A firenzei Palazzo Vecchio gyönyörű hatalmas terme zsúfolásig megtelt az eredményhirdetésre. Néma csönd lett, amikor a zsűri elnöke, a holland Bob Uschi odalépett a mikrofonhoz és közölte: a szavazatok abszolút többsége alapján a világverseny nagydíját a zsűri a Magyar Rádió által benyújtott „Miért tettem?” című produkcióért Borenich Péternek ítélte oda. A felzúgó tapsban elfogott a gyöngeség. Arra gondoltam, hogy körülöttem olyanok ülnek, akik öt földrész ki tudja hány százmilliós hallgatóságának készítenek műsorokat, sokuk azt sem tudja talán, hol van Magyarország, de most, amikor az én kezemet szorongatják, Magyarországot ünneplik, a mi rádiónkat, Borenich Pétert.”

„Van a lakásban harminc év alatti fiatal?
Igen, én vagyok – füllentettem.”

Az Ellenzéki Kerekasztal ülése 1989. szeptember 15. (Hang és videofelvétel szövege – részletek)

Részlet Borenich Péter: A Kádár villa titka című könyvének utószavából

„Valóban több műsorom szól ’56-ról. Egy eltévedt „repeszdarabja” engem is eltalált: harmadikos gimnazista koromban kétszer is letartóztattak - a MUK kapcsán – s a pufajkások jól összevertek.”

Fiatal, csaknem kölykös arc. Tisztán, jól artikulált beszéd, snájdig bariton. A témaválasztásban különös, bizarr, néha borzongató interjúk, dokumentumjátékok.

„Találkozott már olyan szélhámosokkal, akik a tengerimalac tenyésztéstől a betonkeverő kölcsönzésig „ragyogó” üzleti ajánlatokkal bombázták, mert meghirdette a lapokban, hogy sok pénze van és nem tud mit kezdeni vele.”

– Dokumentumjátékait hallgatva – a sikerek ellenére – az a szó jut eszembe, hogy csődtömeg.

– Miért?

– Mert e dokumentumjátékai többnyire kilátástalan helyzeteket, kudarcba torkolló élettörténeteket mutatnak be...