Borenich Péter© tényfeltáró dokumentum összeállítása (1992)
Egy névtelenséget kérő gyömrői asszony:
1945 után több sírt is feltártak. Rátaláltak többek között egy fiatalemberre, Zambelly Bélára, aki korábban itt, a gyömrői községházán dolgozott. Őt például elevenen temették el. Volt olyan, akit a kivégzés után bedobtak egy kútba. Másokat leástak a földbe derékig és lovakkal addig ugráltak rajtuk, amíg mindenki meg nem halt, a lovak szét nem rúgták őket. Az egyik faluban a községháza vezetőjét fölakasztották és nem is engedték levenni. Ezek a gonoszok ilyen különös, kegyetlen és embertelen dolgokat műveltek.
Futó Dezső, volt nemzetgyűlési és országgyűlési képviselő, újságíró:
1945 áprilisában vagy májusában hallottam, hogy Gyömrőn számtalan embert megkínoztak és meggyilkoltak. Úgy vadásztak az emberekre, mint a nyulakra. Amikor Gyömrőt elfoglalták a szovjet csapatok, úgy tudom, két-három hét múlva már tovább is mentek és hátrahagytak egy tíz-tizenkét tagból álló szovjet különítményt, amelynek a parancsnoka - ha jól tudom - egy törzsőrmester volt. És hát ezek szervezték meg a helyi, kvázi "rendőrséget". Természetesen azokból, akik kommunistáknak vallották magukat. Vagy kikiáltották magukat ezeréves kommunistának, de legalábbis 1919-es kommunistának. Na, most ezek az emberek egytől egyig szegény emberek voltak, proletárok és mindegyiknek az orrában volt valami, ami bosszúért kiáltott. Legalábbis szerintük. S amikor lehetőségük volt rá, akkor bosszút is álltak. Így történhetett meg, hogy a gyömrői járásban igen sok iparost és parasztembert éppen úgy meggyilkoltak, mint ahogy papot is, jegyzőt is és postamestert is agyonlőttek.
Zambelly Béláné:
Én bent voltam a hivatalban és mikor jöttem haza, láttam, hogy a házmester milyen furcsa arccal fogad. Jövök föl, hát az anyám meg a gyerek itten sírva fogadnak, hogy hát a Bélát elvitték. Két maglódi ember jött. Valami Farkas Benő és ... hát már nem tudom a másik nevét, arra már nem emlékszem. Azzal igazolták magukat, hogy a kommunista pártnak a tagjai. Fegyver volt náluk. Az egyik itt jött föl elől, a másik a hátsó lépcsőn. Azzal jöttek, hogy elviszik a Bélát kihallgatásra. Ha akkor én itthon vagyok, akkor biztos, hogy nem engedem el. Kihívtam volna a rendőrséget. Édesanyám adott Bélának ennivalót. Mondták, hogy takarót is hozzon magával, mert hideg van. És hát Béla még annyit mondott édesanyámnak, hogy na, nekem végem van. És elvitték. Én legelsősorban a Megyeházára mentem. Ők ki is írtak Gyömrőre, a főszolgabírói hivatalnak. Itt van a bizonyítékom, mert válasz is érkezett, hogy a községnél észlelt fasiszta ügyek miatt hallgatták ki Zambelly Bélát április 16-án, de 17-én szabadlábra is helyezték. Na, és attól kezdve jártunk mindenütt. Voltunk Erdei Ferencnél, voltunk a Riesnél, az igazságügyi miniszternél, sőt, nagy rémületünkben az Andrássy út 60-ba is eljutottunk. A Megyeházáról áttették az ügyünket. Ott azt akarták elhitetni velünk, hogy az oroszok vitték el. Én azt feleltem nekik, hogy nagyon örülök, mert akkor tudom, hogy életben van. Akkor nekem segített egy régi ismerősöm, aki Bélát is ismerte és akinek a férje zsidó volt. Béla annak idején igazolásokat adott neki, amit hát mondjuk nem lett volna szabad. Ő valószínűleg hálából ment el a rendőrségre és vitt élelmet a Bélának. De akkor már nem volt ott. Ezután ő ide bejött hozzám - nagyon rendes volt - és vele együtt kimentem Gyömrőre. Elmentem a rendőrségre. Ott azt mondták, hogy nem tudják, hol van. És ott mutattak nekem egy iratot, amin tisztán láttam az uram aláírását. Nyilván mindenkivel aláíratták, hogy szabadlábra helyezték őket. S hogy ne történjen semmi bajuk, kíséretet adtak melléjük. Végül aztán elmentünk a Pestvidéki Törvényszékhez és ott ismeretlen tettes ellen feljelentést tettünk.
Futó Dezső:
Én először a miniszterelnöknek, Dálnoki Miklós Bélánál jeleztem, hogy kellene valamit csinálni Gyömrővel. Ki kellene menni a gyömrői járásba és utánanézni, vagy szólni a Rákosiéknak, hogy mi van Gyömrőn. Ebből sajnos nem lett semmi sem. Jóllehet én többször is interveniáltam Dálnoki Miklós Bélánál. Aztán az Erdei Ferencnél, aki akkor belügyminiszter volt és akivel én igen jóban voltam, hiszen Makón újságíróskodtam és az Erdei Feri makói fickó volt. Igaz, hogy amikor bejöttek a kommunisták, ő magáról azt vallotta, hogy parasztpárti, de nyilvánvaló volt, hogy kommunista.
Hülye volt, aki elhitte, hogy az Erdei Ferenc egy percig is parasztpárti volt. Kommunista volt, hiszen a Rákosiékat szolgálta ki olyan alázattal, hogy csak na. Vagy meggyőződése volt vagy pedig hiúságból csinálta, nem tudom. De akkor, amikor őt a Rákosiék kinevezték belügyminiszternek, egyre feljebb ment a csillaga és egyszerre kezdtek ezek a derék miniszterek és a képviselők tollasodni. Ugye ezek közé tartozott 1945-ben az Erdei Feri is.
Részletek Futó Dezső nemzetgyűlési képviselő 1945. május 18-án kelt memorandumából, amelyet a miniszterelnöknek, Dálnoki Miklós Bélának írt.
"Miniszterelnök Úr!
Parlamentáris rendszerünk jelenleg még nem áll azon a fokon, hogy interpelláció formájában a parlament, illetve az egész ország nagy nyilvánossága előtt elmondhassam bizonyos tekintetben fennálló aggályaimat és ezért kellett a memorandum formáját választanom. Köztudomású, hogy a rendőrség körül a legsúlyosabb kilengések tapasztalhatók. Éspedig nevezzük nevén a gyermeket, a Magyar Kommunista Párt belügyi államtitkára, dr. Zöld Sándor a rendőrség cégére alatt egy anarchikus törekvésű párthadsereget szervez.
Megdöbbentő, hogy az újonnan felállítandó rendőrségbe mind vezető, mind legénységi helyre a társadalom szemetjét állítja, s ezek pozícióját a végsőkig tartja, illetve erősíti. Ezért fordul igen gyakran elő, hogy büntetett előéletűek és a legsötétebb egzisztenciák csak és kizárólag a rendőrségnél kerülnek kinevezésre. Dr. Zöld Sándornak ilyen irányú ténykedése többet árt a demokráciának, mint az ország összes reakciós törekvése. Éppen ezért fontosnak tartom a gyömrői tömeggyilkosság ügyében az előttem már ismeretes részleteket közölni, és kérni miniszterelnök urat az eset részletesebb kivizsgálására. Egyelőre tizenöt ember eltűnéséről van tudomásom, de közülük hat hullája már előkerült. Ezek neve az idecsatolt kefelenyomaton találhatók. Sajnos, rajtam kívülálló okokból a gyömrői tömeggyilkossággal a Kis Újság hasábjain nem állt módomban foglalkozni, de idecsatolom azokat a cikkeket, melyeket törölt a fegyverszünet értelmében működő orosz cenzúra.
Miniszterelnök Úr!
Itt valamit tenni kell! Nem lehet fontos sem a miniszter, sem az államtitkár személye. Itt nem lehet pártkérdés, s nem lehet semmiféle szempont, csak egy, a rend megszilárdulásának szempontja. A gyömrői esettel kapcsolatban javaslom Önnek Miniszterelnök Úr, a legsürgősebben hívjon össze pártközi értekezletet, amely kiküld egy semleges bizottságot mind a gyömrői, mind a rendőrségi ügyek sürgős és tárgyilagos kivizsgálására."
Zambellyné:
Akkor, amikor az igazságügyi miniszter, Ries külföldre ment, akkor Pfeiffer államtitkár elrendelte, hogy legyen helyszíni szemle. S akkor a Jáhn járásbíró ki is ment, és másnap mi is odamentünk. A Jáhnnal ott találkoztunk. Egy rendőr is lejött Pestről és csitítgatott bennünket, hogy ne csináljunk feltűnést. Mert ez közvetlenül a választások előtt volt. Én nem mentem ki a helyszínre, de Bajnóczyné kiment. Képzelje el, egy kocsiderék hullát hoztak be. Az uramnak a feje be volt csomagolva egy papírba, mert szétloccsant, széttört. S nekünk ott kellett megállapítani... (sír) ... azonosítani őket ... Hát az uramat a jellegzetes fogállásáról és az ingében lévő Z. B. monogramról tudtam azonosítani.
Futó Dezső:
Dálnoki Miklós Béla után Tildy Zoltán rövid miniszterelnöksége következett.
Hozzá is írtam egy levelet a gyömrői ügyben. Utána Nagy Ferenc lett a miniszterelnök, mert Tildy Zoltánt a parlament megválasztotta köztársasági elnöknek. Azért mondtam, hogy megválasztotta a parlament, mert én voltam az egyetlen, aki a parlamenti ülésről felmentem az emeletre és nem szavaztam Tildy Zoltánra, mert egyáltalán nem voltam meghatva Tildy Zoltán viselkedésétől. Mert igaz, hogy ő kisgazdapárti volt és nem lehetett olyan mértékben kommunista támogató, mint az Erdei Ferenc, de a koalíció érdekében sokszor gyanús volt a magatartása.
Részletek Futó Dezső 1945. december 28-án kelt leveléből, amelyet Tildy Zoltánnak írt:
"Miniszterelnök Úr!
Amióta tudomásomra jutott a gyömrői ügy, szívügyemmé vált. Ismerem a bűnösöket, ismerem a bűnrészeseket, akiknek mind ez ideig sikerült elbújni az igazságszolgáltatás elé való állítás elől. A mai napon megkerestem hivatalában dr. Ries István igazságügy minisztert és kértem, tájékoztasson a vizsgálat jelenlegi állásáról. A kapott információk és az igazságügy miniszterrel folytatott beszélgetés után olyan érzésem támadt, mintha igyekeznének elfektetni az ügyet. A gyömrői tömeggyilkosság felderítése és a rablógyilkosok megbüntetése nem lehet vitás annak a koalíciós kormánynak, amelynek Ön a felelős miniszterelnöke.
Miniszterelnök Úr!
Teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy nem tennék jó szolgálatot a magyar ügynek, ha napirend előtt elmondanám a képviselőházban az egész gyömrői ügy történetét. Remélem, erre azért nem kerül sor, mert a sürgős vizsgálat meghozza a kívánt eredményt. Ha azonban azt tapasztalnám, hogy belügyi téren húzzák, halasztják a vizsgálatot, még mielőtt a nemzetgyűlés első újévi ciklusában szétoszlanék, kénytelen volnék napirend előtt az ügyben felszólalni."
Zambelly Béláné:
Na és ekkor megkaptam az engedélyt az orvostól a temetéshez. Gyömrőn nem vállalták a temetést, annyira féltek. Maglódon Sallaiék, egy asztalosmester és temetkezési vállalkozó, akik egyébként nagyon rendesek és nagyon segítőkészek voltak velem szemben - azok hozták át a koporsót Maglódról. Egy fehér lepedőbe csavartuk be az uramat, és úgy tettük be a koporsóba. Az útkereszteződésnél várt bennünket a plébános. Csak a kis parasztasszonyok jöttek, mert senki más nem mert eljönni. Maglódról a Bíró bácsi akart eljönni, de a családja visszatartotta, nehogy ő is úgy járjon. És hát akkor eltemettük. Énnekem a temetkezési költségeimhez a kollégáim három hónapon keresztül gyűjtöttek. De ezzel nem volt vége semminek. Azzal vádoltak, hogy az uram a község írógépét ellopta. Gondolták, hogy így majd engem is lehetetlenné tesznek, hogy én mint orgazda őrzöm ezt az írógépet. És akkor a rendőrnek azt mondtam, hogy ez nekem nagyon kínos uram, mert képzelje el, ha ezt a munkahelyemen megtudják, hogy én ellenem milyen vád van, akkor elvesztem a kenyeremet. Akkor ő azt mondta, asszonyom, menjen nyugodtan haza, nem lesz semmi bántódása. Pár nap múlva megkaptam, hogy az orgazdaság vádja alól bizonyítékok hiányában fölmentettek.
Futó Dezső:
A gyömrői gyilkosságnak volt még egy érdekes esete. Volt egy gróf Révay nevű filozófiai egyetemi tanár. Neki úgy tudom, hogy volt 5-600 hold földje, amit kishaszonbérletbe kiadott a gyömrőieknek. Révay az édesanyjával élt a Magyar utcában. Nagyon rossz körülmények közé kerültek, mert elfogyott minden ennivalójuk és az éhhalál fenyegette őket. Ekkor jelent meg Pesten Rákosi Mátyás és ez a gróf elment hozzá, és mindezt elmesélte neki. Révay nem volt jobboldali, sőt baloldali embernek ismerte mindenki. Rákosi Mátyás adott neki egy papírt, amelyben az állott, hogy kérem a rendőrséget és a község vezetőségét, hogy gróf Révay Józsefet támogassák. Ezzel a papírral elindult a gróf Révay József Gyömrőre és mit ad Isten, ezzel a papírral a zsebében ez a banda - mert nem tudok más szót mondani rájuk - ez a banda agyonverte. Később, amikor agnoszkáltak néhány holttestet, akkor a gróf Révay zsebében megtalálták Rákosi Mátyás levelét, hogy támogassák őt az élelemszerzésben. Hát így támogatták őt Gyömrőn.
Zambelly Béláné:
S akkor már nagyon megváltozott a hangulat, mert olyan főispán került oda, aki azt mondta, hogy mi asszonyok nem tudhatjuk, hogy az uraink miket csináltak. Na, és akkor jött a szavazás. Nekem nem volt szavazati jogom, mert megvonták. Nekem volt egy kolléganőm, Tesszársz Mária, egy szociáldemokrata család sarja, akik nagyon rendes emberek voltak. Ez a Mária engem bevitt és ők visszaszerezték az én szavazati jogomat. Ezután beléptem a szociáldemokrata pártba. Egy szép napon jött a fúzió, a Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesülése, és Kommunista Párt lett az egész. Ekkor följelentettek engemet a pártnál, - mert hát ugye ekkor már a Kommunista Pártnak a tagja voltam -, hogy a férjem a Magyar Országos Véderőegyletnek az elnöke volt és hogy ezért én hogyan lehetek a Kommunista Pártnak a tagja. Na, erre kaptam egy pártfegyelmit. Pedig az uram semmiben sem vett részt. A MOVE-ben dalárdákat csináltak, sportversenyeket, meg ilyesmit, hogy a fiatalságot elvonják a kártyázástól, meg az italozástól. Ez volt. De ezt neki el kellett vállalnia, mert ő volt ott a jegyző. A főjegyző őrá testálta és elvállalta. De semmi másban nem vett részt. Ezután engem kizártak a Kommunista Pártból. Az újságok állandóan azt írják, hogy az uramat élve temették el. A nálam lévő boncolási igazolás szerint ez lehetetlen, mert agylövés, koponyatörés, lövési sérülés folytán állt be a halál. Ez a diagnózis. Nem tudom elképzelni, hogy agysérüléssel valakit élve lehessen eltemetni. Egyébként is a Tamáska doktor úr azt mondta, amikor a helyszíni szemlén voltunk, hogy az nyugtasson meg bennünket, hogy nem szenvedtek. Nézze, én tulajdonképpen keresztény felfogású vagyok. És hát meg kell bocsátani. Ez egy kollektív bosszú volt, de erről nem akarok beszélni. Nekem is unokáim vannak és így én tovább nem nyilatkozom ...
Egy gyömrői asszony, aki névtelen kívánt maradni:
Tudomásom szerint a gyömrői események egyik irányítója egy Eizer nevű fatelepes volt. Ezt a családi vállalkozást „Eizer direktórium”-nak nevezték, amibe különböző emberek vettek részt. Azokat tudták ebbe belerángatni, akiknek valamilyen módon volt ellensége. Akikről tudomásom van és részt vettek benne, az Bacher Károly, a Balzer, Krupka Jakab, Majszin Ferenc, a Schwarzstein testvérek, Gér Ferenc. Aztán Péterfi József, aki keresztény fejekkel akarta kirakni a Steinmetz utat. Na, most akik benne voltak az Eizer nevű direktóriumban, azoknak itt minden megvolt. Ennivaló, étel, ital, még nő is, minden. Akik pedig felkerültek a feketelistára, azokat összegyűjtötték a volt főjegyzői hivatalban, ahol ma az egyes számú általános iskola egy része van. Itt a pincében kínozták meg az embereket. Akit este tíz körül vittek be kihallgatni, azt többé senki sem látta.
Borbás Ottó:
Fiatal koromban Úriban laktam, a község közepén. Emlékszem arra a napra, amikor a község előljáróit, Bajnóczyt, a főjegyzőt, Kiss Sándor tanítót és a gróf Coroninit géppisztolyosok kísérték. Azokat az embereket, akik ebben a községben nemhogy ellenségek lettek volna, hanem a lakosság érdekében dolgoztak. A Bajnóczy olyan ember volt, hogy ha valamelyik parasztember azt mondta neki, hogy nekem el kell mennem a vásárra, de van egy gondom, mert nincs, aki holnap almozza a teheneket, Bajnóczy főjegyző úr erre azt mondta, hogy menjen csak János bácsi, majd én elintézem. Másnap el is ment és elintézték a tehenek almozását. Tehát teljesen együtt élt a lakossággal. A gróf Coroniniék ott éltek kint a tanyán. Róluk azt is tudom mondani, hogy a gyerekek érdekében sok mindent tettek. A gyerekeket a téli időszakban minden nap lovas szánnal vagy pedig lovas kocsival hozták be az iskolába. Szegény gyerekek voltunk, és egy kanna tejet is hoztak be és szétosztották az iskolában. Az is az urasági birtokról származott. De például, amikor a gróf és a felesége hintóval elhajtott mellettem - illetve nem hajtott el mellettem, mert látta, hogy bandukolunk a körülbelül hét kilométerre lévő termőföldünkre - megállt, és az édesanyámmal együtt fölvett bennünket a hintóra és addig, amíg ő ment, elvitt bennünket kocsival. Tehát közvetlen ember volt. Attól függetlenül, hogy a Coronini olasz gróf volt.
Ha különbséget lehetne tenni, inkább az intézője volt az, aki járomba hajtotta az embereket. De ő nagyon egyszerű, puritán ember volt. A két lánya pedig az Úri községben lévő iskolába járt és semmiféle kiváltságot nem élveztek.
Visszatérve ahhoz a naphoz, hát ezek búskomoran ballagtak a géppisztolyosok előtt. Mindenki fel volt háborodva, de szólni senki nem mert, ugyanis akkor jeleskedtek először a fegyveresek a községben. Itt semmiféle ellenállás, meg fegyverkezés a községben nem volt. De ugye ezek nem voltak jó jelek, amikor emberek fegyverrel jelentek meg. Bizonyos idő eltelt, amíg megtudták, hogy Gyömrőre vitték őket, mert a Sanyi bácsi nem volt sokáig a gyömrői urak kezelése alatt. Őt ugyanis egy péntek este hazaengedték. Szombaton odahaza volt és elég nagy bánat volt rajta. Vasárnap reggel mentem a templomba. Arra is emlékszem, hogy fagyos idő volt. Az agyag megsárgult a földön, mert sáros agyag van Úriban. A villanydrótokon pedig ilyen ujjnyi vastag zúzmara volt. Már messziről hallatszott, hogy jajgatott, sírt az Erzsi néni. Gyorsabbra vettem a lépteimet, sőt szaladtam is az iskoláig. Mikor odaértem, azt mondja az Erzsike néni, hogy gyere Ottó, mert a Sanyi bácsi fenn van a padláson. Fölmentem vele a padlásra, és láttam, hogy egy harminc centis gurtnin felakasztva lóg a Sanyi bácsi. Öngyilkos lett, felakasztotta magát. Ez is a gyömrői események hatására történt. Sanyi bácsi leventeoktató volt, bár senkinek semmi rosszat nem okozott. A község fiatalságát minden leventeversenyre, sportversenyre, ku1turális versenyre ő készítette fel és vitte el őket állandóan. A községben senkitől sem kellett, hogy tartson. Nyilvánvaló, hogy Gyömrőn úgy ráijesztettek, meg olyasmiket mondhattak neki, amit idegileg nem bírt. Később derült ki, hogy a Coronini grófot meggyilkolták, a Bajnóczyt pedig itt találták meg a vasúti töltés alatt különféle disznó pózokban.
Futó Dezső:
Április végén egy tíztagú asszonyküldöttség jelent meg a Kis Újságnál, és miután én voltam a szerkesztőségben a panaszfelvevő, hozzám irányították. Hosszú percekig mást se hallottam, mint sírást. Mondtam, hogy egy embert kérek, aki elmondja, hogy miért jöttek ide. És akkor elmesélték nekem, hogy mi minden volt és mi minden történt Gyömrőn. Volt, akinek a férjét, volt, akinek az apját, volt, akinek a testvérét ölték meg Gyömrőn. Arra is emlékszem, hogy azt is mondták, hogy ezek között van egy-két tizenkilences kommunista is, akiknek talán a vezérszerep jutott, de az is lehetséges, hogy a vezetők zsidó fiatalemberek voltak, de arról jóval később hallottam, hogy ott is voltak, akik bosszúért kiáltottak, mert biztos a gyömrői zsidók közül is kivégeztek jónéhányat. Tehát ez az oda-vissza bosszú állandóan megnyilvánult abban az időben. De később is hosszú ideig. Sőt, azt kell mondanom, hogy negyven éven keresztül a bosszú uralta a magyar politikai életet. Ezt, hogy ki tudná megmagyarázni... én azt hiszem, hogy senki sem. Itt mindegyik országban - ahol kommunizmus volt - ugyanazon recept szerint gyilkolták az embereket. Mert csak az lehetett jó kommunista ország, amelyik ugyanazt a gyilkolást hajtotta végre, amit a Szovjetunióban Sztálinék végrehajtottak.
Dr. Szlovencsák Imréné Bajnóczy Angela:
Arra emlékszem, hogy édesapámnak egy aktatáskába pakolt anyuka és hogy háromnapi élelmet kellett vinnie. Idegen emberek jöttek, nem egyenruhások. Fegyver volt náluk, valami karszalagféle volt rajtuk és egy aktatáskába pakolta anyuka az élelmet. Csizma volt rajta, meg bőrkabát. Erre határozottan emlékszem. Ez az utolsó képem apámról. Ötéves voltam. Három nap után anyuka érdeklődött utána. A szomszéd községbeliek is mondták, hogy az ő férjeik se jöttek meg. Akkor anyuka elindult Gyömrőre. Gyalog természetesen, mert akkor nem volt semmiféle jármű. Élelmet, fehérneműt vitt neki. A járásbíróságon meg is találta. Arra emlékszem, hogy mondta, fel van drótozva a gombja a kabátjára. Ez úgy a gyerekfejben megmaradt. Leszakadt, hát nem vitt ő magával cérnát. Akkor beszélt vele és mondta, hogy még nem hallgatták ki őket és aknát szedetnek velük napközben a gyömrői erdőben. Akkor anyuka nagyon megijedt, s kérte, hogy a határból próbáljon megszökni és menjen haza Jászfényszarura nagyapáékhoz. Ott a kutya sem fogja keresni. De apuka hallani sem akart róla. Azt mondta, hogy ő az égvilágon semmit nem csinált. Kivizsgálják a dolgot és majd elengedik. Azt hiszem, ezután anyuka sem találkozott vele soha többet. Nagyon hosszú ideig nem tudtunk róla semmit. Anyuka járkált jobbra-balra a hivatalokba. Kereste, de mindenütt azt mondták, hogy már elengedték és biztosan otthon lesz, mire ő hazaér. Ezután jött egy szemtanú, egy gyömrői nő, aki az erdőben tartózkodott akkor és látta, hogy fegyveresek bekísérték ezt a négy embert és puskaropogást hallott. Végül is ő vezette el a helyszínre a hozzátartozókat. Ott meg is találták azt az ásott, puha földet. De hosszú ideig nem engedték, hogy kiássák őket. Talán csak szeptemberben engedték meg. Tolnát-Baranyát be kellett járni anyáméknak, hogy megengedjék, hogy föl lehessen szedni. Négyen voltak egy gödörben. Egy pap, Mikla Pál, a Zambelly Béla, aztán a tápiósülyi főjegyző és apám. Fölismerhetetlenül szét volt lőve, tarkólövése volt apámnak. Ahogy nagynéném mesélte, össze volt gücsörögve, majdnem guggoló tartásban volt benn a gödörben. Alig lehetett koporsóba tenni, úgy volt megmeredve. Anyám a körméről ismerte föl - mert az azonosításnál ott kellett lenni, a Tamáska Lóránd exhumálta őket - és állítólag Perfekta márkájú ing volt rajta. Egyébként le voltak vetkőztetve. Azt később hallottuk, hogy valakin fölismerték apám bőrkabátját. Egy parasztemberen, aki azt mondta, hogy egy malacért cserélte valakivel.
Borbás Ottó:
Az édesapám is idekerült a gyömrői vallatók kezébe. A községbe berendeltek három embert. A Tóth Pali bácsit, a Sára Jánost, meg az édesapámat. Úgy, mint a nyilasok vezetőit. A Pali bácsi nem volt beszámítható, tehát nevetséges volt, hogy őt ilyen dologgal vádolják. A Bori bácsinak pedig kommunista párti igazolványa volt. Tehát ő, mint munkásmozgalmi ember, fölmutatta az igazolványát és a Krupkáék azonnal vigyázzba álltak és elengedték. Na, most ugye az édesapám itt maradt és itt töltött el két vagy három éjszakát. Az apám ráismert ott két emberre. A Gérre és a Csákányra. Ezt a két embert ő személy szerint ismerte. Ezek benne voltak a vallató társaságban. Az édesapám nem volt nyilas. Csupán azok, akik tulajdonképpen az apám egyenes véleményét, jellemét akarták aláásni, azok mondták ezt róla. Olyan dokumentumom van, amelyben a község papja, meg a hitelszövetkezet elnöke 1945 előtt feljelentette az édesapámat, hogy kommunista. És ha már a pap aláírta, akkor ugye ennek már hitele volt. Na, most megkérdezem, hogy akkor az apám nyilas volt vagy kommunista? Egyik sem. Az apám egy egyenes ember volt. És amit nem látott helyesnek, például amit a pap meg a hitelszövetkezet elnöke csinált, arról megvolt a véleménye. Meg arról is megvolt a véleménye, amikor a német katonák ellopták az ólból a kacsát. Odament és a német tisztnek azt mondta, hogy gazemberek, tolvajok vagytok. Akkor azt mondta a német, hogy nem ők, hanem egy ukrán van köztük, aki német ruhában van és az lopta el a kacsát. Azt mondta az apám, hogy akkor más ruhát adjatok rá, és akkor majd elhiszem, hogy ez ukrán. De míg német ruhában van, addig az a feltételezésem, hogy nem ukrán, hanem német. Ezt az apám egy község előtt mondta és ezzel kivívta a saját igazát. Ezt az emberek most is tanúsíthatják Úriban, hogy az édesapám ezt megcsinálta.
Dr. Szlovencsák Imréné Bajnóczy Angéla:
Csak hosszú huzavona után engedélyezték a temetést. A család úgy döntött, hogy az édesanya, ahol lakott, Zsámbokon, a szülőfalujában, oda temessük. Nagymama csináltatott neki síremléket és rávésette, hogy mártírhalált halt. Ezért a kommunisták nagyon meghurcolták a nagymamát. Le is vakartatták róla ezt a feliratot. Még most is látszik a helye. A nagyapám először úgy döntött, hogy anyuka nevére íratja a házat. A testvérekkel megbeszélte, hogy ott maradt anyuka három gyermekkel, legalább fedél legyen a fejünk fölött, ha már a családfőt kivégezték. Egy év múlva államosították a házat és egyszer csak jöttek ilyen csizmás idegenek. Rámutogattak a csillárra, hogy ez is marad, az is marad. Ami tetszett nekik, az mind ott maradt. Nekünk három napon belül ki kellett költözni. De egyáltalán nem adtak semmiféle lakáslehetőséget. Nagyapám rokonának a falu végén volt egy kis háza és ebből kiköltözött valaki. Nagyapa egy lovat adott nekik és mi oda beköltöztünk. Ebben egy földes szoba volt és egy másik szoba. A bátyámnak csak a folyosón jutott ágy. Valahogy úgy éltük meg, hogy ez nem tarthat sokáig. Nem létezik, hogy a telet ki kell várni. Aztán a Rákosi időszakban elkezdődtek a beadások, amikor a padlásról minden lesöpörtek. A család úgy meg volt félemlítve ezzel a halálesettel, hogy nagyapám mindent odaadott. Szó nélkül. Mi szó nélkül kimentünk a házból és amit kellett - például az ökröket hajtották be -, akkor szó nélkül néztük. Érdekes, hogy a bátyámat felvették a gimnáziumba. Mikor rám került a sor, akkor én nem kaptam ajánlólevelet. A párttitkár akkor már a mi házunkban lakott. Neki kellett az ajánlást aláírni. Azt írta a lapomra, hogy Szolnok megye egyetlen gimnáziumába sem mehet. Ellenben vasesztergályosnak javasol. Ezt azóta sem értem, hogy miért pont annak. Ezt nagyon szeretném megkérdezni tőle. De mindig voltak jó emberek. Elment szabadságra ez a párttitkár. Egy este jött egy ember, a nevére már nem emlékszem, ott dolgozott a tanácsházán. A lényeg az, hogy ellopta a pecsétet, az osztályfőnököm pedig csinált egy vadonatúj jelentkezési lapot. Rápecsételték, hogy ajánlanak. Én fogtam magam és elmentem Heves megyébe, Hatvanba a gimnáziumba. Azt az egyet tévesztettük el, hogy nem volt leragasztva a boríték. Az igazgató ezen meglepődött, mondta is, hogy ezt maga így hozza, hogy le sincs ragasztva? Kérdezte, hogy miért jövök ide. Mondtam neki, hogy kiköltöztünk a vasútállomásra, és onnan nekem kényelmesebb bejárni, mert a vonatközlekedés kellemesebb, mint az autóbusz. Hát hazudtam és rögtön fölvettek. Kitűnő tanuló voltam, úgyhogy nem volt semmiféle bajom egész gimnázium alatt.
Borbás Ottó:
Egy vasárnap reggel indultunk a templomba és jött a Balczer Pista. Az volt a gyömrői főhóhér. Én a Rákospalotai gróf Klebelsberg Kunó polgári fiúiskolának voltam a másodikos tanulója. A sapkánk Bocskai-sapka volt, a jelvényen a címer koronával. Azt mondja, hová mész? Mondom megyek a templomba. Erre azt mondta, hogy jó, de mielőtt elmész, vedd le a sapkádról a koronát.
Mondom neki, hogy semmiféleképpen nem veszem le, mert ez az én iskolámnak a jelvénye. Géppisztoly volt nála. Azt mondta, hogy vedd tudomásul, hogy nem tűrök ellentmondást, mert még ha az anyám is az elveim ellen mond, azt is keresztüllövöm. Az édesanyám elsírta magát abban a pillanatban, hogy fiam, vedd le a sapkádat. Mondtam, hogy nem veszem le, mert nincs joga senkinek, hogy az én fejemről a sapkát levegye vagy arra kötelezzen, hogy a jelvényt leszakítsam. Én ehhez az iskolához tartozom. Azt lő le, akit akar, az anyját is lelőheti, de én megyek tovább a templomba. Akkor azt mondta a Balczer Pista, hogy nahát, nagy szerencséd van, hogy most megkegyelmeztem. És én elmentem. Azért mondom, hogy Balczer Pista, mert mindenki így hívta az egész környéken. Én később keresgettem a Balczer Pistának az útjait, amikor Gyömrőre kerültem. Tudom, hogy melyik a Balczer-ház, itt a Kossuth iskola és a Táncsics út sarkán. Ez a Balczer-ház, amely sokáig üresen állt. Állítólag itt az állomáson valaki jól helyben hagyta, megverte a Balczer Pistát. Tudomásom szerint valahogy menedéket kapott és kiment a Szovjetunióba.
Dr. Szlovencsák Imréné Bajnóczy Angéla:
Megkérdezném, hogy ki volt az elindítója ennek az egésznek! Mert nem hiszem, hogy ezek a kis bérgyilkosok, akik a kabátért, meg ruháért csinálták. Valamit bemeséltek nekik, hogy miért kell őket megölni. Én arra lennék kíváncsi, hogy ki irányította őket? Honnan ered ez az egész? Mert ez abszolút szervezett gyilkosság volt. A főjegyzőket, a közigazgatási embereket szedték össze. Valaki megszervezte. De hogy kik? Ez soha nem derült ki ... Ezt soha nem tudhattuk meg ... Anyuka annak idején megverte az asztalt a hatóságok előtt, hogy adják vissza a férjemet. Beidézték a politikai rendőrségre, az Andrássy út 60-ba. Hát biztos, hogy nagyon megrémült a család. Valaki azt tanácsolta neki, hogy ne egyedül menjen. A sógornője kísérte el. Ő addig kint várta. Azt mesélte anyuka, hogy nem bántották, udvariasak voltak, cigarettával kínálták. Mindenképpen azt akarták elhitetni vele, hogy nyugodjon meg, menjen haza, mert biztos, hogy útközben, amikor hazaengedték, akkor elkapták az oroszok és kivitték a Szovjetunióba. Úgyhogy él, egész biztos, hogy kint van a Szovjetunióban és majd hazajön.
Borbás Ottó:
És amikor az édesapám meghalt, lelkiismeret furdalása volt a Gérnek, mert eljött az édesanyámhoz. A Gér akkor már a temetőben sírokat ápolt. S eljött az édesanyámhoz, hogy a Jancsi nekem jó barátom volt, engedje meg, hogy a sírját gondozzam. Lehet, hogy a lelkiismeret szólalt meg a Gérben, ő tudta, hogy ártatlanul hurcolták meg őket végig. Itt lakik még olyan, aki lapul, nehogy tudomására jusson az embereknek, hogy ő részese volt ennek a disznó vonalnak. De hát azért azt is meg kell hagyni, hogy ha végignézzük a gyilkosok leszármazottait, akkor ezek is páholyban ültek az elmúlt 45 évben. Valamennyi hozzátartozó.
Dr. Szlovencsák Imréné Bajnóczy Angéla:
Az iskolában soha nem lehettem semmiben első. Emlékszem, elemista koromban fémgyűjtés volt. Úttörő fémgyűjtés. Gondoltam, a fene belétek, most már csak azért is megmutatom. A nagyapám tanyáján volt valami vasdarab. Repülő vagy bomba zuhant oda. Megkértem a nagyapámat, hogy vigye már be. Azt mondta, jól van. Beszállították a MÉH-telepre. Gondoltam, hogy na, én ezt most megnyertem. Szó sem volt róla. Ki se értékelték. Akkor egy másik példa. Hetedik elemiben kitűnőre álltam. Este eljött hozzánk a nagyon drága, aranyos osztályfőnöknő. Megkérdezte tőlem és anyukámtól, hogy miből adjon egy jeggyel rosszabbat. Tornából, énekből vagy magaviseletből, mert az igazgató nem engedi, hogy kitűnő legyek.
Csaba Jolán:
Hát az úgy februárban lehetett, hogy a péteriek - hogy kik, azt nem tudom - fölbérelték az oroszokat, hogy apámat a szószéken vagy az oltárnál lőjék le. Addig ők kint vártak a templom előtt. Jött ki az orosz, hogy nyet!, bátyuska jó. És nem lőtte le. Apám az orosz katonákkal elég jól tudott kommunikálni, mert tudott tótul. Apám ezekről a gyilkosságokról tudott, mert amikor április 28-án a nővéremet bekísérte Pestre, akkor Gyömrőn már mutatta az útszélen, hogy nézd, itt már megint valakit elhantoltak. A múltkor még nem volt itt ez a földhányás. Az édesapám mondta azt, hogy őt figyelmeztették, hogy tisztelendő úr, menjen el, legalább pár napra, mert itt készül valami. Édesapám azt felelte: én semmit sem csináltam, amiért nekem félni kellene. Én nem megyek! Április 30-ról május l-jére virradó éjszaka arra ébredtem, hogy apám gyertyát gyújtott és öltözik. Hová mész? - kérdeztem. Azt mondta: Gyömrőről jöttek értem. Ehhez tartozik még, hogy előző nap, 30-án ő temetni ment Gyömrőre. Gyalog ment és a rendőr, egy sülyi ember, a Herzfeld, akit április 26-án helyeztek Péteribe, az biciklin ment utána. Meg is kérdezte, hogy hova megy és miért megy engedély nélkül. Hát ilyen volt, hogy nem lehetett egy falut elhagyni... Tehát erre ők készültek. Aztán harmincadikáról május elsejére virradó éjszaka elvitték. Másnap - tehát május l-jén - az ünnepségen nagy hanggal mondta, hogy most már szabadok vagytok, mert most már a pap fején táncoltok, mert elintéztük. Aztán anyám felment a községházára és a rendőrségre jelenteni. De ott azt mondták, hogy ők semmit sem tudnak. Ők elfogatási parancsot nem adtak ki ellene. Az égvilágon senki sem tudott semmit. Olyan hangok hallatszottak, hogy aki a papot meri keresni, az hasonló sorsra jut. A sógornőm el is ment és a dögkútban keresték, de nem találták. Na, most olyan levelet is kaptunk, hogy a községházán valami répának ásattak vermet, és hogy azt nem a répának ásatták velük, hanem a tisztelendő úrnak ...
Hát apámnak, hogy úgy mondjam, egy ellensége volt, az a bizonyos Horcsák, aki még az első világháború után, a Kommün alatt tanító volt itt, kántortanító. Na, most az akkori viselkedése és tettei miatt az egyház a kántortanítói állásából elküldte. A bátyám azt mondja, hogy az állam fosztotta meg a tanítói diplomájától. Na, de ő később a községházán írnok lett és háza is volt ... Én ismertem és mi köszönő viszonyban is voltunk. 1945-ben ennek a Horcsáknak volt a legnagyobb hangja, hogy hát a papot elintéztük. Aztán volt még egy, az is egy kommunista ember volt, a Jáger. Azt mondják, hogy az is szerepet játszott. De véleményem szerint ezek a gyömrőiek, a Herzfeld meg a Gattyán, ezek biztathatták föl őket. Eddig én azt hittem, hogy humánusan főbe lőtték. Mert azt kell mondanom, hogy ha főbe lőtték volna, az humánus lett volna. Na, most ez a Losonczy azt mondta, hogy a Herzfelddel ő beszélt. És akkor a Herzfeld azt mondta neki, hogy már amikor annyira szenvedett, neki kellett lelőni, hogy már ne szenvedjen tovább ... A szemét kiszúrták, a nyelvét kitépték, a nemi szervét levágták, keresztre feszítették és azt mondták, hogy menj az Istenedhez ... Tulajdonképpen én most már azon az állásponton vagyok, hogy mindegy, hogy hol van a csontja. Én már úgyse tudom összeszedni ... és teljesen mindegy ... a lélek és a test külön van ... és én nem csinálhatok Nagy Imre-ügyet az apám csontjaiból és nem is akarok ...Ő engem mindig a megbocsátásra tanított. Ezt elfelejteni nem lehet, de megbocsátani lehet ... Ez szörnyű... Szörnyű erre még fél évszázad múlva is visszagondolni ... Mi nem akarunk se bosszút állni, semmit ... Tudom azt, hogy az apám lelke tisztán került az Istenhez ...
Moóriné:
A vasútállomásnál, a töltésen is gyilkoltak meg embereket. Hallottuk, hogy valaki azt kiabálta, hogy ne öljenek meg, mert két kisgyerekem van. Nagyon sokan jajveszékeltek.
Moóri Erzsébet:
Sokakat meg is kínoztak, sőt meg is csonkítottak. Ezek azután az exhumálás során be is bizonyosodtak. Az ismerőseim között többen is vannak, akik a mai napig sem tudják, hol van a hozzátartozójuk hullája.
Sulyán Pál:
Gyömrőre 1944. november 15-én jöttek be az oroszok. Gyömrő és Maglód nyaraló között húzódott az úgynevezett Attila-vonal. Valamikor december tizedike körül összehívták a munkára képes férfilakosságot, hogy kivigyék őket sáncot ásni. Akkor döbbent meg a község, amikor Schwarzstein Tibor vörös karszalaggal kiállt a községháza lépcsőjére és kihirdette a proletárdiktatúrát. Azt is mondta, hogy amennyiben a Vörös Hadseregnek egy hajszála is görbül, elrendeli a lakosság megtizedeltetését. Ott volt Steimetz Miklós is, aki leintette a direktóriumosokat, hogy lassan a testtel. Állítólag Rákosinak is írt, hogy itt máris kikiáltották a proletárdiktatúrát, pedig korábban nem erről volt szó. Február elején a helybeli suhancokból, a meglettebb korú, úgynevezett proletárokból verbuváltak rendőrséget, pufajkás embereket, akik szintén vörös karszalaggal jártak. Arra figyeltünk föl, hogy ezek ide-oda kószálnak. Közben megalakították a nyomozószervezetet is. Civilekből, gyönge egzisztenciájú emberkékből. Ezek mindenre kapható emberek voltak. Ettől kezdve - több hullámban - nagyon sok embert vittek el Gyömrőről. A direktórium teljesen önkényesen állította össze a névsort. Ha a direktórium tagjai közül valaki valakire haragudott, az ment. Nem számított, hogy volt-e rá indok. Először a német vezetéknevűeket, aztán másokat is.
Pinnyei Szilárd:
Pinnyei Szilárd vagyok. Annak a Pinnyei Lajosnak a harmadik gyereke, akit 1945. március 13-án az akkori rezsim úgynevezett ideiglenes rendőrségi emberei 22 vagy 23 társával együtt meggyilkoltak.
Mi a családban öten maradtunk árván. A legidősebb bátyám 8 éves volt, a legkisebbik testvérem másfél éves. Egy csendőr élt a faluban, aki szintén Gyömrőn volt fogva tartva. Ő szokta emlegetni, amikor bátor volt - az pedig akkor volt, amikor egy kicsit ivott -, hogy a te édesapád ott könyörgött nekik, hogy mindenemet vegyék el, csak az életemet hagyják meg, mert öt gyerekem van és azokat fel kell nevelni. Ezek mit sem törődtek vele. Állítólag úgy történt, hogy apámat elengedték, mondván, hogy befejezettnek nyilvánítják az ő meghallgatását vagy kihallgatását. És ekkor orvul lelőtték. A boncolási jegyzőkönyvben az szerepel, hogy mellkasi lövést szenvedett és a halál oka: elvérzés. Fél évvel később találtak rá. Elhívták oda édesanyámat, a nagymamát, a testvérét és ők hárman azonosították a fogairól, a cigarettatárcájáról és bizonyos ruhadarabjairól. Tél vége volt, illetve hát kora tavasz, amikor agyonlőtték. Báránybéléses bőrkabát volt rajta és bőrcsizma. Ezek mind eltűntek. Le volt vetkőztetve alsóneműre. Ezek a gyilkosok még arra is képesek voltak, hogy az áldozatok ruháit is leszedjék és azt értékesítsék, vagy ők hordják el. Ennyire embertelen módon történt mindez.
Sulyán Pál:
A direktóriumban két ember váltogatta egymást. Az egyik Schwarzstein Tibor volt, aki Budapesten lakott. Foglalkozása bárzongorista. A másik Krupka Jakab volt, egy tizenkilences, magát öreg bolsinak kiadott ember. Vérgőzös, buta, beképzelt és bosszúálló alak. Ő volt a direktórium elnöke 1919-ben. Emiatt internálták. Na, nem esett különösebb baja, de ő ezt nem tudta elfelejteni. Nála a bosszúállást ez motiválta, meg a túlzott proletár öntudat: ki, ha én nem. Tagja volt a direktóriumnak Eiser Károly fatelepes és Deák Imre kárpitos. Deák akkor még Deutsch Imre volt. Balczer István lett a rendőrkapitány, aki kegyetlen fickó volt. De még sorolhatnám a neveket. Egyrészt olyanok voltak, akik sokat vártak az új rezsimtől. Közöttük szélsőbaloldali kommunisták is. De olyanok is, akik a Szálasi uralom alatt még nyilasok voltak. 1945. október 15-e után néhány suhanc nálunk is puskát ragadott. Nem volt erős a nyilaskeresztes párt a községben, de hát ezek a gyerekek nem politikai meggyőződésből, hanem a puskához való ragaszkodás miatt álltak be nyilasnak. Namost amikor a rendőrség megalakult, ezeket összeszedték és két választásuk volt: vagy elítélik őket, vagy beállnak hóhérnak. Ezek közül néhányan az utóbbi szerepet vállalták.
Nagybányai Nagy Zoltánné:
A nagybátyám volt az ecseri plébános. Nagyon hosszú ideig volt Ecseren. Mi úgy tudtuk, hogy semmi baj sincs vele. Nagyon szerette a falu. Elég tevékeny volt. Az oroszok bejövetele után két kifogást emeltek ellene. Egyrészt nem szerette a kommunistákat, másrészt volt egy zászlószentelés - amiről van egy fénykép is - ahol irredenta ízű beszédet mondott. Mi ennyit tudtunk. Őt is a gyömrői erdőben találták meg a kihantoláskor. Fekete fogai voltak szegénynek, mert elég sokat cigarettázott. Erről rögtön fölismertük. Meg a reverendájáról, ami rongyokban volt rajta. Kicsi sírt ásott magának és lábait a kutyák lerágták. Behozták őt az ecseri templomba, majd a falu nagy temetést rendezett. Az emberek a vállukon vitték ki a koporsót a temetőbe. Nagy virágözön volt. Én aztán kimentem a temetőbe Mindenszentek napján. A sír mindig tele volt virággal és gyertyák égtek körülötte. Nem hiszem, hogy a falu annyira haragudhatott volna rá. Egyszer, amikor kimentünk a temetőbe, egy gyászruhás hölgy volt ott. Ő azt mondta, hogy mielőtt elvitték, előző éjjel már mondták neki, hogy vigyázzon, mert el fogják vinni. De ő azt válaszolta, hogy egy tapodtat sem megy, mert ha neki meg kell halni, akkor ő itt hal meg. Ez a hölgy azt mondta, hogy a mendei vasútállomáson volt egy kis épület és amikor ment arra, nagy kiabálást hallott. Odament és ott látta a plébános urat. Azt mondta, hogy a két szeme ki volt szúrva, a kezével a falnak támaszkodott és kiabált. A ruhája véres rongyokban lógott rajta.
Sulyán Pál:
Az első eset február végén történt. Czövek József gazdálkodó baja az volt, hogy - szemben a direktóriummal - szervezték a nemzeti bizottságot. Ők nemzeti színű karszalagot viseltek. Az volt a céljuk, hogy a közigazgatást helyreállítsák. Hamarosan az a vád érte őket, hogy összeesküvést szőnek a proletárdiktatúra ellen. Ez volt az ürügy. A tavasz során az akkori Szabad Nép ezt az ügyet tálalta is, hogy ugye Gyömrőn a reakció mire készülődik. No, ezt az embert február végén egy este agyonlőtték. Kicsalták az udvarra és nyakon lőtték. Tulajdonképpen ő volt az első áldozat. Mi közel laktunk a főszolgabírói hivatalhoz és döbbenetes volt hallani éjszaka az iszonyatos üvöltéseket. Ugyanis ezeket a szerencsétleneket meg is kínozták. Bennünket közelről érintett Straub János postamester halála. Alacsony, nagyon rendes ember volt. Nem is politizált, de hát ugye ő is nadrágos ember volt. A másik Soponyai Gyula, a Halászkert tulajdonosa volt, akinek nagyon kedélyes kis vendéglője volt. Hát ugye ezt valaki megirigyelte. Ezt a két embert az elsők között fogták le, majd mindkettőjüket a strand mellett gyilkolták le barbár, kegyetlen módon. Soponyai Gyula - amikor ősszel exhumálták - olyan pozitúrában került ki, amiből kiderült, hogy élve temették el és a sarkába patkószeget vertek. Olyan terror alatt éltünk, hogy ehhez képest a frontállapotok ideálisak voltak.
Pinnyei Szilárd:
Krupka Jakab 1919-es veterán volt. Magára öltött egy rendőrtiszti egyenruhát és ennek alapján azt mondta, hogy az akkori eseményekért most megtisztogatjuk a gyömrői járást a vezető uraktól. Minden községben voltak beépített emberei. A bérgyilkosságokat ő szervezte meg. Édesapám semmit sem csinált. Sem 1919-ben, sem 1920-ban, sem 1921-ben. Sem ő, sem társai nem voltak még abban a korban, hogy vezető beosztást kaphattak volna. Akkor még siheder és ifjúkorukat élték. Tehát nem volt miért visszavágni. Ez egy előre elhatározott, precedens értékű megfélemlítés volt. Ezek az emberek a falu aljához tartoztak. Azok az emberek csinálták, akik sem dolgozni, sem tanulni nem szerettek, hanem ilyen módon akartak érvényesülni, hogy bérgyilkosságot követtek el. Ezek taplólelkű, lelkiismeretlen, abszolút vandál emberek voltak. Csak ezek vállalkoztak erre. Annak idején azt mondták, hogyha sokat ugrálunk, akkor elvitetik az egész családot a Kaukázusba. Szerencsétlen, Szibériát akart mondani, de azzal se volt tisztában, hogy a kettő között mi a különbség. Még a bátyám is mondta, hogy hát a Kaukázusban jó dolgunk lett volna, mert ott legalább meleg van. Édesanyámat sehol sem alkalmazták. Sőt, amikor a falun túl akart munkát vállalni, akkor is utána nyúltak. Azt mondták, hogy egy múltbeli főjegyzőnek a feleségét, egy reakciós kuláklányt nem vesznek fel. Hogy az öt gyerekkel mi lesz, azzal senki sem törődött. Végül 1952-ben Budapesten kapott fizikai munkát a Magyar Adócsőgyárban. Oda járt be naponta a negyven kilométerre eső községből. A háztól három kilométert kellett gyalogolnia a vasútig. Az oda és vissza összesen hat kilométer. Emlékszem rá, hogy amikor gyerekfejjel fölébredtünk, még egy órakor is fönn volt. De négy órakor már kelt. Azzal vigasztalt bennünket, hogy gyerekek, ne zúgolódjatok, mert vannak olyan családok, akiknek még ennél is rosszabbul megy. Ne azt kérdezzétek, hogy kinek megy jobban, hanem hogy kinek megy rosszabbul. Amikor hazamentünk az iskolából, a nagymamánk volt velünk. Ez volt a mi nagy szerencsénk. Ő főzött ránk. De mit főzött? Rántott levest. És zsíros kenyeret ettünk zsír nélkül. 1947-ben kitelepítettek bennünket a faluban lévő úgynevezett Bognár-kastélyba. Hatalmas, hideg szobákba. A mennyezet deres volt télen, lógott a jégcsap. Fűtés nem volt, ezért mindannyian megbetegedtünk. X-es származásúnak minősítettek bennünket, ami a legvadabb származási kategória volt. Ez azt jelentette, hogy osztályidegenek voltunk. És egy X-es származásúval sehol senki sem állt szóba.
Nagybányai Nagy Zoltánné:
Egy ismerősöm a Fő utcában ült, de kiszabadult onnan. Vele találkoztam és ő mesélte, hogy képzeljem el, milyen helyzet van itten. Behoztak pár fiatal embert, akik vidáman mesélték el, hogy Gyömrőn az erdőben agyonlőttek néhány embert. Megásatták velük a sírjukat, odaállították eléje és tarkólövéssel végeztek velük. Ezen nagyon megdöbbentek. Azt mondta, hogy csupán két hétig voltak bent. Egy nap jöttek és kiengedték őket. A faluban lakók nem nagyon mernek beszélni. Egy öreg néni tavaly megszólalt azzal, hogy tessék elhinni, hogy akik ezeket csinálták, azok itt vannak közöttünk.
Moóri Erzsébet:
Egy üllői bácsitól hallottam, hogy a munkahelyén azzal dicsekedett neki valaki, hogy ti nem is tudjátok milyen az, ha valakit tarkón lőnek, hogy az abban a pillanatban holtan esik össze. Az egyik Schwarzstein állítólag azzal dicsekedett, hogy magától Sztálintól kapott engedélyt arra, hogy bárkit, bármikor kinyírhasson.
Futó Dezső:
Rákosinak az volt az álláspontja, hogy a gyömrői ügyet nem szabad nyilvánosság elé vinni, nem szabad tárgyalni, mert ez nagyon sokat ártana a kommunista pártnak. Ezt Dálnoki Miklós Béla és Tildy Zoltán is betartatta a képviselőkkel, mert nem mondhattam el az interpellációt.
Írtam én cikkeket is, amit ki is szedett a nyomda. De akkor az volt a szokás, hogy a pártvezéreknek be kellett mutatni a cikket és hiába volt az én főszerkesztőm Dessewffy Gyula, ő mégis elküldte Tildy Zoltánnak. Tőle az a válasz jött vissza, hogy egyelőre nem leadni. Hát ez az egyelőre mindaddig tartott, amíg Tildy Zoltán nem lett köztársasági elnök, mert amikor utána Nagy Ferenc lett a miniszterelnök, akkor ő megengedte, hogy beadjam az interpellációt a parlamentbe. Aztán az interpelláció beadása után, 1946 elején került sor az én gyömrői interpellációmra.
Részletek Futó Dezső interpellációjából
"Tisztelt Nemzetgyűlés!
Mielőtt elmondanám a gyömrői tömeggyilkosságok ügyében bejegyzett interpellációmat, szeretném felkérni pártkülönbségre való tekintet nélkül képviselőtársaimat, hogy minden indulattól mentesen hallgassák végig interpellációmat. Ezzel szemben én a legszigorúbb tárgyilagosságra fogok törekedni. Múlt év május 18-án memorandumot intéztem a miniszterelnök úrhoz. Megismételtem június 1-jén, s hogy milyen eredménnyel, azt megmutatta dr. Zöld Sándor volt államtitkár intézkedése, aki a kiküldött vizsgálóbírónak a helyszínen tiltatta meg az első hulla exhumálása után a további exhumálásokat. A belügyminiszter úr pedig a gyilkosokat szélnek eresztette. Leállították a vizsgálatot is. A gyilkosok szabadlábon járnak-kelnek, sőt, ha egy kicsit megharagszanak, csak odaüzennek annak, aki nem jó szemmel néz rájuk - leginkább Bacher Karcsi - mégpedig ennyit: jó lesz vigyázni, mert puskacsőre veszlek. Aki ilyen üzenetet kap, már aznap hurcolkodik is Gyömrőről és a gyömrői járásból, mert a gyilkosok nem ismerik a tréfát. A kormánynak pedig úgy látszik eddig nem volt ereje, hogy ítélkezzék felettük, hogy megbüntesse a bűnösöket. Ugyan több embert letartóztattak, de az eredmény az, hogy a gyilkossággal vádoltakat, de legalábbis a bűnrészeseket - mert a főbűnösöket nem sikerült összeszedni és behozni - újra szabadlábra helyezték, mégpedig külön belügyminiszteri, illetőleg külön igazságügyminiszteri rendelettel. Míg az előbbieknél a másolat hiteléül Csomai rendőrírnok hadnagy neve szerepel, addig az utóbbinál dr. Ries Istváné. Az 534/946 I. M. 6-os számú rendelet második bekezdésében, amelyet az igazságügyminiszter úr adott ki, ezt látjuk: "Ebben az ügyben további rendelkezésemig sem letartóztatást, sem bármilyen nyomozási cselekményt nem szabad foganatosítani."
Futó Dezső interpellációjára a belügyminiszter, Nagy Imre válaszolt volna. Ő meg is írta beszédét, de március huszadikától már Rajk László lett a belügyminiszter, s ezt nem mondta el a parlamentben.
Részletek Nagy Imre beszédtervezetéből:
"Miniszterelnök úr!
Közvetlenül a felszabadulás után - mint mindenütt másutt - Gyömrőn is megszervezték a polgárőrséget a fiatal demokrácia védelmére. De a reakció sem adta fel a harcot, hanem tovább folytatja földalatti munkáját, hogy hátba támadja a demokráciát. Amikor tehát valaki a gyömrői ügyről beszél, és mint az interpelláló képviselő úr megrázó szavaival ecseteli az elkövetett gyilkosságokat, amiket mindannyian súlyosan elítélünk, és szigorúan büntetendő cselekménynek tartunk, a reakciósoknak a demokrácia ellen intézett elvetemült támadásaira is rá kell mutatni, amelyek a lakosság körében kétségtelenül felháborodást és gyűlöletet váltottak ki ellenük. Mivel kétségtelen megállapítást nyert, hogy a gyömrői gyilkosság ügyében sem a rendőrségi nyomozás, sem a bírói vizsgálat nem eszközölt olyan adatokat, amelyek a decemberi letartóztatásokat indokolták volna, utasítást adtam arra, hogy az egyetlen beismerésben lévő Gér Ferenc gyanúsított kivételével a többi személyeket bűnösségük bizonyításáig helyezzék szabadlábra. Egyidejűleg utasítottam az államrendőrséget a nyomozás fokozott eréllyel való továbbfolytatására."
Moóriné:
1945-ben az uram mint főjegyző dolgozott és nagyon szerette a nép. Mindenkivel jóban volt. Moóri Pistának, meg Pista bácsinak hívták, így emlegették.
Senki se gondolta, hogy ilyesmi előfordulhat. Bár hallottuk, hogy elvitték a Bajnóczyt. Hiába mondtam neki, hogy menj el hazulról. A szülei Tabajdon laktak, menjen oda. Azt mondta, hogy minek menjen, ő nem csinált semmit. Ő majd megmondja nekik, ha vallani kell. De őrá nem foghatnak semmit. Persze nem gondolta, hogy semmit se fognak rá, csak a géppisztolyt. Szemtanúk szerint a déli órákban hajtották őt negyedmagával a Gombai úton az erdőszélre és ott lőtték le. Mikor vitték ki őket, az emberek fát vágtak az erdőben. Egy gallyszedő asszony, a Rádiné látta, hogy kísérik ezt a négy embert. Ő akkor egy fa mögé elbújt és onnan végignézte, hogyan lövik le őket. Ott voltak a lövészárkok kiásva. Az elé állították őket és levetkőztették valamennyit. Az egyik társának a felesége megismerte a férje nadrágját az egyik gyilkoson, a Gattyánon. Állítólag aki lassabban vetkőzött, azt puskatussal megsürgették, hogy gyorsabban vesse a cipőjét meg a ruháját. Ezért volt az uram alsónadrágban, meg ingben, amikor exhumálták.
Sulyán Pál:
Szóba jöhet, hogy az akkori elöljáróság emberei a zsidóság deportálása idején esetleg túlteljesítették a rájuk rótt feladatot. De az áldozatok közül ez csak egy-két embert érinthetett. Nem volt nálunk erős a szélsőjobboldali nyilas és hungarista mozgalom. Egyébként érdekes, hogy akik ebben benne voltak, azok közül jó néhánynak a haja szála sem görbült. Viszont olyanok, akiknek semmi közük nem volt a politikához, olyanok estek áldozatul.
Moóri Erzsébet:
Az édesapám huszonnégy óráig sem volt a kezük között. Amikor érdeklődtek utána, akkor mindenütt csak jót hallottak felőle. Tápiósülyben is megalakultak a különböző pártok, így a kommunista párt is. Ez utóbbinak a titkára is nagyon mellette volt. A gyömrői közigazgatás új vezetői az egyik ülésen azt a határozatot hozták, hogy akik a Szálasi idő alatt nem hagyták el a helyüket, hanem tovább dolgoztak, azokat le kell váltani azonnal, és még nyugdíjat sem szabad nekik folyósítani. Na jó, hát váltsák le. Addig rendben van. Egyébként az én édesapámat a kommunista párt - és a többi párt is - egyhangúan megtartotta az állásában.
Moóriné:
Írás is van róla. Pecsétes írás! Itt van!
Moóri Erzsébet:
Amikor ennek azután híre ment, akkor kijöttek Gyömrőre, mégpedig Krupka Jakab személyesen jött ki és nekiesett a kommunista kárt titkárának, Bugyi Józsefnek. Azzal fenyegette, hogy lecsukatja. Azonnal le is váltotta a kommunista párt éléről és meghagyta, hogy édesapámat pedig el kell bocsátani az állásából. Ez április 13-án történt és április 18-án jöttek is érte. 19-én délután pedig már meg is gyilkolták.
Sulyán Pál:
Szemtanúja voltam az exhumálásnak. Ez 1945. szeptember vége felé történt. A strand mellett volt egy telkünk. Kukorica volt rajta és én onnan a kukoricásból lestem. Száz méterrel odébb volt egy kecskelábú asztal. Budapest leghíresebb boncnoka jött ki, ő csinálta. Ott állt Krupka Jakab is halott sápadtan. Ekkor föllélegzett a község, mert azt hittük, hogy na, most a bűnösök meg fognak bűnhődni. Ám napokon belül leállították az exhumálást és az egész eljárást is.
Moóriné:
Bementek a főszolgabírói hivatalba is, hogy jajveszélykiáltásokat, meg segélykiáltásokat hallanak éjjel a strand körül, meg a főszolgabírói hivatal körül. Krupka "elvtárs" azzal nyugtatta meg őket, hogy „a fasiszta nyilasokat vallatják." Azt mondta, azok jajgatnak. Azokat vallatják az oroszok.
Egy magas rangú igazságügyi vezető levele a kommunista párt vezetőségéhez. A jelentést Rákosi is megkapta, mert kézjegyével látta el.
"Farkas Mihály elvtársnak! Jelentem, hogy Pfeiffer Zoltán igazságügyi kisgazda államtitkár a gyömrői járásban elvtársaink által elkövetett emberölések ügyében érintkezésbe lépett az illetékes pest vidéki államügyészség vezetőjével és megkerülésemmel utasításokat adott neki a nyomozásra. Az a cél, hogy valamennyi elvtársunkat letartóztassák és az ügyet főtárgyaláson a nyilvánosság elé vigyék, hogy azután a reakció elmondhassa, ilyen eszközökkel dolgoznak a kommunisták, és ezt az ügyet a Kommunista Párt nem engedte a törvény elé kerülni. Ez üggyel kapcsolatban számtalan ilyen hangot hallottam már. Ennek ellenére Kovács Kálmán elvtárssal együtt fél éven át mindent elkövettem, hogy a bűnvádi eljárást elodázzam. Most azonban úgy látszik, nem lesz többé erre mód. Ha az ügy ebben a várható beállításban főtárgyalásra kerül, pártunknak ebből mérhetetlen erkölcsi kára fog származni. Többször kértem Szebenyi, Péter Gábor és Fehér Lajos elvtársat is, hogy ezeket a rendőröket sürgősen távolítsák el távoli országrészbe, s ha az államügyészség ellenük, kézre kerítésükre, nyomozólevelet ad ki, gondoskodjanak a rendőrség útján arról, hogy a rendőrség a nyomozólevelek alapján ne találhassa meg a rendőröket. Igen jó lenne, ha Farkas Mihály elvtárs az utóbbiakra Szebenyi elvtárs figyelmét szintén felhívná."
Futó Dezső:
Az 1945 utáni bosszúállás pontosan olyan volt, mint az 1944-es zsidók elleni bosszú. A nyilasok annak idején azt kiabálták - sőt talán még le is írták - hogy zsidó fejekkel fogják kirakni az Andrássy út kövezetét. Amikor megfordult a kocka, akkor a zsidók mondták azt, hogy keresztény fejekkel lesz kirakva az Andrássy út. Zsidó barátaimnak mondtam is a szerkesztőségben, hogy ne őrüljetek meg! Mondjátok meg ezeknek az embereknek, akik most ugyanazt kívánják vagy kiabálják, hogy hagyják abba. Hát mikor lesz ennek vége? Soha nem lesz vége? Hol a zsidók, hol a keresztények fogják egymást irtani Budapesten? Emberileg érthető a zsidók bosszúvágya. Jól emlékszem arra, hogy például a Markó utcában amikor akasztották a nyilasokat, akkor nagyon sok zsidót engedtek be, hogy végignézzék az akasztást. Akkor kórusban kiabálták a nézők a hóhérnak, hogy lassan Bogár, lassan Bogár. Akkor, amikor felhúzták a háborús főbűnösöket. Nem szólva arról, hogy mind a katonaság katonapolitikai osztályára, mind az Államvédelmi Hatóságra elsősorban zsidó nyomozókat vettek fel és azok voltak a főtisztek is. Péter Gábortól kezdve egy csomó vezető és nyomozótiszt volt zsidó. Tehát így izzott a gyűlölködés oda-vissza.
Borbás Ottó:
Tulajdonképpen a gyömrői gyilkosságnak az irányítói a Schwarzstein testvérek voltak. Ezek itt voltak Gyömrőn és amikor az események itt lezajlottak, beköltöztek Budapestre. Én úgy tudom, hogy már el is hagyták a nevüket. Schwarzstein néven már nem szerepelnek. A főkolompos, a főgengszter, a Balzer Pista. De szervezője volt ez a trombitás is, akinek ugye a neve megváltozott.
A három Zsoldos testvér közül ma már csak egy él, Zsoldos László. Őt kerestem fel.
- Hogyan kerültek Önök Gyömrőre?
- Ott nyaraltunk hatezer éven keresztül minden évben egy-két hónapot. Amikor az öcsém és a bátyám megjött kintről.
- Honnan?
- A munka szolgálatuk után, akkor lementek. Én negyedévvel később kerültem haza Ukrajnából, mint munkaszolgálatos. Gyömrőre éjszaka érkeztem meg és hát nagy volt az öröm. Másnap fölébredünk és azt mondta az Imre, hogy most korán reggel megyünk az oroszokhoz. Ott volt a vezérkar. Nagy vezérkar volt ottan. Malinovszkij, meg a többiek. Az Imre és az Ernő már ott játszottak. Én is tudtam trombitálni és hegedülni. Sőt! Kint voltam két és fél évig a Szovjetunióban és 57 ezer orosz dalnak tudtam a szövegét - dalban. Nem mint hogyha jó dolgom lett volna, de amikor két kikötés közben volt egy kis lehetőségem, akkor összeszedtem a dalokat és megtanultam. És Gyömrőn nekik játszottunk reggel, délben és este. Zsákszámra kaptuk a cukrot, a rizst, a krumplit. Mindent. Mert nekik játszottunk.
- Mit csináltak azzal a rengeteg ennivalóval?
- Hát szétosztottuk. Én például Pestre hoztam egy mázsa cukrot kocsival. Vettem egy kocsit is.
- Gyömrőn mennyi ideig laktak?
- Szerintem két-három hónapig voltunk összesen. Ott voltak a Schwarzstein fivérek is. Azok hárman voltak. Nekik is volt Gyömrőn egy nyaralójuk. Csak volt, mert hiszen mind a három meghalt már. Később már Sásdiéknak hívták őket.
- Annak idején mit hallottak önök a gyömrői gyilkosságokról?
- Én ezt tulajdonképpen inkább Pesten hallottam, hogy mennyi gyilkosság volt. Én akkor nem tudtam, nem vettem észre, hogy ott mi van. Hát persze, hogyan vettem volna észre? Hát én nem voltam közöttük, nem tudhattam. Azt tudom, hogy óriási feszültség volt a gyömrőieknek egymás között. Mert hiába akarják esetleg a gyömrőiek úgy beállítani, hogy a Schwarzstein testvérek csinálták. Nem! A gyömrőiek egymás között csinálták. Akkor, amikor jött ez az új rezsim, nyilván volt egy ilyen óriási besúgás, meg izé ... Ez elképzelhető, mert mindenütt így volt. Egyébként nekem is van két gyömrői esetem, csak azok véletlenül gyömrőiek. A Pálinkás főhadnagy, aki az én egyik munkaszolgálati vezetőm volt. Ő úgy jött hozzánk, hogy uraim - dehogy uraim - ti, zsidók úgy viselkedjetek, hogy kétszázegy embert küldtem az aknára. Jó, ezt mi nem hittük el. De amikor Pesten a bíróság előtt bevallotta, hogy aknára küldött egy csomó embert és nálunk is meggyilkolt egy csomó embert, hát természetesen a bíróság fölkötötte őt. Ez gyömrői volt. És volt egy másik őrmester, akit a bíróság szintén elítélt 15 évre. Az három embert ölt meg ott kint. Lelőtte őket, mert kiálltak a sorból. Ez szintén a bírósági tétel és szintén gyömrői volt.
Azt el tudom hinni, hogy a gyömrőiek egymás elleni bosszúját fölhasználták az akkori rendőrség tagjai. Bár voltak és vannak nevek, csak most nem tudom ezeket.
- Gattyánról hallott? Ismerte Gattyánt?
- Na, mondjon még neveket!
- ... Bacher, Balczer ...
- Ja? Na, hát ezeknek a nevét ismertem. Igen. Bacher, Balczer.
- Személyesen is ismerte őket?
- Nem. Hát esetleg a Bacher Karcsit egyszer-kétszer bemutatta nekem Sásdi. De nem nagyon. Nem volt időnk. Azon kívül, ha valamit csináltak, nyilván nem mondták el senkinek. De volt egy olyan, hogy mi történik itt. Kérdeztem is a Sásdi Jóskától. Ő volt a legközelebb hozzám, mert a Schwarzstein Jóska zongorista volt. Azt mondta: ugyan, ne viccelj, semmi sincs, úgy látszik, hogy a gyömrőiek nem bírják egymást. Ennyi az egész.
- Milyennek ismerte meg a három Schwarzstein testvért?
- Én nem azt mondom, hogy olyan szelíd gyerekek voltak. Nem voltak gorombák, hanem nagyon kiabálósak voltak. És hát azért volt bennük a három évi szenvedés után egy bizonyos ... nem bosszúvágy, mert nekik Gyömrőn semmiféle olyan ismeretségük nem volt, aki ellen ... Azért hangsúlyozom, mert itt csak a gyömrőiek lehettek a gyömrőiek ellen, akik ott voltak állandóan. Azért, mert a Sásdiéknak volt ott egy nyaralójuk és ott nyaraltak két hónapig, azért nem valószínű, hogy olyan ellenségük lett volna, hogy ilyen Bertalan-éjszakákat csinálhattak volna. A két Schwarzstein gyerekben az nem tetszett nekem, hogy olyan hangoskodók voltak. Biegerli csizmában jártak. Mindig mondtam nekik, hogy mi a fenéért hordjátok? Hát ez egy olyan hatalmat képvisel, amit itt nektek nem kell favorizálnotok. Vegyétek le. Azt mondta, ha adsz más cipőt. Ennyi az egész ... Abban az időben a biegerli csizma jelképezte a hatalmat. Persze attól függ, hogy ki hordta. Mert ha egy szép nő hordott ilyen csizmát ... De ők nagyon vadul hordták. Abban is aludtak ...
- A gyömrőiek azt mondják, hogy miután az oroszok megérkeztek, készült egy úgynevezett feketelista.
- Hát erről nem tudok. A feketelista az olyan szép, jó hangzású. Lehet, hogy készült fekete vagy szürke lista is. Hát, ha történtek ilyen attrocitások, gyilkosságok, akkor nyilván valaki ezt meg is szervezte. Ezt el tudom képzelni, mert ezt másképpen nem lehet csinálni. Ki az, aki így viselkedett és ezeket fölírták a feketelistára, vagy hogyishívjákra? Elképzelhető persze, mint mindenütt.
- Azt is mondják, hogy azok kerültek a feketelistára, akiket aztán kivégeztek a határban. És azt mondják a gyömrőiek, hogy ezeket a feketelistákat a Schwarzstein testvérek á1lították össze, de részt vett benne Eizer Károly is.
- Annak a nevét is ismerem. Az a Schwarzsteinéknek a barátja volt. Azt hiszem, az sem él már. Nem tudom.
- És azt is mondják a gyömrőiek - nem tudom, hogy mi ebben az igazság - hogy a Zsoldos testvérek is részt vettek ebben.
- Azt csak mondják. Mert a mi nevünk olyan jó név volt ottan, hogy bele keverhettek, mint nevet. De ez kizárt. Szóval valakinek szembe kell velem jönnie és megmondani, hogy uram, ki vett részt, melyik Zsoldos, mondja meg nekem. És akkor elkezd majd dadogni. Nagyon elkezd dadogni. Ez az antiszemitizmus, ami akkor volt, azért ott még ma is megvan. Akik ezt ma csinálják, azok szerencsétlenek. Az ember mindenkit sajnál, akinek a férje vagy a hozzátartozója elveszett. Természetes, hogy azt sajnálni kell. Az a gyerek, akinek az apját megölték, az persze, hogy emléket állít az apjának. De az apuka se előtte, se közben, se utána nem mondta meg, hogy én gyilkoltam vagy ezt, vagy azt csináltam. Mert amikor a Toronyi főhadnagyot fölakasztották, ott volt a felesége is, azt hiszem egy gyerekkel. Majdnem sírtam, amikor láttam, hogy van egy felesége. Az ember sajnálja a hozzátartozót. Na, de hát azért ő sem mondhatta meg a feleségének, hogy mennyi embert gyilkolt meg.
- Tehát a Zsoldos testvérek ...
- Az kizárt. Az öcsém, a bátyám és én nem vagyunk ilyen beállítottságúak. Amikor nekem volt valami gondom - és az öcsémnek is - akkor azt bíróság útján intéztük el. Minden keretlegényem ült 5-8-10 évet. De uram! Minden fogamat kiverték. Hát az természetes. Nem túloztunk. Megmondtuk, hogy hány embert lőtt le, húsz embert kikötött és ütött, vert minket. Ennyi volt az igazság. Nem ismerem a Schwarzsteinék útjait. Elképzelhető, hogy 60 embert meggyilkoltak. De nem tudom elképzelni. De minden elképzelhető. De miért? De hát miért? A gyömrőiekkel szemben sem az öcsémnek, sem nekem, sem a bátyámnak semmiféle ... mi ottan mindig jól éreztük magunkat, mert hiszen mindenünk megvolt. Legjobban mi éltünk Gyömrőn. Mert a vezérkar nagyon gáláns volt velünk. Volt nekik miből. Amit elzabráltak. Annyit mondjuk közelítek a dolgokhoz, hogy ők jóban voltak a Bacher Karcsival. És az Eiserrel is állandóan együtt voltak. Azokkal, akik itt úgynevezett gyanúban voltak. Velünk is jóban voltak. De a három Zsoldost nyugodtan ki lehet kapcsolni, mert semmi közük a dolgokhoz.
Nyilván, ha valakinek nincs ellensége, akkor nem bántják. Hát valaki miért gyilkol? Kedvtelésből miért gyilkoljon? A bosszú! A bosszú! Mégpedig egy helyi bosszú. Csak helyi bosszú lehetett. Mindenütt csak az lehetett. Én lementem Debrecenbe minden hadifogolyvonat elé, hogy megkeressem azokat a keretlegényeket, akik így bántak velünk. És megtaláltam Pálinkást is. Na jó, de én nem tudtam bántani, mert jó kajakos volt. Letartóztatták, bevitték és kapott 15 évet. Ezt a bosszút is úgy tudtam megtartani, hogy bíróság előtt. Hát arra külön születni kell, hogy valaki vegyen magának egy pisztolyt és öljön. Az külön mesterség.
Moóriné:
Az volt a szerencsém, hogy haza tudtam menni a szüleimhez. Ők szétosztották közöttünk a földet. Úgyhogy másfél-két hold jutott mindegyikünknek. Abból a két hold szőlő terméséből tartottam el a családomat. A földet magam műveltem, magam permeteztem, kapáltam.
Moóri Erzsébet:
Tulajdonképpen az egész életem tízéves koromtól úgy telt el, hogy - az utóbbi éveket kivéve - hatodrendű állampolgárnak érezhettem magamat Magyarországon magyar létemre.
Futó Dezső:
Tildy Zoltán amnesztiát adott ezeknek a gyilkosoknak. Szerintem azért adott nekik, mert Tildy Zoltán érezte vagy érezhette, hogy az ő nyaka körül is szorul a hurok. Tehát azért tette ezt a gesztust a Kommunista Pártnak, mert a Tildy Zoltán állandóan hátrált a kommunista előretöréssel szemben és mindig engedett a kommunistáknak. Persze ma már egész másképpen látja az ember, mint akkor. Mert akkor azt hitte, hogyha keményebben kiáll, akkor nagyobb esélyünk van arra, hogy az oroszok mégiscsak tiszteletben tartják a megállapodásokat. Ma már az ember látja, hogy olyan mindegy volt, hogy Tildy Zoltán így csinált vagy úgy csinált, a Nagy Ferenc ezt csinálta vagy azt csinálta. Itt az oroszok azt mondták, hogy ez a mi területünk és itt mi vagyunk az urak. És csinálták azt, amit csináltak.
Az amnesztia szövege:
"A Magyar Köztársaság elnökének 1948-ik évi január hó 31-ik napján kelt elhatározása közkegyelem tárgyában.
1. fejezet, első pont: Kegyelemben részesülnek azok, akik a demokratikus átalakulás előtt uralmon volt politikai rendszer háborús vagy népellenes ténykedései miatt keletkezett felháborodás hatása alatt vagy abban a meggyőződésben, hogy a demokratikus átalakulás ügyét szolgálják, az 1946. évi augusztus hó első napjáig bezárólag bűncselekményt követtek el, s emiatt jogerősen elítéltettek, úgyszintén azok is, akik ellen ilyen bűncselekmény miatt kell eljárást indítani vagy folytatni."
Moóri Erzsébet:
Szerintem nincs kollektív bűnösség. Egyszer valaki, aki tudta, hogy meggyilkolták az édesapámat, megkérdezte édesanyámtól, hogy mi volt a férje? És amikor megmondta, hogy főjegyző volt, az illető azt vágta oda, hogy nem elég bűn az, hogy főjegyző volt? Jó, lehet, hogy voltak gonosz főjegyzők. De nem mindegyik főjegyző volt gonosz. Jó emberek is voltak közöttük. Ugyanígy nem lehet kollektív bűnösséget keresni semelyik területen, semelyik népcsoportnál. De vallási vagy foglalkozási csoportnál sem. Ugyanúgy, ahogy én az apám esetében elítélem és nem fogadom el azt, hogy azért, mert főjegyző volt, azért meg kellett ölni, ugyanígy azért, mert valaki zsidó, az nem gyilkos. Sőt! Ők tényleg nagyon sokat szenvedtek. Viszont, hogyha valamelyik elkövetett ilyen túlkapást, akkor azt tényként kell elfogadni.
Moóriné:
És meg kell büntetni.
Moóri Erzsébet:
Mi egyáltalán nem akarunk senkin sem bosszút állni. Mi ebbe 45 év alatt beletörődtünk. Csak abba nem törődtünk bele, hogy az édesapámnak meg kellett halnia. Viszont azon már túl vagyunk, hogy bosszút szeretnénk, vagy bárkinek is kellemetlenséget szeretnénk. Vigyázzunk, hogy többet ilyesmi ne történhessen meg.
Pinnyei Szilárd:
A gyilkosok közül talán kettő él. Nem akar emlékezni rá. Ne is emlékezzen rá. Én nem kívánok semmiféle rosszat neki. Annyi biztos, hogy az ő lelkiismeretük soha sem fog megnyugodni. Legalábbis azoknak, akik még élnek. És az élet beigazolta, hogy akik gyilkosok voltak és tudtunk róluk, egyik sem halt meg rendes halállal. Kín, keservek között múlt ki az életük. Tehát tulajdonképpen igaz a közmondás: ki miben vétkezik, abban bűnhődik. Ez bejött.
Egy gyömrői asszony, aki névtelen kívánt maradni:
Az egyikük, azt tudom, hogy megbolondult. A másik pedig a Húsiparnak a vezérigazgatói székéből ment nyugdíjba.
Sulyán Pál:
Azt még meg tudtuk érteni, hogy a Rákosi alatt erről az ügyről sehol egy szót sem lehetett ejteni. Kádár idején ugyancsak nem lehetett erről beszélni. Én írtam erről a Szabad Földbe két cikkecskét. Utána fenyegető leveleket kaptam, hogy hagyjam abba, mert nagyon megjárhatom és jó lesz, ha vigyázok. Tehát egyeseknek még mindig érdekükben áll erről az ügyről hallgatni.
Pinnyeí Szilárd:
Minket nem a bosszúvágy vezérel. Édesanyám mindig azt mondta, hogy gyerekek, még édesapátok gyilkosainak is meg kell bocsátani, mert a bosszú nem vezet jóra. A vérbosszú különösen nem vezet jóra. Ezt lezárni sajnos nem lehet. Abba lehet hagyni, bele lehet törődni. De bennünket csak akkor lehetne rehabilitálni, ha még egyszer megszületnénk. Mert azt a kínt, azt a keservet, azt a gyötrelmet, amit az elmúlt 46 év alatt elszenvedtünk, ezt nem lehet rehabilitálni. Ezeknek az áldozatoknak a hozzátartozóit mindenképpen megkövetném nyilvánosan. Méghozzá a mostani nagyjaink közül kellene ezt valakinek megtenni. Legyen az a köztársasági elnök vagy a miniszterelnök, aki jobbot nyújtana az élő özvegyeknek és családtagjaiknak. És azt mondaná, a férjeik, a hozzátartozóik, az édesapjuk ártatlanul, bűntelenül szenvedte el ezt a gyilkosságot, ezt a halált. Ez mindenképpen olyan elégtétel lenne, amit soha sem felejtenének el.
Az anyag rádiós változata elhangzott a Kossuth Rádióban 1992. januárjában. A dokumentum felvételek nyilvánosságra kerülésének hatására Boros Péter miniszterelnök 1992. március 31-én az országgyűlés plenáris ülésén megkövette a gyömrői áldozatok hozzátartozóit.