később az úgynevezett »Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács« elnöke lett, a következőket mondotta: »Éhes gyomorral nem lehet Himnuszt énekelni. Az értelmi­ség problémája csak akkor oldható meg, ha az egész népé megoldódik.«

S hogy a megoldás módját hogyan képzelte el, azt a következőképpen fejezte ki a párt és állami funkcioná­riusokkal kapcsolatban: »Nincs funkcionárius kérdés, hanem gyilkosok, kártevők, bürokraták és sarlatánok kérdése van.«

Ezzel a felszólalásával lényegében az egyes párt- és állami funkcionáriusok által elkövetett hibákat álta­lános párt- és államellenes támadásra használta fel.

borton_br_001

Brusznyainé naplójából:

Augusztus 18-a. Névnapom van ma. Valószínűleg gondolsz rám kicsi fiam, köszö­nöm. Veled kapcsolatos ajándékot is kaptam. Megjött az ügyész válasza, elküldte a beszélgetési engedélyt. Meg azt írta, hogy nem látja akadályát annak, hogy a Veszprémben megtartandó tárgyalás egyik szüneté­ben, kislánya beszélgessen édesapjával. Tehát bevi­szem Margitkát, pedig úgy érzem, sokkal rosszabb lesz Neked, ha látod. Félek, nagyon fog fájni mind­kettőnknek.

Dr. Horváth Ferenc vádlott-társ egy 1956. november eleji eseményről:

Odajött három ember és hozott egy névjegyzéket azzal, hogy a névjegyzékben vannak a me­gyei DISZ Bizottság október havi fizetési adatai és ők hát nem kapták meg az októberi fizetésüket. Akkor már november 2-a vagy 3-a volt és ezt kérték. Mondtam, hogy a Megyei Tanács pénztára fizes­se ki ezeket a DISZ-tagokat, illetve dolgozókat. Ennek aztán az lett a folytatása, hogy... dehát, maguk halál­listát csináltak, ki akarták végeztetni a kommunistákat Veszprémben!

Brusznyainé naplójából:

Augusztus 28-a. Nagy nap van! Megérkezett a leveled! Isten tudja már hányad­szor olvasom aranyos soraidat. Már csak hármat al­szunk és újra látni foglak! Édesapa! Nem tudod fel­mérni, hogy milyen boldogságot jelentett a leveled. Pici lányunknak is elolvastam. Láthatóan örült és boldog volt. Kért, hogy mutassam meg, hol van, hogy »csókol Édesapa«, meg hogy hol »legyen jó kislány«.
Természetesen könyveidből egy negyed lapot sem adok el! Inkább a rekamiét vagy a ruháimat mind, vagy minden mást, ami nem a tiéd. A Te személyes dolgaidat vagy főleg a könyveidről szó sem lehet!
Megpróbálok ügyes kisfiad maradni, illetve azzá lenni. Ugye hazajössz, Drága Párom! Te is így írtad: Párom. Milyen kimondhatatlan boldogság volt olvasni minden egyes betűdet. Úgy gondolom, Te is érzed, a mi igazi házasságunkat most kötik az égben...
Minden este fél kilenckor gondolok rád, ahogy megbeszéltük.

Fodor Imre veszprémi országgyűlési képviselő 1957-ben a Parlamentben, a minisztertanács elnöke beszá­molója után, többek között a következőket mondta:

Teljes szigorral kell eljárni azokkal szem­ben, akik a népi demokrácia ellen törtek: a Brusznyaiakkal és hasonlókkal keményebben, mint eddig.

Brusznyainé naplójából:

Szeptember 3-a. Túl va­gyunk megint egy beszélőn. Én nagyon, nagyon összetörve jöttem el most Győrből. Beszéltünk az ügyvéddel, az is csak rosszakat jósol. Hogy mi lesz velünk, elgondolni sem tudom. Úgy fájt, hogy nem engedték beadni a cigarettát.
Ma feladtam a tisztasági csomagot. Margitka kül­dött egy darabka csokoládét. Biztos örülnél neki. A nadrágból egy jó darabot bevetettem, remélem nem fog leesni Rólad. Aggaszt, hogy olyan sovány vagy. Ha tovább fogysz, baj lesz, úgy érzem.

MoravcsikGyulaMoravcsik Gyula Kossuth-díjas egyete­mi tanár, akadémikus, az Eötvös Loránd Tudomány­egyetem Görög-Filológiai Intézetének vezetője a kö­vetkezőket írta 1957. szeptember 4-én:

Dr. Brusznyai Árpád középiskolai tanár, egykori tanítványom, 1948-tól 1950-ig a vezetésem alatt álló intézetben mint könyvtárkezelő, majd mint demonst­rátor működött.
Tanulmányait, mint a volt Eötvös Kollégium tagja, kitüntetéssel végezte, s a görög, latin és történelem szakokból nyert középiskolai tanári oklevelet. Már egyetemi évei alatt is kitűnt alapos felkészültségével, kiváló nyelvi ismereteivel és tudós hajlamaival. Alapos és elmélyedő kutatásokat végzett, főleg a görög tragédiát és a homéroszi költeményeket illetően. Két nagyobb tanulmánya – »Az Ilias hasonlatairól« és »Az Odyssea hasonlatairól« – új eredményekkel gazdagítják ide vonatkozó ismereteinket. Még kiadatlan és befe­jezetlen nagy munkája, amelyben két Homéroszi eposz, az Ilias és az Odyssea szókincsét hasonlítja össze, s ez alapon a szerzőségre vonatkozólag kö­vetkeztetéseket von le. E nagy munka a Homérosz ­kutatást jelentős mértékben viheti előbbre, és kívá­natos lenne a tudomány érdekében, ha ezt mielőbb befejezhetné és közzétenné.

Dr. Brusznyai Árpád a fiatal magyar tudósnemze­dék egyik tehetséges és kiváló tagja, akinek munkás­ságától a magyar tudomány még nagyon sokat vár.

Brusznyainé naplójából:

Szeptember 8-a. Legyen már valami biztos! Kívánom már a tárgyalást, meg fé­lek is tőle nagyon. Tegnap itt Vácon megláttam egy ismerős arcot, egy veszprémi embert. Veszprémi! Azonnal odamentem hozzá. Bár ne tettem volna. Azt mondta: »A főbb tagokat biztosan felrántják. Hát persze Árpádot azért talán nem.«
Kisfiam! Elgondolni is borzalom, szörnyű, amit éreztem! Úgy tudja, a jövő héten lesz a tárgyalás. Megidéztek a városházára is. Kérdezgettek, van-e va­gyonunk? Mondtam, nincs. Hány család van, hol lak­nak édesapáék, mikor halt meg Édesanya, hol szü­lettél? Az illető azt mondta, biztos a tárgyaláshoz kell. Közeledünk tehát. Anyagilag nagyon rosszul állok. Idegállapotom rémes! Margitkára sokszor rákiáltok.

Október 2-a. Izgalmam a tetőfokra szaladt. Írta az ügyvéd, hogy 10-én kezdik a tárgyalást. Margitkával 8-án utazom Veszprémbe. Segítsen a jó Isten egyetlen párom! Ha valami bajod történnék, alig lesz értelme az életemnek. De nem engedheti meg a jó Isten! Úgy bízom benne, s hiszem, hogy segít! Lehetetlen, hogy ne legyen igazunk, nem követtél el semmi rosszat, amiért Istentől bűnhődnöd kellene!

Dr. Horváth Ferenc vádlott-társ:

A veszprémi bírósági tárgyalás tíz napig tartott. Ott olyan aljasságok történtek, amit nem tud az ember elfelejteni. A halállista az örökké ottmaradt. Naponta legalább 50-szer megemlítették. Amikor az oroszok bejöttek, az egyik részleg Hajmáskér felől érkezett, a másik pedig a veszprémi repülőtér felől jött. Ott a két irányból érkező katonaság összetalálkozott és hát nem látták egymást, mert hát sötét volt. S akkor el­kezdték egymást lőni az oroszok. Nem tudták, hogy azok ma­gyarok vagy nem magyarok. És hát ezt is a nyakába varrták, hogy sok dicsőséges, felszabadító hős hősi halált halt ott Veszprémben az ellenforradalmárok közreműködésével.

PappHanosPapp János mindent elkövetett a Katonai Bíróságnál is, meg utána is a Legfelsőbb Bíró­ságnál is, hogy kötél legyen, mert Veszprém városnak ki kell venni a részét az ellenforradalomért járó bün­tetésből.

Részlet az elsőfokú ítéletből:

A Győri Katonai Bíróság dr. Brusznyai Árpádot a népi demokratikus államrend megdön­tésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntette miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen az ügyész - Nagy Andor százados - fellebbezést nyújtott be, s dr. Brusznyai Árpád kivégzését kérte.

Brusznyainé naplójából:

Október 21-e. Újra itthon vagyunk. Mindenen túl, s talán a mélyponton is. Ezt a tíz napot soha nem felejtem el! Nem gondoltam, hogy ennyire életre, halálra menő lesz, s hogy ennyire feszült, túlfűtött lesz a levegő! Amikor a bíró kijelen­tette, hogy a Megyeházán lesz az ítélethirdetés, ekkor zuhantam a mélypontra, nagyon jól tudva, miért kell ez a színház. A Megyeháza nagytermében abszolút nyugodt voltam. Nem figyeltem semmire, nem láttam semmit, csak Téged, a szemeidet, azt a mély sóhajt, amely kiszakadt belőled. Büszke voltam Rád az egész tárgyaláson, s mint ahogyan Te, én is magasan hord­tam a fejemet.
Mikor eljöttem a nagyteremből, nem tehetek róla, Ady szavai jutottak eszembe: »Vége van, a függöny legördült, komisz darab volt, megbukott... ránk halá­los volt a játék...«
Az volt! A második naptól kezdve érezhető volt ha­talmas erővel az a nyomás személyed ellen. Azóta is hallom a hangod, amikor Margitkáról beszéltél. »Neveld úgy, ahogyan én szeret­ném«. És annyi fájdalom van ebben, hiszen ehhez kapcsolódik az egész életem. «Neveld úgy, ahogy én szeretném.» – mert nem leszel velünk, nem nevelhe­ted velem együtt. Elmúlnak az évek, melyeket hár­masban boldogan tölthetnénk, elmúlnak a nagy sem­mibe, visszavonhatatlanul. Tehát nincs megnyugvás, hanem sikoltozni tudnék a fájdalomtól. S hogy még­sem teszem ezt, az a kis remény adja, hogy egyszer majd... valamikor...
Tegnap itt volt Édesapád, Bátyád. Megnyugodva hallgatták a hírt. Ők is azt mondták, csak egy a fontos, hogy az életed megmaradjon.
Nem tudom Édesapa, azt hiszem, végérvényesen kimerültem, nem tudok írni. Most a legjobb lenne Veled együtt, ketten valahol aludni egy kicsit, egy pár órát.

Dr. Miklós Imre, dr. Brusznyai Árpád vé­dőügyvédje:

1957 decemberében egy olyan jelentős esemény történt, amely az ezt követő, úgynevezett „ellenforradalmi bűnügyek”-ben rányomta a bélyeget az ítélkezésre.

SzenasiGezaDr. Szénási Géza legfőbb ügyész, a Po­litikai Bizottság vagy Központi Bizottság ülésén - nem tudom pontosan - kifejtette a Legfőbb Ügyészség és gondolom egyben a párt állásfoglalását is. Szerinte a bűnösök, az elkövetők között két kategória állapítha­tó meg.

Az első, akik származásuknál, osztályhelyzetüknél fogva szemben állnak a szocialista társadalmi renddel. Ezek tudatos ellenforradalmárok, akikkel szemben a törvény maximális szigorát kell alkalmazni. A másik csoport, a megtévedt dolgozók. Ennek a közlését kö­vetően az országos ítélkezési gyakorlatban, mind a katonai bíróságnál, mind a népbíróság polgári bírósá­gánál ez alkalmazást nyert és előrevetítette árnyékát a dr. Brusznyai Árpád elleni bűnügyben is. Legyen sza­bad itt kitérnem a Legfelsőbb Bíróság ítéletének az indokolására. »A büntetés kiszabásánál a Legfel­sőbb Bíróság külön tanácsa elsőrendű vádlott Brusz­nyai Árpádnál abból indult ki, hogy beállítottságánál, származásánál és családi körülményeinél fogva már a felszabadulás óta a népi demokratikus államrenddel szemben ellenséges gondolkodású és viselkedésű egyén volt. Apja csendőrtiszt-helyettesként teljesített szolgálatot a Horthy-korszakban, a felszabadulás után izgatás bűntette miatt büntetésben részesült. Vádlott testvérbátyja szintén ellenséges beállítottságú egyénnek tekintendő, mert pap létére a népi demok­ratikus rendszerrel szemben nézeteltérései voltak, amiért három évig internálva volt. Dr. Brusznyai Ár­pád, mint tudatos ellenforradalmár, betegsége és testi rokkantsága ellenére a legvérzivatarosabb napokban is igen aktívan tevékenykedett.

Egy kiszabadult rabtárs levelet írt dr. Brusznyai Árpád feleségének.

1957. június 12-én a budapesti gyűjtőfog­házba kerülve engem a színjátszó csoport zenekarába beszerveztek és egy öreg harmóniumon kel­lett játszanom. 1957. évben Lehártól a Huszárszerelem című színdarabot, utána pedig Huszka Gülbaba ope­rettjét játszotta a kultúrcsoport. 1958. év januárjában Szirmai Albert Mágnás Miska című operettjét kezdtük tanulni és mindjárt az első próbára hoztak egy nagy­bőgőhöz értő embert. Ez volt dr. Brusznyai Árpád.

Mindjárt az első próbán kitűnt, hogy Árpád igen képzett, zeneértő ember és a zenekarban velem szem­ben állt a nagybőgővel. A szünetekben operákból részleteket játszottam. Ezekre Árpád azonnal felfi­gyelt és biztatott, hogy játsszak és énekeljek, mert ezt ő nagyon élvezi és felvidítja. Én ezt meg is tettem és ő a nagybőgővel be is lépett. A második próbán Árpád elkészítette a színdarab kottájának az egyes hangsze­rekre szóló szólamait. A harmadik próbára Árpád már nem jött el és meghallottuk a szörnyűséget, ami vele történt. A kultúrcsoport rabvezetőjének kelle­metlensége is támadt, hogy Árpádot behozta a zene­karba.

Dr. Miklós Imre:

1958. január 5-én tárgyalás előtt való napon a gyűjtőfogházban meglátogattam Brusznyai Árpádot. Az volt az első kérdése, ügyvéd úr, mire számíthatok? Én kitértem az egyenes válaszadás elől, mondottam, hogy nem szoktunk jóslásokba bocsát­kozni, tévedhet az ember. Több magyarázatot nem fűztem hozzá, de tudtam, hogy ebből ő megértheti és nagy reményeket nem fűzhet, mint ahogy nem is fűzött az eseményekhez.

Keresztury Dezső:

Fölhívott engem Rába György – akinek én nagyon jó barátja voltam – az író, irodalomtör­ténész, kitűnő tudós, abszolút korrekt, rendes, kitűnő ember. Kért, hogy próbáljam meg, tudok-e valamit csinálni Brusznyai Árpád érdekében. Na, most én először fölhívtam Kodály Zoltánt, aki azért nagy tekintély volt, hogy ő tud-e mozdulni, mire ő azt mondta, hogy mindenütt hatás­talan maradt a közbenjárása. Neki nincs most tekin­télye ebben a dologban. Arra még emlékszem, mikor nagyon keserűen azt mondta, hogy ezek a szadista emberek, akik itt átvették a hatalmat, ezek öncélúan is szeretnek gyilkolni.

Dr. Brusznyai Árpád élete utolsó levele:

Drága jó Édesanyácska, Margitka! Szeretteim! Tel­jes testi-lelki egészségben, töretlen kedéllyel és opti­mizmussal írom ezeket a sorokat. Legelőször is: a kö­zelgő karácsony alkalmával kérem rátok a karácsonyi kis Jézus bőséges áldását. A szentestén lélekben vele­tek leszek, s értetek imádkozom. Magamról csak annyit, hogy jó erőben vagyok, a kultúrcsoportban kapott karmesteri beosztásom szellemileg leköt, s megvan mindenem. Levelem vétele után írhatsz vá­laszlevelet, ebben írjál sokat Margitkáról, s minden otthoni eseményről. Beszélőre és szakkönyvre időben fogok innen engedélyt küldeni.

Drága kicsi Margitkám! Édesapád üzeni neked, hogy nagyon szereti az ő kislányát és sokat gondol Rád. Imádkozik Jézuskához, hogy vigyázzon Rád és – ha szófogadó, jó kislány leszel – vigyen neked ka­rácsonyfát és szép játékot. Addig is, amíg Édesapa nem jöhet haza, légy jó kislány, szerezz sok örömet Édesanyának, meg mindenkinek, és ne feledd el Édesapádat.

Drága párom! Lelkemet szeretném a papírra bízni: szeretlek, jobban, mint valaha, szenvedéseink a jövő boldogságában majd feloldódnak. Csak érted aggód­va, nagy szeretettel őrizlek magamban. Vigyázz ma­gatokra, mindnyájunkért.

Drága jó édesapám! Jó egészséget, lelki erőt és bé­kességet kívánva szeretettel csókolja kezét szerető fia.

Kedves Mindenki! A karácsony, a szeretet ünnepére szeretettel csókolok mindenkit. Kérlek, segítsétek és gyámolítsátok az Enyéimet e nehéz helyzetükben. Viszontlátásig millió csók Árpád.

Dr. Miklós Imre: Az utolsó szó jogán nagyon szívhez szóló beszédet mondott Brusznyai Árpád. A forra­dalmat jelképesen egy olyan kocsihoz hasonlította, amelyet mások elindítottak, megvadították a kocsist, a lovakat, majd leugráltak arról. Engem hívtak, hogy fogjam meg a gyeplőt. Én azt megragadtam, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a kocsi a szakadékba ne zuhanjon.

Részlet a másodfokú ítéletből:

A Legfelsőbb Bíróság Katonai kollégiu­mának különtanácsa a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntette miatt dr. Brusznyai Árpádot halálbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte.

A tanács elnöke Szimler János hadbíró alezredes volt. Ülnökök: Orbán Miklós rendőrszá­zados, Török Sándor rendőrezredes, Dapsi Károly és Liszt Vilmos honvédszázadosok. A halálos ítéletet három:kettő arányban szavazták meg.

Dr. Brusznyai Árpád kivégzésére sza­vazott a tanács elnöke, Szimler János, Orbán Miklós rendőrszázados és Török Sándor rendőrezredes.

Az ítéletet 1958. január 9-én hajtották végre.

Dr. Horváth Ferenc:

Az ítélethirdetés után természetesen visszavittek minket a gyűjtőbe. Megint vele voltam összekötve. Az első pillanatban rögtön szegény Brusznyait emelték ki és elvitték. Egy börtönőr kísérte el a cellájáig. Körülbelül negyedóra múlva visszahoz­ták. Akkor a hátán hozta pokrócban a holmiját, mel­lettünk elment. Még intettünk egymásnak. Egy másik folyosóra befordultak, ahol a halálos zárka volt. Ott volt egész kivégzéséig.

akasztas

A kép illusztráció!

Aztán a bíró vagy ügyész újra felolvasta a halálos ítéletet és hát ugye átadta a hó­hérnak. Akkor szegény elindult, és végig a Himnuszt énekelte mindaddig, amíg a torkát a kötél el nem szorította.

(Az összeállítás rádiós változata elhangzott a Kossuth Rádióban 1990. október 23-án 14 óra 5 perckor. Írásos változata megjelent a Kádár villa című kötetben 1995-ben)