Az átvilágító átvilágítása

Borenich: Kisebb zűrzavar támadt 1994. április 5-én az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága ülésén, amikor az úgynevezett „átvilágító” bírákat hallgatták meg. A zavart az okozta, hogy alá kellett írniuk egy nyilatkozatot, hogy nem vettek részt olyan ítélet meghozatalában, amelyet a törvények alapján 1989 és 1992 között semmissé nyilvánítottak. Végül is a négy bíró közül az egyik visszalépett, s csak három vállalta az aláírást. Többek között dr. Eigner József is.

Borenich Péter© tényfeltáró dokumentum összeállítása (1994)

Borenich: A törvény szerint az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzését három bíróból álló bizottságok hajtják végre. Ezek a Legfelsőbb Bíróság elnökének egyetértésével, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága által jelölt és az Országgyűlés által megválasztott bírákból állnak.
Az előző parlament – utolsó munkanapján, utolsó ténykedéseként, a házszabályt is megsértve – 1994. április 7-én este nyolc órakor kezdte meg a vitát erről a napirendi pontról, amelyen heves szópárbaj alakult ki Hack Péter SZDSZ-es és Horváth Balázs MDF-es képviselő között.

Hack Péter: Ezeknek a bíráknak a kezébe rendkívül fontos döntéseket utalt a törvény. Azt a fontos döntést, hogy ezek a bírák fogják egy testület keretében elbírálni, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján valakinek a múltja feddhetetlen-e vagy sem. Ezek a bírák fogják eldönteni, hogy kik lesznek azok az országgyűlési képviselők, akiknek a múltja szeplős. Kik lesznek azok a miniszterek és így tovább és így tovább, bezárólag a 30 ezer példányszámú lapok szerkesztőiig. Ezeknek a bíráknak a kiválasztása a Szabad Demokraták megítélése szerint egy rendkívül fontos kérdés, hiszen olyan személyeket kell itt két bizottságban vagy kellene két bizottságban összegyűjteni, akik szakmai múltjuk, munkásságuk, emberi kvalitásaik alapján teljes mértékben feddhetetlenek és akiknek a kezébe ezt a fontos döntést le lehet tenni. Erről a három bíróról én nagyon keveset tudok. A szakmában ellentmondásos hírek keringtek róluk. Egyetlen egy dolgot lehet róluk tudni, hogy mind a hárman karrierjük egy részét Veszprémben töltötték el, veszprémi bíróként (nevetés) váltak ismertté, és mind a hármukat Horváth Balázs, az egykori belügyminiszter javasolta, aki annak idején megígérte, hogy mindent megtesz ennek a törvénynek a meghiúsulásáért. A bizottsági meghallgatások során annyit lehetett még megtudni, hogy mind a hárman karrierjük egy részében ítélkeztek büntetőügyekben is, egyikük pl. 1956 és '58 között volt büntetőbíró. Ennél többet nem lehetett igazából megtudni. Így a bíráknak a személyi anyagait a bizottságok nem vizsgálták meg és azt kell mondanom, hogy a rendelkezésünkre álló információk alapján jó lelkiismerettel a bizottságban lefolyt meghallgatás ismeretében egyik bírót sem tartjuk olyannak, aki a törvényben meghatározott célok betöltésére alkalmas lenne. A bírók személyéről gyakorlatilag semmit sem tudunk, alkalmasságukat megítélni nem tudjuk, ezért az SZDSZ-es képviselők ebben a szavazási színjátékban nem fognak részt venni.

Horváth Balázs: Tisztelt Ház! Nagyon sajnálom, hogy erre a beszélgetésre sor került és nagyon sajnálom azt, hogy Hack úr úgy próbálta az egész ügyet és az itt jelen lévő bíró urakat talán inszinuálni? ... denunciálni? ... ahogy tetszik, nem biztos, hogy az a jó kifejezés ebben az esetben, (nevetés) hogy vannak veszprémi kötődéseik. Hát az egyik bíró úrnak nincsen, kettőnek van, egyébként a jelölésükhöz pontosan annyi közöm van, mint Önnek, ugyanis nem én jelöltem. Az nem vitás, hogy én ismertem őket és ezért meg tudtam mondani a keresztnevüket. A Nemzetbiztonsági Bizottság meghallgatta a bírákat, a Legfelsőbb Bíróság elnöke vétójogát nem gyakorolta, a belügyminiszter úr, illetve a honvédelmi miniszter úr a szükséges nemleges tényközlést a bizottság felé megtette és a Nemzetbiztonsági Bizottság, miután ez titok, elmondhatom, (nevetés) én voltam az, aki azt mondtam, hogy a bíráktól tán ne kérdezzünk olyan dolgokat, amik nem az ügyre tartoznak. Ugyanis nem szerettem volna abba a hibába esni, amibe az egyik jelen lévő szabaddemokrata? ... képviselőnő, hogy miniszteri meghallgatásom során volt bátorsága meg merni kérdezni tőlem, hogy hány gyerekem van. Hát ez ellen voltam. És ezért kérem, hogy az emberi tisztesség minimális keretei között döntsünk ebben az ügyben. Köszönöm a figyelmüket.

Hack Péter: A parlamenti képviselőknek tudniuk kellene azt, hogy miről döntenek, (közbekiabálás: így van) hogy ne álljon elő az a helyzet, hogy a következő parlamentben állnak fel azzal, hogy kérem, minket belevezettek egy olyan döntésbe, amiről nem tudtunk. Én szeretném Horváth Balázst abban is korrigálni, hogy én ezeket a bíró urakat nem ismerem. Hallottam róluk ellentmondásos híreket. Lehet, hogy a legjobb hírek igazak róluk, lehet, hogy nem. Nem tudunk róluk semmit és ez a nem tudás vonatkozik a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjaira is. Én nem inszinuáltam senkit. Én ezeket a bírákat felelősen nem tudom egyetlen képviselőnek sem ajánlani, hogy támogassák, és azok a képviselők, akik a mostani vita után ki fognak menni és bedobják a cédulát, azok nem tudom, hogy hogyan vállalják a döntésükért a felelősséget a saját lelkiismeretük előtt.

(A titkos szavazás után)

Jegyző: Dr. Eigner József személyére 207 szavazatot adtak le, ebből érvénytelen egy szavazat, érvényes 206 szavazat. Igennel szavazott 194 fő, nemmel 12 fő.
Szűrös Mátyás: Köszönöm tisztelt Országgyűlés! Ismertetem tehát az országgyűlési határozatot. Dr. Botos Gábor bírót, dr. Eigner József bírót és dr. Tarr György bírót a törvény hatálya alá tartozó személyek ellenőrzését végző bizottság tagjává megválasztotta az Országgyűlés. (Taps)

Részletek dr. Eigner József nyilatkozataiból

Magyar Hírlap, április 8-a: „Ugyan 1991-ben nyugdíjba vonultam, ám felkértek, hogy folytassam a munkát. A pályámat egyébként Kapuvárott kezdtem, ahová tízhónapos fogalmazói munka után neveztek ki bírónak. Ám ellenforradalmi magatartásomra hivatkozással hamarosan felfüggesztettek, s fél évig nem dolgozhattam. Utána Sopronban, majd Pakson és Ózdon dolgoztam, később a Veszprém Megyei Bírósághoz kerültem. Tanácselnökké azonban nem neveztek ki, mert – amint indokolták – családommal tüntetően templomba járok. Végül 1983-ban családi okok miatt Budapestre kerültem, s itt a Fővárosi Bíróságon már lehettem tanácselnök. Számos helyen dolgoztam, s miután feleségem is bíró, kiterjedt ismeretségi köröm van. Vélhetően ennek köszönhető a választás. Ugyanakkor kevés az olyan bíró, aki nem volt párttag, illetve más okok miatt sem alkalmas erre a feladatra. Úgy gondolom, hogy ez nagyon szép feladat, egy élet munkájának betetőzése. Így elvállaltam. Azt hiszem, erre korom és tapasztalataim alapján is alkalmas vagyok. Törvénytisztelő ember lévén azt tartom, ha egy jogszabály vitathatatlan törvényes körülmények között született, azt végre kell hajtani.”

Respublika, 1994/3-as szám:
„Tiszta lelkiismerettel kijelenthetjük, hogy politikai, koncepciós ügyünk sosem volt, már csak azért sem, mert ilyen eljárások nem tartoztak a hatáskörünkbe.”

A parlamenti vita után elhatároztam, hogy utánanézek, mi az igazság. Döntésemet az is megerősítette, amit ekkor hallottam: dr. Eigner József 1956-ban és 57-ben több olyan ítéletet hozott, amit semmissé nyilvánítottak, s emiatt nem vállalhatta volna el ezt a tisztséget.

Részlet az 1990. évi XXVI-os törvényből:
„Az 1945. január 1-je és az 1963. április 4-e között, a közellátás elleni bűncselekmények miatt hozott elítélések semmisnek tekintendők.”

Részlet egy Eigner ítéletből:
„A Népköztársaság nevében!
A kapuvári járásbíróság Kapuvárott, 1956. szeptember hó 21. napján megtartott nyilvános tárgyalás alapján meghozta a következő ítéletet:
I. rendű. V.]ózsefné, aki magyar anyanyelvű és állampolgár, földműves, kisparaszt felesége, 6 elemit végzett, büntetve nem volt, bűnös közellátás érdekét veszélyeztető bűntettben. A járásbíróság ezért V. Józsefné vádlottat négyhónapi börtönbüntetésre, mint főbüntetésre, ötszáz forint pénzbüntetésre, mint mellékbüntetésre ítéli.
Indoklás: V.József tehene 1956. június hó folyamán leborjazott.
V. Józsefné vádlott többször említette férjének, hogy a borjút le kellene vágni. Június 23-án V. Józsefné rábeszélte fiát, V Istvánt, hogy vele a borjút levágják.
Eigner József s. k. járásbíró, a tanács elnöke.”

Cirák, 1994. szeptember 14-e

Borenich: Hogy volt ez a borjúvágás?

V.Józsefné: – Ez a borjúvágás... hát ugye teheneink voltak, és ugye mondom nagy család voltunk, a borjúkat nem lehetett eladni. A tej meg hát kellett a családnak.

Borenich: Hány gyerek volt?

V. Józsefné: – Nyolc. Négy fiú és négy lány. A Pistim a legidősebb. Hát az volt akkora ... már nem is nagyon emlékszem, ne tessék így haragudni ... csak hogy ne szegény aptya gyűljön bajba, nehogy azt vigyék el a börtönbe, hogy itt vagyok a nagy családdal. Osztán valahogyan inkább a fiammal vállaltuk, hogy mi vágtuk le. Úgy, hogy az apja nem is tudja. Engem csak nem visznek el a gyerekektül. Megbeszéltük. Már a családdal ugye.

Borenich: Miért vágták le a borjút ?

V. Józsefné: – Azért vágtuk le, hogy a tejet tudjuk fejni, hogy a családnak legyen tej. És a borjút azért vágtuk le. Úgy hogy nem adtuk ám el mi a húsát a borjúnak. Ugye, ahogy mondom, nagy családdal voltunk, meg hát a rokonoknak hagytunk belőle, abból a borjúból. Nem pénzért tettük, hanem hogy tej legyen a családnak, mert ugye különben a borjú szopta el a tejet és nem volt tejünk a gyerekeknek. Hát aztán pörkültet meg fasírozottat csináltunk belőle. Ugye akkor még hűtők nem voltak, besóztuk, hogy legalább egy hétig legyen egy kis hús. Nem volt olyan nagy borjú. Három hónapos volt. Minekünk is jobb lett volna, ha el tudtuk volna adnyi bármikor, ha nagyobb lesz, esetleg egyéves. De ugye eladnyi nem lehetett a borjút, nem keresték. Ami megmaradt a bele, meg bőre, az meg el lett ásva, hogy ugye mégis ne gyüjjenek annyira nyomra, de elő köllött venni. Aztán mikor hát kigyüttek hozzánk, hát ugye, nem akartuk fogadni, de hát ... Mikor már megmondták, hogy föl vagyunk jelentve… ekkor és ekkor…meg köllött mondani, nem mertük letagadni. Meg esetleg, nem emlékszem rá, lehet, hogy a gyerekektü1 is kérték,. hogy volt-e hústok vagy mit ettek, ugye tudja, hogyan volt akkor, mikor kijártak azok a nyomozók.

Borenich: – Ki jelenthette fel magukat ?

V. Józsefné: – Azt igazán nem tudtuk meg sohasem. Pedig aptya ugye volt a kocsmában, ott érdeklődött is, hogy kik jártak itt nyomozók, meg minden, de mondták, hogy Jóska bácsi azt nem mondjuk meg most. Lehet, hogy majd ugye később, de aztán nem is érdeklődtünk annyira.

Borenich: A következő bűncselekményfajta – amit a törvény semmissé nyilvánított – visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel. Dr. Eigner József több ilyen ítéletet is hozott.

„A Népköztársaság nevében! A kapuvári járásbíróság Kapuvárott, 1957. május 20. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő ítéletet: B. Ernő vádlott, aki magyar állampolgár, nős, három gyereke van, büntetlen, bűnös fegyverrejtegetés bűntettében. A járásbíróság ezért négy hónapi börtönbüntetésre ítéli. B.Ernő vádlott a cukorgyárban dolgozott, munkatársai szerették, szenvedélyes vadász volt, azonban 1954-ben elvették fegyvertartási engedélyét. 1956 augusztusában G. Imre erdésszel járta az erdőt és egy rozsdás vadászpuskát talált. Ezt a puskát lakására vitte és miután megpucolta, a vadászatok alkalmával nyíltan hordta és lőtt is vele, mert újbó1 engedélyt kért fegyvertartásra. Ennek kedvező elintézésére számított. 1957 februárjában a rendőrség felszólította, hogy vajon igényt tart-e továbbra is fegyvertartási engedélyére. A vádlott erre igennel felelt. Azt azonban nem mondta meg, hogy van vadászfegyvere. 1957. március 2-án a házkutatás során a fegyvert a szekrényben betámasztva megtalálták.
Dr. Eigner József s.k. járásbíró, a tanács elnöke”

Borenich: Dr. Eigner József nagyon sok embert ítélt el azok közül is, akik megpróbáltak nyugatra szökni és olyanokat is, akik segítették őket. Az 1990. évi XXVI-os törvény ezeket az ítéleteket is semmissé nyilvánította.

„A Népköztársaság nevében!
K.Lajos vádlott bűnös négyrendbeli tiltott határátlépéshez való segítségnyújtás bűntettében. A járásbíróság ezért K.Lajos vádlottat összbüntetésül három hónapi börtönbüntetésre és 2500 forint pénz mellékbüntetésre ítéli.
Dr. Eigner József s.k. járásbíró, a tanács elnöke”

Fertőszentmiklós, 1994. szeptember 21-e

K. Lajos: – Nem tudom, hogy kezdjem. Szóval az úgy történt, hogy itt volt egy fiú. Letartóztatták, aztán elvitték be Csornára a határőrséghöz.

Borenich: Magát miért tartóztatták le?

K. Lajos: – A sógoromat meg a sógornőmet - meg velük jött egy pesti család is - én ezeket kikísértem. Na most ezt a hülye srácot letartóztatták. Ugye ütötték-verték, gondolom, aztán beköpött engem is. Na mostan hát ezért tartóztattak le. Akkor elvittek engem is Csornára. Hát ugye egy Néró neveztű főhadnagy, de hát ugye fedőnéven volt, gondolom, magas, erős tag volt. Hát ugye akkora tenyere volt, mint egy lapát. Ütött engem is, vert ottan, össze-vissza vertek, de hát én nem is tagadtam, hogy hát kivittem a sógort meg a sógornőmet.

Borenich: Hova kísérte ki?

K.Lajos: – Hát a határhoz. A határtól aztán átmentek a csatornán, aztán már én onnan visszajöttem. Na most az orosz letartóztatás karácsony napján volt. Jön ide szintén egy rokon. Pestrő1 voltak. Aztán ezek akartak kimennyi. Hát annyira könyörögtek, hogy kísérjem ki őket. Aztán mentünk és nem messze itt a határban volt egy nyárfasor, ahol mentünk. Már tudtam akkor, hogy oroszok is itt vannak, aztán tudtam, hogy arra kellünk, hogy valahogy kijussanak a csatornához, aztán onnan majd hát ugye el tudnak már mennyi. Odaérünk, hát ottan látom, hogy egy kis tűz világított. El akarjuk kerülnyi, valakik itt vannak, el akarjuk kerülni, rámentünk a rétre, de már akkor futottak, hogy álljunk meg, kiabáltak az oroszok, osztán géppisztollyal lövöldöztek. Ugye osztán mi lefeküdtünk, ugye hát nem futottunk tovább vagy nem mentünk tovább, lefeküdtünk oda és hát el is kaptak bennünket vagy hát oda vittek be éjféltájban. Reggelig majdnem megfagytunk. Oszt akkor visszahoztak bennünket ...

Borenich: Kik?
K. Lajos: – Az oroszok. Kapuvárban aztán elengedtek engem is, meg elengedték a többieket. Három hónap múlva állítottak bíróság elé. A kapuvári bíróság tárgyalta az ügyet.
Borenich: Hány hónapra ítélték el?
K. Lajos: – Három hónapra ítéltek. Ezt a három hónapot, amit bent voltam, ezt kitöltöttnek tekintette a bíróság és erre ítéltek.
Borenich: Emlékszik a bíróra?
K. Lajos: – A bíróra?... nem tudom, hogy ki ítélt el, a bírót nem tudom. Nem, aztat nem tudom a nevét neki. De megvolt nekem a papírom, mert aztán Sopronba kerültek ezek a papírok, a Soproni Bírósághoz, mikor itt megszűnt a bíróság. Osztán én, mikor nyugdíjba mentem, már akkor kaptam én rá, nem tudom én, 500 forintot vagy mennyit a nyugdíjamra.
Borenich: Mi az az 500 forint, amit kap?
K. Lajos: – Amikor én nyugdíjba mentem, akkor már én tudtam felőle, mert az újság hozta, hogy ez jár, akiket így elítéltek. Na mostan hát én utána jártam a bíróságon, aztán Sopronban adtak egy papírt erről, a főnök, a bírónő, hogy igenis megjár neki ez az 500 forint, amit a nyugdíjra rátesznek.

„A Népköztársaság nevében!
A. Konstantinné vádlott bűnös tiltott határátlépéshez való segítségnyújtás bűntettében.
Dr. Eigner ]ózsef s. k. járásbíró, a tanács elnöke”

Sarród község, 1994. szeptember 29-e

Borenich: Ön, meg a férje segítette nyugatra menekülni az embereket. Ugye?

A. Konstantinné: – Úgy volt, hogy segéllük, meg úgy is, hogy nem. Amikor az első menekültek begyüttek, én kikísértem üket egy darabon, megmutattam nekik az utat. Egy fillért egyiktül el se fogadtam. Meg nem is kértem, meg nem is tudtak adni, mert olyan szegények voltak. Tudja az én uramat azért vitték el, mert megmondom magának, mert minálunk volt két kis fehérnép. Itt voltak minálunk. A szomszéddal nem voltunk jóban. A szomszéd elárulta, hogy minálunk menekültek vannak. A két kis fehérnépet elvitték. A két kis fehérnépet kérdezték, és azt mondták, hogy még egy férfi is van minálunk, az is ki akar mennyi. De hát az nem akart szegény kimennyi, mert már a két asszony se tudott volna, meg az ember se tudott kimennyi, mert már ugye akkor szorosabb volt a határ. Érte jöttek este. Elvitték azt a szegény embert, de visszament volna ő is a fehérnépekkel, de azt mondja énnekem, mondtuk, hogy disznóölés lesz holnap nálunk. Ő még életében nem volt disznóvágásba, azt mondta ez a pesti. Egyedülálló ember volt. Mondtuk, maradjon nálunk, mondom, itt lesz disznóölésben, legalább jól is lakik, meg hát meg is látja, hogyan lesz, miképp lesz. Szegényt előző este elvitték tőlünk, meg az apjokat is elvitték. Az apjokat itt a ruszki laktanyában igen-igen megverték az oroszok. Igen megverték az oroszok. És akkor elvitték innét Csornára. Akkor utána harmadik vagy negyedik napjára elvittek engem is. Elgyöttek értem. De mikor énértem elgyöttek, Magdusom húszéves leány volt – három leányom volt –, az azt mondta annak a Noé főhadnagynak, mert Noé főhadnagy volt, most azt mondja, ha ki nem takarodik a konyhából, én magát megfogom mert a házunk előtt egy nagy tó volt – én magát kiviszem oda, belefujtom, azt mondja neki. Noé főhadnagy erre azt mondta: ez aztán igen, ez gavalléros kislány. Hát jó erőben is volt a Magdusom, de Noé főhadnagy is jó erőben volt. Aztán engem is elvittek akkor, aztán éntüllem is kérdezték, hogyan volt, miképp volt, mint volt? Hát mint volt? Hogy volt?

Hát gyüttek a menekültek, akit ki lehetett kikísértek, akit nem kísértek, nem kísértek. Földes konyhában laktunk a három gyerekkel. Deszka ajtaja volt a lakásunknak, nem ám öreg ajtó, meg nem tudom mi. Mint egy szegény ember, úgy vettük egy másik embertől azt a kis házat, de örültünk neki. Egy szoba volt meg egy konyha. Akkor engem este hazaengedtek, hogy a gyerekekhe' , meg a lovakho' . De megveregette a vállamat a Noé főhadnagy, mikor én elgyüttem, azt mondja... Na hát akkor még beszédes voltam, de most már hetvenhét éves is vagyok, beteg is vagyok, most már nem megy ugye. Az aptyokat mikor meg kihozták, akkor amikor megnézhettem, elkiáltottam magam, mikor ült a szobában, behívtak, hogy most találkozik a férjével, mondtam nekije, Jézus Mária, Szent József, mondok, így összecsaptam a kezemet, téged agyonvertek. De nem merte elmondani, hogy agyonverték. Ránézek a Noé főhadnagyra, mondok, mit csináltak az aptyoknak? Hiszen úgy agyonverték, még a fogát is kiverték nekije. Oszt ott nem mert szólni az aptyok, semmit se mert szólni. Kapuváron volt a János bácsi, ő volt akkor a kommunistáknak a nagyobb emberük. Elgyöttem hozzá, soha nem felejtem el, mondok, Jánosom, segítsen egy kicsit majd a tárgyaláson az aptyoknak. Mondom, inkább megszántjuk a földjét vagy akármit, mondok, segítünk csinálnyi. De hát nem tudott segítnyi semmit se. Akkor kiszabták a büntetést és akkor le kellett ülnyi Kapuvárban.

„A Népköztársaság nevében!
G. Imre vádlott bűnös egyrendbeli tiltott határátlepéshez való segítségnyújtás bűntettében.
Dr. Eigner]ózsef s.k. járásbíró, a tanács elnöke.”

Sarród község, 1994. október 7-e

Borenich: Mesélje el ezt a történetet. Hogy volt?

G. Imre: – Hát az enyém az úgy volt kérem szépen, hogy itt igen sok menekült járt abban az időben. És hát igen soknak szállást adtunk és hát innen mentek tovább, mert hát nem is voltak tisztában itt a határnak a menetekkel.

Borenich: Hány ember ment itt ki?

G. Imre: – Hát itt azt megmondani nem lehet, mert itt ezrekrő1lehet szó, sok ezerrő1, mert hát volt, hogy százával mentek és kószáltak a határban, mert hát nem voltak tisztában... Sőt hát igen sokszor megtévesztések is voltak, mert a határon ki volt téve az osztrák zászló is, jelezve volt, de hát ugye akkor is voltak szélhámosok, beljebb hozták a zászlót. Szóval eltévedtek nagyon sokan.

Borenich: Maga hány embernek segített?

G. Imre: – Hát én akkor, amikor ebben az ügyben bent voltunk, hát én azt nem tudom pontosan, mert a mi házunknál nagyon sokan itt voltak, de akkor nem ez a ház volt, egy régi ház. Mivel, hogy szélső házak voltunk és nagyon sokan betértek ide.

Borenich: Körülbelül mégis, mennyi embernek segíthetett?

G. Imre: – Hát én azt megmondani nem tudom, hogy hánynak segítettem így semmilyen formában sem, meg hát az a helyzet, hogy ez mondjuk olyan dolog, hogy az ember errő1 még nem is akar beszélni.
Borenich: Miért? Most már lehet beszé1ni. 1994-ben vagyunk.
G. Imre: – Lehet beszélni, de hát nem tudom én, hogy végeredményben miről is van szó és hát én nem akarok errő1 beszélni. A bíróság elé került ez a dolog és hát én akkor ott kaptam négy hónapot, meg ezer forint pénzbüntetést. Ezt közben én megfellebbeztem a saját magamnak a kárára, mert ugye akkor annyi volt a börtönben, aki ítéletre várt, akkor voltak a gyorsított eljárások is, és kifutottam az időből, mert mint első bűntényes esetleg megkaptam volna a felét. Biztos is, hogy megkaptam volna, mert hát ott is dolgoztam, de hát én megfellebbeztem, mert hát én nem tartottam magamat bűnösnek ebben és hát a négy hónap lejárt, mire rám került a sor a föllebbviteli tárgyaláson. Hát nagyon sokan voltak ott, mert hát ott kétszázötvenen voltunk Győrben, annyi volt a befogadóképesség, ha jól tudom. Az elítélteket folyton szállították.
Borenich: Emlékszik a tárgyalásra?
G. Imre: – Én? Hogy ne emlékeznék? Hogy ne emlékeznék. Mindenre emlékszek én. Hát úgy zajlott, hogy március 29-én volt a tárgyalás. Egy teherautóra raktak fel bennünket, összekötözve. Hátul ültek a fegyőrök. A teherautó meg volt tömve. Kapuváriak is voltak sokan más ügyben is, hogy hányan, pontosan nem tudom, és ott volt az egész napos tárgyalás. De én úgy éreztem már akkor is, hát tudtam én akkor is, hogy ez előre el volt rendezve, mert akikkel én voltam egy ügybe, hát azok közül én kaptam a legtöbbet, mert én egyszeri dolgot fogadtam el, hogy így megmondjam már, egyszeri esetet fogadtam el. És ugye a börtönben többször zaklattak és többet már semmiféleképpen nem fogadtam el, mert olyan dolgot nem is csináltam. Éppen az, hogy hát segítettem, szállást adtam nekik, hát ezért történt az egész mindenség.
Borenich: Hány vádlott volt az ügyben?
G. Imre: – Hát azt hiszem, ha jól tudom ebben a mi körünkben heten.
Borenich: A bíróra emlékszik?
G. Imre: – Hát a bírónak a személyére nem emlékszek, az ülnökére emlékszek inkább. Nem az a bíró volt, akit én ismertem itt a kapuvári járásbíróságon.
Borenich: Kapott kárpótlást?
G. Imre: – Még nem kaptam. Hát március 12-én adtam most be, de még nem kaptam. Úgyhogy már korábban be akartam adni, egy hónappal, de nem kaptam nyomtatványt. Így is ennek a néninek a nyomtatványa lett fénymásolva és azt adtam be. A négy hónap büntetésért kérem, mert én úgy érzem, hogy énnekem ez teljesen jogos, mert én a saját magam életét is feláldoztam, mert végeredménybe engemet a szovjet parancsnokságra is elvittek.

Borenich: Bár dr. Eigner József azt nyilatkozta, hogy ellenforradalmi magatartására hivatkozva állásából felfüggesztették, ítéleteiben mégis a következők olvashatók: „K. József vádlott az ellenforradalom idején a munkástanács tagja volt. Szerepét arra használta fel, hogy italozásait és költekezését fedezze és hogy hangulatot keltsen az ellenforradalom mellett.”

„A Népköztársaság nevében!
A kapuvári járásbíróság Kapuvárott, 1957. január 25. napján megtartott nyilvános tárgyalás alapján meghozta a következő ítéletet: V.Imre vádlott, aki magyar allampolgár, nős, két gyermeke van, vagyona 8 hold föld, öt elemit végzett, büntetlennek tekinthető, bűnös kétrendbeli hatósági közeg elleni erőszak bűntettében.
Dr. Eigner József s.k. járásbíró, a tanács elnöke”

Csapod község, 1994. november 11-e

Borenich: Az ötvenes években magát elítélték. Miért?

V. Imre: – Az ötvenes években? Nem voltam megbízható. Rendőri felügyelet alatt voltam, minden nap jelentkezni köllöttem. Hát ugye politikailag nem voltam megbízható.

Borenich: Miért? Mit csinált?

V. Imre: – Semmit. Hát egyszerűen rám fogták, mert ugye mondtam aztat, hogy nem sokáig lesz ez a rendszer, úgyis már gyünnek az amerikaiak, miegymás, osztán hát ugye Guri, az volt a tanácselnök és ugye a rendőrségnek átadott mindent, osztán jelentkezni köllöttem. Pedig vadászterületem is volt. Hárman voltunk testvérek, én voltam a legfiatalabbik. Két bátyám volt. Fegyverengedélyem volt, de bevonták, mivel hát politikailag nem megbízható vagyok.
Borenich: Mennyi ideig volt rendőri felügyelet alatt?
V. Imre: – Két évig. Két évig voltam. Zsiga rendőr volt, a falu rendőrje, annál kellett minden nap jelentkezni ugye hát. Bíróság elejbe kerültem hatósági erőszak vétség miatt, mert ugye a gabnyát, a gabonát nem tudtam leadnyi, akkor idejöttek, hogy adjam le, nem adtam, akkor karhatalom gyütt, fölmérték akkor aztán elvitték. Közbe volt Baboti ilyen begyüjtési főnök. Aszongya énnekem, ide figyeljen, elmegyünk mi innen, visszagyüvünk egy óra múlva és addig merjen a gabonából, vigye át a szomszédba a bátyjához. Hát jól van. Ezt meg is csinyáltam, mert ismert a begyüjtési. Aztán visszagyüttek. A rendőr meg akart bilincse1nyi. Én meg ugye elmarkoltam a bilincset tüle, nem tudott. Aztán eldobtam. Na hát följelentetek hatósági erőszak vétségéért. Nem adtam oda gabonát is, meg a rendőrrel szembeszálltam, hogy elvettem a bilincset, mert ugye meg akart ... De hát ő is gyarló volt, mert hát olyan kényelmesen, hát ismertem is, kényelmesen akart megvasalni, én meg elmarkoltam a keziből a bilincset és eldobtam. Hát ugye két fiam volt, akkor hát azok is itt voltak velem, meg az asszony is, miegymás, hát egy kicsit bátrabbak voltunk, az erő jó volt, hát két fiú, markos fiam volt és így történt az egész.
Borenich: Bántotta a rendőrt?
V. Imre: – Nem bántottam. Nem bántottam, de akkor ugye volt a párttitkár és ez is ugye hát mindig molesztált, akkor pedig a Guri, ugye az volt a mellékneve, haverom volt, minden, de azért alattomban csipkedtek ugye hát, így volt. Nyolc hónapot kaptam, nyolc hónapot le is ültem.
Borenich: Milyen volt ez a Rákosi-féle rendszer?
V. Imre: – Hát én nem voltam vele megelégedve, de bele kellett nyugodnyi, mert akkor az volt, bele kellett nyugodnyi.

Borenich: A dr. Eigner József által elítéltek közül sokan meghaltak már. Az özvegyek és gyermekeik nem kívántak nyilatkozni. De találkoztam jó néhány olyan elítélttel is, akik még ma is félnek, és történetüket nem merték elmondani. Politikai bomba robbant 1994. november 30-án, amikor a Magyar Hírlapban megjelent egy tudósítás dr. Eigner József tájékoztatása alapján. A cikk címe: „Már találtak ügynököt a képviselők között.”

Részlet a tudósításból:

„A napokban megérkezett a belügyminisztériumból a névsorban első negyven képviselő átvilágításának eredménye. Eszerint egy fő saját kezűleg aláírt beszervezési nyilatkozattal hálózati feladatot vállalt, az állambiztonsági apparátusnak jelentést adott, illetve tevékenységéért térítést vagy más előnyöket fogadott el. A testület vezetője az érintett nevét természetesen nem mondhatta meg. Eigner József szólt arról is, hogy valaki személyes segítséget ajánlott a bizottságnak. Ők az információkat – ha azok valóban hitelesnek tekinthetők – köszönettel veszik, s amennyiben olyan szemé1yekről kapnak terhelő adatokat, akik a BM és a HM szerint nem szerepelnek a nyilvántartásokban, készek maguk áttvizsgálni az iratokat.”

Borenich: A nyilatkozatra több vezető politikus is reagált.

Népszabadság, december 1.

„Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke lapunknak kijelentette, felháborodással értesült a nyilatkozatról. Eigner úrnak nem volt joga azt tenni, amit nyilatkozatával megtett. Jogsértést követett el, megsértette a titokvédelmi szabályokat, és ezzel súlyos erkö1csi-politikai kárt okozott. Nyilatkozata nyomán tényként állítanak be valamit, ami nem bizonyított. Teljesen érthető, ha ezek után kételyek merülnek fel alkalmasságával kapcsolatban is.

Kuncze Gábor belügyminiszter, koalíciós miniszterelnök-helyettes: az „átvilágításnak” az érintettek személyiségi jogainak védelmében minden mozzanata titkos. Éppen ezért az, hogy egy ilyen információ a sajtóban egyáltalán megjelent – függetlenül az általa elmondottak valóság tartalmától bizonyítja a nyilatkozó jogász alkalmatlanságát arra a beosztásra, amelyet jelenleg betölt. Nagyon sajnálom, hogy ezek az emberek foglalkoznak ezzel az üggyel.

A Nemzetbiztonsági Bizottság tegnapi ülésén megütközéssel fogadta dr. Eigner József bíró nyilatkozatát – tájékoztatta a sajtót Magyar Bálint SZDSZ-es képviselő. Boross Péter MDF-es képviselő, a bizottság elnöke is aggályosnak tartotta a történteket.”

Riport Balsai István volt igazságügy-miniszterrel, az MDF országgyűlési képviselőjével:

Borenich:Hogyan történt a három átvilágító bíró kiválasztása?

Balsai: – Én arra gondoltam, hogy a leghelyesebb, hogyha a bíróságok és a bírák törvényes képviselőinek szerepét játszó országos bírói tanácshoz fordulok. Ezért az Országos Bírói Tanács magas rangú tisztviselőinek a közreműködését kértem, hogy tudakolják meg, hogy a bírói karban van-e ilyen szándék, illetőleg ha valakit erre alkalmasnak találnak, akkor ezzel a lehetőséggel a parlamentet ne fosztják meg attól a lehetőségtől, hogy megválasszon három, illetőleg eredetileg négy jelöltet átvilágítási ügyek intézésére. Én tehát a magam részéről, hogy ha a kérdés erre irányult, semmiféle személyes vagy a minisztérium munkatársait illető puhatolózó tárgyalásokat nem folytattam.

Borenich: Annak idején az újságok azt írták, hogy Horváth Balázsnak és önnek volt személyes szerepe ebben.
Balsai: – Az újságok rosszul írták.
Borenich: Vizsgálták a három bírót, hogy a törvényes feltételeknek megfelelnek-e?

Balsai: Ebben nincsen feladatunk, hát hogy vizsgálhattuk volna?
Borenich: Mert törvényes feltételeknek eleget kell tenni. Nem elég, hogy valaki bíró. Tehát nem minden bíró vállalhatta ezt el.
Balsai: – Én nem tudok semmi más feltételről. Aki bíró, az már épp elég feltételnek eleget tesz. Úgyhogy az egy fontos dolog, hogy valaki bíró. Annál több feltételnek általában fontos közmegbízatást illetően nem nagyon kell eleget tenni, hogy valaki megválasztott, illetve kinevezett bíró. Az egy nagyon magas pozíció Magyarországon és bízom benne, hogy a jövőben is így lesz.

Sajtótájékoztató 1994. december 2-án

Dr. Eigner Józseef: – Illetéktelen személyek különféle megállapításokat és minősítéseket tettek, amely sérti a bizottság tagjainak függetlenségét, akadályozza a munkájuk végzését. Ezért az ilyen megnyilvánulások ellen a bizottság határozottan tiltakozik. A bizottság határozottan kijelenti, hogy eddigi nyilatkozatai, illetve eljárása során semmilyen titoksértést nem követett el és személyiségi jogokat sem sértett. Akik nyilatkoztak, azok magukat minősítették. Úgy tűnik belő1e, mintha nem a bizottságnak, hanem az ügynököknek szurkolnának. A saját személyemet illetően én nem mondok le. Az ilyen személyeket csak az Országgyűlés hívhatja vissza. De ez nemcsak miránk vonatkozik, hanem minden olyan személyre, akit az országgyűlés választ. Én eddigi életemben azt a feladatot, amit elvállaltam, mindig el is végeztem. Tehát amíg rajtam múlik, addig én a munkát nem fogom visszautasítani és minden tő1em telhető tehetséggel azt végre is fogom hajtani. De egyébként egy bíró élete nyitott könyv. Nem lehet úgy bíráskodni, hogy az embert ne kezdenék el megvizsgálni azok, akiket elítél, vagy akik elvesztik nála a pert. De ezen túlmenően is én büszkén vallom, hogy 38 éve vagyok már bíró, példás családi életet élek, három gyermekem van, három vejem, nyolc unokám, remélem rövidesen megszületik a kilencedik is. Mi kell akkor még?

Riport dr. Eigner Józseffel másnap, 1994 december 3-án

Borenich: Egyik nyilatkozatában azt mondta, hogy ellenforradalmi magatartása miatt felmentették a bírói munka alól. Mi volt ez?

Dr. Eigner ]ózsef: – Ez a körülmény is azt igazolja, hogy én nem voltam egy olyan bíró, aki az akkori rendszer elvtelen kiszolgálója voltam és ártatlan emberek üldözője. Az akkori igazságügy-miniszter írt nekem egy levelet, amelyben közölte, hogy ellenforradalmi magatartásom miatt állásomból felfüggeszt, illetményem 50 százalékát visszatartja. Tehát ez az ellenforradalmi magatartás, amit reám fogtak, annyira titokzatos volt, hogy a fegyelmi anyagomat nem is láthattam. Megkérdeztem a fegyelmi biztost, hogy vajon mit tartalmaz az én fegyelmi iratom, hiszen én Kapuváron senkit nem ismertem, mindössze pár hónapig voltam ott, vagy csak pár hétig, és akkor se laktam ott, hanem csak a munkámat végeztem el. Ezért nagyon csodálkoztam, hogy miféle ellenforradalmi magatartást tanúsíthattam én. De az iratokat nem mutatták meg nekem, csupán azt közölte velem dr. Benke László, hogy a legjobb tanúvallomás énmellettem az, hogy már nem tudják, hogy mit beszéltem, de az biztos, hogy pártellenes volt. Ez a beszéd pedig egy értelmiségi nagygyűlésen történt, ahol az én akkori főnököm, dr. Tibor István volt az elnök, aki engem arra kért, hogy maradjak ott és vigyázzak, segítsek a rend fenntartásában.

Borenich: Ki ajánlotta Önt bírónak ebbe a bizottságba?
Eigner: – Engem dr. Szabó Sándor, a Fővárosi Bíróság elnöke kért fel arra, hogy vállaljam ezt a munkát. Senki mással én errő1 a témáról nem beszéltem. Ő azonban tudta, hogy én ki vagyok, hiszen több mint tíz évig a Fővárosi Bíróságon voltam tanácselnök, ismerte a munkámat, emberi magatartásomat, családi életemet, és ennek alapján tett javaslatot az én személyemre.
Borenich: Önnek a Nemzetbiztonsági Bizottság előtt alá kellett írni egy nyilatkozatot. Mi volt ebben?
Eigner: – Az a nyilatkozat lényegében a törvény által megkívánt feltételeket tartalmazta, és mi úgy nyilatkoztunk, hogy mi nem vettünk részt ezeknek a törvényeknek a hatálya alá tartozó ítéleteknek a meghozatalában, ezért vállalhatjuk ezt a munkát.
Borenich: Az elmúlt hónapokban Kapuvárott és környékén jártam jó néhány faluban. Nagyon sok emberrel beszé1tem, többek között olyanokkal, akiket Ön elítélt és jó néhány olyan ítélet van, amit ez a törvény, a 90-es törvény semmissé nyilvánított. Miért írta alá mégis ezt a nyilatkozatot?
Eigner: – Felteszem, hogy tévedés alapján kérdezi ezt. Az valóban igaz, hogy én nagyon sok embert elítéltem Kapuváron is, és még Sopronban is az akkori törvényeknek megfelelően tiltott határátlépésért. Ha azonban ön ezekkel az emberekkel beszélt, akkor azt is elmondták Önnek, hogy legfeljebb harminc vagy hatvan napot kaptak, ami abban az időben is kirívóan enyhe büntetés volt és hogy az én ítéleteim ellen mindig csak az ügyész fellebbezett, sohase az elítélt. De a törvény nem azt mondja ki, hogy aki ilyen ügyek meghozatalában részt vett, az esik a kizárás alá, hanem azt mondja ki, hogy aki e törvények alapján eljáró újabb bírósági ítélet szerint törvénysértő ítéletben vett részt, az nem járhat el.

Borenich: A törvényben az van, hogy például ha valaki tiltott határátlépés miatt elitélt akár egy embert is - én többel beszéltem - az nem vehet részt ebben a bizottságban.
Eigner: – Ez tévedés. Nem ezt mondja a törvény. Hanem ha az az elítélés jogszerűtlen volt és ebben az ítéletben én részt vettem és ennek a jogszerűtlenségét a Legfelső Bíróság megállapította, mert ez a felsorolt három törvény adott erre lehetőséget, akkor esek a kizárási tilalom alá. Én azonban ilyen ítéletekben részt se vehettem. Én ugyanis első fokon jártam el. Jogerős ítéletet én csak akkor hoztam, hogyha arról az ügyész is, meg a vádlott is úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi. Nincs azonban egy olyan ügy se, amely az én ítélkezésem folytán a Legfelső Bíróság hatályon kívül helyezése, illetőleg megállapítása szerint törvénysértő volt. Az akkori ügyeket is le kellett tárgyalni, bíráknak kellett letárgyalni. Nem az volt tilos, nem az volt a probléma, hogy ilyen ügyekben eljártak a bírák, hanem az, amikor helytelenül jártak el, hogy az akkori törvényeket sem tartották meg és olyan döntéseket hoztak, amelyek sértették a nemzetközi jogokat is. Ilyenek voltak az ellenforradalmárokkal szemben kiszabott büntetések, de ezek nagy része másodfokon indult, tehát a Megyei Bíróságokon indult és a Legfelső Bíróságon fejeződött be. Én azonban sose vettem részt ilyen ügyekben, hisz én akkor járásbíró voltam, nagyon fiatal járásbíró, hiszen még mindössze fél évig voltam bíró, amikor már ezekben az ügyekben el kellett járnom és azután pedig polgári bíró lettem, úgyhogy nem is tudom pontosan, hogy most milyen bűncselekményekről van szó.
Borenich: Beszéltem olyannal, akit közellátás érdekét veszélyeztető bűntettben mondott ki bűnösnek. Beszéltem olyanokkal, akik tiltott határátlépést kíséreltek meg vagy segítették azokat, akik ki akartak menni nyugatra, és olyanró1 is hallottam, hogy fegyverrejtegetés miatt ítélt el embereket. És ez egyértelmű1en benne van a törvényben, hogy a bizottság tagja nem lehet olyan, aki olyan ítélet meghozatalában vett részt, amit semmissé nyilvánítottak '89 és '92 között.

Eigner: – Ismét csak azt tudom mondani, hogy a törvény félreértésén alapszik az ön kérdése. A törvények lehetőséget adtak most a Legfelső Bíróságnak, hogy a korábbi ítéleteket felülbírálja. Ilyen ítélet volt az is, ami a fegyver rejtegetéssel, közellátás érdekébe ütköző bűncselekménnyel vagy határ átlépéssel volt kapcsolatos. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden ilyen ügyet tárgyaló bíró ki van zárva, hanem csak az, akinek az ügyében a Legfelső Bíróság állást foglalt és megállapította, hogy az egy törvénysértő ítélet volt. Az énáltalam tárgyalt ügyekben azonban egyetlen egy Legfelső Bírósági ítélet nem állapította meg, hogy én törvénysértően jártam el. Ez a feltétele annak, hogy elvállaltam, illetve hogy elvállalhattam ezt a bizottsági tagságot.

Borenich: Tehát Ön úgy értelmezi a törvényt, hogyha a konkrét, az Ön által hozott ítéletet semmissé nyilvánítja, csak akkor nem vehetne részt.
Eigner: – Úgy van. így értelmezem.
Borenich: Van, aki már kap kárpótlást és nyílván az ítéletet meg kellett hogy semmisítsék, mert különben nem kapna kárpótlást.
Eigner: – Gondolom, azt nem kérdezte meg, hogy ezt az ítéletet én hoztam-e vagy pedig a másodfokon eljáró Győri Megyei Bíróság. Mert ha azok hozták, akkor nem én, hanem ők felelnek érte.
Borenich: Ezek szerint, ha Ön, mint elsőfokú bíró hozott ítéletet és ezt akár helyben hagyta vagy megváltoztatta a másodfokú bíróság, akkor Ön már nem vett részt ilyen ítélet meghozatalában?
Eigner: – Véleményem szerint akkor ez a törvény már nem vonatkozik rám.
Borenich: Én úgy értelmezem, hogy ön részt vett ilyen ítélet meghozatalában, mert hiszen első fokon mégiscsak ítélkezett.
Eigner: – A jogértelmezés a mi kettőnk viszonylatában céltalan. Azonban azt megmondom, hogy én az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága előtt nem titkoltam el, hogy én ilyen ügyekben eljártam. Ott volt a Legfelső Bíróság elnöke, aki ezekről tudomást szerzett és ennek ellenére a Legfelső Bíróság elnöke javaslatára, illetőleg tudomásul vétele mellett választott meg engem az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága javaslatára az Országgyűlés. Tehát nem hallgattam el semmit, tisztában voltak azzal, hogy én milyen eljárásokban vettem részt és ők is úgy értelmezték a törvényt, ahogyan én, vagyis, hogy olyan ügyben nem jártam el, amit semmissé nyilvánított egy második bíróság, a most létrehozott törvények alapján felállt Legfelső Bírósági Tanács.
Borenich: Én úgy érzem, hogy Ön 1956-ban, 1957-ben a fennálló törvények szerint ítélkezett és ezt nem lehet kifogásolni. Az én gondom az, hogy nem szabadott volna önnek aláírni ezt a nyilatkozatot, hiszen az én véleményem szerint részt vett olyan ítéletek meghozatalában, amelyeket semmissé nyilvánítottak.
Eigner: – Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy ön rosszul értelmezi a törvényt, vagy én értelmezem rosszul. Azonban az én értelmezésem mellett szól az a körülmény, hogy ezt a tényt én az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottság előtt elmondottam, ahol több jogász vett részt. A Nemzetbiztonsági Bizottság felfüggesztette a tárgyalást, több órán át szünetet rendelt el, jogi szakértőkkel tárgyalt. Ezek között volt egyetemi tanár, volt legfelső bírósági bíró, és miután megnyugtatták őket ezek a szakértők, akkor mondták, hogy ez a körülmény nem zárja ki az én részvételemet. Ugyanezt erősíti meg az a tény, hogy a Legfelső Bíróság elnöke egyetértett az én személyem jelölésével.

Dr. Zsuffa István, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára:

Borenich: - Önök részt vettek a törvény előkészítésében. Mit jelent az, hogy a bizottság tagjává csak az a bíró jelölhető, aki nem vett részt olyan ítélet meghozatalában, amelyet 1989 és 1992 között semmissé nyilvánítottak?

Zsuffa: - Nem lehet tagja ennek a testületnek az a bíró, aki korábban úgynevezett koncepciós perekben közreműködött.

Borenich: Vállalhatja-e a bizottsági tagságot az a bíró, aki elsőfokú itéletet hozott abban a körben, melyet semmissé nyilvánítottak?

Zsuffa: – Megítélésem szerint nem. A törvény szerint a bizottság tagjává csak az a bíró jelölhető, aki nem vett részt olyan ítélet hozatalában, amelyet az említett jogszabályok alapján semmissé nyilvánítottak. Álláspontom szerint akár első fokon, akár másodfokon vagy harmadfokon folyt is a per. Sőt, ez a törvényi fogalmazás nemcsak a tanács elnökeként, hanem az ülnökként vagy büntetőtanács tagjaként való közreműködést is kizárja. Ezek mind a részvétel kategóriájába tartoznak. A törvény a következőkből indult ki: hosszas munka lenne a bírói testület kinevezése e1őtt végigvizsgálni mindenkinek az előéletét. Ezért a törvény előírja: a bíró jelölés előtt köteles írásban nyilatkozni arról, hogy az említett típusú ítéletek meghozatalában nem vett részt Az érintett teljes jogi felelősségének a tudatában nyilatkozatot tesz. Feltételezhető, hogy egy bírónak igazán tudnia kell, hogy az ilyen nyilatkozatnak milyen erkölcsi és milyen jogi súlya van.

A műsor elhangzása után nagy felzúdulás volt a parlamentben. A különböző pártok egymást okolták a kialakult helyzetért. Az írott sajtó is felkapta a témát. Végül is az Országgyűlés megállapította, hogy dr. Botos Gábor és dr. Eigner József bizottsági taggá nyilvánítása törvénybe ütköző volt. Ezért jogviszonyukat azonnali hatállyal felmondták.

(A dokumentum rádiós változata elhangzott a Kossuth Rádióban 1994. december 18-án 15 óra 5 perckor. Ezt a Magyar Rádió többször megismételte. Írott változata megjelent a 168 ÓRA című újság 1994. december 20.-i számában és a Kádár villa titka című könyvben 1995-ben.)