Zsarolás vagy alku

Borenich Péter: 1956 őszén a világ tétlenül nézte, hogyan fojtja vér­be a Vörös Hadsereg a magyar forradalmat és sza­badságharcot. Az ENSZ közgyűlése ugyan napirendre tűzte a magyar kérdést, de a különböző szócsaták nem sok eredményt hoztak. Végül is úgy döntöttek, hogy az ügy kivizsgálásával megbíznak egy ötös bi­zottságot. Vizsgálódásaik során 111 tanút hallgattak meg. Kéthly Anna, Király Béla és Kővágó József nyil­vánosan beszélt, de a többieket zárt ülésen faggatták. Közülük 81-en névtelenül szerepeltek, mert attól fél­tek, hogy itthoni hozzátartozóikon állnak bosszút.

Borenich Péter© dokumentum összeállítása (1992)

Néhány mondat az ENSZ ötös bizottságának jelen­téséből:

„Ami 1956 októberében és novemberében Magyarorszá­gon lezajlott, spontán nemzeti felkelés volt. Nem igaz, hogy a felkelést a magyarországi reakciós körök szították. A bizottság alaposan megvizsgálta azt a lehetőséget, hogy a fel­kelést esetleg előre kitervelték, de semmiféle olyan bizonyí­tékot nem talált, amely igazolt volna bármiféle ilyen feltevést. A felkelés nem volt fasiszta vagy antidemokratikus."

Az ötös bizottság jelentését az ENSZ XI. közgyűlé­sének rendkívüli ülésszakán kívánták megtárgyalni. Ennek kezdete 1957. szeptember 10. Az idő előreha­ladtával Kádárék egyre idegesebbek lettek. Elhatároz­ták, hogy tiltakozó akciókat szerveznek. Ennek egyik fő eseménye az a nagygyűlés volt, amelyet 1957. szeptember 4-én tartottak a Sportcsarnokban. Az el­nökségben ott volt természetesen Dobi István, Apró Antal, Kállai Gyula. A gyűlés fő szónoka Ortutay Gyu­la volt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora.

A nagygyűlés a szokásos forgatókönyv szerint zajlott. Meglepetést csak az a nyilatkozat okozott, amit a ma­gyar írók nevében Fodor József olvasott fel. Idézzünk fel ebből néhány mondatot.

„Egyek vagyunk ezzel a néppel. Ismerjük lelkének min­den rezdülését. Tudjuk és hirdetjük, a magyar nép nem akart és nem akar ellenforradalmat. Illetéktelen és ellenséges nyugati beavatkozásnak nem csekély része volt abban, hogy a fasizmus minden üledéke felkavarodott, és néhány napra az 1920-as fehérterrorra emlékeztető állapotokat teremtett. Egyet azonban ma már világosan látunk: a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány fellépése és a szovjet csapatok segítségül hívása az egyre jobban kibontakozott véres ellenforradalom veszélyét hárította el országunk felől. Azóta egyre inkább megtanultuk becsülni azokat, akik a nehéz időkben helytálltak és megmentették a dolgozó nép hazáját a társadalmi visszazuhanástól, a polgárháborútól.”

Ezen az estén Fodor József 170 magyar író és költő nevét olvasta fel, majd ez a szám néhány nap múlva 222-re emelkedett. De vajon ezt a nyilatkozatot való­ban aláírta Németh László és Szabó Lőrinc, Tamási Áron és Galgóczy Erzsébet, Illyés Gyula és Füst Milán, Örkény István és Weöres Sándor, és több mint kétszáz társuk?

Azért mentem el néhány íróhoz és költőhöz, hogy ennek utánajárjak.

Fodor József beszédének folytatása: „A magyar írók tiltakozását ma délig a következő írók írták alá: Aranyossi Magda, Aranyossy Pál, András László, Alpári Pál, Ács Kató, Baráth Endre, Bába Mihály, Bölöni György, Bihari Klára, Bonyi Adorján, Barabás Tibor, Bogáti Péter...

Bárány Tamás: Ez majdnem a teljes írószövetség tag­sága volt.

Borenich Péter: Miért írta alá?

Bárány Tamás: Szolidaritásból a bebörtönzött írótár­saink iránt. Én úgy tudtam akkor, és a mai napig úgy tudom, hogy összesen 17 író kollégánk volt bebörtö­nözve, és akkor jött egy olyan, hát a mai szóval „fü­lesnek" szokták nevezni, ez ilyen finom értesítés, illet­ve hát egy suttogott értesítés, hogy ha ezt a nyilat­kozatot, amelynek a lényege az volt, hogy az ENSZ-hez fordulnak a magyar írók, és ha ezt aláírják az írók, akkor az állam, a párt, a nem tudom kicsoda eláll attól a tervétől, hogy megbüntesse azokat az írókat, akiket addig bebörtönöztek, nem lesznek íróperek, és egyáltalában hát egy enyhültebb hangulat következik be, mert a fő ellenállást – úgy érzékelte a párt – az írói ellenállás jelenti, és addig, amíg az írók ilyen nyílt ellenállásban vannak, addig itt békesség nem lesz...

... Féja Géza, Földeák János, Fejes Endre ...

Fejes Endre: Nem is tudtam, hogy ilyen nyilatkozat van. Ha nem hív fel telefonon, akkor abban a boldog tudatlanságban döglöm meg, hogy fogalmam nem volt, hogy ilyen van. Én ilyet nem írtam alá, nem is kért senki. Tételezzük fel, hogy megkértek volna: ilyet nem írok alá. Mint ahogy az eltűnt 68 évem mögött soha semmit nem írtam alá. Én távol tartottam magam mindig a politikától. Nem tudom, hogy kik, mikor, milyen vonalak mozognak, s nem adom a ne­vemet. Hallottam olyant, hogy Németh Lászlóék, Illyésék, volt egy ilyen legenda, ha legenda, lehet, hogy valóság volt, hogy alku. Na de milyen alku le­hetett, miközben mindenkit lefogtak, éveket kiosztot­tak, akasztottak. Nem tudom, hogy ennyire naiv lett volna Németh László. Tamási Áronnal ugyan sokat csavarogtam együtt, de nem merült fel ez, mint ilyen. Legalábbis hozzám ez így, beszélgetések során hát se a Tersánszky, aki hát leginkább be volt csípve, elvit­tem a hátamon drága Jóskámat, nem került szóba. Én nem vettem részt a forradalomban. Én temettem nem kevés józsefvárosi fiút, azért a pesti srácok a bűnös Budapesten ugye meghaltak ezért. Hát, nem azt mon­dom, hogy a drága népik nem, de hogy az én józsef­városi cimboráim közül sokan, s általában ezek a jó­zsefvárosi munkásgyerekek, fegyverrel, ez foglalkoz­tatott. Féltettem őket. Másrészt, ha hozzám jönnek ilyennel, hát fölordítok, hogy na, nana, hát azért ezt mégse! Hát itt fekszenek a holtak, nincsenek eltemetve!

... Németh László, Örkény István, Passuth László, Pi­linszky János, Szabó Pál, Szabó Lőrinc, Szakasits Árpád, Szűcs László István, Szeberényi Lehel... Galsai Pongrác, Gerő János, Gyárfás Miklós, Hazai Józsefné, Hollós Korvin Lajos, Hámos György, Hegedűs Géza ...

Hegedűs Géza: Egyre biztos, hogy visszaemlékszem, hogy a Vergilius ifjúsága című regényemet akkor ír­tam. Általában engem igazán az érdekelt, hogy mit írok. Arra emlékszem, hogy volt különböző felhívás. Hol az írószövetség hívott fel, ott legfőbb szószólója ennek az ügynek Háy Gyuszi volt. Nagyon jó barátom volt Háy Gyula, aki akarta többször, hogy valamit aláírjak, és nagyon megsértődött, amikor azt mondtam: idehallgass, nem tudom, ki vagyok én, ki vagyunk mi és ki vagyok te, erre megsértődött. Később másik régi barátom, Aczél Gyuri azt mondta, hogy írjak alá többféle dolgot. Nem írtam alá, azt mondták, fogalmam sincs, ki vagyok mi és te. Mind a kettő egy kicsit megsértődött, bolondnak is tartott.

Borenich Péter: Ki szólhatott a pártközpontból, az írószövetségből vagy a minisztériumból?

Hegedűs Géza: Vagy Aczél Gyuri vagy Orbán Laci.

Borenich Péter: Tehát ezt a felhívást ön nem írta alá.

Hegedűs Géza: Nem. Én semmit a világon nem írtam alá.

Borenich Péter: Mit szólt akkor, amikor megjelent a Népszabadságban ez a felhívás, és ott volt az ön neve is a felhívás alatt?

Hegedűs Géza: Én erre nem is emlékszem. Ezt tőled hallottam most. Kérem szépen, én abban az évben nem voltam hajlandó újságot olvasni. Én programsze­rűen nem voltam hajlandó odafigyelni a közéletre. Undorodtam, szorongtam és konyakot ittam.

... Balázs Anna, Benjámin László, Boldizsár Iván, Bodnár György, Benamy Sándor, Csanádi Imre, Cseres Tibor ...

Cseres Tibor: Behívtak az akkori írószövetségbe a Gorkij fasorba. Engem Mesterházi Lajos szólított oda. Ott találtam többek között Németh Lászlót és Illyés Gyulát is. Nagy vita volt, hogy aláírjuk-e vagy sem. A meggyőzés módja az volt, hogy az aláírás azért szük­séges, mert a rabságban lévő írókat ki kell menteni ez­zel az aláírással. Németh Lászlónak az volt a vélemé­nye, hogy a puszta aláírásunk az nem elég tiltakozás lesz, hanem az lenne a legjobb, ha kollektíven öngyil­kosságot követnénk el. Illyés Gyula nem helyeselte ezt a tervet, nem volt mellette a kollektív öngyilkos­ságnak. Bevallom, hogy az én szavam nem sokat számított, de én sem voltam az öngyilkosság mellett, a feleségem ebéddel várt engem, úgyhogy ezt az ígé­retemet a helyzethez képest fontosabbnak tartottam, mint azt, hogy öngyilkosságot kövessek el egy nemes ügy érdekében, és ott is hagytam a társaságot. Nem emlékszem, hogy aláírtam volna.

... Simon István, Sőtér István, Sinka István, Simon Lajos, Soós Endre, Soós Magda, Somlyó György ...

Somlyó György: Teljes meglepetéssel olvastam ezt ta­valy vagy mikor, és nem emlékszem, hogy megkér­tek erre, nem emlékszem, hogy aláírtam volna. De biztos vagyok benne, a magam számára biztos va­gyok benne, hogy nem írtam ilyet alá és erre olyan bi­zonyítékaim is vannak, amelyeket nem óhajtok nyil­vánosságra hozni, mert nem jóízű volna, de a magam számára biztosíték, nem bizonyíték, hanem biztosíték, hogy biztos nem írtam alá, mert ugyanebben az időben valami hasonlóra kértek, sot olyanra, amiért mindenféle ellenszolgáltatást is ígértek, amit szintén nem vállaltam el. Akkor miért vállaltam volna ezt.

... Csurka Péter, Dallos Sándor, Erdei Sándor, Elbert János ...

Borenich Péter: Csurka István édesapja, Csurka Péter is aláírta ezt az ívet. Miért?

Csurka István: Mi amikor '45-ben hazajöttünk Né­metországból, akkor apámat igazolták, a Nemzeti Pa­rasztpártba lépett be és ott dolgozott, mert hát annak a szellemével értett egyet. írói munkásságáról szó sem lehetett, állása sem volt sokáig, nagyon nehéz körülmények között éltünk végig a negyvenes-ötvenes években. Apám volt kordélyos, kubikos, olajgyári rakodómunkás. Aztán '56 után én börtönbe kerültem, illetve internáltak, és amikor ez az aláírási akció volt, akkor én már ugyan szabadlábon voltam, de állás nélkül, apámat pedig hirtelen felfedezték, hogy ő is egy író. Mit tehetett volna, kérdezem én, szegény sze­retett volna egy kis pénzt keresni, megjelenni imitt-amott. Ez aztán lehetővé is vált. írásai jelentek meg a Népszavában, ugyanolyan tárcákat és novellákat írt, mint a háború előtt. Magyar tájakról, magyar embe­rekről, az ő humoros, kedves stílusában. Élni akart. Én ezért akkor sem tettem neki szemrehányást. Én ma­gam nem írtam alá, megjegyzem, hogy engem mint ellenforradalmárt, illetve éppen hogy csak felmentett ellenforradalmárt, nem kerestek meg.

Borenich Péter: Ez az aláírás egy megalkuvás volt az édesapja részéről?

Csurka István: Persze. Tudta ő azt, hogy mit ír alá, mint ahogy mindenki, szerintem, aki ezt aláírta, tudta. De hát vegyük számításba, hogy ez mikor és milyen körülmények között történt, hogy mennyire le volt verve az egész magyar társadalom, mennyire magára volt hagyva itt mindenki, mennyire kilátástalan volt akármilyen ellenállás. Az emberekben feltámadt az életösztön, és az életösztön nem mindig az erkölcs és a gerinc tartását, nyomvonalát követi, hanem az élet­nek a legfőbb parancsa az, hogy élni kell. Igen, termé­szetesen megalkuvás volt.

... Erdélyi József, Endrődi József, Erdős László, Erdődy János ...

Erdődy János: Gyanútlanul lementem szokásom sze­rint Szigligetre dolgozni, és ott egy este beállított Gera György. Hozott magával egy papírt. Eléggé rosszked­vűen közölte, hogy azzal bízták meg az irodalmi alapnál, hogy a magyar írók tiltakozását aláírásokkal szentesítsük. Nem tudom, Kádárék mit akartak ezzel elérni, hogy mennyire tesz benyomást az ENSZ-re és a nyugati hatalmakra az, hogy kétszáz csóró magyar író mi ellen tiltakozik vagy mi ellen nem. Éppen az ENSZ és azok a nyugati hatalmak, amelyek bennün­ket egy évvel korábban – az októberi napokban – olyan csúnyán cserben hagytak. Nem érdekelte őket, hogy Magyarország, főleg Budapest vérzik, és hogy az egyetlenek mi voltunk előtte és utána is, akik fegy­veresen szegültünk szembe a szovjet hatalommal. Tudtuk, hogy akárki tiltakozik, akárki akármit is mond, ők fütyülni fognak a továbbiakban is ránk. Ez be is jött harminc esztendeig. Amikor sor került arra, hogy az elénk tett papírt aláírjuk, akkor engem az a meggondolás vezetett, hogy olyan nyugodtan aláírha­tom, mint hogyha az atyaúristenhez írnék egy be­adványt, hogy szíveskedjék májusi esőt adni. A teljes szöveget néhány héttel később újságból ismertük meg. Azt is tudtuk, hogy Bölöni Györgynek a segít­ségével – aki elvhű kommunista volt haláláig, de egyike volt az utolsó magyar úriembereknek – az ő segítségével Illyés Gyula, Németh László és talán má­sok is, próbálnak tárgyalni a kormánnyal, hogy leg­alább az írókat engedjék szabadon. A megoldást – ami nem volt megoldás – Hajnal Anna költő találta meg, aki elővette a tollát és egy sort írt a papír tetejére: ab­ban a reményben, hogy bebörtönzött írótársaink sor­sán könnyítünk. Mi, akik utána következtünk, termé­szetesen ehhez csatlakoztunk. Nem tudom felfogni, miért érdekes ebben az aláírássorban például Németh László vagy Szabó Lőrinc aláírása, amikor mind a ketten akkor kaptak Kossuth-díjat, amikor még nem minden budapesti köztérről hantolták ki a forradalom elesett hőseit. Még egészen friss volt a puskaporszag októbertől, és ők márciusban már megkapták és köszönettel elfogadták. Ha ez nem érdekes, akkor miért érdekes, hogy ők egy papírt aláírtak-e? És ha az nem érdekes, hogy ők miért írták alá, akkor miért érdekes, hogy kétszáz másik író aláírta? Furcsa világban éltünk. Mert arról sem feledkezhetünk meg, hogy Déry Tibor abban az időben még börtönben ült, Háy ugyanúgy. Később aztán Déry Tibor Kádárék utazó kulturális nagykövete volt. Háy Gyulát pedig kien­gedték és komoly, megérdemelt karriert csinálhatott német nyelvterületen. Kusza világ volt. Nem lehetett olyan egyszerűen fehérrel és feketével rajzolni a vi­szonyokat.
A memóriagyengeségben szenvedő és még élő kol­légáimat pedig arra emlékeztetem, hogy Katyn törté­nete ötven esztendő után előkerült egy irattárból. Hogy a lelőtt koreai repülőgép története előkerült egy irattárból. Lehet, hogy valamikor ez a lista is elő fog kerülni egy irattárból és az majd felfrissíti a feledé­keny kollégák emlékezőtehetségét.

... Földesi Gyula, Fülöp János, Felkai Ferenc, Füst Milán, Fábián Zoltán, Fodor József, Fehér Klára ...

Fehér Klára: Arra emlékszem, hogy telefonon ren­deltek be minket. Azért nem emlékszem a helyszínre, mert nagyon sok helyre rendeltek be. Az egész úgy összemosódik. Nagy, furcsa félelem volt bennem. A rettegés légköréhez hozzátartozott a hatalom kiszá­míthatatlansága. Németh László 1957 tavaszán Kos­suth-díjat kapott. Tamási Áront futni engedték, holott a gyönyörű Gond és hitvallást ő írta és olvasta fel. De azt a Szánthó Tibort, aki ugyanezt felolvasta, lecsuk­ták. Hogy Novobátzky Sándort egy cikk miatt – a Különös emberek miatt – börtönbe vetették. Tehát eb­ben a légkörben keletkezett ez a bizonyos őszi nyi­latkozat. Rengetegszer megpróbáltam emlékezni rá, hogyan is történt, miért történt, miért írtuk alá. Volt ebben egy illúzió. Nagyon rohadt helyzetben voltak az írók és az egész kultúra. Bennem volt egy adag gyávaság is, hogy ezt nem lehet tovább húzni, most már valahogy élni kellene. Az az illúzió is volt, hogy a lecsukott írókon talán segítünk ezzel. Talán megbékül már ez a szörnyeteg. Mi nem tudtuk, hogy mennyi vér folyt már és milyen véres lesz még Kádárék keze. Akkor azt hittük, hogy ezzel a hatalommal talán vala­milyen módon együtt lehet élni. Akkor már rengeteg sok aláírás volt rajta. Akkor már Illés Endre, Illyés Gyula, Veres Péter, Weöres Sándor és sok-sok más aláírás volt. Ilyenkor az emberben van egy nyájösztön, hogy ha ezek mind aláírták, akkor én is alá fo­gom írni. Csúnya volt, mocskos volt, gyáva dolog volt, de nem volt olyan nagy jelentősége. Ez az érzé­sem most.

... Thury Zsuzsa, Tuba Károly, Tamási Áron, Tamási Lajos, Veres Péter, Vitányi János, Vihar Béla, Várnai Zseni, Vas István, Viktor János, Weöres Sándor ...

Tamási Lajos: Kaptam egy üzenetet vagy egy tele­font, azt hiszem Tolnai Gábortól. Bementem. Ott volt már Németh László és Szabó Pál is. Németh László és Tolnai Gábor átmentek a másik szobába. Pali azt mondta, na Lajcsi van egy kis dolgunk. Elővett egy előkészített ívet. Ezt most aláírjuk – mondta. Ezzel ki­hozzuk az írókat a börtönből és az irodalmi élet meg­indulhat. Azt is mondta a Pali – és ebben igaza volt –, ha minél többen aláírják, annál inkább érdektelen. Teljesen egyetértek azzal, hogy ez akkor megszületett. Fényes dokumentuma annak, hogy azok az írók, akik egyöntetűen a forradalom mellett foglaltak állást, lehetetlen dolog, hogy önszántunkból írják alá, és nem erkölcsi és anyagi kényszer alatt készítettek egy ellenkező szellemű nyilatkozatot. 1957-ben lehetett érezni, hogy harc folyik. Egy értelmesebb, gondolko­dóbb vonal és egy kemény, megtorló vonal között. Akkor kezdődtek az igazi akasztások. Tehát győzött a kemény vonal. Valószínűnek tartom, hogy akik kül­földön voltak és akik ültek, azok elítélik. De azt hi­szem, hogyha jobban meggondolják, akkor nincs iga­zuk.

... Földes Péter, Füsi József, Goda Gábor ...

Goda Gábor: Nem engedték az írószövetséget meg­alakulni, hanem azt mondták, hogy legyen egy Iro­dalmi Tanács, az Irodalmi Tanács elnöke volt Bölöni György. Semmilyen kinevezés vagy ilyesmi nem volt, csak egy meghívás volt a minisztérium részéről, már­mint a Kulturális Minisztérium részéről, és engem is meghívtak, hogy legyek ennek a tanácsnak a tagja.

Borenich Péter: Az Irodalmi Tanács a hatalommal, a Kádár-rendszerrel együttműködő írók szervezete volt?

Goda Gábor: Azt is lehet mondani igen, természe­tesen.

Borenich Péter: Van, aki azt mondja, hogy ezt a fel­hívást az Irodalmi Tanácsban írták, és önök intézték azt, hogy minél többen aláírják.

Goda Gábor: Én nem merem azt mondani, hogy igen vagy nem, mert nem emlékszem. Annyi minden volt akkor, egy nap annyi minden teendő volt, hogy nem emlékszem erre olyan pontosan. De valószínűnek tartom, hogy az Irodalmi Tanácson belülről indult valahol ez az egész kérdés. Ezekben az ügyekben mi eljártunk. Én például Dobinál voltam ebben az ügy­ben, elmentem néhány barátommal együtt Kádárhoz, hogy alakulhassunk, meg hogy visszaállíthassuk a könyvkiadást, a kulturális élet számos területét, a be­tiltott folyóiratokat, a Nagyvilágtól kezdve az összes többi ilyen folyóiratig. Én voltam az előadó. És ezt Kállai bevitte a Politikai Bizottságba és engedélyezték.

Borenich Péter: Ki ment el a Kádárral való megbe­szélésre?

Goda Gábor: A Bölöni, aztán a Gereblyés is ott volt, a Sándor Kálmán, jómagam, Ridegh Sándor.

Borenich Péter: Mit mondott Kádár?

Goda Gábor: Azt, hogy a külföld mit mond, arra ő nem tud mit intézkedni, mert Magyarországot ne a külföld irányítsa. De ha magyar írók ebben a kér­désben, nem egy vagy kettő, hanem sokan össze­állnak, és megpróbálnak ebben a dologban eljárni, ő a maga részéről támogatja a mi törekvéseinket. Azt hiszem, hogy helyes volt, hogy aláírtam, nem?

... Komlós Aladár, Kosztolányi Dezsőné, Ladányi Mihály, Lengyel József, Lányi Sarolta, Lányi Viktor, Mesterházi Lajos ...

Török Tamás: Engem 1956. október végén a rádió munkástanácsa megbízott az irodalmi osztály vezeté­sével. Ezután három-négy hónappal elküldtek a Ma­gyar Rádiótól. Jövedelem nélkül maradtam, és az Iro­dalmi Alap írói előleg gyanánt folyósított számomra bizonyos összeget, amely a megélhetésemnek egyet­len forrása volt. Ugyanebben az időben, a folyósítás után nem sokkal Bölöni György jelentkezett, és azt mondta, hogy az előleget nem tudják biztosítani, ha az én nevem nem szerepel ezen a bizonyos listán ebben a névsorban. Egy picit gondolkodtam, ezután kézbe vettem a tollat, és aláírtam azt a bizonyos irományt, amelyet mai eszemmel természetesen nem írnék alá, aminek a tartalmával én nem értettem egyet.

... Hubay Miklós, Illés Béla, Illés Endre, Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Jankovics Ferenc, Képes Géza, Kónya Lajos, Kodolányi János, Karinthy Ferenc, Király István, Kassák Lajos ...

Szász Imre: Illyés Gyula akkor magyar írófejedelem volt, és nem a népiek fejedelme, hanem magyar író­fejedelem volt, tehát a rangja még nagyobbra emelke­dett, s tudtam, hogy ő tudja, mit csinál. A másik Vas István, akivel egy kiadónál dolgoztunk, akinek a mű­veit nagyon szerettem, nagy költőnek tartottam, okos embernek, személyét szerettem. Tehát az az érzésem, hogy ők tudják, hogy mit írnak alá. Most, mint kiderült, Illyés Gyuláné azt mondta, hogy Illyés Gyula Pesten sem volt akkor, amikor ez az aláírás történt, lent volt Tihanyban és oda senki nem jött hozzá, és Vas István felesége, Szántó Piroska, akinek félelmete­sen jó memóriája volt, azt mondta, hogy szó sem volt arról, hogy Vas István ezt aláírta volna. Ennyit az utóéletéről. Ezt azonban mi nem tudtuk, s a követ­kező héten Mesterházi Lajos, aki haláláig jó barátom volt, bármennyire ellenkező szemléletűek voltunk is, és rettenetesen sokat vitatkoztunk, felhívott, hogy csatlakozni kellene az aláírókhoz. Itt nem biztos, hogy ez történt, de úgy emlékszem, hogy azt mondta, nem is kell bejönnöd, majd én aláírlak. És én nyöszörögtem egy kicsit, hogy nem, nem, aztán hagytam. Tehát vé­gül is hozzájárultam ehhez, akárki írta alá, az én aláírásom.

... Thury Zsuzsa, Tuba Károly, Tamási Áron, Tamási Lajos, Veres Péter, Vitányi János, Vihar Béla, Várnai Zseni, Vas István, Viktor János, Weöres Sándor ...

Borenich Péter: Szerettem volna meghallgatni Juhász Ferenc véleményét is, de hiába hívtam fel telefonon, elkezdett velem ordítani. El sem tudtam mondani ér­veimet, mert lecsapta a kagylót. Köpeczi Bélával sem volt nagyobb szerencsém. Ő azt mondta, hogy szíve­sen nyilatkozik irodalomtörténeti kutatásairól, de po­litikába nem ártja magát. Mondtam neki, hogy ezt annak idején kellett volna meggondolnia.
Szeretnék még visszatérni a sportcsarnoki nagy­gyűléshez, nehogy valaki is azt higgye, hogy ott csak az írók nyilatkozata hangzott el. A katolikus papok nevében dr. Radó Polikárp, a Római Katolikus Hittu­dományi Akadémia, a magyar orvosok képviseleté­ben dr. Babits Antal Kossuth-díjas akadémikus, a kép­zőművészek nevében Kisfaludy-Stróbl Zsigmond szó­lalt fel.
Az 1957. szeptember 11-i Népszabadság szerint a Hunnia Filmstúdió tiltakozását többek között Bacsó Péter, Bán Frigyes, Fábry Zoltán, Gertler Viktor, Herskó János, Hegyi Barnabás, Illés György, Keleti Márton, Kovács András és Révész György is aláírta. Találtam olyan anyagot is, amelyben a rádió és televízió száz dolgozója tiltakozik. A négyoldalas írás végén azonban egyetlen egy név sem található. Hiába kérdeztem meg jó néhány akkor itt dolgozó rádióst és tévést, senki sem emlékezett rá. De folytassuk a sort.

... Csohány Gabriella, Csoóri Sándor, Darvas József, Dobozi Imre, Devecseri Gábor, Dénes Zsófia ...

Csoóri Sándor: Nem emlékszem. Nem először hivatkozom erre az emlékezetkihagyásra, de szinte bizonyos vagyok, hogy nem írtam alá. Ezzel nem mentegetni akarom magamat, hanem ellenkezőleg, meg akarok egy lelki helyzetet magyarázni. Ha én valami rosszat elkövettem, vagy olyat, ami a kedvem ellen való volt életemben – volt két vagy három ilyen dolog akár magánügy, akár közügy tekintetében –, azokra halálos pontossággal emlékszem, hogy én itt tévedtem, hisz én azokat meg is szoktam mondani. Nagyon szívesen megmondanám, mert ezt én nem bűnnek tartanám, hanem félrevezetésnek. Jó, mi mindnyájan bent voltunk a forradalomban, megta­gadni senki nem tagadta meg igazában a forradalmat, soha nem beszéltünk másképp, inkább hallgatunk, ez igaz. Nem beszéltünk másképp, mint ahogy '56-ban erről gondolkodtunk. Na most ezt természetesen valakik kezdték. Nyilvánvaló, hogy Illyésék, Németh Lászlóék, Féjáék vagy mások, lehetséges, hogy attól való félelmükben, hogy ne csukjanak le több írót, vagy hogy akiket már lecsuktak, azokat kihozzák a börtönből, ezt el tudom képzelni. De én erre sem em­lékszem. Ha netalántán mégis aláírtam volna, mon­dom, akkor ennek nem tulajdonítottam olyan jelentő­séget, hogy én ezt lelkiismereti problémának tartot­tam volna, mert ha netalántán mégis aláírtam, akkor arra gondoltam, ha ezt Illyés, Németh László, Weöres és a többiek aláírják, hiszen hozzánk hozták utoljára, ha hozták, de erre sem emlékszem, fiatal írók, ugye, mindig az idősebbekre hagyatkoznak, s hogy ők jól gondolják, akkor egészen bizonyos, hogy jól van.

Borenich Péter: Vajon Illyés Gyula és Németh László aláírta?

Csoóri Sándor: El tudom képzelni, hogy aláírták. De azt is el tudom képzelni, hogy ennek különleges tétje volt. Bár azt utólag többször végiggondoltam, hogy Illyésnek és Németh Lászlónak a szerepe '57 tavaszá­tól kezdve a Kossuth-díj kapcsán nem volt egyszerű számunkra, fiatal írók számára sem. Én akkor olyas­félére gondoltam, hogy Bethlen Gábor volt már egy­szer ilyen helyzetben, nem egyszer, hanem folya­matosan a törökkel szemben. És ha Bethlen Gábor összevész a törökkel véglegesen, akkor elvész Erdély, ha elvész Erdély, akkor elvész Magyarország. El tu­dom képzelni, hogy a felnőttebb írók akkor végig­gondolták Magyarország helyzetét, másképpen, nem csak egy oldalról, hanem úgy gondolták, hogy akármi történt is, meg kell egy új kiegyezést kötni. Én ezt csak feltételezem, vagy feltételeztem akkoriban, nem fogalmaztam meg ilyen pontosan ezeket a fogalma­kat. S ha ez így van, akkor ez a fajta együttműködés már megelőzte azt a későbbi együttműködést, ame­lyiknek résztvevői voltak Déry Tibortól kezdve azok, akik a börtönből kijöttek, éppen Kádárék börtönéből, s ezt az úgynevezett kiegyezés készítette elő... ki­egyezés ...hát macskakörmök közt mondom termé­szetesen, ez készítette elő azt, hogy az értelmiség, a magyar értelmiség egészen más szellemű életet tudott '62-63 után kezdeni, mint amit például '68 után a cseh értelmiség. Mert '68 után a cseh értelmiséget teljesen lefejezték, tönkretették és nem is indulhattak el olyan szellemi mozgások, mint amilyenek Magyarországon elindultak. A politika roppantul bonyolult. Azok, akik öt-hat világégést végigéltek, mondjuk Németh László, Illyés Gyula, ez a nemzedék, ugye, mert végigélték az első világháború végét, a 18-as forradalmat, a pro­letárforradalmat, akkor végigélték a második világ­háborút, akkor a sztálini korszakot, a Rákosi-korsza­kot, akkor '56 végét, tehát hogy ha egy életbe ennyi tragédia fér bele, akkor lehetséges, hogy ők úgy gon­dolták, hogy úgyis a nagypolitika dönti el végső so­ron, hogy mi történik Magyarországgal, hogy ők iga­zában csak egy olyan helyzetet tudnak teremteni, amelyikben alku révén természetesen, kiegyezés ré­vén –, de egy másfajta élet indulhat el, amelyik az itt lakók java részének próbál valamilyen életföltételeket teremteni. Ez nem a szigorú erkölcs világába tartozik, ez a politikai alkuk világába tartozik természetesen, s azt, hogy ezt írók követték el, ez nagyon nehezen feldolgozható az irodalom számára. De azt is érdemes meggondolni, hogy ha nem lett volna valamilyen kiegyezés a kádári rendszerben, egészen mások len­nének a gazdasági mozgások most is, hiszen az or­száglakók már a Kádár-rendszerben kezdték vissza­venni azt, amit elvett tőlük a szocializmus, a kommu­nizmus: azok a kiskertek, meg a hétvégi házak, ame­lyek ellepték az országot, azok a visszavétel szimbólu­mai. Ezek jelezték azt, hogy kezdi visszavenni az or­szág magának a földet, a lehetőségeket, a gondolatot stb., stb. Hihetetlen bonyolult a világ, a politika. 1956-ban, '57-ben az ember semmit nem látott tisztán, aki akkor döntött valamit, vakon döntött, még akkor is, ha legjobb szándékából vagy félelmében döntött, mert sem Kádárék döntése, sem Illyésék döntése nem volt történelmi döntés igazában, mert a történelmi döntések a háttérben, a nagyhatalmak között dőltek el, ott zajlottak le. Úgy hogy ma már ezt innét látva azt kell mondanom, mindenki furcsa szerencsétlen szereplője volt annak a korszaknak, az igazságaival, a féligazságaival vagy a hazugságaival együtt.

(Az összeállítás rádiós változata elhangzott a Kossuth Rádióban 1993. január 17-én 17 óra 5 perckor. Írott formában megjelent a Népszabadságban, 1993. februárjában, és a Kádár villa titka című könyvben 1995-ben.)