Apám a király

Borenich Péter© dokumentum összeállítása

IV. KárolyMagyarország utolsó királya, IV. Károly, aki egyben osztrák császár is volt, 1887-ben látta meg a nap-világot az ausztriai Persenbeugban. Amikor ünnepélyes keretek között 1916. december 30-án, Budán, a Mátyás templomban magyar királlyá koronázták, 29 éves volt. Rövid, két éves uralkodása végén kikiáltották a köztársaságot. Az új államformát IV. Károly nem fogadta el. Ezután Ausztriában felszólították, hogy mondjon le a trónról, de ő erre nem volt hajlandó. Az Osztrák Köztársaság kormánya felajánlotta a császári párnak, hogy Károly lemondása esetén egyszerű állampolgárokként élhetnek tovább az országban, de ők ezt is elutasították. Hosszabb tárgyalások után Svájc fogadta be őket. Útlevelükbe bepecsételték, hogy többé nem léphetnek be Ausztriába.
Károly kétszer próbálta meg elfoglalni a magyar trónt, de ez az igyekezete sem járt sikerrel. Fiatalon, 35 éves korában halt meg Madeira szigetén.
Kíváncsi voltam, hogy IV. Károly fia, Habsburg Ottó, hogyan emlékezik vissza édesapjára. Ezért 1996 őszén felkerestem Strasbourgban, az Európa Parlament épületében, hogy segítségével megpróbáljuk felidézni édesapja emlékét.

Beszélgetés Habsburg Ottóval- Milyen apa volt IV. Károly?
- Amíg király volt, és amíg háború volt, alig láttuk, mert vagy kint volt a fronton, vagy pedig az állam ügyeivel foglalkozott. Később többet találkoztunk vele. Főleg az utolsó hónapokban, amikor Madeira szigetén voltunk, mert akkor több ideje volt. Etelka nővéremmel és velem is hosszú sétákat tett. Nagyon jó apa volt. Ott tanított nekünk magyar költeményeket. Mert nagyon szerette a magyar irodalmat. Rengeteg magyar költeményt tudott kívülről.

- Ki volt a kedvenc költője?
- Azt hiszem, Petőfi Sándor.

- Petőfi-verseket is mondott?
- Igen. Még azt is, hogy Akasszátok fel a királyokat! Azt is kívülről tudta. Ez humoros volt. Apám mélyen vallásos ember volt. Feladatait nagyon komolyan vette. Lelkiismeretes és becsületes volt. Mindig keményen dolgozott. Szeretett volna este elmenni, főleg koncertekre, de erre sohasem volt ideje, mert mindig dolgoznia kellett.

Zita királyné és IV. Károly- Ha összehasonlítjuk édesapját és édesanyját, ki volt az erősebb egyéniség? Ki volt a szigorúbb?
- Amíg apám élt, addig ő volt a legfelső hatóság a családban. Mihelyst meghalt, anyám vette át ezt a funkciót. Akkor anyámnak dupla feladata volt: apát is helyettesíteni és anya is lenni. Különbséget tenni köztük majdnem lehetetlen. Mindig hálás vagyok neki azért, hogy annak idején szigorú volt. Ez persze nem volt mindig kellemes, de hála az istennek, hogy így volt. Apám és anyám nagyon szerették egymást. Nagyon egységesek is voltak. Mindent megbeszéltek egymással.

Ferenc József, IV. Károly és Ottó- Ha összehasonlítja a Habsburg császárokat és királyokat, ebben hol helyezkedik el édesapja, IV. Károly?
- Neki sajátos pozíciója volt. Először is nagyon veszélyes politikai helyzetben vette át a kormányzást. Egy író egyszer azt mondta, hogy apám emlékezteti őt egy pilótára, aki egy olyan repülőgépet vezet, amelyiknek az egyik szárnya már letört, ezért nem lehet fenntartani. A pilóta mégsem akarja elhagyni a posztját, és próbálja valamiképpen rendbe hozni a dolgokat, de már nem sikerülhet, mert túl rossz volt apám helyzete, mikor átvette.

- Milyen volt Ferenc József és édesapja kapcsolata?
- Nagyon jó. Elvégre édesapám tisztelte a császárt és királyt. Együttműködött vele, lojális volt vele mindig. Ha más véleménye volt, becsületesen megmondta, amit az öregúr nagyon tisztelt. De azért mindig azt csinálta, amit a Monarchia akart. Úgy szeretném mondani, hogy kifejezetten jó volt a viszony. Anyám és Ferenc József között is nagyon jó volt a kapcsolat. Ferenc Ferdinánddal és több más családtaggal bizonyos problémák voltak. Úgyhogy az öregúr nagyon is respektálta, hogy apám olyan lojális volt vele.

- Milyenek voltak ezek a viták?
- Politikai és személyi kérdésekben voltak különbségek. De erről én csak keveset tudok. Ezért nem tudom pontosan, mik voltak az ellentétek.

- Volt olyan nemzet a Monarchiában, amelyik közelebb állt édesapja szívéhez?
- Ezt nem hiszem. Ő a nemzeteket egyformán szerette. Ne felejtsük el, ő kint volt a fronton, s azt látta, hogy a különböző nemzetiségű katonák bátran kiállnak a hazájuk mellett. Ezért közel érezte magát mindegyikükhöz.

05

Apám kezdettől fogva tudta, hogy a háború elveszett. Nyilvánvalóan nem mondhatta, de tudta. Ezért az ő célja az volt, hogy mindenáron, és minél gyorsabban békét kössön. De ő akkor is a béke embere lett volna, ha máshogyan áll a katonai helyzet. Az ember látja, hogy mások, akik az államokat vezetik, mennyire végigharcoltatták népeiket. Én nagyon büszke vagyok arra, hogy az én apám azonnal békét próbált kötni, mert ez az államfő feladata.

Tisza István- Milyen emlékei vannak arról, amikor édesapját Magyarországon királlyá koronázták?
- Néhány dologra emlékszem. Például, amikor több, mint hetvenhét év után először elmentem arra a helyre, ahol a koronázás volt, majdnem azt lehetett mondani, hogy kiismertem magamat. Megmutathattam, hogy hol volt a domb. Azon kívül emlékszem Tisza Istvánra, a miniszterelnökre. Már csak azért is, mert a jelenlévők többsége színes, ő pedig fekete díszmagyarban volt. Úgyhogy ez maga is feltűnő volt. Emlékszem, hogy kocsival fellovagoltunk a dombra, emlékszem arra is, hogy mellettem ült a bolgár király, aki folyton próbált nekem magyarázni valamit, amit nem értettem meg. Én inkább szerettem volna nézni a ceremóniát, mint hallgatni ezt az öregurat. Aki nem volt olyan öreg annak idején, de nekem nagyon öregnek látszott. Mindenféléket mondott, amiket én nem értettem. Azután, persze, a lelkesedésre is nagyon jól emlékszem.

- Ön szerint milyen szerepe volt édesapjának a magyar történelemben?
- Azért volt nagy szerepe, mert egyike volt azon kevés politikai vezetőknek, akik az első világháborúban békét akartak. A híres francia író, Anatole France azt írta, hogy az első világháború egyetlen becsületes politikusa IV. Károly volt. És ez igaz.

Koronázás

- Milyen volt a viszony IV. Károly és a magyarok között?
- Én úgy érzem, hogy elég jó volt a viszony. Először is apám nagyon szépen beszélt magyarul és közel állt sok magyarhoz. Az apám nagyon tisztelte Tisza Istvánt, mint egy becsületes, egyenes és igazán jó magyar embert. De voltak mások is. Például egyes miniszterek. Vázsonyi Vilmost például ő hozta be, mint első zsidó minisztert, aki nem akart esküdni a Bibliára, csak a Talmudra tudott esküdni. Ezt mind apám vitte keresztül annak idején. A magyar liberalizmussal nagyon közeli kapcsolatai voltak.

Habsburg Ottó fiatalon- Milyen szerepe volt 1916 és 1918 között IV. Károly feleségének, az Ön édesanyjának, Zita királynénak?
- Ő apám nagy támasza volt. Próbálta magát távol tartani a politikától, amennyire lehetséges volt. De főleg az emberi kérdésekben volt támasza. Anyám a kórházakat látogatta. Apám főleg szociális kérdésekben támogatta őt erősen.

- A csehek és más népek önállóságot és függetlenséget akartak. A magyar politikusok ezt nem követelték ilyen erővel. Mit gondol, miért?
- Először is: nem lehet azt mondani, hogy "a csehek" vagy "a magyarok". Vannak különbségek minden nemzetben. Még a cseheknél is voltak óriási különbségek. Például arra emlékszem, hogy Tomas Masaryk elnök cseh független köztársaságot akart. Masaryk fia, Jan Masaryk - aki később Csehszlovákia külügyminisztere volt - az utolsó napig a Monarchiáért harcolt. Amikor én Jan Masarykkal a II. világháború elején először találkoztam, odajött hozzám és azt mondta: "Én nem voltam hazaáruló. Én november 4-ig harcoltam a Monarchiáért." Ez volt a különbség kettőjük között.

- Hogyan akarta megmenteni IV. Károly a Habsburg Birodalmat, a Monarchiát?
- Éppen azáltal, hogy békét köt, és hogy azokat a reformokat keresztül viszi, amelyeket már nem tudott keresztül vinni, mert a háború alatt nem lehetett megreformálni egy államot.

- Milyen reformokat akart?
- A szlávoknak akart több jogot adni. Egy konföderációvá akarta átalakítani ezt az országot. Bár sok jó elv volt ebben a közös Monarchiában is, ezeket akarta teljes mértékben keresztülvinni. Ő a konföderáció és a föderáció között volt. A különbség az, hogy a konföderáció sokkal liberálisabb, mint a föderáció.

***

IV. Károly 1918. október 16-án kiáltványt tett közzé:

"Ausztria - népei akaratának megfelelően - szövetséges állammá alakul át, melyben  minden néptörzs saját külön államközösséget alkot települési területén. Ez az új alakulás, mely a magyar szent korona országának integritását semmi tekintetben sem érinti, minden egyes nemzeti állam önállóságát biztosítja. De eredményesen fogja védeni a közös érdeket is, és mindenütt érvényesülni fog, ahol a közösség az egyes államok életszükséglete. A népeket, melyek önrendelkezési jogán az új birodalom felépül, felhívom, hogy nemzeti tanácsaik útján vegyenek részt a nagy munkában."

***

- Vannak, akik úgy vélekednek, hogy IV. Károly kiáltványa volt a Monarchia bomlásának elindítója. Ön is osztja ezt a véleményt?
- Nem. Egyáltalán nem. A kiáltvány októberben volt. Addigra már teljesen romba dőlt az egész. Addigra az emberek már nem bírták a háborút. Tisza István még korábban, az apám előtt, a képviselőházban azt mondta: elveszítettük a háborút. Még Tisza István is, aki a kemény vonal embere volt, ő is, az apám előtt, mondott már ilyet.

***

November 11-én az osztrák miniszterelnök és a belügyminiszter megjelent Schönbrunnban, hogy a császárral aláírassanak egy kiáltványt, amit előre megszövegeztek. Ekkor hangzott el IV. Károly sokat emlegetett mondata: "Egy uralkodó sohasem mondhat le. Csak megfosztható trónjától." Az aláírásra csak hosszas vita után került sor. Csak akkor, amikor egyértelműen tisztázódott, hogy a lemondás csupán a hatalom gyakorlását érinti, a trónt nem. November 13-án Károlyi Mihály, magyar miniszterelnök négytagú delegációt küldött Károly királyhoz, hogy lemondásáról tárgyaljanak. Az eredmény ugyanaz a kompromisszum, amit két nappal korábban az osztrákok éltek el. Ez egy rövid nyilatkozatból állt: "Nem kívánok útjába állni a magyar nemzet kibontakozásának, amely iránt éppúgy, mint azelőtt, ugyanazt a változatlan szeretetet érzem. Ezért lemondok részvételemről az államügyek irányításában, és elismerem a döntést Magyarország új kormányformájáról."

***

- Ön hogy értékeli IV. Károly november 11-iki kiáltványát?
- Akkor már nem volt más lehetősége, mert minden késő volt. Úgyhogy nem tehetett mást, mint amit tett, hogy visszavonult a kormányzástól, hogy átengedte a hatalmat. Így próbálván valamiképpen megmenteni a belső békét. De nem szabad elfelejteni, hogy már akkor is óriási ellentétek voltak, amikor a hadikormány hatalomra került, és annyira forradalmi volt az atmoszféra, hogy nagyon nehéz volt valamit még megmen-teni. Úgyhogy meg kellett próbálni, hogy az átmenet minél békésebben végződjön. És főleg, hogy ne legyen új vérontás az országban.

- Vannak, akik azt mondják, hogy a Monarchia kellő időben történt föderációs átalakítása megmenthette volna annak létét.
- Az biztos, de azt sokkal régebben, a háború előtt kellett volna megcsinálni. Apámnak ugyan annak idején voltak ilyen gondolatai, de erre nem volt lehetősége, mert háború alatt nem lehet az alkotmányos rendet megváltoztatni.

- Ön szerint szükségszerű volt, hogy a Habsburg Birodalom felbomlott?
- Meg lehetett volna menteni, de csak a háború előtt. De akkor is nagyon nehéz lett volna. Ezt a történelem nagyobb vonalaiba kellene helyezni. Annak idején, a 19. század fő elve az extrém nacionalizmus volt. A mi monarchiánk nem nacionalista szerv volt, hanem sok nemzet eléggé egyenjogú együttélése. Ez a monarchia ellenállt a 19. század szellemének. És csak ő egyedül. Egy harc az idő szelleme ellen, egy harc, ame-lyet gyakran el szoktak veszteni. Úgy érzem, hogy a Monarchia sokat tett a 19. szá-zad nacionalista szelleme ellen. Mert amit mi most itt csinálunk, ez megint tovább folytatja azt, amit annak idején a Monarchia tett.

- Úgy érzi, hogy amit most az Európa Parlamentben tesz, az tulajdonképpen folytatása ennek?
- Igen, egészen biztos. De nem csak ez, amit én teszek. Ha nemzetiségi kérdésekről folyik a vita, mindig újra behozzák, hogy mik voltak a mi tapasztalataink a Duna-medencében. Mint például a Moraviai egyezmény 1904-ből. Ez egy régi típusa annak, amit próbálnak most a nemzetiségi kérdésekben tenni.

- 1918. november 11-én hangzott el IV. Károly kiáltványa.
- Apám nem mondott le a trónról soha.

- Mit csinált ezután édesapja?
- Apám először Bécsben maradt, amíg ott tudott maradni. De azután jöttek a fiatalok a Schönbrunnba, hogy megvédjék. Hogy ne legyen vérontás, ezután visszavonult Alsó-Ausztriába, Eckartsauba, ahol egészen 1919 márciusáig maradt.

- Továbbra is császárnak, illetve királynak tekintette magát?
- Természetesen, mivel nem mondott le a trónról. És nem is mondhatott le.

- Miért?
- Mert egy császár nem tud lemondani. Csupán akkor, ha azt érzi, hogy már nem képes a feladatot ellátni. Azon kívül ne felejtse el - ami nála sokat számított – a koronázási esküjét. A budapesti koronázási eskü. És ettől nem tudott szabadulni, mert a magyar koronázás mégis valami más volt. Osztrák királyság csak a 19. század kezdetétől volt. Volt ugyan a német császárság, de nem volt osztrák császárság. A német császárságról le kellett mondania a császárnak 1806-ban, hogy Napóleon ne vehesse át. Ezzel akadályozta meg. De aztán nem állították fel újra. De felállították az osztrák császárságot. A magyar királyság egészen más. Ennek óriási misztikus tartalma van. A szent korona egészen más, mint bármilyen más korona a világon.

A magyar korona- Miben különbözött?
- A mi filozófiánk szerint a magyar államfő a szent korona. A király csak a szent koronának a szolgája. Tehát nem mondhat le erről a jogáról.

- Ausztriában ez másképp volt?
- Egészen másképp volt. Az osztrák császári korona aránylag új korona volt, és egészen más. A mi magyar szent koronánk nagyon régi. Azt lehet mondani, hogy a nemzet alapereklyéje. Éppen ezért én nem tartom jónak, hogy a Nemzeti Múzeumban van. Nálunk is kellene a szent koronának egy külön helyet biztosítani, valamilyen történelmi helyen.

- Hova tenné a magyar koronát?
- Most nem tudom, hova lehetne tenni. Talán a Koronázási Templomba, vagy valamilyen igazi történelmi helyre. Sok történelmi hely van nálunk.

***

1919 elején az Osztrák Köztársaság kormánya azt az ajánlatot tette a császári párnak, hogy Károly lemondása esetén egyszerű állampolgárokként élhetnének tovább az országban. Ezt ők elutasították. A válasz: akkor el kell hagyniuk az országot.  „V. György angol király egy ezredest küldött Eckartsauba, hogy személyesen gondoskodjon Károlyról és családjáról. Ezután Károly levelet írt V. Györgynek és Lloyd George munkáspárti angol miniszterelnöknek, akiktől csapatokat kért. A katonaság helyett azonban üzenet jött Londonból: „Jó lenne, ha a császár elhagyná Ausztriát."
A svájci kormány hajlandónak mutatkozott arra, hogy a Habsburg-családot befogadja. Károly és Zita végül is beleegyezett az utazásba.
Az angol ezredes különvonatot állíttatott össze több szalonkocsival és poggyászvagonnal. A császári és királyi autókat egy nyitott vasúti kocsira rakták fel. Mária Terézia gyémánt nyakékét és gyöngysorait, valamint Zita királyné különösen értékes ékszereit az ezredes kenyérzsákjába tették. Károly tábornagyi egyenruhában ,,Auf wiedersehen"-nel búcsúzott az állomáson összegyűlt emberektől. Zsebében Svájcba szóló beutazási engedély volt, valamint az Osztrák Köztársaság Karl Habsburg Lotharingen névre kiállított útlevele azzal a bejegyzéssel, hogy az okmány tulajdonosa nem jogosult Ausztriába való beutazásra, illetve az ország területén való átutazásra. A különvonat 1919. március 24-én 15 óra 45 perckor gördült át az osztrák-svájci határon.

***

Horthy Miklós- Édesapja, IV. Károly kétszer is visszatért Magyarországra. Először beszéljünk az elsőről. Mi volt a célja?
- Apámat annak idején nagyon hívták a fehérterror miatt. Nem szabad elfelejteni, hogy mi történt akkor Magyarországon. Horthy eléggé szabadon engedte ezt a fehér-terrort tombolni. Ezért főleg azok hívták őt, akik a fehérterrortól szenvedtek. Annak idején az első restaurációnál apám még számított Horthy lojalitására. Annál is inkább, mert a háború után Horthy újra esküt tett a királyra. Úgyhogy apám igazán számított rá. Ugyan egyesek tanácsolták neki, hogy ne bízzon Horthyban, de ő bízott benne, mert elvégre elismerte, amikor Ferenc József mellett volt, és annak idején ő is a flotta vezetésével bízta meg, mert tényleg elsőrangú tengerész volt. Úgyhogy számított rá. Az első restaurációs kísérlet alatt ő megértette és látta, hogy Horthy alatt történnek bizonyos dolgok, de még mindig remélte, hogy Horthyt rá tudja venni, hogy más politikát folytasson. Ahogy tudják a könyvekből és az apám írásaiból, tényleg nem így volt. Ezért kudarcot vallott az első restaurációs kísérlet.

- Később már nem bízott Horthyban?
- Nem. A második kísérletnél már nem. Akkor már tudta, hogy milyen.

- Kik hívták az első látogatáskor Magyarországra?
- A szociáldemokraták, a zsidók, a keresztények nagyobbára. Főleg a politikusok hívták.

***

1921. március 24-én Károly titokban, egyszerű szürke ruhába öltözve, gyalog lépte át a svájci-francia határt. Onnan gépkocsival szállították Strasbourgba, majd kíséretével együtt vonatra ültek, amely Ausztria felé vitte őket. Károlynak Sanchez névre kiállított spanyol útlevele volt, melyet a párizsi III. ke-rületi rendőr prefektúra, valamint a német, a csehszlovák és az osztrák követség láttamoztatott. A vonat késő délután futott be az osztrák határra. Itt azt mondták, hogy a spanyol utas beteg. Ezért a hatóságok megengedték neki, hogy fent maradjon a hálófülkében. Útlevelét ez alatt a bajorok és az osztrákok is megvizsgálták, és mindkét oldalon rendben lévőnek találták. Az utasok folytatták  útjukat Bécs felé. Már sötétbe borult az osztrák főváros, amikor a vonat begördült a Westbahnhof kupolacsarnokába. Károly kíséretével együtt szállt le a vonatról. Egy magas, sovány férfi lépett hozzájuk, aki üdvözölte őket. Né-hány szót váltot¬tak, majd Károly egyedül kisietett az állomás épületéből. Másik két férfi várta, akikkel együtt beült egy taxiba. »A Bristol Szállóba!« - mondták. De már előbb, a közeli parknál megállították a taxit és Károlyék beültek  egy másik  autóba. A sofőr új címet kapott: »Lands¬krongasse 9.« Ilyen szám azonban ebben az utcában nem volt. A sofőr tehát megállt, a bent ülők kiszálltak, megvárták, amíg a taxi elhajt, és akkor Károly az ötös számú palota kapujához lépett és csengetett. A palota portásának azt mondta, a házigazdával, gróf Erdődy Tamással akar beszélni.
Nem sokkal később Károly útja Bécsből Szombathelyre, majd onnan Budapestre vezetett. Március 27-én már a budai királyi palotában volt. Horthy Miklós kormányzóval való találkozását magántitkárá-nak, báró Karl von Werkmann-nak diktálta le. „Két óra tájt érkeztünk Budára, és a miniszterelnökség épülete elé hajtottunk. Ott leállítottuk az autót, én pedig előre küldtem Zsigrayt és Jármyt, hogy jöttömről értesítsék a kormányzót. Zsigray kisvártatva, meglehetősen lógó orral tért vissza. »Felséged legyen na-gyon erélyes!« - mondotta. A palota kapujában Magasházy százados, a kormányzó szárnysegédje fo-gadott, piros-fehér-zöld vállszalagos tábori uniformisban. Bevezetett a palota vendégszobájába, amely azonban fűtetlen volt. Erre azt mondtam, hogy kísérjenek egyenest a kormány¬zóhoz. Amint beléptem a szárnysegédi szobába, máris jött elém Horthy zavart arckifejezéssel, majd a dolgozószobájában mindjárt ezzel kezdte: »Ez kataszt¬rófa, fenséged azonnal forduljon vissza!« Mire én: »Kormányt akarok ala-kítani, s Ön lesz a hadsereg főparancsnoka.« Sopánkodott, hogy ebbe belepusztul az ország. Be fog vonulni a Kisantant. A hadsereg megbízhatatlan, vérontásra is sor kerülhet. Még félszázaléknyi esély sincs a sikerre, mondta, miniszterelnököt sem tudok keríteni, és így tovább. Azt válaszoltam, hogy én mindennek ellenére kormányt alakítok. Szerintem a Kisantant nem olyan veszedelmes. Beszámol¬tam neki Briand közbenjárásáról. Közöltem vele, hogy a lövöldözéstől korántsem ijednék meg, miniszterel-nököt pedig majd csak találok, ha mást nem, hát Vass minisztert. Beszélgetésünk során emlékeztettem schönbrunni találkozónkra, amikor még fenn lobogott a fehér-piros zászlónk, amelyet oly fájdalmas esemé¬nyek után vontunk le, s amikor ő azt ígérte nekem, hogy visszasegít majd jogaimba. Eszébe idéz-tem azt is, hogy belőle, kis kapitányból én csináltam flottaparancsnokot. Hiába, álláspontján nem vál-toztatott. A Briand közbenjá¬rásáról mondottak iránt kételyét fejezte ki, mondván, hogy a franciák sok mindent megígértek már. Amikor a dolog már nagyon elhúzódott, azt mondtam: „Én megmaradok annál, amit mondtam. Adok Önnek öt percet, fontolja meg a dolgot.” De az öt perc elteltével sem men-tünk semmire. Látván, hogy ily módon semmire sem jutunk, azt ajánlottam: én most visszamegyek Szombathelyre és Lehár csapa¬taival megpróbálok Stájerországban és Ausztriában rendet teremteni. Vonakod¬va bár, de beleegyezett. Már előbb megkérdeztem tőle, hogy most mit fog tenni: talán letartóz-tat? Csak nevetett. Az egész beszélgetés alatt hangoztatta, hogy őt köti a Nemzetgyűlésnek tett esküje. Hogy eskü kötelezné velem szemben is - tagadta. Később ugyan mégis azt mondta, hogy minden tisztes-séges ember az előbb tett esküjéhez ragaszkodnék. Amikor kijelentette, hogy kötelességei vannak a nemzet iránt, azzal válaszoltam, hogy reám meg e pillanatban Habsburg Rudolftól kezdve összes őseim tekintenek alá. Ezt nagyon is megérti - mondta ő. Mielőtt elindultam volna, így szóltam hozzá: "Ön kitart az álláspontján, én is a magamén.” Előtte pedig még azt mondtam neki: »Ön tábornokomnak maradt itt”, mire rábólintott. Többek között azt is előadta, hogy értesülvén a József főherceg javára készülődő puccsról, el volt szánva rá, hogy vérbe fogja fojtani.
Én Lehár ezredesi uniformi-sában jelentem meg a palotában. Most egy oldalfolyosón távoztam a szobából, és Magasházy kíséreté-ben, lehetőleg észrevétlenül mentem vissza az autóhoz, majd elhajtottunk. A kormányzót arra kértem, mondja meg a politikusoknak, hogy ismét kívül vagyok az országon. Miután láthatólag mindent elren-deztünk, búcsúzáskor átnyújtottam a kormányzónak a Mária Terézia Rend nagykeresztjét. Aztán 4 óra 30 körül nagy sietve elindultunk a miniszterelnökségről, nehogy elárulják a történteket, vagy a kor-mányzó megbánja elhatározását. De minden hitemet elvesztettem, amikor megtudtam, hogy Horthy még aznap délután magához kérette az antant nagyköveteit és - aminek megőrzésére pedig ígéretet tett - egész beszélgetésünket elmondta nekik. "
IV Károly visszautazott Szombathelyre, majd április ötödikén elhagyta az országot.
Károly még egy kísérletet tett arra, hogy elfoglalja a magyar trónt. Repülőgépet béreltek Svájcban, és 1921. október 20-án délben elindultak Magyarország felé.  A hatszemélyes Junkers gépen ott ült Károly felesége, Zita is. Az utazás nem volt veszélytelen, mert a benzintartály kilyukadt, s a gép motorja többször is leállt. Ennek ellenére négy órai utazás után mégis sikerült leszállniuk eredeti céljuk helyszínén, Dénes-fán, Cziráky gróf szántóföldjén. Másnap a soproni katonaság felesküdött a királyra. A zeneszerző Le-hár Ferenc bátyja, Lehár Antal ezredes csapatai készenlétben álltak, hogy bevonuljanak Budapestre. A királyt támogató erők azonban nem jutottak el a fővárosig, mert Horthy hadserege Budaörsnél meg-állította őket. Másnap Tatán a királyt és feleségét őrizetbe vették, és Tihanyba vitték. Ezután Károlyt és Zitát átadták az antant megbízottjainak. November elsején Bajáról indult el az a két angol hajó, mely a portugál fennhatóság alatt álló Madeira szigetére szállította őket.
Öt nappal később a magyar törvényhozás megfosztotta a Habsburg-házat a magyar királyi tróntól és az uralkodói jog gyakorlásától."

***

- Madeira szigetén édesapja fogoly volt?
- Igen. Mondjuk úgy, hogy nem engedték ki. Az úgynevezett Conference des Ambassadeurs oda helyezte az apámat, és nem tudta elhagyni a szigetet. Elvágták teljesen az anyagiaktól is. Úgyhogy nem volt pénze. Tényleg fogoly volt. A portugálok nagyon rendesen és becsületesen viselkedtek vele. Habár akkor is szélső baloldali kormány volt Portugáliában.

- Én úgy tudom, hogy mielőtt édesapja Magyarországot elhagyta, megvizsgálták, és egészségesnek találták. Fél évvel később Madeira szigetén meghalt. Egyesek azt állítják, hogy lassú méreggel megölték őt.
- Őszintén szólva ezt nem hiszem. Madeira orvosai nagyon is rendes emberek voltak, akik alaposan megvizsgálták halálos betegsége alatt. Ne felejtsük el azt, hogy annak idején mindazok a jó orvosságok, amelyek most az emberek rendelkezésére állnak - például a penicillin - nem léteztek. Úgyhogy annak idején, amikor apám meghalt, egy tüdőgyulladás irtó veszélyes volt. Ma már majdnem olyan, mint egy „jobb" nátha. Ez az óriási különbség. Az ember nem is képzeli, hogy milyen óriási lépéseket tett előre az orvosi tudomány. Úgyhogy azt hiszem, ez nem igaz.       

***

Károly nehezen viselte a Madeira szigeti párás levegőt. A fűtetlen, nedves falú és penészgombás épületben kétoldali tüdőgyulladást kapott. Egyik életrajzírója szerint röviddel halála előtt a következőket mondta: Még egyszer semmisnek és érvénytelennek nyilvánítom a novemberi kiáltványt, mert azt úgy kényszerítették ki. És egyetlen ember sem foszthat meg attól, hogy Magyarország koronázott királya vagyok.
Az utolsó magyar király fiatalon, 35 éves korában halt meg Madeira szigetén. Sírja ma is ott van.

IV. Károly a ravatalon