Amikor 1951-ben édesapámat kinevezték egy kis bakonyi faluba iskolaigazgatónak – ugyan még csak 12 éves voltam – de már tele voltam álmokkal, tervekkkel. Abban biztos voltam, hogy nem ott, a faluban fogom leélni az életemet. Este kimentem az utca végére és a csillagos ég alatt azt képzeltem, hogy én leszek Magyarország miniszterelnöke.

Akkor még nem gondolhattam arra, hogy pár évvel később – tizenhat évesen – Kádárék kétszer is le fognak tartóztatni.

A nyomda igazgatója elmesélte, hogy kénytelen volt azokat a konténereket lelakatoltatni, amelyekbe az én könyvemet rakták, mert a nyomdászok lopkodják a friss példányokat. Végül is három hét alatt ötvenezer könyvet adtam el.

Bejött a szobámba a Rádió Szalagtárának helyettes vezetője és izgatottan mondta: Péter nagy baj van. Aczél György, az MSZMP KB titkára sürgősen meg akarja hallgatni legutóbbi Társalgó című műsorodat. Kiss Kálmán, a rádió alelnöke nagyon ideges, üvöltözik és szid téged.

Azonnal menjen végig a zárkák bejáratáig - hangzott a parancs. Elindultam. A folyosón kétoldalt álló „Kádár huszárok” - mert így hívtuk ezeket a szürke egyenruhásokat - hatalmasakat vágtak rám gumibotjaikkal. Valódi vesszőfutás volt, amíg odaértem a rácsos ajtóig.

Egy helybeli lakos:em> Nézze! Volt úgy, hogy egy teherautó azért ment fel Pestre és tett meg közel 400 kilométert, mert odafönt egy illetékesnek trágyára volt szüksége. Per-sze a kertjében a fű így szebben zöldell. De volt itt fekete építkezés is. Közpénzek vándoroltak illetéktelen zsebekbe.

A történet 1983 nyarán kezdődött. Abban az időben határoztam el, hogy megkeresem azokat az embereket, akik a Rákosi és a Kádár korszak hírhedt figurái voltak. Kezdtem összeállítani a névsort. Az élen Péter Gábor, az Államvédelmi Hatóság rettegett vezetője volt. De tervbe vettem, hogy megpróbálom szóra bírni – többek között – dr. Vida Ferenc bírót, aki Nagy Imrééket halálra ítélte, Farkas Vladimírt, aki az elnyomó szervezet, az ÁVH alezredese volt, Marosán Györgyöt, akit addigra Kádár már félreállított, Pap Jánost, aki 1956 után az MSZMP Veszprém megyei első titkára volt, s aki elintézte, hogy tanáromat, Dr. Brusznyai Árpádot kivégezzék. A névsor később bővült.

Az egyik rendőr ránk üvöltött: „Kezeket fel! Falhoz állni!” Feltartottuk a kezünket és odaléptünk a falhoz. Engem a fal felé fordított. Egyszer csak azt érzem, hogy kutat a zsebemben. Megkértem, hogy hagyja abba. Erre a másik rendőr újra egy hatalmasat vágott rám a gumibotjával.